Szakmai beszámoló és kifizetési igénylés mintaszakaszok

Szakmai beszámoló és kifizetési igénylés. A Szerződés 3. számú melléklete szerinti mérföldkövek elérését követő 15 napon belül kötelező szakmai beszámolót is tartalmazó kifizetési igénylést benyújtani. A projekt fizikai befejezéséhez kapcsolódó utolsó mérföldkő esetén a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül köteles a Kedvezményezett a kifizetési igénylésben beszámolni a projekt keretében felmerült és elszámolni kívánt költségekről. A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben foglalt kifizetési igénylés benyújtására vonatkozó szabályok mellett a Kedvezményezett köteles a projekt megvalósítása során az addig felmerült és kifizetett költségek vonatkozásában negyedéves gyakorisággal elszámolást benyújtani az Irányító Hatóság részére. Az elszámolások benyújtásának határideje az adott negyedév utolsó naptári napja, a negyedik negyedévre eső elszámolást azonban november 30-ig szükséges benyújtani. Ezen kötelezettség alól kivételt képeznek a projektmenedzsment tevékenységhez kapcsolódó költségek, melyek a 272/2014. (XI.5). Korm. rendelet 110.§(5) alapján kerülhetnek benyújtásra. Mérföldkövek elérését megelőzően – szakmai beszámoló nélküli – utófinanszírozású időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás meghaladja az összköltség 1%-át. A pénzügyi elszámolásra vonatkozó részletes szabályokat és benyújtandó dokumentumokat a mindenkor hatályos pénzügyi elszámolásról szóló tájékoztató tartalmazza.
Szakmai beszámoló és kifizetési igénylés. A Támogatási Szerződés 3. számú melléklete szerinti mérföldkövek elérését követő 15 napon belül kötelező szakmai beszámolót is tartalmazó kifizetési igénylést benyújtani. A projekt fizikai befejezéséhez kapcsolódó utolsó mérföldkő esetén a Támogatási Szerződésben meghatározott határidőn belül köteles a Kedvezményezett a kifizetési igénylésben beszámolni a projekt keretében felmerült és elszámolni kívánt költségekről. A mérföldkövek elérését megelőzően utófinanszírozású időközi kifizetési igénylés akkor nyújtható be, ha az igényelt támogatás meghaladja a 15.000.000 Ft-ot, azaz tizenötmillió forintot. Azon Közép-Magyarországi régióban felmerülő költségek, melyek hatásukat a konvergencia régiókban fejtik ki – a 1303/2013/EU Rendelete, 70. cikkben foglaltaknak megfelelően – elszámolható költségnek minősülnek a projekt összköltségének maximum 15 százalékáig. A Közép-Magyarországi régióban felmerült, konvergencia régióban hasznosuló költségek tételes kimutatását a Kedvezményezett kötelessége vezetni, az erről készült analitikát és alátámasztó dokumentumokat az ellenőrzések alkalmával az ellenőröknek bemutatni. Továbbá az ilyen típusú költségek év végi aggregált összegét szükséges jelenteni az Irányító Hatóság felé minden következő év január 31. napjáig. Kedvezményezett köteles a rendelkezésre álló tényadatokkal frissített költség-haszon elemzés sablont mind a záró kifizetési igényléshez, mind a záró fenntartási jelentéshez benyújtani. Amennyiben a bevételek meghaladják a kiadásokat, az Irányító Hatóság a jelentések elfogadását megelőzően intézkedik a különbözet visszaköveteléséről. A pénzügyi elszámolásra vonatkozó részletes szabályokat és benyújtandó dokumentumokat a mindenkor hatályos pénzügyi elszámolásról szóló tájékoztató tartalmazza.

Related to Szakmai beszámoló és kifizetési igénylés

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Szektorális kitettség nem koncentrált A táblázatban használt jelölések: • – jellemző; – nem számottevő. (Részletes információ a BRÁF II.2. fejezetében található) Az eszközalap célja, hogy a közepes kockázatot vállalva a kockázatmen- tes hozamot hosszú távon érdemben meghaladó teljesítményt nyújtson. Az eszközalap eszközmegoszlását – tőke- és pénzpiaci eszközök, vala- mint befektetési alapok alkalmas kombinációjával – a vagyonkezelő be- fektetési szakemberei határozzák meg az aktuális értékpapír-piaci viszo- nyokhoz alkalmazkodva. Az eszközalapot alkotó befektetési alapok úgy kerülnek kiválasztásra, hogy az eszközalapot célzottan mintegy 50%-ban részvény befektetések alkossák, melyek között elsősorban az Egyesült Államokban, illetve az Európai Unió országaiban kibocsátott, kiemelkedő teljesítményt nyújtó értékpapírok és – kisebb mértékben – a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett nagy forgalmú, jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvények, to- vábbá a fejlődő országok tőzsdéin forgó részvények és a fentiekbe fek- tető befektetési alapok is megtalálhatók. A kockázat mérséklése érdekében az eszközalap a befektetett tőke ha- sonló nagyságrendű – mintegy 50%-os – részét kibocsátó szerint meg- felelően diverzifikált, jellemzően magyar államkötvényekből álló köt- vénybefektetésekben tartja. A kötvények és a részvények egymáshoz viszonyított súlya – a megadott határok között – a piaci körülmények változásától függ, és az aktuális viszonyokhoz alkalmazkodva, aktív befektetési stratégiával kerül meg- határozásra. Az eszközalap kezelőjének csak értékpapír vételi és eladási ügyletek en- gedélyezettek, az eszközalap portfóliójával kapcsolatban nem megen- gedett az értékpapír-kölcsönzés, sem az ehhez kapcsolódó visszavásár- lási megállapodások kötése. Lehetőség van azonban fedezeti, arbitrázs, vagy a portfolió hatékony kialakítását elősegítő származtatott ügyletek kötésére. A vagyonkezelő a célzott eszközalap-összetételtől a mindenkori piaci helyzet és várakozásai függvényében a befektetési politikában megha- tározott minimum-maximum értékek között eltérhet. Az eszközalap elszámolása és nyilvántartása forintban történik, de az eszközalapon belüli befektetések egy része más pénznemben kerül be- fektetésre, mely esetben a forinttal szembeni devizakockázat részben vagy egészben fedezésre kerülhet.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Üzleti előfizetőkre vonatkozó különös szabályok 2.1.4.1. Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet rendelkezéseitől.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A közbeszerzés rövid ismertetése Egyösszegű átalánydíjas tervezési szerződés keretén belül a meglévő szennyvíztisztító telep I-III. ütemben történő bővítése és fejlesztéséhez vízjogi engedélyezési tender tervek elkészítése és az ahhoz kapcsolódó létesítési vízjogi engedélyezési eljárás lebonyolítása az közebszerzési dokumentáció mellékletét képező koncepciótervben foglaltak szerint a Szigetszentmiklós 0267/4 helyrajzi számú ingatlanon, szükség szerint további ingatlanok bevonásával. Feladatai közé tartozik a vízjogi engedélyezési eljárást megelőző környezetvédelmi engedélyezési eljárás lebonyolítása is. A nyertes Ajánlattevőt terhelik a hatósági engedélyezi eljárás során felmerülő hatósági eljárás díja is. A meglévő szennyvíztisztító telep bővítése összesen 5 000 m3/d nap kapacitással, amellyel a telep összesített terhelhetősége 11 000 m3/d lesz. Tekintettel arra, hogy pályázati források jelenleg nem állnak rendelkezésre, ezért a beruházás jellemzően önerős beruházás, ennek megfelelően a pénzügyi források hatékony felhasználása ütemezésekben valósul meg. Összesen 3 db fejlesztési ütem került meghatározásra, részletezve:  I. ütem 2 500 m3/d kapacitású új tisztítás-technológia reaktor egység III. fokozattal, utóülepítővel, továbbá az szükséges iszapvonallal, amely az esetlegesen később megvalósuló II-III. ütemek építészeti-gépészeti egységeit is tartalmazza.  II. ütem 2 500 m3/d kapacitású újabb egység megépítése, méretében és egyéb paramétereiben az I. ütemmel megegyező módon, kivétel az iszapvonal, amely erről az egységsorról az I. ütemnél kibővített gépészeti egységekhez (iszapprés) csatlakozik.  III. ütem a meglévő gépészetileg és szerkezetileg elavult ún. „régi” tisztítási sor teljes építészeti és gépészeti felújítása a meglévő 2 500 m3/d megtartásával. Az I. ütem, mint „kezdeti” ütemnek a vízvonal műtárgyain túlmenően tartalmaznia kell a telep teljes működéséhez (11 000 m3/d) tartozó műtárgyakat az alábbiak szerint:  bővített központi elő-mechanikai gépészeti egységet MEVA vagy azzal egyenértékű léptető mechanikájú gépi síkrácsot, hosszanti átfolyású levegőztetett homokfogó párral,  osztott terű iszapsilót és iszapdekantáló műtárgyat a meglévő 500 m3-es iszapsiló kiegészítésére,  a meglévő OMS műtárgy helyiségeiben a szükséges iszapprések elhelyezését (hatékonysági megfontolások alapján szalagprés vagy centrifuga),  a meglévő kezelőépület felújítását, korszerűsítését. Nyertes Ajánlattevő feladatai közé tartozik továbbá az általa elkészített tervekre vonatkozóan árazatlan és árazott költségvetési kiírást elkészítése is.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.