Common use of Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja Clause in Contracts

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja. A Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja a távol-keleti részvénybefektetéseket teszi elérhetővé az olyan befektet- ni kívánó hazai ügyfelek számára, akik a jelentős kocká- zatvállalás mellett hosszú távon jelentős hozamot kívánnak realizálni. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetők ré- szére a normál részvénypiaci kockázatot meg nem haladó mértékű, alaposan diverzifikált részvény portfóliót hozzon létre, ami a tágabban értelmezett távol-keleti és csendes- óceáni térség részvénypiacainak teljesítményét nyújtja a befektetőknek. Az Alapkezelő a célját a fenti régióban befektető befektetési alapokon keresztül valósítja meg. A portfólió elsődleges elemeit a Pioneer nemzetközi alapke- zelő csoport regionális alapjai jelentik. Ezen túl egyéb, a régióban befektető befektetési alapok is helyt kaphatnak a portfólióba, beleértve a tőzsdén kereskedett indexalapokat is (Exchange Traded Funds: ETF). Az Alap likvid hányadát rövid lejáratú magyar állampapírok és pénzpiaci eszközök (kincstárjegyek, államkötvények, repo megállapodások, bankbetétek) alkotják. A legalább 80 százalékban befekte- tési alapok befektetési jegyeiből álló portfólió kialakításakor elsődleges szempont, hogy az Alap összesített tőkekocká- zata legfeljebb szokásos részvénypiaci kockázatú legyen. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típu- sú befektetéseket eszközöl, és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizaneméhez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozamemelkedés is csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fej- lődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok miatt az Alap befektetési egységei- nek értéke rövid és középtávon akár jelentős mértékben is csökkenhet.

Appears in 2 contracts

Samples: Itrend Szolgáltatás Szerződési Feltételei, Gyermekkötvény Kötött Időre Szóló Életbiztosítás Szerződési Feltételei

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja. A Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja a távol-keleti távol­keleti részvénybefektetéseket teszi elérhetővé az olyan befektet- ni befektetni kívánó hazai ügyfelek számára, akik a jelentős kocká- zatvállalás mellett kockázat­ vállalás mellett, hosszú távon jelentős hozamot kívánnak realizálni. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetők ré- szére részé­ re a normál részvénypiaci kockázatot meg nem haladó mértékűmér­ tékű, alaposan diverzifikált részvény portfóliót hozzon létre, ami a tágabban értelmezett távol-keleti távol­keleti és csendes- csendes óceáni térség részvénypiacainak teljesítményét nyújtja a befektetőknekbefek­ tetőknek. Az Alapkezelő a célját a fenti régióban befektető befektetési alapokon keresztül valósítja meg. A portfólió elsődleges elemeit a Pioneer nemzetközi alapke- zelő csoport alapkezelő cso­ port regionális alapjai jelentik. Ezen túl egyéb, a régióban befektető befektetési alapok is helyt kaphatnak a portfólióbaportfólió­ ba, beleértve a tőzsdén kereskedett indexalapokat is (Exchange Traded Funds: ETF). Az Alap likvid hányadát rövid lejáratú magyar állampapírok és pénzpiaci eszközök (kincstárjegyek, államkötvények, repo megállapodások, bankbetétek) alkotják. A legalább 80 százalékban befekte- befekte­ tési alapok befektetési jegyeiből álló portfólió kialakításakor elsődleges szempont, hogy az Alap összesített tőkekocká- zata tőkekoc­ kázata legfeljebb szokásos részvénypiaci kockázatú legyen. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típu- sú típusú befektetéseket eszközöl, eszközöl és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek egy­ ségeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak forint­ nak a befektetés devizaneméhez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozamemelkedés is csökkentheti csökkent­ heti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fej- lődő gazdaságok fejlődő gaz­ daságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok koc­ kázatok miatt az Alap befektetési egységei- nek egységeinek értéke rövid rövid­ és középtávon akár jelentős mértékben is csökkenhet.

Appears in 1 contract

Samples: Raiffeisen Garantált Pénzpiaci Alap

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja. A Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja a távol-keleti távol­keleti részvénybefektetéseket teszi elérhetővé az olyan befektet- ni befektetni kívánó hazai ügyfelek számára, akik a jelentős kocká- zatvállalás mellett kockázat­ vállalás mellett, hosszú távon jelentős hozamot kívánnak realizálni. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetők ré- szére részé­ re a normál részvénypiaci kockázatot meg nem haladó mértékűmér­ tékű, alaposan diverzifikált részvény portfóliót hozzon létre, ami a tágabban értelmezett távol-keleti távol­keleti és csendes- csendes óceáni térség részvénypiacainak teljesítményét nyújtja a befektetőknekbefek­ tetőknek. Az Alapkezelő a célját a fenti régióban befektető befektetési alapokon keresztül valósítja meg. A portfólió elsődleges elemeit a Pioneer nemzetközi alapke- zelő csoport alapkezelő cso­ port regionális alapjai jelentik. Ezen túl egyéb, a régióban befektető befektetési alapok is helyt kaphatnak a portfólióba, beleértve a tőzsdén kereskedett indexalapokat is (Exchange Traded Funds: ETF). Az Alap likvid hányadát rövid lejáratú magyar állampapírok és pénzpiaci eszközök (kincstárjegyek, államkötvények, repo megállapodások, bankbetétek) alkotják. A legalább 80 százalékban befekte- tési befektetési alapok befektetési jegyeiből álló portfólió kialakításakor elsődleges szempont, hogy az Alap összesített tőkekocká- zata tőkekockázata legfeljebb szokásos részvénypiaci kockázatú legyen. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típu- sú típusú befektetéseket eszközöl, eszközöl és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek egy­ ségeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak forint­ nak a befektetés devizaneméhez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozamemelkedés is csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fej- lődő fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok miatt az Alap befektetési egységei- nek egységeinek értéke rövid rövid­ és középtávon akár jelentős mértékben is csökkenhet. Várható hozam (6) Egyéb likvid eszközök 5,0% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (5) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kincstár­ jegyek, kötvények, jelzáloglevelek, repo megállapodások, betétek) 0% 20% Javasolt időtáv 10 év < Egyéb likvid eszközök 5,00% Nyíltvégű alap befektetési jegye 95,00% Nyíltvégű alap befektetési jegye 95,0% Egyéb eszközök (befektetési alapok, származékos ügyletek, forward megállapodások, opciós ügyletek 80% 100% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Az Alapkezelő az Alapok Alapja Konvergencia tőkéjét a likvid eszközökön felül kizárólag befektetési alapok jegyeibe és egyéb kollektív befektetési értékpapírokba fekteti. Az Alap döntően Közép­Kelet Európa uniós csatlakozásra váró országainak tőkepiacán fektet be. Azon ügyfelek számára megfelelő befektetési lehetőség, akik legalább középtávú, 3–4 éves befektetésben gondolkodnak; kockázatviselési hajlandóságuk az átlagnál magasabb; azt szeretnék, hogy befektetésük az infláció fölötti reálmegtérülést biztosítson; bíznak a világ kiemelkedő alapkezelőinek és vállalatainak teljesítményében. Az Alapkezelő az Alap mindenkori tőké­ jének legalább 80 százalékát befektetési alapok jegyeibe és egyéb kollektív befektetési értékpapírokba fekteti. Az Alap döntően kelet­ és közép­európai – azon belül is első­ sorban orosz, lengyel, cseh és magyar – kisebb részben egyéb feltörekvő piaci államkötvényeket és részvényeket vásárló befektetési alapok jegyeit vásárolja. Az Alapkezelő az Alap mindenkori tőkéjének legalább 10 százalékát hazai pénzpiaci alapokba fekteti. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típusú befektetéseket eszközöl és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mérték­ ben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizanemé­ hez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozamemelkedés is csökkentheti a befektetési jegyek értékét.

