Széfszolgáltatás tárgya mintaszakaszok

Széfszolgáltatás tárgya. A Bank által a Bank honlapján közzétett, meghatározott fiókjaiban széfszolgáltatást biztosít Ügyfelei részére. A széfszolgáltatás keretében a Bank az Ügyféllel kötött megállapodás alapján, őrzött helyiségben széfet bocsát az Ügyfél (a széfszolgáltatás tekintetében továbbiakban: „Bérlő”) részére, melybe értéktárgyait a Bérlő maga helyezheti el és veheti ki. A széf igénybevételére a Bérlő írásbeli széfbérleti szerződést (a továbbiakban: „Szerződés”) köt a Bankkal. A Bérlő a széf igénybevétele kapcsán bérleti díjat köteles fizetni. A Bank biztosítja, hogy a bérlet időtartama alatt a széfhez csak a Bérlő, illetve a Bérlő által a Szerződés szerint meghatározott személy(ek) (rendelkezésre jogosult(ak)”) férhet(nek) hozzá. A széf kettős zárkezelésű, amelynek egyik kulcsát a Bank, a másik kulcsát pedig a Bérlő tartja birtokában. A zárszerkezet csak a két kulcs együttes használatával nyitható. A Bérlő által átvett kulcs elvesztéséből származó kárért a Bank semminemű felelősséget nem vállal, a zár-átalakítási költséget a Bank továbbhárítja a Bérlőre.

Related to Széfszolgáltatás tárgya

  • Szolgáltatás tárgya 3.1 A Tanuló a Képző szervvel megkötött Szerződés alapján jogosult, a közlekedési hatóság által akkreditált, zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszert is magában foglaló e-Titán Rendszer korlátozott felhasználására, és az e-Titán Rendszer használatával az elméleti képzést e- learning formában történő elvégzésére. 3.2 Az elvégzett e-learning képzésről a Képző szerv elektronikus úton igazolást állít ki, melyet letölthetővé tesz és/vagy eljuttat a Tanuló részére. 3.3 Az e-learning képzés elvégzéséhez szükséges – az e-Titán Rendszer alkalmazáson túl – technikai és infrastrukturális feltételek biztosítása (internet-hozzáférés, számítógép stb.) nem képezi a szolgáltatás tárgyát.

  • A szolgáltatás tárgya 1.1. Szerződő felek rögzítik, hogy Szolgáltató az igénybevétel napjától biztosítja a fenti felhasználási helyen a távhőszolgáltatást, a közöttük a szolgáltatás igénybevételével létrejött közszolgáltatási jogviszony alapján. Szolgáltató vállalja, hogy a fentiekben megjelölt épületet (a továbbiakban: felhasználási hely): a) fűtési célú hőenergiával, vagy b) fűtési célú hőenergiával és használati melegvízzel, vízfelmelegítési szolgáltatás formájában (nem a távhőszolgáltató által rendelkezésre bocsátott közműves ivóvíz felmelegítésével), vagy

  • Szerződés tárgya Az Előzményekben meghatározottak szerint Szerződő Felek az alábbi Szerződést kötik: 2.1. A Szerződés tárgya a Zöld Város kialakítása Polgárdi Városában című és TOP-2.1.2-15- FE1-2016-00011 azonosító számú, a támogatási kérelemben és annak mellékleteiben rögzített projekt (a továbbiakban: Projekt) elszámolható költségeinek a Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása. 2.2. A Kedvezményezett vállalja, hogy a Projektet 8154 Polgárdi, Xxxxxxx Xxxxx utca 1311 alatt (Projekt fő helyszíne) megvalósítja, és azt – ha a Projekt esetében releváns – a fenntartási időszak alatt ugyanezen a helyen fenntartja, üzemelteti. A Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a Projektet a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, kellő alapossággal, hatékonysággal és gondossággal valósítja meg, illetve a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet] rögzített feltételek fennállása esetén az ott előírt módon a közbeszerzési eljárások lebonyolításába a Támogatót és a Miniszterelnökséget bevonja. 2.3. A Támogató vállalja, hogy a Projekt elszámolható költségeire a támogató döntésnek és a Szerződésben foglaltaknak megfelelően vissza nem térítendő támogatást nyújt. 2.4. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az „Általános Szerződési Feltételek az operatív programok keretében támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási szerződésekhez” (a továbbiakban: ÁSZF), amely a xxx.xxxxxxxxx0000.xx honlapon folyamatosan elérhető.

  • A szerződés tárgya A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tájékoztatási kötelezettségének teljesítése során felhívta az Ügyfél figyelmét a szokásos, illetve a korábbi szerződéses gyakorlattól eltérő rendelkezésekre. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad minden egyes benne foglalt feltételt, mely feltételekre vonatkozó kérdések, felvetések megtárgyalására a szerződéskötés folyamatában, annak aláírását megelőzően van lehetősége. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az SPB a jogszabályok által meghatározott körben, a jogszabályok által előírt azon tájékoztatási kötelezettségének, mely az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot, információt, értékpapírtitkot vagy más jogszabály által védett titkot nem tartalmaz, a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/ alatti címen elérhető honlapján történő közzététel útján, nem személyesen az Ügyfélnek szóló tájékoztatás formájában tegyen eleget. Az SPB az Ügyfelet elektronikus úton is értesíti a honlap címéről, és megjelöli, hogy az adott információ pontosan a honlap mely részén érhető el. A Felek rögzítik, hogy az ily módon történő tájékoztatás a Felek közötti kapcsolattartási formának megfelel.

  • Beszerzés tárgya Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL

  • A közbeszerzés tárgya SZVR - 3. sz. konzultáció

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • A szerződés meghatározása/tárgya Megbízási szerződés kerületőri feladatok ellátására.

  • Az előfizetői szolgáltatás szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben meghatározott egyedi szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton. 4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti (jelen ÁSZF hatálybalépésekor a 13./2011.(XII.27.) NMHH és 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet szerinti) kötbérre jogosult. 4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza. 4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 3. sz mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő minőség esetén tehet. 4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül

  • Szolgáltatás korlátozások Az 5%-os térítési határ valamennyi Egyéb költségre együttesen vonatkozik. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítési költségeket a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában téríti meg.