Szerződéskötés 2.1 A hiteligénylő (Adós) a COFIDIS megadott számán, telefonon, illetve a COFIDIS xxx.xxxxxxx.xx internetes oldalán igényelheti a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében felsorolt hitelkeretek valamelyikét a COFIDIS-től (előminősítés). Az előminősítés eredményétől függő Hitelkeretigény megfelelő kitöltése után és azt követően, hogy az Adós (és esetlege- sen az Adóstárs) elhelyezte aláírását a Hitelkeretigény alján, az Adós elküldheti a Hitelkeretigényt a COFIDIS számára. 2.2 A COFIDIS a Hitelkeretigény elfogadásáról vagy elutasításáról ho- zandó döntése előtt felméri az Adós pénzügyi helyzetét. Az Adós kö- teles a COFIDIS rendelkezésére bocsátani az értékelést lehetővé tevő valamennyi adatot és iratot a COFIDIS által előírt formában, tartalommal és határidőben. Adós hozzájárulását adja ahhoz, hogy mindenkori mun- káltatójától a munkáltatójára, a munkaszerződés típusára, a munkavi- szonyához kapcsolódó adatokra vonatkozó személyes adatnak minő- sülő információt a COFIDIS az Adós hitelképessége vizsgálata céljából (illetve a szerződés fennállása alatt: az Adós tartozásának behajtása érdekében) szóban vagy írásban elkérjen. Adós hozzájárulását adja ahhoz is, hogy a COFIDIS számítástechnikai eszközökkel végrehajtott, automatizált adatfeldolgozás keretében jellemzői értékelését elvégezze. A Cofidis a hitelkeretigénylő hitelképességét a rendelkezésre álló infor- mációk alapján értékeli, és kizárólag abban az esetben tesz ajánlatot a hitelkeretigénylőnek a Hitelszerződés megkötésére, ha a hitelképes- ség-vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy az igénylő képes a Hitelszerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesíté- sére. Az információk a kölcsönigénylő által nyújtott tájékoztatáson és a hitelreferencia-szolgáltatás igénybevételén alapulhatnak, amelynek igénybevételéről a Cofidis előzetesen papíron vagy tartós adathordozón tájékoztatja a hitelkeretigénylőt. A Cofidis a hitelképesség vizsgálatát követően haladéktalanul tájékoztatja a hitelkeretigénylőt a kérelem elbírálásának eredményéről és adott esetben arról, hogy ha a kérelem elutasítására az adatok automatikus feldolgozása során kerül sor. 2.3 Ha a Hitelkeretigényt a COFIDIS elfogadja, a Hitelkeretigény nyom- tatványt aláírja. A nyomtatvány COFIDIS által történő aláírásával a Hitelszerződés létrejön a Hitelkeretigényben foglalt feltételekkel. A COFIDIS írásban, illetve rövid szöveges üzenetküldés (SMS) útján értesíti az Adóst a Hitelkeretigény elfogadásáról vagy elutasításáról szóló döntéséről, a Hitelszerződés létrejöttéről. 2.4 Az Adós elfogadja, hogy a COFIDIS egyedül jogosult az általa nyúj- tott szolgáltatások meghatározására. A COFIDIS által az Adós rendelkezésére bocsátott Hitelkeret az Adós ál- tal a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletében felsorolt hitelkeretek közül megje- lölt összegű Hitelkerettel egyező, vagy annál kisebb összegű Hitelkeret lehet. Ha a COFIDIS a Hitelkeretigényben az Adós által megjelölt ösz- szegű Hitelkerettől eltérő, kisebb összegű Hitelkeretet bocsát az Adós rendelkezésére, erről írásban tájékoztatja az Adóst. Ebben az esetben a Hitelszerződés a COFIDIS által meghatározott összegű Hitelkeretre jön létre. A COFIDIS erről szóló értesítése a Hitelszerződés elválaszthatatlan részét képezi. Ha az Adós kifogásolja a COFIDIS által módosított Hitel- keretet, a tájékoztatás kézhezvételétől számított 14 napon belül a 2.8. pontban foglaltaknak megfelelően elállhat a Hitelszerződéstől. 2.5 A COFIDIS fenntartja a jogot arra, hogy a Hitelkeretigényt elutasítsa. Az elutasítást a COFIDIS nem köteles indokolni.
Fagyasztott élelmiszerek megromlása Biztosítási eseménynek minősül, ha a fagyasztószekrényben, mélyhűtőládában, 0 °C hőmérséklet alatt tárolt élelmiszerek áramkimaradás következtében megromlanak.
Szakasz a Szerződés Teljesítése V.1 A szerződést kötő fél (felek) V.1.1) A szerződést kötő fél (felek) 1
Szerződésszegés A Felek szerződésszegő magatartása, így különösen a teljesítés elmulasztása, késedelme kötbér és kártérítés fizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve szerződésszegés esetén a másik Fél a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló vis maior esetén a fél akkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a vis maior esemény a szerződéskötés időpontjában nem volt előre látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. 6.1. A Kereskedő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal, kártérítési kötelezettség nélkül, írásban, az ok megjelölésével felmondani - kivéve, ha az Vis Maior következménye –, ha a) Felhasználó megszegi bármely, szavatossági nyilatkozatát vagy a Felhasználó bármely jognyilatkozatáról bebizonyosodik, hogy az nem felel meg a valóságnak vagy tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása jelen Szerződés szerint súlyos szerződésszegésnek minősül; b) Felhasználó hálózati csatlakozási vagy hálózathasználati szerződése bármely okból megszűnik; c) Felhasználó mérlegkör tagsági megállapodása vagy mérlegkör szerződése bármely okból megszűnik; d) Felhasználó a Szerződés szerinti bármely jogát és/vagy kötelezettségét a Kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül engedményezi vagy átruházza; e) Felhasználó a Kereskedőnek a Szerződés alapján járó összegek szerződésszerű kifizetésével kapcsolatos kötelezettségét az eredeti fizetési határidőtől számított 15 (tizenöt) napon belül, a Kereskedő általi írásbeli felszólítás ellenére, nem teljesíti; f) Felhasználó a Kereskedő erre irányuló felszólítása ellenére nem bocsátja a Kereskedő rendelkezésére a Szerződésben meghatározott biztosítékot, vagy azt nem tartja fenn, vagy nem egészíti ki a Kereskedő kérésének megfelelően, vagy más, az Üzletszabályzatban, jelen ÁSZF-ben vagy a Szerződésben foglalt, a biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget; g) Felhasználó a villamosenergia-átvételi kötelezettségét szerződésszegő módon 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti, ideértve, de nem kizárólag azt az esetet is, ha erre azért nem képes, mert az adott felhasználási helyet a hálózati engedélyes a Felhasználó szerződésszegése miatt 15 (tizenöt) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; h) ha a villamosenergia-szolgáltatás szüneteltetése a 30 napot meghaladja; i) Felhasználó megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; j) Felhasználó a Kereskedő által a felhasználási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; k) Felhasználó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás esetében a fizetési határidőt elmulasztja; l) az Üzletszabályzat szerinti egyéb eset.
Szerződésszerű teljesítés IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.
Szerződő fél 3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. 3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek). 3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:
Szerződésszerű részteljesítés IV.2.1) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igen nem IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka: IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
Beszerzés tárgya Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL