Rendelkezésreállási Jóváírások mintaszakaszok

Rendelkezésreállási Jóváírások a. Követelés benyújtásához az Ügyfélnek minden Eseményhez naplóznia kell egy 1. Súlyossági (kritikussági) szintű hibajegyet az IBM műszaki támogatási ügyfélszolgálatnál legfeljebb 24 órával azt követően, hogy az Ügyfél először észlelte azt, hogy az Esemény az IBM SaaS Ügyfél általi használatára hatást gyakorolt. Az Ügyfélnek minden, az Eseménnyel kapcsolatos szükséges adatot meg kell adnia, és ésszerű keretek között segítenie kell az IBM szakértőit az Esemény okainak feltárásában és a probléma megoldásában. b. Az Ügyfélnek a Rendelkezésreállási Jóváírásra vonatkozó Követelését legfeljebb három (3) munkanappal azon Szerződéses Hónap utolsó napja után kell benyújtania, amelyben a Követelés felmerült. c. A Rendelkezésreállási Jóváírások alapja az Állásidő időtartama attól az időponttól kezdődően, amelyet az Ügyfél a bejelentésben az Állásidő első észlelési időpontjaként jelölt meg. Az IBM minden érvényes Követelés esetében a lehető legnagyobb mértékű Rendelkezésreállási Jóváírást alkalmazza az egyes Szerződéses Hónapokban teljesített Szolgáltatásszint-megállapodásnak megfelelően az alábbi táblázat szerint. Az IBM nem köteles több alkalommal Szolgáltatási jóváírást fizetni egy adott Szerződött Hónapban történt egyazon eseményért. d. A Csomagban Kapható Szolgáltatások (önálló, csomagba rendezett és közös áron értékesített IBM SaaS szolgáltatások) esetén a Rendelkezésreállási Jóváírás számításának alapja a Csomagban Kapható Szolgáltatások közös árának egy hónapra eső része, nem pedig az egyes IBM SaaS szolgáltatások havi előfizetési díja. Az Ügyfél egy Szerződött Hónapban csak a csomagban értékesített IBM SaaS szolgáltatások egyikével kapcsolatban küldhet Követelést, és az IBM csak az értékesített IBM SaaS szolgáltatások egyike után fizet Rendelkezésreállási Jóváírást egy adott Szerződött Hónapban. e. Ha az Ügyfél az IBM SaaS szolgáltatást hivatalos IBM viszonteladónál, újraértékesítési tranzakció keretében vásárolta, amely során az IBM az IBM SaaS szolgáltatás nyújtására és az SLA dokumentumban rögzítettek betartására vonatkozó felelősséget vállal, az IBM SaaS ajánlatra vonatkozó Rendelkezésreállási Jóváírás a vásárláskor érvényes Egyedi mennyiségi árengedménnyel módosított Ár (RSVP) 50%-a lesz a Követelés által érintett Szerződéses Hónapra. f. Az egy Szerződött Hónapra kifizetett Rendelkezésreállási Jóváírások összértéke semmilyen körülmények között nem haladhatja meg az IBM részére az Ügyfél által az IBM SaaS szolgáltatásért fizetett éves díj egy tizenkettedé...

Related to Rendelkezésreállási Jóváírások

  • Rendelkezésre állás A Szolgáltató biztosítja az előfizetők részére a szolgáltatás évi átlagos 95%-os rendelkezésre állását a szerződés teljes tartama alatt. A rendelkezésre állás számítási módja: *Számítási módja: A Szolgáltató statisztikája és a Szolgáltató támogató és nyilvántartó rendszerének adatai alapján történik. Szolgáltatás-kiesés teljes időtartama: a Szolgáltató által (hibabejelentés alapján és vagy anélkül) regisztrált szolgáltatás-kiesésben érintett előfizetői szám szorozva a szolgáltatás-kiesés idejével, hozzáadva a tervezett átalakításban, felújításban, karbantartásban érintett előfizetői számnak és a tevékenységre fordított időnek a szorzatát. Teljes elvi szolgáltatási időtartam: az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatás nyújtására fordított napok száma szorozva 24 órával, és szorozva az átlagos előfizetői számmal. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni, ha hibabejelentés • előfizető érdekkörében keletkező ok miatt történt • vis maior miatt történt (jelen ÁSZF 6.2.5. pontja szerint) illetve • a szünetelés idejét, ha az előfizető kérése alapján történt, • az előfizető szerződésszegése miatti szolgáltatás korlátozásának idejét.

  • Átmeneti rendelkezések (1) Ha a biztosítási időszak 2012. január 1-jét megelőzően kezdődött, akkor az adókötelezettség a biztosítási időszak- nak a 2011. december 31-ét követő részére áll fenn. (2) Ha az adóalany 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozó díjfizetési kötelezettségének esedékessége 2012. január 1-jét megelőzte akkor a 2011. december 31-ét követő időszakra – napi időarányosítással számított – biztosítási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a biztosítással le nem fedett időtartamra megállapított adóalap utáni adót a beszedésre kötelezett vagy – önadózás esetén – az adó alanya 2012. február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állami adóhatósághoz. XXXXXXX.XX

  • Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire. Speciális termékekre a vonatkozó ágazati jogszabályi rendelkezések az irányadók. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 2.2. A jelen ÁSZF 2022. február 08. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A jelen ÁSZF módosításait a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításoknak nincs visszaható hatálya. 2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. 2.4. Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatóhoz nem köthető, a Szolgáltató által nem üzemeltetett más weboldalon közzétett termékek adás-vételével kapcsolatban.

  • Értelmező rendelkezések E törvény alkalmazásában:

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű

  • Rendszeres karbantartás Rendszeres karbantartás a technikai eszközök üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenység, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre. A rendszeres karbantartási munkálatokat hétköznapokon 0-6 óra között kell elvégezni. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve a Szolgáltató Honlapján, valamint az Eht. 144. § (6) bekezdésének megfelelő módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőit. 5.2. Az Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósítás módjai a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető a Beltéri egységhez megfelelőség tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezést, vagy nem megfelelő interface-szel rendelkező Végberendezést csatlakoztat; b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban (amely a Szolgáltató választása szerint történhet külön levélben, a Szolgáltató által megküldött számlalevélen, vagy a 12.1 pontban meghatározott bármely egyéb értesítési módon) megjelölt - legalább 30 napos - határidő lejártát követően is esedékes Díjtartozása van, és az Előfizető nem adott az ilyen Díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak az ÁSZF 12.3.5 pontjában meghatározott mértékű vagyoni biztosítékot; . d) az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, azt harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. Az a), b), c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 (három) nappal megelőzően értesíti az Előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató továbbá jogosult a Szolgáltatást korlátozni, ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető vagy a nevében eljáró harmadik személy az Előfizetői Szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői Szerződést felmondja, és arról a Szolgáltató a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői Szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató – az Előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában – a korlátozást az Előfizetői Szerződés megszűnéséig fenntartja. Díjtartozás megszüntetése esetén hitelt érdemlő tudomásszerzésnek az tekinthető, amikor az Előfizető által befizetett összeget a Szolgáltató az Előfizető egyenlegére könyveli. A Szolgáltató a szolgáltatás visszaállításáért a 2/b sz. Mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjat számolhatja fel. A korlátozás – kivéve a megtévesztés esetét, valamint azt, ha az előfizető több Szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett Szolgáltatásra terjedhet ki. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Szolgáltatással arányos díjat számít fel, amelynek mértékét a 2/a sz. melléklet tartalmazza. A korlátozás időtartama alatt az adott Alap szolgáltatásban szereplő alapcsomag mindenkori összetétele helyett a Szolgáltató által meghatározott mennyiségű, az alapcsomagban szereplő csatornák számához képest kevesebb csatornát vételezhet. Amennyiben az Előfizető Prémium szolgáltatásra is előfizetett, úgy a korlátozás időtartama alatt a Prémium szolgáltatásban foglalt csatornákat nem vételezheti.

  • Vegyes és záró rendelkezések XV.1. A jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés aláírása, és a jogviszony teljesítéséhez szükséges adatok ren- delkezésre bocsátása, a természetes személy Felhasználó Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pont szerinti hozzájárulásnak minősül. XV.2. Az ÁSZF-ben a VPP részére megállapított jogok nem kizárólagos jellegűek, azok együttesen is alkal- mazhatóak. Amennyiben VPP a jelen ÁSZF-ben meghatározott jogát nem gyakorolja, az nem értelmezhető joglemondásként. XV.3. A jelen ÁSZF-nek a Felhasználóval való megismertetéséről a VPP egyfelől gondoskodik oly módon, hogy az ÁSZF mindenkori hatályos és teljes szövege a xxx.xxxxx.xx/XXXX linken közzétételre kerül, illetve a Felhasználó számára a hozzáférés mindenkor biztosított, másfelől az Egyedi Szerződés aláírásakor az akkor hatályos ÁSZF egy példánya átadásra kerül a Felhasználó részére. XV.4. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben Magyarország jogszabályai, különös tekintettel a Ptk., valamint VET. rendelkezései az irányadóak azzal, hogy amennyiben a Szerződés az értelmezésre vonat- kozó eltérő rendelkezést nem tartalmaz, úgy a Szerződésben alkalmazott kifejezéseket a Ptk. és a VET. rendeletei szerint kell értelmezni. Amennyiben a Ptk. vagy a VET. és a Szerződés rendelkezési között eltérés állapítható meg és a jogszabály az eltérést megengedi, akkor a Felek jogviszonyára a szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.5. Amennyiben az Egyedi Szerződés és a Szerződés többi része között eltérés állapítható meg, akkor a Felek jogviszonyára az egyedi Szerződésben foglaltak az irányadóak. XV.6. A Szerződésből fakadó jogviták során a Felek kötelesek álláspontjaikat tárgyalások útján egyeztetni, jog- vitáikat elsősorban peren kívül, békés úton megoldani. A jogvita békés úton történő rendezésének ered- ménytelensége esetén Felek a polgári perrendtartásról szóló törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt vagy természetes személy Felhasználó esetén a Felhasználó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti illetékességgel rendelkező békéltető testület előtt érvényesíthetik a Szerződésből eredő jogaikat. A békéltető testületek felsorolását az ÁSZF 16. pontja tartalmazza.

  • Szerzői jogi rendelkezések 1. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások vonatkozásában a Megrendelő a részére történő átadással teljes, átruházható, és korlátozásmentes (térben, időben, felhasználási módban) felhasználási jogot szerez. A felhasználási jog ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. 2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által átadott terveket, adott esetben egyéb a szerzői jog által védett dokumentumokat Vállalkozó kizárólag csak a jelen szerződés teljesítéséhez használhatja fel, egyebekben azon semmiféle felhasználási jogot nem szerez. Ennek megsértéséből eredő valamennyi hátrányos jogkövetkezmény a Vállalkozót terheli. A jelen szerződés körében történő felhasználás után Vállalkozónak a Megrendelő felé nem kell ellenértéket megfizetnie. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelő a rendelkezés jogát jelen szerződéssel kiköti, így a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik.

  • Rendes felmondás A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási határidővel felmondhatják. A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negye- dik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a díjen- gedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára te- kintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény). Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szerződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás érvény- telenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével lesz hatályos.