A szerződés létrejötte mintaszakaszok

A szerződés létrejötte. A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.
A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés megkötését a szerződő írásbeli ajánlattal kezdemé- nyezi. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított tizenöt napig, ha az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérésre van szükség, hatvan napig van kötve. A biztosító az ajánlat elbírálásához és a szerződéskötéshez egészségi nyi- latkozat kitöltését, egészségügyi kockázatfelmérés (orvosi vizsgálat) elvég- zését, továbbá az ajánlat kockázatelbírálásához egyéb írásos nyilatkozat, dokumentum benyújtását is kérheti. Amennyiben orvosi vizsgálatra kerül sor, annak eredményét az egészségügyről szóló törvény alapján a biztosí- tott az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti. A kockázatelbírálási idő az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezés napjától számított 15 nap, egészségügyi kockázatfelmérés (orvosi vizsgálat) esetén 60 nap. A biztosító az ajánlat elfogadásáról fedezetet igazoló dokumentu- mot, kötvényt állít ki. Ha a szerződő fogyasztónak minősül, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlati dokumentációra annak beérkezésétől számított 15 napon belül – egészségügyi kockázatfelmérés (orvosi vizsgálat) esetén 60 napon belül – nem nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a biz- tosító által rendszeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tet- ték. Ebben az esetben a szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal, az aján- latnak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal a kockázatelbírálási idő elteltét követő napon jön létre. A biztosító az ajánlatot módosításokkal is elfogadhatja. Ha a kötvény tar- talma az ajánlattól eltér, és az eltérést a szerződő a kötvény kézhezvételét követő tizenöt napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény szerinti tartalommal jön létre. Lényeges eltérés esetén a biztosító az eltérésre a szer- ződő figyelmét a kötvény átadásakor írásban felhívja. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A biztosító az ajánlatot, annak beérkezését követő tizenöt napon belül, – amennyiben az ajánlat elbírálásához egészségügyi kockázatfelmérés (or- vosi vizsgálat) szükséges, hatvan napon belül – indoklás nélkül elutasít- hatja. Amennyiben a kockázatelbírálási idő [15 nap, egészségügyi kockázatfel- mérés (orvosi vizsgálat) szükségessége esetén 60 nap] alatt a biztosítási esemény bekövetkezik, az ajánlatot a biztosító csak abban az esetben uta- síthatja vissza, ha ennek lehetőségére az a...
A szerződés létrejötte. 4.1. A biztosítási szerződés a szerződő ajánlatának a biztosító(k) részéről történő elfogadásával írásban jön létre. 4.2. Amennyiben a biztosítási szerződés távollévők között jön létre (távértékesítés), az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát a biztosítási kötvény kiállítása pótolja. Ebben az esetben a biztosítási szerződés a kötvény szerződő (biztosított) általi kézhezvételének napján jön létre, és az 6. pontban meghatározott kockázatviselési kezdettel lép hatályba. 4.3. A távértékesítés keretében kötött szerződést a szerződő a kötvény kézhezvételének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja. A biztosítási szerződés azon a napon szűnik meg, amikor az írásbeli felmondó nyilatkozat a biztosító megadott címére beérkezik. Amennyiben a szerződő a fentiek szerinti felmondási jogát gyakorolja, a biztosító kizárólag a szerződésnek megfelelően a szerződés megszűnésének időpontjáig tartó kockázatviselés időarányos ellenértékét jogosult követelni. A szerződés fentiek szerinti felmondása esetén a biztosító köteles a díj arányos ellenértékét meghaladó részt a felmondásról szóló nyilatkozat kézhezvételét követően, de legkésőbb 30 napon belül a szerződő részére visszatéríteni. 4.4. A biztosítási szerződés megkötését követően, a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül – a kötelezettségvállalás helye szerinti tagállam hivatalos nyelvén, vagy ez irányú megegyezés esetén a szerződő kifejezett kérésére más nyelven – a biztosító(k) a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatja(k) a biztosítási szerződés létrejöttéről. A biztosítási szerződés létrejöttéről a biztosító(k) fedezetet igazoló dokumentumo(ka)t (biztosítási kötvény(eke)t) bocsát(anak) ki. 4.5. Ha a fedezetet igazoló dokumentum a szerződő fél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően késedelem nélkül (15 napon belül) nem kifogásolja, a szerződés a fedezetet igazoló dokumentum szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedezetet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. 4.6. A biztosítás akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra annak beérkezésétől számított 15 napon belül nem nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájék...
