A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van
A biztosítási díj megállapítása A biztosítási díj a Biztosító kockázatviselésének ellenértéke. A biztosítási díj mértékét a biztosí- tási szerzôdés tartalmazza. A biztosítási díj kiszámítása a Biztosító – a szerzôdés megkötésének idôpontjában – érvényes díjszabása alapján, a Biztosított életkorának, a biztosítás tartamának és szolgáltatásainak, valamint területi hatályának a figyelembe vételével történik.
A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét? Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ A biztosítási titok és a biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésének elvi és gyakorlati tudnivalói.
A biztosítási díj megfizetése (1) A biztosítási díj a Biztosító kockázatviselésének ellenértéke, összegét a biztosítási szerzôdés tartalmazza. A biztosítási szerzôdés egyszeri díjú. Amennyiben a biztosítási díj a biztosítási összeg %-ában van meghatározva, akkor a Biztosító a díjat a Szolgáltatás lemondása esetére fizetendô legmagasabb összegû bánatpénz mértéke alapján állapítja meg (pl. repülôjegy ára visszatéríthetô illetékek nélkül, szállásdíj esetén lemondáskor fizetendô összeg, utazási szolgáltatás esetén legmagasabb bánatpénz-sáv szerinti összeg).
A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF A.- D., I., J. és K Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.