Részletes Szerződési Feltételek. 3.1. A Megrendelő által igényelt szolgáltatás vagy termék cégszerű, a megrendelő törvényes képviselőjétől származó, írásos (telefaxon, könyvelt postai küldeményben, futárpostai küldeményben továbbított papíralapú, valamint a Megrendelő által megadott e-mail címéről továbbított elektronikus anyag formájában) megrendelésével, illetve a Vállalkozó által tett árajánlat hasonló módon és alakszerűségekkel ellátott elfogadásával a Vállalkozó és a Megrendelő között vállalkozási szerződés jön létre. A vállalkozási szerződés létrejöttének feltétele az is, hogy az ehhez alapul szolgáló valamennyi iratot a felek törvényes képviselői, a jogszabályokban előírt módon és feltételekkel, szabályszerűen írják alá, az aláírás helyének és idejének pontos feltüntetése mellett. 3.2. A Vállalkozó folyamatosan, nyilvános tájékoztatást nyújt az általa tervezett, gyártott, összeszerelt, javított, felszerelt termékek köréről és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásairól a honlapján keresztül, amely azonban nem minősül ajánlattételnek. 3.3. A szerződéskötésre a Megrendelő által a Vállalkozó részére eljuttatott, szerződéskötési ajánlatnak minősülő megrendelés, vagy a Vállalkozó árajánlata alapján kerül sor. 3.4. A Vállalkozó a hozzá beérkező megrendeléseket, illetve az általa kiadott ajánlatokat nyilvántartásba veszi. A Vállalkozó a beérkezett megrendelésekre 3 munkanapon belül köteles nyilatkozni, hogy a megrendelést elfogadja, azt visszautasítja, vagy további pontosítást kér a Megrendelőtől. Az ajánlat visszautasítását a Vállalkozó nem köteles indokolni. 3.5. Amennyiben a Megrendelő a kért pontosítást 5 munkanapon belül nem küldi meg a Vállalkozónak, akkor a megrendelést a Vállalkozó visszautasítja. 3.6. A Vállalkozó visszautasítja továbbá a megrendelést akkor is, ha a Megrendelőnek a Vállalkozóval szemben korábbi megrendeléséből eredően bármilyen jellegű tartozása van, vagy az általa megrendelt termék, illetve, szolgáltatás díjának a megfizetésére nem képes, valamint akkor is, ha a felek között korábbi megrendelés teljesítésével kapcsolatban bármilyen jellegű vita van folyamatban. 3.7. Amennyiben a Vállalkozó a hozzá beérkezett megrendelésre 15 napon belül nem reagál, akkor azt a megrendelés visszautasításának kell tekinteni. 3.8. A Vállalkozóhoz beérkezett megrendelés alapján, ha annak visszautasítására nem került sor, illetve az esetlegesen szükséges pontosítás megtörtént, akkor a Vállalkozó 3 munkanapon belül a megrendelés elfogadásával egyidejűleg, részletes árajánlatot küld a Megrendelő részére. Ha a Megrendelő a hozzá eljuttatott az abban meghatározott kötöttségi időn belül elfogadja és ezt a Vállalkozónak visszaigazolja, akkor a Felek között a vállalkozási szerződés az árajánlatban foglalt tartalommal létrejön. Ugyancsak létrejön a szerződés a felek között, ha külön vállalkozási, vagy szállítási szerződést kötnek egymással, az előzőleg a Vállalkozó által kiadott árajánlat alapján. 3.9. Ha a Megrendelő megrendelése alapján a felek között létre jön a szerződés, akkor a Vállalkozó a szerződéskötést követően az általa tett árajánlatban meghatározott időtartamon belül köteles a szerződésben meghatározott terméket, vagy szolgáltatást a Megrendelőnek teljesíteni. 3.10. Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha a vállalkozás azért nem teljesül, mert az ahhoz szükséges és a Megrendelő által biztosítandó valamely feltétel teljesítése késedelmesen, hiányosan, vagy egyáltalán nem történik meg. 3.11. A Vállalkozó köteles a közte és a Megrendelő között létrejött szerződés teljesítéséhez szükséges, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi lényeges adatot, információt, leírást, műszaki rajzot, dokumentációt rögzíteni és ezekről nyilvántartást vezetni. Ismétlődő teljesítés esetén a felek részéről elegendő a korábban már rögzített adatokra, vagy paraméterekre hivatkozni, azonban ennek a hivatkozásnak egyértelműnek és mindkét fél által azonosan alkalmazhatónak kell lennie. 3.12. A szerződés létrejöttéhez szükséges, és az abban rögzítendő lényeges információknak legalább a következők: az áru pontos megnevezése, a kivágott alkatrészek esetén a kivágásra vonatkozó rajz száma, a cikkszám, a rendelésszám, az áru műszaki paraméterei, az áru minőségére, színére, egyéb jellemzőire vonatkozó igények tételes meghatározása, a csomagolás fajtája és minősége, a termék, illetve a szolgáltatás ára, a fizetési mód és a fizetési feltételek, a szállítási határidő, a fuvarozás módja és feltételei, az átvétel helye, ideje és módja. 3.13. Egyedi alkatrész gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia: a. A termék megnevezése, a műszaki rajz száma. b. A méretekkel pontosan meghatározott műszaki rajz (lehet papír alapon átadott, vagy scannelt verzió, de átadásra kerülhet elektronikus formátumban is, az AutoCAD programmal készített *.dxf, *.dwg, vagy Corel programmal készített *.crd formátumokban). c. Az anyagminőség, esetleges helyettesítő minőségek. d. A ráhagyások, és azok mértéke, ezek egyértelmű rajzi jelölése (nyersen maradó felület - szabad tűrés, megmunkált felület - szabványos, vagy ettől eltérő tűrés stb.). e. Az esetleges speciális kikötések, adekvát kódrendszerben beazonosítható színek f. A mennyiségek, és a darabszámok. g. A jelölések, azok kivitele és feltételei. 3.14. Egyedi termék gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Részletes Szerződési Feltételek. 3.1. A Megrendelő által igényelt szolgáltatás szolgáltatás, vagy termék cégszerű, a megrendelő Megrendelő törvényes képviselőjétől származó, írásos megrendelésével (telefaxonnyomtatott formában átadott, könyvelt postai küldeményben, futárpostai küldeményben továbbított papíralapútelefaxon leadott, valamint a Megrendelő megrendelő által megadott e-mail címéről továbbított elektronikus anyag formájában) megrendelésével), illetve a Vállalkozó által tett árajánlat hasonló módon és alakszerűségekkel alakszerűségével ellátott elfogadásával a Vállalkozó és a Megrendelő között vállalkozási Vállalkozási szerződés jön létre. A vállalkozási Vállalkozási szerződés létrejöttének feltétele az is, hogy az ehhez alapul szolgáló valamennyi iratot iratokat a felek törvényes képviselői, a jogszabályokban előírt módon és feltételekkel, szabályszerűen írják alá, az aláírás helyének és idejének pontos feltüntetése mellett.
3.2. A Vállalkozó folyamatosan, nyilvános tájékoztatást nyújt az általa tervezett, gyártott, összeszerelt, javított, felszerelt termékek köréről és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásairól a honlapján keresztül, amely azonban nem minősül ajánlattételnek.
3.3. A szerződéskötésre Szerződéskötésre a Megrendelő által a Vállalkozó részére eljuttatott, szerződéskötési ajánlatnak minősülő megrendelés, vagy a Vállalkozó árajánlata alapján kerül sor.
3.4. A Vállalkozó a hozzá beérkező megrendeléseket, illetve az általa kiadott ajánlatokat árajánlatokat nyilvántartásba veszi. A Vállalkozó a beérkezett megrendelésekre 3 munkanapon belül köteles nyilatkoznimegrendeléseket indoklás nélkül elutasíthatja, hogy elfogadhatja, illetve a megrendelést elfogadja, azt visszautasítja, vagy Megrendelőtől további pontosítást kér a Megrendelőtől. Az ajánlat visszautasítását a Vállalkozó nem köteles indokolnipontosításokat kérhet.
3.5. Amennyiben a Megrendelő a kért pontosítást 5 munkanapon belül nem küldi meg a Vállalkozónak, akkor a megrendelést a Vállalkozó visszautasítja.
3.6. A Vállalkozó visszautasítja továbbá a megrendelést akkor is, ha a Megrendelőnek a Vállalkozóval szemben korábbi megrendeléséből eredően bármilyen jellegű tartozása van, vagy az általa megrendelt termék, illetve, szolgáltatás díjának a megfizetésére nem képes, valamint akkor is, ha a felek között korábbi megrendelés teljesítésével kapcsolatban bármilyen jellegű vita van folyamatban.
3.7. Amennyiben a Vállalkozó a hozzá beérkezett megrendelésre 15 napon belül nem reagál, akkor azt a megrendelés visszautasításának kell tekinteni.
3.8. A Vállalkozóhoz beérkezett megrendelés alapján, ha annak visszautasítására nem került sor, illetve az esetlegesen szükséges pontosítás megtörténtpontosítások megtörténtek, akkor akkor, amennyiben szükséges a Vállalkozó 3 munkanapon belül a megrendelés elfogadásával egyidejűleg, részletes módosított árajánlatot küld a Megrendelő részére. Ha a Megrendelő a hozzá eljuttatott eljuttatott, az abban meghatározott kötöttségi időn belül elfogadja és ezt a Vállalkozónak visszaigazolja, akkor a Felek között a vállalkozási szerződés az árajánlatban foglalt tartalommal létrejön. Ugyancsak létrejön a szerződés a felek között, ha külön vállalkozási, vagy szállítási szerződést kötnek egymással, az előzőleg a Vállalkozó által kiadott árajánlat alapján.
3.93.6. Ha a Megrendelő megrendelése alapján a felek között létre szerződés jön a szerződéslétre, akkor a Vállalkozó a szerződéskötést követően az általa tett árajánlatban meghatározott időtartamon belül köteles a szerződésben meghatározott terméket, terméket vagy szolgáltatást a Megrendelőnek teljesíteni.
3.103.7. Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha a vállalkozás azért nem teljesül, mert az ahhoz szükséges és a Megrendelő által biztosítandó valamely feltétel teljesítése késedelmesen, hiányosan, vagy egyáltalán nem történik meg.
3.113.8. A Vállalkozó köteles a közte és a Megrendelő között létrejött szerződés teljesítéséhez szükséges, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi lényeges adatot, információt, leírást, műszaki rajzot, dokumentációt rögzíteni és ezekről nyilvántartást vezetni. Ismétlődő teljesítés esetén a felek részéről elegendő a korábban már rögzített adatokra, vagy paraméterekre hivatkozni, azonban ennek a hivatkozásnak hivatkozásnak, egyértelműnek és mindkét fél által azonosan alkalmazhatónak kell lennie.
3.123.9. A szerződés létrejöttéhez szükséges, és az abban rögzítendő lényeges információknak információk legalább a következők: az áru pontos megnevezése, a kivágott alkatrészek esetén a kivágásra vonatkozó rajz száma, a cikkszám, a rendelésszám, az áru műszaki paraméterei, az áru minőségére, színére, egyéb jellemzőire vonatkozó igények tételes meghatározása, a csomagolás fajtája és minősége, a termék, illetve a szolgáltatás ára, a fizetési mód és a fizetési feltételek, a szállítási határidő, a fuvarozás módja és feltételei, az átvétel helye, ideje és módja.
3.133.10. Egyedi alkatrész gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése ajánlatkérés elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:
a. 1. A termék pontos megnevezése, a műszaki rajz számabeazonosításra egyértelműen alkalmas megnevezése.
b. A méretekkel pontosan meghatározott műszaki rajz (lehet papír alapon átadott, vagy scannelt verzió, de átadásra kerülhet elektronikus formátumban is, az AutoCAD programmal készített *.dxf, *.dwg, vagy Corel programmal készített *.crd formátumokban).
c. Az anyagminőség, esetleges helyettesítő minőségek.
d. A ráhagyások, és azok mértéke, ezek egyértelmű rajzi jelölése (nyersen maradó felület - szabad tűrés, megmunkált felület - szabványos, vagy ettől eltérő tűrés stb.).
e. Az esetleges speciális kikötések, adekvát kódrendszerben beazonosítható színek
f. A mennyiségek, és a darabszámok.
g. A jelölések, azok kivitele és feltételei.