A szerződés létrejötte. 2.1. Kurzusban vagy Táborban való részvételre a Szerződés a Logiscool Békéscsaba Iskola és a Törvényes Képviselő között elektronikus úton jön létre. 2.2. Kurzusban és Táborban való részvételre jelentkezni kizárólag a xxx.xxxxxxxxx.xxx honlapon kiválasztott Logiscool Békéscsaba Iskola Kurzusra vagy Táborra való részvételre szóló Jelentkezési Adatlapjának elektronikus kitöltésével lehet. 2.3. A Jelentkezési Adatlap kitöltésekor a 14. életévét még be nem töltött kiskorú Diák helyett a Jelentkezési Adatlapot a Törvényes Képviselője köteles kitölteni, míg az a Diák, aki a Jelentkezési Lap kitöltésekor a 14. életévét már betöltötte és nem cselekvőképtelen a Jelentkezési Adatlapot Törvényes Képviselőjével együttesen köteles kitölteni. A Logiscool Békéscsaba Iskola a 14 éven aluli Diák esetében a kitöltött Jelentkezési Adatlapot a Diák Törvényes Képviselőjének önálló, míg 14 éven felüli Diák esetében a Diák és Törvényes Képviselője együttes nyilatkozatának tekinti a Szerződés megkötése érdekében. A Jelentkezési Adatlapon megadott adatok helyességéért és valódiságáért a Törvényes Képviselő, illetve a 14 éven felüli Diák esetében, maga a Diák is feltétlen felelősséget vállal. 2.4. A Szerződés létrejötte érdekében a kitöltött Jelentkezési Adatlapot a Törvényes Képviselő, mint saját nyilatkozatát elektronikusan megküldi a Logiscool Békéscsaba Iskolának a jelentkezési Adatlap „Küldés” gombjára kattintással. A „Küldés” gombra kattintással a Törvényes Képviselő elfogadja és tudomásul veszi, hogy a Jelentkezési Adatlap megküldése részére fizetési kötelezettséget keletkeztet, ha a jelentkezést a Logiscool Békéscsaba Iskola a jelen ÁSZF szerint visszaigazolja. A megküldés előtt a Jelentkezési Adatlapon a Törvényes Képviselő köteles a jelen ÁSZF rendelkezéseit és a Logiscool Kft. Adatvédelmi Tájékoztatóját elolvasni és ezek elfogadásáról a megfelelő helyekre kattintva külön- külön nyilatkozni. A Jelentkezési Adatlap megküldését megelőzően a Jelentkezési Adatlap tartalma ellenőrizhető és javítható.
A szerződés létrejötte a) A jelen feltételekre történő hivatkozással megkötött biztosítási szerződés a szerződő ajánlatának a biztosító által történő elfogadásával, írásban jön létre.
A szerződés létrejötte. A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja. Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szer- ződő ajánlatától, és az eltérést a szerződő késedelem nél- kül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő figyelmét a fedeze- tet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak képviselője (megbízottja) részére történt átadásától számított 15. nap leteltével – az átadás idő- pontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra. Az ajánlattevő ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szer- ződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szer- ződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szerződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módo- sítsák. Ha a szerződő a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítás- tól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján – például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani. Az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító a hozzá beér- kezett díjat (díjrészletet) visszautalja a szerződőnek.