Appears in 1 contract

Samples: Raiffeisen Részvény Alap

Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja. A Pioneer Aranysárkány Ázsiai Alapok Alapja a távol-keleti részvénybefektetéseket teszi elérhetővé az olyan befektet- ni kívánó hazai ügyfelek számára, akik a jelentős kocká- zatvállalás kockázat- vállalás mellett hosszú távon jelentős hozamot kívánnak realizálnire- alizálni. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetők ré- szére részére a normál részvénypiaci kockázatot meg nem haladó mértékűmér- tékű, alaposan diverzifikált részvény portfóliót hozzon létre, ami a tágabban értelmezett távol-keleti és csendes- csendes-óceáni térség részvénypiacainak teljesítményét nyújtja a befektetőknekbefekte- tőknek. Az Alapkezelő a célját elsősorban a fenti régióban befektető fejlődő ázsiai országok, kisebb részben pedig a fejlett ázsiai országok részvénypiacait megcélzó befektetési alapokon keresztül valósítja meg. A portfólió elsődleges elemeit a Pioneer nemzetközi alapke- zelő alapkezelő csoport regionális alapjai jelentik. Ezen túl egyéb, a régióban befektető befektetési alapok is helyt kaphatnak a portfólióba, beleértve a tőzsdén kereskedett keres- kedett indexalapokat is (Exchange Traded Funds: ETF). Az Alap likvid hányadát rövid lejáratú magyar állampapírok és pénzpiaci eszközök (kincstárjegyek, államkötvények, repo megállapodások, bankbetétek) alkotják. A Az Alap saját tő- kéjének legalább 80 százalékban befekte- tési 80%-ban befektetési alapok befektetési jegyeiből álló portfólió kialakításakor elsődleges szempont, hogy az Alap összesített tőkekocká- zata legfeljebb szokásos részvénypiaci kockázatú legyenállítja össze a portfólióját. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típu- sú befektetéseket eszközöl, és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizaneméhez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozamemelkedés is csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fej- lődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok miatt az Alap befektetési egységei- nek értéke rövid és középtávon akár jelentős mértékben is csökkenhet.. Várható hozam (6) Nyíltvégű alap befektetési jegye 95% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (5) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,lekötött bankbe- tétek, repó megállapodások, származtatott eszközök 0% 20% Javasolt időtáv 10 év < Egyéb eszközök 5% Nyíltvégű alap befektetési jegye 95% Egyéb eszközök 5% Kollektív befektetési értékpapírok 80% 100% A Raiffeisen EMEA Részvény Alapok Alapja részvény alap, melynek célja, hogy más befektetési alapokba történő befektetésen keresztül a lehető legmagasabb tőkenövek- ményt érje el. Az alap túlnyomórészt (jellemzően eszközei- nek legalább 80%-ában) olyan befektetési alapokba és más kollektív befektetési értékpapírokba fektet, amelyek befek- tetési célterülete az ún. EMEA régió (Közép- és Kelet-Euró- pa, Közel-Kelet és Afrika) feltörekvő részvénypiacai. Az Alap célja, hogy magas kockázat felvállalása mellett hosszabb távon az Alap referenciaindexének hozamánál magasabb hozamot érjen el. Ezt túlnyomórészt kollektív befektetési ér- tékpapírokból összeállított, diverzifikált portfólió kialakításá- val kívánja megvalósítani. Az Alapkezelő a Raiffeisen EMEA Részvény Alapok Alapja tőkéjét a likvid eszközökön felül túl- nyomórészt befektetési alapok jegyeibe és egyéb kollektív befektetési értékpapírokba fekteti. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény tí- pusú befektetéseket eszközöl, és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizaneméhez mért erő- södése csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok miatt az Alap befekte- tési egységeinek értéke rövid és középtávon akár jelentős mértékben is csökkenhet. Várható hozam (6) EMEA fókuszú ré- szvény befektetési alapok és ETF-ek befektetési jegyei 85,62% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (5) Állampapírok összesen, részvé- nyek és certifikátok 0% 20% Javasolt időtáv 10 év < EMEA fókuszú részvény befektetési alapok és ETF-ek befektetési jegyei 85,62% Részvény 4,89 Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszközök 9,49% Bankbetét, deviza, egyéb likvid esz- közök 9,49% Forint, deviza betét 0% 100% Részvény 4,89% Kollektív befektetési érték- papírok 50% 100% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx A Raiffeisen Tőke- és Hozamvédett Likviditási Alap azon befektetőknek kínál megfelelő befektetési lehető- séget, akik szeretnék megtakarításaikat biztonságban tudni, gyakorlatilag kockázatmentes befektetéssel, az Alap befektetési politikája által garantált, kiegyensúlyo- zott hozamot várnak el, és fontosnak tartják a likviditást. Az Alapkezelő a Raiffeisen Tőke- és Hozamvédett Lik- viditási Alap vagyonát kizárólag hitelintézeti, mégpedig a Raiffeisen Bank Zrt. által kínált látra szóló és lekötött betétekbe fekteti. Az Alap olyan számlaszerződést köt a Raiffeisen Bank Zrt.