További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név:
Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.
Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.
Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont utáni, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Panaszkezelési szabályzat Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásaink- kal, eljárásainkkal, munkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban megfogalmazódik Önökben. A panaszok, kritikák megfelelő kezelése érdekében az alábbi panaszkezelési elveket és gyakorlatot követjük: · Panaszkezelésünk során 2016. január 1-jétől a bizto- sítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §, a 437/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet a 28/2014. (VII. 23.) számú MNB rendelet, valamint a 13/2015. (X. 16.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el. · A hozzánk beérkezett kritikák és panaszok fokozott figyelembevételével törekszünk arra, hogy Ügyfeleink érdekében javítsuk szolgáltatásaink, termékeink minőségét, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy folyamatosan növeljük Ügyfeleink elégedettségét. Ehhez a panaszok gyors és hatékony orvoslása is hozzájárul. · Panasz-ügyintézési eljárásunk garantálja, hogy minden panaszt alaposan, elfogulatlanul és a lehető legrövidebb időn belül kivizsgáljunk, Ügyfeleinknek minden esetben megfelelő választ adjunk, és a meg- alapozott panaszokat minél gyorsabban orvosoljuk. A panaszügyek vizsgálata során minden vonatkozó körülményt figyelembe veszünk, minden felmerült problémát, kifogást megvizsgálunk és megválaszo- lunk Ügyfeleink számára. Panaszokkal foglalkozó szakképzett munkatársaink ügyfélközpontúan, fogyasztóbarát módon és empatikusan járnak el a panaszkivizsgálás, a megoldás során. Panaszkezelési folyamatunk során közérthetően kommunikálunk Ügyfeleinkkel, átláthatóan és kiszámíthatóan cselek- szünk, a jóhiszeműség és tisztesség alapelveit tartjuk szem előtt. · Ügyfeleink megkereséseit – amikor csak lehet – már az első kapcsolat szintjén kezeljük, esetleges hibáinkat javítjuk. Ha az ügy bonyolultabb, és megoldásához hosszabb időre van szükség, az ügy panaszként Fogyasztóvédelmi osztályunkhoz kerül, ahol központi panaszkezelést működtetünk. A Fogyasztóvédelmi osztályunkon szakértő munka- társaink a fogyasztóvédelmi referensek, akik kiemelt figyelemmel járnak el a panaszügyek rendezése kapcsán, felkészültségük, tapasztalatuk biztosítja a fogyasztóvédelem és ügyfélközpontúság állandó szem előtt tartását. · Az erre vonatkozó jogszabály 30 napot biztosít a panaszügyek érdemi kivizsgálására és megválaszo- lására, mi mindent megteszünk, hogy Ügyfeleink az egyszerűbb esetekben ennél rövidebb idő alatt választ kapjanak. · Ügyfeleink visszajelzéseihez számos kommuniká- ciós csatornát biztosítunk, hogy véleményüket minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban kifejthes- sék élőszóban, telefonon, elektronikus úton, vagy akár levélben. · A panaszügyek kivizsgálása térítésmentes, ezért tár- saságunk külön díjat nem számít fel. Észrevételeiket, panaszaikat az alábbi módon juttathatják el hozzánk: Szóban, személyesen: A véleményeket és észrevételeket hálózatunk bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján vagy szerződött partnerénél – xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ ugyintezes-kapcsolat/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ – kollégáink, partnereink meghallgatják és a panaszt írásban rögzítik. A panasz adatlapról Ön másolati pél- dányt kap. Társaságunk székhelyén Központi ügyfélszol- gálatot működtetünk, ahol személyesen is megtehetik, leadhatják panaszukat (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.). Igény esetén Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/30/70) 000-0-000 vagy +00 (00) 000-0-000) tud időpontot foglalni, vala- mint 2016. január 1-jétől elektronikus úton is biztosítjuk ezt a lehetőséget, jelzésétől számított 5 munkanapon belül. A Központi Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfő: 8-18, kedd-csütörtök: 8-16, péntek: 8-14 óra. Telefonon: Telefonos ügyfélszolgálatunk a +36 (1/30/70) 000-0-000 vagy +36 (20) 554-4-421-es számokon érhető el (nem emelt díjas szolgáltatás). Nyitvatartási idő: hétfő-szerda és péntek: 8-18, csütörtök: 8-20 óra között. Faxon: 06-1-269-2080-as számon. Elektronikus úton: a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül a (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.
Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSzF) hatálya Szolgáltató weblapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx) és al-domain-jein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSzF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx/xxxx/ és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről:
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok Válasz Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]
Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.
A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a +00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: +00 0 000 0000, helyi tarifával hív- ható telefonszám: +00 00 000 000, központi fax: +00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám: +00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: +00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.