A szerződés létrejötte. Az ajánlat a Szolgáltató és az Ügyfél (a továbbiakban együtt: „Szerződő Felek”) között az Ügyfél által a xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xxx weboldalon vagy annak aloldalán található jelentkezési lap kitöltésével, vagy a Webshop igénybevételével és a „Megrendelem” gomb lenyomásával jön létre. Az Ügyfél jelentkezési lap kitöltésével, Webshop igénybevétele esetén adatai megadásával és a „Megrendelem” gomb lenyomásával nyilatkozik arról, hogy cselekvőképessége, illetve szerződéskötési képessége nincs korlátozva. A jelentkezés során az Ügyfél által megadott adatoknak hiánytalannak és valósnak kell lenniük. Az Ügyfél nyilatkozik arról, hogy az így megadott adatok hiánytalanok és valósak. A Szolgáltató a beérkezett regisztrációkat és leadott rendeléseket haladéktalanul megvizsgálja, és azok megérkezését visszaigazolja. Ezen Szolgáltató általi visszaigazolás kizárólag arra vonatkozik, hogy a regisztráció és rendelés iránti kérelmet megkapta a Szolgáltató. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett regisztrációt és a leadott rendelést indoklás nélkül elutasítsa. A Szolgáltató külön visszajelzést küld elektronikus levélben az Ügyfél részére az elfogadott regisztrációkról és rendelésekről. Ezen második visszaigazolással jön létre a szerződés a Szerződő Felek között. Amennyiben a regisztráció vagy a rendelés elutasításra kerül vagy a második visszaigazolás nem kerül megküldésre, a szerződés az Ügyfél és a Szolgáltató között nem jön létre. Az Ügyfél kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a szerződésszerű teljesítést a szerződés megkötése után azonnal megkezdje. Továbbá az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az adatvédelmi tájékoztató (a továbbiakban: "Adatvédelmi Tájékoztató”) tartalmának megismerése és elfogadása a szerződés létrejöttének feltétele. Az Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy Szolgáltató az Ügyfél által megadott személyes adatokat, továbbá a weboldal használata során begyűjtött felhasználói adatokat rögzíti és az Adatvédelmi Tájékoztatójában meghatározott módon és célokra felhasználja. Valamennyi Ügyfél köteles a tudomására jutott vagy számára hozzáférhetővé vált, a Szolgáltató üzletit titkát képező információt megóvni, egyúttal bizalmasan kezelni.
A szerződés létrejötte. II.2.1. A biztosítási szerződés a szerződő és a biztosító írásbeli megál- lapodása alapján jön létre. II.2.2. A szerződő által a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően a biztosító részére megfizetett díj vagy díjrészlet díjelőlegnek mi- nősül, melyet a biztosító kamatmentesen kezel. Ha a szerződés létrejön, a biztosító a díjelőleget a biztosítási díjba beszámítja. Ha a szerződés nem jön létre, a biztosító a díjelőleget a szerződőnek visszafizeti. II.2.3. A biztosító a szerződő fél ajánlatának elfogadása előtt egye- di kockázatelbírálást végez, a szerződőhöz és a biztosított- hoz kérdéseket intézhet, továbbá egészségi kockázatelbírálás keretében a biztosított egészségi nyilatkozatát, orvosi-, egész- ségi- és tesztvizsgálatát, valamint egyéb írásos nyilatkozatait is kérheti. A biztosító az egészségi nyilatkozatot elektronikusan vagy papír alapú nyomtatvány formájában, vagy előre egyezte- tett időpontban, telefonon kérheti a biztosítottól. Amennyiben az egészségi nyilatkozat megtételére telefonon kerül sor, úgy a beszélgetésről hangfelvétel készül, melyet a biztosító mindaddig megőriz, míg a szerződésből igény érvényesíthető, illetve amíg a jogszabályi előírás azt kötelezővé teszi. A szerződő az ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig – ha az ajánlat elbírálásához egészségi kockázatelbírálásra van szükség, akkor 60 napig – van kötve. II.2.4. A szerződő/biztosított nyilatkozatai, valamint a biztosító által fel- tett kérdésekre adott válaszaik az ajánlati dokumentáció részét képezik. II.2.5. A kockázatelbírálás eredményétől függően a biztosító az ajánlatot elfogadja vagy elutasítja. A biztosítási ajánlat elfoga- dása a biztosítónak az ajánlattal megegyező, vagy az ajánlattól eltérő tartalmú biztosítási fedezetet igazoló dokumentum (továb- biakban: kötvény) kiállításával, vagy ráutaló magatartásával (hall- gatólagosan) történik. A biztosítási ajánlattal megegyező tartalmú kötvény kiállítása ese- tén a szerződés a kötvény kiállításának időpontjában jön létre. II.2.6. Ha a szerződő az ajánlattól eltérő tartalommal kiállított kötvény- ben szereplő eltérést a kötvény kézhezvételét követően ké- sedelem nélkül, de legfeljebb 15 napon belül írásban nem ki- fogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint, a kötvény kiállításakor jön létre. Ha a szerződő az eltérést a fentiek értelmében rendelkezésére álló határidőn belül elutasítja (kifogásolja), a szerződés nem jön létre. A lényeges eltérésre a biztosító a kötvény átadása- kor a szerződő figyelmét írá...
A szerződés létrejötte. A Jelentkezési Ív a Szerződő Fél által megfelelően (cégszerűen) aláírt példányának postai vagy elektronikus úton, telefaxon vagy egyéb módon a HUNGEXPO részére történt visszaküldésével a Felek között a Szerződés létrejön (a továbbiakban: a