Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható. 2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. 3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás 4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg kell győződni arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. 5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 10 contracts
Samples: Együttműködési Megállapodás, Cooperation Agreement, Együttműködési Megállapodás
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak A pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehetellenjegyzést követően lehet kötelezettséget vállalni, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-pénzügyi- számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni.
4. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg kell győződni arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.
5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 4 contracts
Samples: Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás, Együttműködési Megállapodás
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult6.2.1. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt a helyi önkormányzat hivatala Gazdasági Iroda vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a helyi önkormányzat hivatala állományába tartozó köztisztviselő írásban jogosult (a kijelöléseket Polgármesteri Hivatal mindenkor hatályos gazdálkodási szabályzata tartalmazza). A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
36.2.2. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
46.2.3. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg ellenjegyzési feladataival megbízott személynek az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi fedezet vizsgálata során arról kell győződni arrólmeggyőződnie, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban megfelelő mennyiségű pénzeszköz (likvid fedezet) áll rendelkezésére. A Kormány egyedi határozatán alapuló, több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi fedezet biztosítottfedezetet külön vizsgálat nélkül biztosítottnak kell tekinteni, ha a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek. Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy
a) a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat,
b) a több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a költségvetési évet követő éveket terhelő összegekre a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a 46. § (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek, valamint
c) az Áht. 32. § d) pontja szerinti esetben a kötelezettségvállalás megfelel a Kormány egyedi határozatában foglaltaknak.
56.2.4. Ha Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi az ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét.
6.2.5. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi az ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 2 contracts
Samples: Együttműködési Megállapodás, Közigazgatási Szerződés Együttműködési Megállapodás
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak A pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehetellenjegyzést követően lehet kötelezettséget vállalni, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott hivatal gazdasági vezetője jogosult. A gazdasági vezető távollétében vagy az általa írásban kijelölt személy akadályoztatása esetén a Gazdálkodási Osztály Pénzügyi Csoport vezetője vagy Költségvetési és Számviteli Csoport vezetője jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni.
4. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg kell győződni arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.
5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak A pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehetellenjegyzést követően lehet kötelezettséget vállalni, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott hivatal gazdasági vezetője jogosult. A gazdasági vezető távollétében vagy az általa írásban kijelölt személy akadályoztatása esetén a Gazdálkodási Osztály Költségvetési és Számviteli csoportvezetője vagy Pénzügyi csoportvezetője jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor ellenjegyzőnek meg kell győződni győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.
5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak A pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehetellenjegyzést követően lehet kötelezettséget vállalni, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezetője jogosult. A gazdasági vezető távollétében vagy az általa írásban kijelölt személy akadályoztatása esetén a Gazdálkodási Osztály Pénzügyi Csoport vezetője vagy Költségvetési és Számviteli Csoport vezetője jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi- számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-pénzügyi- számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni.
4. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg kell győződni arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.
5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak A pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehetellenjegyzést követően lehet kötelezettséget vállalni, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal az önkormányzati hivatal gazdasági vezetője jogosult. A Polgármesteri Xxxxxxx Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott Szabályzata 19. §(6) bekezdése értelmében a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztályának vezetője. A gazdasági vezető távollétében vagy az általa írásban kijelölt személy akadályoztatása esetén a Gazdálkodási Osztály Pénzügyi csoportvezetője vagy Költségvetési és Számviteli csoportvezetője jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor ellenjegyzőnek meg kell győződni győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.
5. Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult6.2.1. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt a helyi önkormányzat hivatala Gazdálkodási Iroda vezetője által írásban kijelölt, a helyi önkormányzat hivatala állományába tartozó köztisztviselő írásban jogosult (a kijelöléseket Polgármesteri Hivatal mindenkor hatályos gazdálkodási szabályzata tartalmazza). A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
36.2.2. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
46.2.3. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg ellenjegyzési feladataival megbízott személynek az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi fedezet vizsgálata során arról kell győződni arrólmeggyőződnie, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban megfelelő mennyiségű pénzeszköz (likvid fedezet) áll rendelkezésére. A Kormány egyedi határozatán alapuló, több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi fedezet biztosítottfedezetet külön vizsgálat nélkül biztosítottnak kell tekinteni, ha a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek. Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy
a) a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat,
b) a több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a költségvetési évet követő éveket terhelő összegekre a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a 46. § (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek, valamint
c) az Áht. 32. § d) pontja szerinti esetben a kötelezettségvállalás megfelel a Kormány egyedi határozatában foglaltaknak.
56.2.4. Ha Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi az ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét.
6.2.5. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi az ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Közigazgatási Szerződés Együttműködési Megállapodás
Pénzügyi ellenjegyzés. (1. Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után) A Szenátus gazdasági kihatással járó döntései tekintetében, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzőenrektor, írásban lehet, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
2. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
3. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésévelklinikai központ elnökének kötelezettségvállalása, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezniSZMSZ-ben meghatározott ügyek körében a pénzügyi feltételek biztosítása érdekében a pénzügyi ellenjegyzési jogot a kancellár gyakorolja, amely a Szenátus, továbbá az Egyetemnek az alapító okiratban meghatározott vezetője gazdasági következménnyel járó döntéseinek/kötelezettségvállalásainak érvényességi kelléke. A kancellár e jogkörét a jelen szabályzat végrehajtására irányuló utasításban átruházhatja.
(2) Nem adható át a Kiemelt kötelezettségvállalás esetében a kötelezettségvállalási, valamint a kancellári pénzügyi ellenjegyzési jogkör. Ezen esetben a helyettesítés általános szabályai az irányadóak.
(3) A kancellár kötelezettségvállalása esetében – kivéve az együttes képviseletet – a kancellár delegálása alapján, az általa felhatalmazott személy jogosult pénzügyi ellenjegyzésre, aki ebben a hatás- és jogkörében nem utasítható.
(4) A pénzügyi ellenjegyzőnek az ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
4. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor megelőzően meg kell győződni győződnie az integrált informatikai rendszerben nyilvántartott adatok, valamint a pénzügyi tervezéshez rendelkezésre álló egyéb információk alapján arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, kötelezettségvállaláshoz a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat2.3.1. pont (1) bekezdés szerinti feltétel teljesül.
(5. Ha ) Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésreaz előírtaknak, a pénzügyi ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávrerről írásban tájékoztatja a kötelezettségvállalót. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárniAmennyiben ennek ellenére a kötelezettségvállaló továbbra is fenntartja a kötelezettségvállalás igényét, úgy a pénzügyi ellenjegyző írásban tájékoztatja a fedezet hiányában tervezett kötelezettségvállalásról a rektort, a kancellárt vagy a klinikai központ elnökét, amennyiben a nem megfelelő kötelezettségvállalás a rektor, vagy a klinikai központ elnökének irányítási jogkörét érinti), valamint minden esetben a gazdasági főigazgatót.
Appears in 1 contract
Samples: Kötelezettségvállalási Szabályzat
Pénzügyi ellenjegyzés. 1. Kötelezettséget vállalni csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet, melynek során a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére jogosult személy meggyőződik a jogszabály által előírt feltételek teljesüléséről és ezt aláírásával igazolja. Pénzügyi ellenjegyzés nélkül gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható.
26.2.1. A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Hivatal Szervezeti Adó- és Működési Szabályzatában meghatározott gazdasági vezető Pénzügyi Irodájának vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy kijelölt, a Hivatal állományába tartozó köztisztviselő írásban jogosult. A kijelöléseket a Hivatal mindenkori hatályos gazdálkodási szabályzata tartalmazza. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére kijelölt feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggelpénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.
36.2.2. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, valamint az arra jogosult személy aláírásával kell elvégezni. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán az arra jogosult személy az alábbiak szerint igazolja: „Pénzügyileg ellenjegyzem: ………………………………………….” Dátum / aláírás
46.2.3. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésekor meg ellenjegyzési feladataival megbízott személynek az Áht. 37. § (1) bekezdése szerinti pénzügyi fedezet vizsgálata során arról kell győződni arrólmeggyőződnie, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban megfelelő mennyiségű pénzeszköz (likvid fedezet) áll rendelkezésére. A Kormány egyedi határozatán alapuló, több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi fedezet biztosítottfedezetet külön vizsgálat nélkül biztosítottnak kell tekinteni, ha a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek. Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás és az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy
a) a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat,
b) a több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás esetén a költségvetési évet követő éveket terhelő összegekre a 46. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a 46. § (3) és (4) bekezdése szerinti feltételek teljesülnek, valamint
c) az Áht. 32. § d) pontja szerinti esetben a kötelezettségvállalás megfelel a Kormány egyedi határozatában foglaltaknak.
56.2.4. Ha Amennyiben a kötelezettségvállalás nem felel meg a fentiekben leírtaknak, a pénzügyi az ellenjegyzésre jogosultnak erről írásban tájékoztatni kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét.
6.2.5. Ha a kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi az ellenjegyzésre, a pénzügyi az ellenjegyző köteles az utasításnak eleget tenni és az Ávr. 54. § (4) bekezdésében foglaltak szerint eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Közigazgatási Szerződés