3.14. Egyedi termék gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for the Sale of Advertising Equipment
Részletes Szerződési Feltételek. 3.1. 3.1 A Megrendelő által igényelt szolgáltatás szolgáltatás, vagy termék cégszerűbármilyen ráutaló, a megrendelő törvényes képviselőjétől származó, írásos megrendelésével (telefaxonnyomtatott, könyvelt postai küldeménybenvagy elektronikus, futárpostai küldeményben továbbított papíralapú, valamint a Megrendelő által megadott vagy e-mail címéről továbbított elektronikus anyag formájábanformában) megrendelésével, illetve a Vállalkozó által tett árajánlat hasonló módon és alakszerűségekkel ellátott elfogadásával a Vállalkozó és a Megrendelő között vállalkozási szerződés jön létre. A vállalkozási szerződés létrejöttének feltétele az is, hogy az ehhez alapul szolgáló valamennyi iratot a felek törvényes képviselői, a jogszabályokban előírt módon és feltételekkel, szabályszerűen írják alá, az aláírás helyének és idejének pontos feltüntetése mellett.
3.2. 3.2 A Vállalkozó folyamatosan, nyilvános tájékoztatást nyújt nyújthat az általa tervezett, gyártott, összeszerelt, javított, felszerelt termékek köréről és az ezekhez kapcsolódó kapcsolódód szolgáltatásairól a honlapján keresztül, amely azonban nem minősül ajánlattételnek.
3.3. A szerződéskötésre 3.3 Szerződéskötésre a Megrendelő által a Vállalkozó részére eljuttatott, szerződéskötési ajánlatnak minősülő megrendelés, vagy a Vállalkozó árajánlata alapján kerül sor.
3.4. 3.4 A Vállalkozó a hozzá beérkező megrendeléseket, megrendeléseket illetve az általa kiadott ajánlatokat árajánlatokat nyilvántartásba veszi. A Vállalkozó a beérkezett megrendelésekre 3 munkanapon belül köteles nyilatkoznimegrendeléseket indoklás nélkül elutasíthatja, hogy elfogadhatja, illetve a megrendelést elfogadja, azt visszautasítja, vagy Megrendelőtől további pontosítást kér a Megrendelőtől. Az ajánlat visszautasítását a Vállalkozó nem köteles indokolnipontosításokat kérhet.
3.5. Amennyiben a Megrendelő a kért pontosítást 5 munkanapon belül nem küldi meg a Vállalkozónak, akkor a megrendelést a Vállalkozó visszautasítja.
3.6. 3.5 A Vállalkozó visszautasítja továbbá visszautasíthatja a megrendelést akkor isbeérkező megrendelést, ha a Megrendelőnek a Vállalkozóval szemben korábbi megrendeléséből eredően bármilyen jellegű tartozása van, vagy az általa megrendelt termék, illetve, termék illetve szolgáltatás díjának a megfizetésére nem képes, valamint akkor is, ha a felek között korábbi megrendelés teljesítésével kapcsolatban bármilyen jellegű vita van folyamatban.
3.7. Amennyiben a Vállalkozó a hozzá beérkezett megrendelésre 15 napon belül nem reagál, akkor azt a megrendelés visszautasításának kell tekinteni.
3.8. 3.6 A Vállalkozóhoz beérkezett megrendelés alapján, ha annak visszautasítására nem került sor, illetve az esetlegesen szükséges pontosítás megtörtént, akkor a Vállalkozó 3 munkanapon belül a megrendelés elfogadásával egyidejűleg, részletes árajánlatot küld a Megrendelő részére. Ha a Megrendelő a hozzá eljuttatott az abban meghatározott kötöttségi időn belül elfogadja és ezt a Vállalkozónak visszaigazoljapontosítások megtörténtek, akkor a Felek között a vállalkozási Vállalkozási szerződés az árajánlatban foglalt szereplő tartalommal létrejön. Ugyancsak létrejön a szerződés a felek között, ha külön vállalkozási, vagy szállítási szerződést kötnek egymással, az előzőleg a Vállalkozó által kiadott árajánlat alapján.
3.9. 3.7 Ha a Megrendelő megrendelése alapján a felek között létre szerződés jön a szerződéslétre, akkor a Vállalkozó a szerződéskötést követően az általa tett árajánlatban meghatározott időtartamon belül köteles a szerződésben meghatározott terméket, terméket vagy szolgáltatást a Megrendelőnek teljesíteni.. ________________________ __________________________
3.10. 3.8 Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha a vállalkozás azért nem teljesül, mert az ahhoz szükséges és a Megrendelő által biztosítandó valamely feltétel teljesítése késedelmesen, hiányosan, vagy egyáltalán nem történik meg. Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha a vállalkozás a vállalkozó önhibáján kívüli okok miatt nem valósul meg, például nem Vállalkozó által gyártott kereskedelmi tételek késedelmes beérkezése.
3.11. 3.9 A Vállalkozó köteles a közte és a Megrendelő között létrejött szerződés teljesítéséhez szükséges, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi lényeges adatot, információt, leírást, műszaki rajzot, dokumentációt rögzíteni és ezekről nyilvántartást vezetni. Ismétlődő teljesítés esetén a felek részéről elegendő a korábban már rögzített adatokra, vagy paraméterekre hivatkozni, azonban ennek a hivatkozásnak hivatkozásnak, egyértelműnek és mindkét fél által azonosan alkalmazhatónak kell lennie.
3.12. 3.10 A szerződés létrejöttéhez szükséges, és az abban rögzítendő lényeges információknak információk legalább a következők: az áru pontos megnevezése, a kivágott alkatrészek esetén a kivágásra vonatkozó rajz száma, a cikkszám, a rendelésszám, az áru műszaki paraméterei, az áru minőségére, színére, egyéb jellemzőire vonatkozó igények tételes meghatározása, a csomagolás fajtája és minősége, a termék, illetve a szolgáltatás ára, a fizetési mód és a fizetési feltételek, a szállítási határidő, a fuvarozás módja és feltételei, az átvétel helye, ideje és módja.
3.13. 3.11 Egyedi alkatrész gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése ajánlatkérés elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell részletesen a Megrendelőtől megkapnia:
a. : - 1. A termék megnevezése, a műszaki rajz száma.
b. A méretekkel pontosan meghatározott műszaki rajz (lehet papír alapon átadott, pontos megnevezése - 2. Pontos méretek - 3. Anyagminőség vagy scannelt verzió, de átadásra kerülhet elektronikus formátumban is, az AutoCAD programmal készített *.dxf, *.dwg, vagy Corel programmal készített *.crd formátumokban).
c. Az anyagminőség, esetleges helyettesítő minőségek.
d. A ráhagyások, és azok mértéke, ezek egyértelmű rajzi jelölése (nyersen maradó felület minőségek - szabad tűrés, megmunkált felület - szabványos, vagy ettől eltérő tűrés stb.).
e. Az esetleges speciális kikötések, adekvát kódrendszerben beazonosítható színek
f. A mennyiségek, és a darabszámok.
g. A jelölések, azok kivitele és feltételei.
3.144. Egyedi termék gyártás Szinterezés esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:RAL színek meghatározása
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Részletes Szerződési Feltételek. 3.1. A Megrendelő által igényelt szolgáltatás vagy termék cégszerű, a megrendelő törvényes képviselőjétől származó, írásos (telefaxon, könyvelt postai küldeményben, futárpostai küldeményben továbbított papíralapú, valamint a Megrendelő által megadott e-mail címéről továbbított elektronikus anyag formájában) megrendelésével, illetve a Vállalkozó által tett árajánlat hasonló módon és alakszerűségekkel ellátott elfogadásával a Vállalkozó és a Megrendelő között vállalkozási szerződés jön létre. A vállalkozási szerződés létrejöttének feltétele az is, hogy az ehhez alapul szolgáló valamennyi iratot a felek törvényes képviselői, a jogszabályokban előírt módon és feltételekkel, szabályszerűen írják alá, az aláírás helyének és idejének pontos feltüntetése mellett.
3.2. A Vállalkozó folyamatosan, nyilvános tájékoztatást nyújt az általa tervezett, gyártott, összeszerelt, javított, felszerelt termékek köréről és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásairól a honlapján keresztül, amely azonban nem minősül ajánlattételnek.
3.3. A szerződéskötésre a Megrendelő által a Vállalkozó részére eljuttatott, szerződéskötési ajánlatnak minősülő megrendelés, vagy a Vállalkozó árajánlata alapján kerül sor.
3.4. A Vállalkozó a hozzá beérkező megrendeléseket, illetve az általa kiadott ajánlatokat nyilvántartásba veszi. A Vállalkozó a beérkezett megrendelésekre 3 5 munkanapon belül köteles nyilatkozni, hogy a megrendelést elfogadja, azt visszautasítja, vagy további pontosítást kér a Megrendelőtől. Az ajánlat visszautasítását a Vállalkozó nem köteles indokolni.
3.5. Amennyiben a Megrendelő a kért pontosítást 5 7 munkanapon belül nem küldi meg a Vállalkozónak, akkor a megrendelést a Vállalkozó visszautasítja.
