A teljesítés helye Szállító a Szerződés tárgyát képező Termékeket a jelen Szerződés 2. számú mellékletében meghatározott teljesítési helyekre saját vagy megbízottja fuvareszközén köteles leszállítani az adott Lehívásban foglaltak szerint.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Becsült érték Érték ÁFA nélkül: Pénznem: (keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében ennek a résznek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke)
A kölcsön folyósítása A Bank a kölcsön összegét az Ügyfél számára, az Ügyfél által Telebankon keresztül magadott ügyfél névre szóló bankszámlára folyósítja. A Bank kizárja a felelősségét az Ügyfél által hibásan közölt bankszámla miatti téves folyósításból származó károk és költségek tekintetében. A kölcsön folyósítása oly módon történik, hogy a Bank az Ügyfél kölcsönfolyósítási kérelmének rögzítésének napján az Ügyfél által megjelölt kölcsön összegével az Ügyfél Hitelszámláját megterheli, majd a terhelést követő első munkanapon (amely maximum 5 naptári napot is igénybe vehet) a kölcsön összegét az Ügyfél által megadott ügyfél névre szóló bankszámlaszámra folyósítja (értéknapos művelet útján). Az ügyfél a hitelkártyához tartózó hitelkeret terhére kezdeményezett kölcsönfolyósítással tudomásul veszi, és elfogadja, hogy a hitelkeret ily módon történő igénybevétele a Hitelkártya Általános Szerződés Feltételek szerinti Fizetési Műveletnek, azon belül is vásárlási tranzakciónak fog minősülni. Ennek megfelelően a hitelkeret terhére végzett kölcsönfolyósítással igénybevett összegre a vásárlási tranzakcióra vonatkozó rendelkezések és kondíciók lesznek irányadóak azzal az eltéréssel, hogy ezen tranzakciók után nem járnak a Hitelkártya Kedvezmény és Pontgyűjtő Szabályzatban, vásárlási tranzakciókra meghatározott hűségpontok. A „Telehitel” szolgáltatás kizárólag a Bank Részletformáló szolgáltatásával együttesen igényelhető. A hitelösszeg folyósításának és ugyan ezen összeg részletformáló szolgáltatásba történő helyezésének napja közötti időszakra a Bank a kifolyósított hitelösszeg után vásárlási kamatot számol fel. Az itt nem szabályozott kérdésekben változatlanul a Hitelkártya Általános Szerződés Feltételek szerinti Szerződésben rögzítettek az irányadóak. Folyósított Hitelösszeg… Éves kamat THM 50.000 Ft – 1.000.000 Ft…………………………………..29,9%* 34,89%
A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét? Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak? A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Csökkentett előfizetési díj Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén a havonta fizetendő csökkentett előfizetési díj összege a szüneteléssel érintett hírközlési rendszer legalacsonyabb díjú műsorcsomagja esetén.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.