-vel, amely biztosítja, hogy az Alap minden hónap elején az Alapban meglévő aktuális tőkére vonatkozóan garantált minimum hozamot biztosítson. A számlaszerződésben a Raiffeisen Bank vállalja, hogy az Alap által minden hónap elején nála elhelyezett látra szó- ló betétekre egy naptári hónapra szóló minimum garantált kamatlábat kínál az aktuális pénzpiaci folyamatok függvé- nyében. Az Alap a magyar és nemzetközi makrogazdasági helyzet kockázatát hordozza magában, valamint a pénzpiaci ka- mat változásának kockázatát. Várható hozam (2) Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 100% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Bankbetét 0% 100% Javasolt időtáv 1–2 év Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 100% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Az Alap célja, hogy a befektetett tőke értékét megőrizze, pozitív reálhozamot érjen el. Az Alap aktív kezelése kö- zéptávon a közvetlen állampapír-befektetésekkel elérhető hozamot várhatóan meghaladó mértékű megtérülést biz- tosít befektetőinek, azonos kockázati szint mellett. Azon befektetőknek jelenthet jó befektetési lehetőséget, akik bíznak a magyar gazdaság középtávú jó teljesítményében; mérsékelt kockázatú befektetést keresnek minimum egy éves időtávra; a hosszabb futamidejű állampapírok kocká- zati szintjét kívánják felvállalni és középtávon gondolkod- nak. A Raiffeisen Kötvény Alap a törvény adta lehetősé- gek figyelembe vételével magyar államkötvények, diszkont kincstárjegyek és nyilvánosan forgalomba hozott, alacsony hitelkockázatú, legjobb besorolású vállalati kötvények vá- sárlásával alakítja ki portfólióját. Az Alap célja, hogy kö- zéptávon a közvetlen állampapír-befektetésekkel elérhető hozamot meghaladó megtérülést biztosítson az Alap be- fektetőinek, a közvetlen állampapír-befektetések kockáza- tával összemérhető kockázati szint mellett. Tekintettel arra, hogy az Alap túlnyomó részben magyar államkötvényekbe fektet, a befektető számára alapvető kockázatot a magyar makrogazdasági helyzet alakulása, az esetleges állampapírpiaci hozamemelkedésből eredő árfolyamcsökkenés jelent. Várható hozam (3) Magyar Állampapír 93,98% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (2) Állampapírok 80% 100% Javasolt időtáv 3–4 év Magyar állampapír 93,98% Bankbetét, deviza egyéb likvid eszköz 6,02% Bankbetét, deviza egyéb likvid eszköz 6,02% Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, pénzpiaci eszközök, forint és deviza betét 0% 20% Kollektív befektetési érték- papírok 0% 10% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Az alacsony kockázatú Raiffeisen Likviditási Alap azon befektetőknek lehet megfelelő, akik minimális kocká- zatvállalás mellett már akár rövidtávon is versenyképes hozamot kívánnak realizálni a hazai értékpapírpiacon. Az Alap remek lehetőséget kínál arra, hogy a tőkemoz- gatások közötti időszakban a tőkét alacsony kockázatú alapban tartsuk. Az Alapkezelő alacsony kockázat és az árfolyamingadozások minimális szinten tartása mellett a lehetséges legmagasabb hozamot kívánja elérni. Az Alap elsősorban árfolyamingadozásoktól mentes eszközökbe - főként látra szóló és lekötött bankbetétekbe - szándé- kozik befektetni az alapban összegyűjtött tőkét. Az Alap a magyar és nemzetközi makrogazdasági helyzet koc- kázatát hordozza magában, valamint a pénzpiaci kamat változásának kockázatát. Várható hozam (2) Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 93,10% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Állampapírok 0% 100% Javasolt időtáv 1–2 év Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0% 100% Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 93,10% Magyar állampapír 6,90% Magyar állampapír 6,90% Pénzpiaci eszközök 0% 100% Forint, deviza betét 0% 100% Kollektív befektetési érték- papírok 0% 10% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Azon ügyfeleknek lehet kedvező Raiffeisen Nemzetközi Részvény Alapok Alap, akik bíznak a külföldi vállalatok jö- vőbeni kiemelkedő teljesítményében; részesedni szeretné- nek a fejlett részvénypiacokon elérhető hozamokból (azon belül elsősorban az amerikai, európai és japán részvény- tőzsdék) elérhető hozamaiból; hosszú távon gondolkod- nak és hajlandóak a várhatóan magas hozamért maga- sabb kockázatot vállalni. Az Alapkezelőnek csak részvény és részvényekhez kapcsolódó (pl. index vagy fedezeti) alapok befektetési jegyeinek vásárlására van lehetősége. Túlnyomórészt (eszközeinek legalább 80%-ában) olyan befektetési alapok befektetési jegyeit vásárolja, amelyek globális fókusszal rendelkeznek és elsődleges céljuk fej- lett piaci részvényekből diverzifikált portfolió felépítése. Az alap elsősorban euróban denominált eszközökbe fektet. Az alap devizaárfolyam-mozgásból származó kockázatát ugyanakkor a befektetési célként szereplő befektetési ala- pok deviza kitettsége határozza meg, ami szerteágazó, de elsősorban USA dollár, euro, angol font és japán jen hang- súlyos. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény típu- sú befektetéseket eszközöl, és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizaneméhez mért erősödése szintén csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Várható hozam (5) Részvény 92,06% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (4) Állampapírok, forint, deviza betét 0% 20% Javasolt időtáv 7–10 év Részvény 92,06% Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 7,94% Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 7,94% Kollektív befektetési érték- papírok 80% 100% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Az Alap minimális kockázatú befektetést kínál ügyfelei részére. Célja, hogy az általa elért hozam a rövid távú bankbetétekkel és állampapírokkal elérhető megtérülé- seket meghaladja. Annak a befektetőnek megfelelő vá- lasztás, aki alacsony árfolyam-ingadozású, előre kiszá- mítható, a banki betétnél magasabb hozamú befektetési lehetőséget keres. Az alap eszközeit túlnyomó részt rövid futamidejű magyar állampapírokba, MNB kötvényekbe, valamint lekötött és lekötetlen banki betétekbe, kisebb részben vállalati kötvényekbe fekteti. Bizonyos idősza- kokban előfordulhat, hogy az alap kisebb mértékben hosszabb, 2 évet meghaladó futamidejű államkötvények- be, vállalati kötvényekbe és egyéb kamatozó eszközökbe fektet. Az Alap igyekszik kihasználni intézményi befekte- tői mivoltából eredő előnyöket, így többek között olyan eszközökbe fektet be, melyek magánszemélyek számára nem érhetők el, és ezeket közvetíti saját befektetői felé. Az Alap alacsony kockázatú befektetést kínál ügyfelei részé- re, és célja, hogy az általa elért megtérülés meghaladja a bankbetétek és a rövid lejáratú állampapírok hozamát. Tekintettel arra, hogy az Alap részben magyar államköt- vényekbe fektet, a befektető számára alapvető kocká- zatot a magyar makrogazdasági helyzet alakulása, az esetleges állampapírpiaci hozamemelkedésből eredő ár- folyamcsökkenés jelent. Várható hozam (2) Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 59,78% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Állampapírok, egyéb hitel- viszonyt megtestesítő érték- papírok, pénzpiaci eszközök, forint és deviza betét 0% 100% Javasolt időtáv 1–2 év Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 59,78% Magyar állampapír 40,22% Magyar állampapír 40,22% Kollektív befektetési értékpapírok 0% 10% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx Az Alap azoknak az ügyfeleknek nyújthat kedvező be- fektetési lehetőséget, akik a részvényektől hosszú tá- von elvárható magasabb hozam érdekében hajlandóak magasabb kockázatot vállalni, és elviselik befektetésük értékének átmeneti, akár jelentősebb ingadozását. Az Alap eszközeinek legalább 80 százalékát részvényekbe, a fennmaradó részt likvid eszközökbe fekteti. Az Alap- kezelő a piaci helyzet mindenkori megítélésének megfe- lelően dönt a részvényeknek és egyéb eszközöknek az Alap saját tőkéjén belüli arányáról, így előfordulhat olyan piaci szituáció, amikor a részvényhányadot az Alapkezelő 80 százalék alá csökkenti. Kedvező tőkepiaci helyzetben ugyanakkor a részvények aránya megközelítheti a 100 százalékot is. Az Alapkezelő alapvetően magyarországi, kisebb részt külföldi (azon belül elsősorban közép-kelet európai) tőzsdén jegyzett részvényekbe történő befek- tetésekkel, illetőleg származékos eszközökkel mérsékelt kockázatú, jól diverzifikált portfólió kialakítására törekszik. Figyelembe véve, hogy az Alap elsősorban részvény tí- pusú befektetéseket eszközöl, és a részvényárfolyamok rövid és középtávon nagy kilengésekkel változhatnak, az Alap egységeinek értéke jelentős mértékben ingadozhat mind pozitív mind negatív irányban. Külföldi részvények esetén a forintnak a befektetés devizaneméhez mért erősödése, ezen túl külföldi kötvények esetén a hozam- emelkedés is csökkentheti a befektetési jegyek értékét. Továbbá a fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai kockázatok miatt az Alap befekte- tési egységeinek értéke rövid- és középtávon akár jelen- tős mértékben is csökkenhet. Várható hozam (5) Részvény 90,16% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (4) Állampapírok összesen 0% 20% Javasolt időtáv 7–10 év Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 0% 20% Részvény 90,16% Magyar állampapír 3,96% Bankbetét, deviza, egyéb likvid eszköz 5,88% Magyar állampapír 3,96% Részvények és certifikátok 80% 100% Bankbetét,deviza, egyéb likvid eszköz 5,88% Forint és deviza betét 0% 20% Kollektív befektetési érték- papírok 0% 10% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Itrend Szolgáltatás Szerződési Feltételei