Raiffeisen Direkt mintaszakaszok

Raiffeisen Direkt. A Bank által működtetett telefonos szolgálat, amelyen keresztül Ügyfél – feltéve, hogy Ügyfél mobiltelefonnal rendelkezik és mobiltelefonszámát a Bankhoz bejelentette - a Bank mindenkor hatályos Kondíciós Listájában megjelölt elérhetőségi időtartamon belül – az Ügyfél megfelelő azonosításának megtörténtét követően – bonyolíthatja az alábbi műveleteket a vonatkozó szerződésben és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek szerint: • Bankkal megkötött és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződésében meghatározott körben megbízásokat adhat, a mindenkori Kondíciós Listában közzétett összeghatáron belül; • a Bankkal kötött és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó bármely ügyletéről, szerződéséről információt kérhet, számlakivonatot igényelhet; • tájékoztatást kérhet a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatásokról és azok üzleti kondícióiról; • jelezheti szerződéskötési szándékát bármely, a Bank által kínált pénzügyi szolgáltatásra vonatkozóan; • bankkártyáját letilthatja, illetve a bankkártyával kapcsolatos egyéb szolgáltatásokat vehet igénybe; • bejelentheti panaszát, reklamációját. Ügyfél, illetve Ügyfél nevében, a fizetési számlája felett önálló rendelkezésre jogosult képviselője a Raiffeisen Direkten keresztül bonyolíthatja a jelen fejezet 1. pontban felsorolt műveleteket a megfelelő azonosítását és a Raiffeisen Direkt szolgáltatásai az Ügyfél által kezdeményezett aktiválásának megtörténtét követően. Az aktiválást Ügyfél az általa megadott mobiltelefonszámra a Bank által SMS üzenetben megküldött, véletlenszerűen generált 4 számjegyű egyszer használatos aktiváló személyazonosító kód (Aktiválókód) birtokában kezdeményezheti. Az aktiválás a Raiffeisen Direkt telefonszámának felhívásával és az Aktiválókód megadásával történik. Aktiválást követően Ügyfél megadja az általa választott 4 számjegyű személyazonosító kódot (Direkt PIN kód), amely a továbbiakban Ügyfél azonosítására szolgál. A Raiffeisen Direktbe történő belépéskor Bank az Ügyfelet a 8számjegyű Direkt azonosító száma (Direkt Azonosító), valamint a Direkt PIN kód alapján azonosítja. A Direkt PIN kód háromszori téves megadása esetén a Direkt PIN kód automatikusan felfüggesztésre, illetve Ügyfél rendelkezése alapján letiltásra kerül. A Raiffeisen Direkt szolgáltatásait az Ügyfél által aláíráskartonon bejelentett meghatalmazottak is igénybe vehetik a saját Aktiválókódjukkal történt aktiválást követően, az aktiváláskor Bank részére megadott saját Direkt PIN kódjuk alkalmazásával (az Ügyfél nevében önálló re...
Raiffeisen Direkt. A Bank által működtetett telefonos szolgálat, amelyen keresztül Ügyfél – feltéve, hogy Ügyfél mobiltelefonnal rendelkezik és mobiltelefonszámát a Bankhoz bejelentette - a Bank mindenkor hatályos Kondíciós Listájában megjelölt elérhetőségi időtartamon belül – az Ügyfél megfelelő azonosításának megtörténtét követően – bonyolíthatja az alábbi műveleteket a vonatkozó szerződésben és a Kondíciós Listában meghatározott feltételek szerint: • Bankkal megkötött és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződésében meghatározott körben megbízásokat adhat, a mindenkori Kondíciós Listában közzétett összeghatáron belül; • a Bankkal kötött és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó bármely ügyletéről, szerződéséről információt kérhet, számlakivonatot igényelhet; • tájékoztatást kérhet a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatásokról és azok üzleti kondícióiról; • jelezheti szerződéskötési szándékát bármely, a Bank által kínált pénzügyi szolgáltatásra vonatkozóan; • bankkártyáját letilthatja, illetve a bankkártyával kapcsolatos egyéb szolgáltatásokat vehet igénybe; • bejelentheti panaszát, reklamációját.

Related to Raiffeisen Direkt

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék

  • Az ajánlatok értékelése Az ajánlatkérő az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alapján értékeli a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján.

  • A szerződés létrejötte A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.

  • Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját. Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra.

  • Szolgáltatási táblázat A jelen szabályzatban foglalt biztosítási események és szol- gáltatások, valamint az ezekhez tartozó térítési összegek összefoglaló táblázata.

  • Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok 324. A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosítóhoz be kell nyújtani az alábbi dokumentumokat:

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.