3.6. A Vállalkozó visszautasítja továbbá a megrendelést akkor is, ha a Megrendelőnek a Vállalkozóval szemben korábbi megrendeléséből eredően bármilyen jellegű tartozása van, vagy az általa megrendelt termék, illetve, szolgáltatás díjának a megfizetésére nem képes, valamint akkor is, ha a felek között korábbi megrendelés teljesítésével kapcsolatban bármilyen jellegű vita van folyamatban.
3.7. Amennyiben a Vállalkozó a hozzá beérkezett megrendelésre 15 napon belül nem reagál, akkor azt a megrendelés visszautasításának kell tekinteni.
3.8. A Vállalkozóhoz beérkezett megrendelés alapján, ha annak visszautasítására nem került sor, illetve az esetlegesen szükséges pontosítás megtörtént, akkor a Vállalkozó 3 5 munkanapon belül a megrendelés elfogadásával egyidejűleg, részletes árajánlatot küld a Megrendelő részére. Ha a Megrendelő a hozzá eljuttatott az abban meghatározott kötöttségi időn belül elfogadja és ezt a Vállalkozónak visszaigazoljavisszaigaz olja, akkor a Felek között a vállalkozási szerződés az árajánlatban foglalt tartalommal létrejön. Ugyancsak létrejön a szerződés a felek között, ha külön vállalkozási, vagy szállítási szerződést kötnek egymással, az előzőleg a Vállalkozó által kiadott árajánlat alapján.
3.9. Ha a Megrendelő megrendelése alapján a felek között létre jön a szerződés, akkor a Vállalkozó a szerződéskötést követően az általa tett árajánlatban meghatározott időtartamon belül köteles a szerződésben meghatározott terméket, vagy szolgáltatást a Megrendelőnek teljesíteni.
3.10. Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha a vállalkozás azért nem teljesül, mert az ahhoz szükséges és a Megrendelő által biztosítandó valamely feltétel teljesítése késedelmesen, hiányosan, vagy egyáltalán nem történik meg.
3.11. A Vállalkozó köteles a közte és a Megrendelő között létrejött szerződés teljesítéséhez szükséges, és az ahhoz kapcsolódó valamennyi lényeges adatot, információt, leírást, műszaki rajzot, dokumentációt rögzíteni és ezekről nyilvántartást vezetni. Ismétlődő teljesítés esetén a felek részéről elegendő a korábban már rögzített adatokra, vagy paraméterekre hivatkozni, azonban ennek a hivatkozásnak egyértelműnek és mindkét fél által azonosan alkalmazhatónak kell lennie.
3.12. A szerződés létrejöttéhez szükséges, és az abban rögzítendő lényeges információknak legalább a következők: az áru pontos megnevezése, a kivágott alkatrészek esetén a kivágásra vonatkozó rajz száma, a cikkszám, a rendelésszám, az áru műszaki paraméterei, az áru minőségére, színére, egyéb jellemzőire jellemzői re vonatkozó igények tételes meghatározása, a csomagolás fajtája és minősége, a termék, illetve a szolgáltatás ára, a fizetési mód és a fizetési feltételek, a szállítási határidő, a fuvarozás módja és feltételei, az átvétel helye, ideje és módja.
3.13. Egyedi alkatrész gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:
a. A termék megnevezése, a műszaki rajz száma.
b. A méretekkel pontosan meghatározott műszaki rajz (lehet papír alapon átadott, vagy scannelt verzió, de átadásra kerülhet elektronikus formátumban is, az AutoCAD programmal készített *.dxf, *.dwg, vagy Corel programmal készített *.crd formátumokban).
c. Az anyagminőség, esetleges helyettesítő minőségek.
d. A ráhagyások, és azok mértéke, ezek egyértelmű rajzi jelölése (nyersen maradó felület - szabad tűrés, megmunkált felület - szabványos, vagy ettől eltérő tűrés stb.).
e. Az esetleges speciális kikötések, adekvát kódrendszerben beazonosítható színek
f. A mennyiségek, és a darabszámok.
g. A jelölések, azok kivitele és feltételei.
3.14. Egyedi termék gyártás esetén a Vállalkozónak az ajánlatkérése elkészítéséhez és a megrendelés elfogadásához legalább a következő adatokat kell a Megrendelőtől megkapnia:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions