REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartozik. A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan MOL a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztrálták. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi át. Amennyiben Vevő továbbfelhasználónak minősül, MOL a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg a Vevő részére. A Vevő kijelenti, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvette, az abban foglaltakat megismerte, és a termék felhasználása, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár el. Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére. A MOL biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor megadott e-mail címeit és a MOL-nak a xxxxx@xxx.xx vagy a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét és a @xxx.xx végződést tartalmazó) e-mail címeit használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A Vevő kijelenti, hogy MOL elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapot a MOL a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 2 contracts
Samples: Mol Green Kártya Használatáról Szóló Általános Szerződési Feltételek, Mol Green Kártya Használatáról Szóló Általános Szerződési Feltételek
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartozik. A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan MOL a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztrálták. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi át. Amennyiben Vevő továbbfelhasználónak minősül, MOL a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg a Vevő részére. A Vevő kijelenti, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvette, az abban foglaltakat megismerte, és a termék felhasználása, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár el. Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére. A MOL biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK KK MOL Green MOL Group Gold Prepaid felhasználói jogosultság igénylésekor megadott e-mail címeit és a MOL-nak a xxxxx@xxx.xx vagy a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét és a @xxx.xx végződést tartalmazó) e-mail címeit használják. Az e-e- mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- e-mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-e- mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A Vevő kijelenti, hogy MOL elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapot a MOL a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, Mol Group Gold Prepaid Kártya Használatáról Szóló Általános Szerződési Feltételek
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartoziktartozik (anyag, árucikk, keverék). A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, MOL Nyrt. által gyártott, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan a MOL Nyrt. a REACH Rendelet szerinti rendelkezéseinek megfelelően benyújtotta az előírt regisztrálási kérelmet kérelmet. Vevő tudomásul veszi, hogy a MOL Nyrt. a töltőállomáson történő értékesítést lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő termék értékesítésének tekinti. Abban az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta beesetben, ha a Kártyabirtokos nem lakossági célú felhasználásra vásárolja a terméket, a REACH Rendelet szerint továbbfelhasználónak minősülhet (amennyiben ipari vagy foglalkozásszerű tevékenységei során használja fel a terméket). A Vevő kijelenti, hogy MOL Nyrt. elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő érintett Xxxxxx lakossági felhasználására vonatkozó információk a töltőállomásokon elérhetőek, és a biztonsági adatlapból megismerhetőek, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztráltákbiztonsági adatlapot a MOL Nyrt. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi áttovábbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén elektronikus formában megküldi (illetve erre vonatkozó külön kérés esetén papír formátumban átadja). Amennyiben a Vevő továbbfelhasználónak vagy forgalmazónak minősül, ezt jogosult jelezni a MOL Nyrt. felé, és ebben az esetben a MOL Nyrt. a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg megküldi a Vevő részére. A Vevő kijelentikötelessége és felelőssége, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvettetevékenysége alapján beazonosítsa a felhasználói profilját (ipari, az abban foglaltakat megismerteprofesszionális/foglalkozásszerű, vagy lakossági felhasználó), és annak megfelelően járjon el a termék felhasználásaREACH Rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítése, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár elaz ezzel kapcsolatos együttműködés során. Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL Nyrt. a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére, amennyiben a Vevő korábban jelezte továbbfelhasználói vagy forgalmazói minőségét a MOL Nyrt. részére. A MOL Nyrt. biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor Kártyaszerződésben megadott e-mail címeit és a MOLMOL Nyrt-nak a xxxxx@xxx.xx vagy nek a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek értékesítési szakértőnek (az üzletkötő nevét értékesítési szakértő nevéből és a @xxx.xx végződést tartalmazóvégződésből képzett) e- mail címét vagy a xxxxx@xxx.xx e-mail címeit címet használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- e-mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL Nyrt. biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot nyilatkozatot, illetve a biztonsági adatlapot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A Vevő kijelenti, hogy MOL elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapot a MOL a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: General Card Agreement
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartoziktartozik (anyag, árucikk, keverék). A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, MOL Nyrt. által gyártott, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan a MOL Nyrt. a REACH Rendelet szerinti rendelkezéseinek megfelelően benyújtotta az előírt regisztrálási kérelmet kérelmet. Vevő tudomásul veszi, hogy a MOL Nyrt. a töltőállomáson történő értékesítést lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő termék értékesítésének tekinti. Abban az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta beesetben, ha a Kártyabirtokos nem lakossági célú felhasználásra vásárolja a terméket, a REACH Rendelet szerint továbbfelhasználónak minősülhet (amennyiben ipari vagy foglalkozásszerű tevékenységei során használja fel a terméket). A Vevő kijelenti, hogy MOL Nyrt. elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő érintett Termék lakossági felhasználására vonatkozó információk a töltőállomásokon elérhetőek, és a biztonsági adatlapból megismerhetőek, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztráltákbiztonsági adatlapot a MOL Nyrt. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi áttovábbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén elektronikus formában megküldi (illetve erre vonatkozó külön kérés esetén papír formátumban átadja). Amennyiben a Vevő továbbfelhasználónak vagy forgalmazónak minősül, ezt jogosult jelezni a MOL Nyrt. felé, és ebben az esetben a MOL Nyrt. a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg megküldi a Vevő részére. A Vevő kijelentikötelessége és felelőssége, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvettetevékenysége alapján beazonosítsa a felhasználói profilját (ipari, az abban foglaltakat megismerteprofesszionális/foglalkozásszerű, vagy lakossági felhasználó), és annak megfelelően járjon el a termék felhasználásaREACH Rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítése, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár elaz ezzel kapcsolatos együttműködés során. Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL Nyrt. a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére, amennyiben a Vevő korábban jelezte továbbfelhasználói vagy forgalmazói minőségét a MOL Nyrt. részére. A MOL Nyrt. biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor Kártyaszerződésben megadott e-mail címeit és a MOLMOL Nyrt-nak a xxxxx@xxx.xx vagy nek a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét nevéből és a @xxx.xx végződést tartalmazóvégződésből képzett) e-mail címeit címét vagy a xxxxx@xxx.xx e-mail címet használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- e-mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL Nyrt. biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-e- mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot nyilatkozatot, illetve a biztonsági adatlapot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A Vevő kijelenti, hogy MOL elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapot a MOL a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: General Card Agreement
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet), illetve az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelet (továbbiakban CLP Rendelet) hatálya alá tartoziktartozik (anyag, árucikk, keverék). A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH és a CLP Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH és a CLP Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, MOL Nyrt. által gyártott, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan termékeket a MOL Nyrt. a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztráltákrendelkezéseinek megfelelően regisztrálta. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi át. Amennyiben Vevő továbbfelhasználónak minősül, MOL a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg a Vevő részére. A Vevő kijelentitudomásul veszi, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvetteMOL Nyrt. a töltőállomáson történő értékesítést lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő termék értékesítésének tekinti. Abban az esetben, az abban foglaltakat megismerteha a Kártyabirtokos nem lakossági célú felhasználásra vásárolja a terméket, és a termék felhasználása, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár el. Felek megállapodnak, hogy továbbfelhasználónak minősülhet (amennyiben ipari vagy foglalkozásszerű tevékenységei során használja fel a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére. A MOL biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor megadott e-mail címeit és a MOL-nak a xxxxx@xxx.xx vagy a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét és a @xxx.xx végződést tartalmazó) e-mail címeit használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznakterméket). A Vevő kijelenti, hogy MOL Nyrt. elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „kereskedelmi forgalomba kerülő érintett Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” információk a töltőállomásokon megismerhetőelérhetőek, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapból megismerhetőek, illetve a biztonsági adatlapot a MOL Nyrt. a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is megküldi (illetve erre vonatkozó külön kérés esetén papír formátumban átadja). Amennyiben a Vevő továbbfelhasználónak vagy forgalmazónak minősül, ezt jogosult jelezni a MOL Nyrt. felé, és ebben az esetben a MOL Nyrt. a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot megküldi a Vevő részére. A Vevő kötelessége és felelőssége, hogy a tevékenysége alapján beazonosítsa a felhasználói profilját (ipari, professzionális/foglalkozásszerű, vagy lakossági felhasználó), és annak megfelelően járjon el a REACH Rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítése, illetve az ezzel kapcsolatos együttműködés során. Vevő tudomásul veszi, hogy a szerződés tárgyát képező Termékre vonatkozóan a Termék gyártója vagy importőre a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet a biztonsági adatlap 1.2. szakaszában felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve a Terméket ezekre a felhasználásokra regisztrálta. A MOL / Gyártó a Terméket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, a szerződés aláírásával Vevő megerősíti, hogy a Terméket csak azokra használja fel Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben csatolva, vagy e-mailben megadott linken vagy adathordozón) küldi meg Vevő részére a Kártyaszerződésben megjelölt kapcsolattartói címére. Vevő a szerződés aláírásával úgy nyilatkozik, hogy a fenti elektronikus megküldési formákat a REACH rendelet 31. cikk (9) bekezdésének megfelelő átadási formának tekinti. A fenti módon küldött SDS, egyen értékű a papíron megküldött SDS-el. Vevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy amennyiben a CLP Xxxxxxxx XXXX. mellékletének értelmében a termék bejelentése szükséges, akkor az azon EU-s tagállamok Mérgezési Központjában került bejelentésre, ahol Eladó közvetlenül forgalomba hozza. Az érintett tagállamok listája jelen ÁSZF Mérgezési Központ bejelentés – Országok listája című mellékletében található. Vevő kijelenti és tudomásul veszi, hogy amennyiben a bejelentés feltételeiben változás következik be (pl.: a terméket a Vevő egy másik tagállamban / tagállamokban értékesíti, a csomagolásban / címkézésben, márkanévben bekövetkezett változások), kötelessége Eladót azonnal tájékoztatni, kivéve, ha Vevő maga nyújtja be a bejelentést az adott tagállam(ok) Mérgezési Központjának. Amennyiben Xxxx nem tájékoztatja Eladót a változásokról, Vevő egyedüli és kizárólagos felelősséggel tartozik, valamint kártalanítja Eladót a hiányos tájékoztatásból eredő összes költségért, kötbérért, büntetésért, vagy bármilyen egyéb kárért. A szerződés aláírásával Vevő vállalja, hogy amennyiben a terméket harmadik fél részére értékesíti, a CLP Xxxxxxxx XXXX. mellékletével kapcsolatos információkról tájékoztatja ezen harmadik felet is, valamint a rendelkezésre álló összes, ezzel kapcsolatos információt továbbítja Xxxxxxxx, amennyiben kap ilyet. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: General Card Agreement
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet), illetve az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelet (továbbiakban CLP Rendelet) hatálya alá tartoziktartozik (anyag, árucikk, keverék). A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH és a CLP Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH és a CLP Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, MOL Nyrt. által gyártott, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan termékeket a MOL Nyrt. a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztráltákrendelkezéseinek megfelelően regisztrálta. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi át. Amennyiben Vevő továbbfelhasználónak minősül, MOL a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg a Vevő részére. A Vevő kijelentitudomásul veszi, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvetteMOL Nyrt. a töltőállomáson történő értékesítést lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő termék értékesítésének tekinti. Abban az esetben, az abban foglaltakat megismerteha a Kártyabirtokos nem lakossági célú felhasználásra vásárolja a terméket, és a termék felhasználása, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár el. Felek megállapodnak, hogy továbbfelhasználónak minősülhet (amennyiben ipari vagy foglalkozásszerű tevékenységei során használja fel a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére. A MOL biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor megadott e-mail címeit és a MOL-nak a xxxxx@xxx.xx vagy a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét és a @xxx.xx végződést tartalmazó) e-mail címeit használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznakterméket). A Vevő kijelenti, hogy MOL Nyrt. elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre Xxxxxx lakossági felhasználására vonatkozó információk a töltőállomásokon elérhetőek, és a biztonsági adatlapból megismerhetőek, illetve a biztonsági adatlapot a MOL Nyrt. a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is megküldi (illetve erre vonatkozó külön kérés esetén papír formátumban átadja). Amennyiben a Vevő továbbfelhasználónak vagy forgalmazónak minősül, ezt jogosult jelezni a MOL Nyrt. felé, és ebben az esetben a MOL Nyrt. a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot megküldi a Vevő részére. A Vevő kötelessége és felelőssége, hogy a tevékenysége alapján beazonosítsa a felhasználói profilját (ipari, professzionális/foglalkozásszerű, vagy lakossági felhasználó), és annak megfelelően járjon el a REACH Rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítése, illetve az ezzel kapcsolatos együttműködés során. Vevő tudomásul veszi, hogy a szerződés tárgyát képező Termékre vonatkozóan a Termék gyártója vagy importőre a REACH Rendelet szerinti regisztrálási kérelmet a biztonsági adatlap 1.2. szakaszában felsorolt felhasználásokra nyújtotta be, illetve a Terméket ezekre a felhasználásokra regisztrálta. A MOL / Gyártó a Terméket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, a szerződés aláírásával Vevő megerősíti, hogy a Terméket csak azokra használja fel Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben csatolva, vagy e-mailben megadott linken vagy adathordozón) küldi meg Vevő részére a Kártyaszerződésben megjelölt kapcsolattartói címére. Vevő a szerződés aláírásával úgy nyilatkozik, hogy a fenti elektronikus megküldési formákat a REACH rendelet 31. cikk (9) bekezdésének megfelelő átadási formának tekinti. A fenti módon küldött SDS, egyen értékű a papíron megküldött SDS-el. Vevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy amennyiben a CLP Xxxxxxxx XXXX. mellékletének értelmében a termék bejelentése szükséges, akkor az azon EU-s tagállamok Mérgezési Központjában került bejelentésre, ahol Eladó közvetlenül forgalomba hozza. Az érintett tagállamok listája jelen ÁSZF Mérgezési Központ bejelentés – Országok listája című mellékletében található. Vevő kijelenti és tudomásul veszi, hogy amennyiben a bejelentés feltételeiben változás következik be (pl.: a terméket a Vevő egy másik tagállamban / tagállamokban értékesíti, a csomagolásban / címkézésben, márkanévben bekövetkezett változások), kötelessége Eladót azonnal tájékoztatni, kivéve, ha Vevő maga nyújtja be a bejelentést az adott tagállam(ok) Mérgezési Központjának. Amennyiben Xxxx nem tájékoztatja Eladót a változásokról, Vevő egyedüli és kizárólagos felelősséggel tartozik, valamint kártalanítja Eladót a hiányos tájékoztatásból eredő összes költségért, kötbérért, büntetésért, vagy bármilyen egyéb kárért. A szerződés aláírásával Vevő vállalja, hogy amennyiben a terméket harmadik fél részére értékesíti, a CLP Xxxxxxxx XXXX. mellékletével kapcsolatos információkról tájékoztatja ezen harmadik felet is, valamint a rendelkezésre álló összes, ezzel kapcsolatos információt továbbítja Xxxxxxxx, amennyiben kap ilyet. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
REACH szabályozás. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés megkötésével a Vevő tudomásul veszi, hogy a Kártyaszerződés keretén belül, a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható termékek egy része (anyag, árucikk, keverék) a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1907/2006/EK rendelete (a továbbiakban: REACH Rendelet) hatálya alá tartoziktartozik (anyag, árucikk, keverék). A Vevő kijelenti, hogy magára nézve kötelező érvényűnek tekinti a REACH Rendeletben foglalt előírásokat, és vállalja, hogy a rá vonatkozó rendelkezéseket maradéktalanul betartja. Felek kijelentik, hogy a REACH Rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében teljes körűen együttműködnek. Vevő tudomásul veszi, hogy a kártyahasználat során a töltőállomásokon megvásárolható, MOL Nyrt. által gyártott, REACH Rendelet hatálya alá tartozó termékekre vonatkozóan a MOL Nyrt. a REACH Rendelet szerinti rendelkezéseinek megfelelően benyújtotta az előírt regisztrálási kérelmet kérelmet. Vevő tudomásul veszi, hogy a MOL Nyrt. a töltőállomáson történő értékesítést lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő termék értékesítésének tekinti. Abban az Azonosított Felhasználások Listáján felsorolt felhasználásokra nyújtotta beesetben, ha a Kártyabirtokos nem lakossági célú felhasználásra vásárolja a terméket, a REACH Rendelet szerint továbbfelhasználónak minősülhet (amennyiben ipari vagy foglalkozásszerű tevékenységei során használja fel a terméket). A Vevő kijelenti, hogy MOL Nyrt. elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő érintett Xxxxxx lakossági felhasználására vonatkozó információk a töltőállomásokon elérhetőek, és a biztonsági adatlapból megismerhetőek, illetve az anyagot ezekre a felhasználásokra regisztráltákbiztonsági adatlapot a MOL Nyrt. MOL az Azonosított Felhasználások Listáját a xxx.xxx.xx weboldalon teszi közzé. MOL a Kártyaszerződés keretében a REACH hatálya alá tartozó termékeket a fent hivatkozott felhasználásokra értékesíti, Vevő a termékeket ezekre a felhasználásokra veszi áttovábbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén elektronikus formában megküldi (illetve erre vonatkozó külön kérés esetén papír formátumban átadja). Amennyiben a Vevő továbbfelhasználónak vagy forgalmazónak minősül, ezt jogosult jelezni a MOL Nyrt. felé, és ebben az esetben a MOL Nyrt. a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában küldte meg megküldi a Vevő részére. A Vevő kijelentikötelessége és felelőssége, hogy a termékekre vonatkozó biztonsági adatlapot elektronikus formában átvettetevékenysége alapján beazonosítsa a felhasználói profilját (ipari, az abban foglaltakat megismerteprofesszionális/foglalkozásszerű, vagy lakossági felhasználó), és annak megfelelően járjon el a termék felhasználásaREACH Rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítése, illetve esetleges továbbértékesítése során a biztonsági adatlapon szereplő információk és a REACH Rendelet rendelkezései szerint jár elaz ezzel kapcsolatos együttműködés során. Felek megállapodnak, hogy a biztonsági adatlap aktualizálása esetén a MOL Nyrt. a biztonsági adatlap új, dátummal ellátott változatát elektronikus formában (e-mailben) küldi meg Vevő részére, amennyiben a Vevő korábban jelezte továbbfelhasználói vagy forgalmazói minőségét a MOL Nyrt. részére. A MOL Nyrt. biztonsági adatlapot érintő nyilatkozatainak közlése tekintetében a Felek a Vevőnek a Kártyaszerződés Vevő adatlapján vagy VKK MOL Green felhasználói jogosultság igénylésekor Kártyaszerződésben megadott e-mail címeit és a MOLMOL Nyrt-nak a xxxxx@xxx.xx vagy nek a vevővel kapcsolatot tartó üzletkötőnek (az üzletkötő nevét nevéből és a @xxx.xx végződést tartalmazóvégződésből képzett) e-mail címeit címét vagy a xxxxx@xxx.xx e-mail címet használják. Az e-mail címek változásáról a felek kötelesek haladéktalanul értesíteni egymást. Az elektronikus formában, a fenti e- e-mail címek használatával e-mailben küldött biztonsági adatlapok és ehhez kapcsolódó értesítések cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vevőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. Szerződő Felek egyezően kijelentik, hogy a szerződéses kapcsolatukban, a MOL Nyrt. biztonsági adatlappal összefüggésben küldött e-e- mailjeit úgy tekintik, mintha azok cégszerűen vagy meghatalmazáson alapuló aláírási joggal rendelkező munkavállalók által aláírt papírformájú írásos dokumentumok lennének, így ellenkező bizonyításig mind a feladó személyét, mind pedig a levél tartalmát hitelesnek fogadják el, és a megadott e-mail címre történő elküldéssel a nyilatkozatot nyilatkozatot, illetve a biztonsági adatlapot közöltnek tekintik. A Kártyaszerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében a Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. A Felek kijelentik, hogy a fent leírt tájékoztatási rendszert a Kártyaszerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. A Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. A Vevő kijelenti, hogy MOL elegendő információt biztosított ahhoz, hogy a Kártyabirtokosok megtegyék a szükséges intézkedéseket az emberi egészség, a biztonság és a környezet védelme érdekében, és tudomásul veszi, hogy a „Termék lakossági felhasználására vonatkozó tájékoztató” a töltőállomásokon megismerhető, és a lakossági felhasználásra kereskedelmi forgalomba kerülő érintett termékre vonatkozó biztonsági adatlapot a MOL a továbbfelhasználó vagy forgalmazó erre vonatkozó kérése esetén papíron vagy elektronikus formában is átadja. A Vevő tudomásul veszi, hogy felel a REACH Xxxxxxxx előírásainak vagy együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő mindennemű kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: Kártyaszerződési Feltételek