Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.1. A Campus szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna. 9.2. A Campus fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán. 9.3. A Campus jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben. 9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt. 9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben. 9.6. A Campus kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. 9.7. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus felelősségi körébe, mivel a Campus kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén. 9.8. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus VOLT Produkció szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus VOLT Produkció nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből álláll – ide nem értve egyes, csak egyetlen lényeges eseményből álló rendezvényeket, amelyek eltérő szabályai a vonatkozó házirendekben találhatóak –, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus VOLT Produkció kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus VOLT Produkció jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus VOLT Produkció kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus VOLT Produkció és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus VOLT Produkció a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus VOLT Produkció jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus VOLT Produkció kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus VOLT Produkció üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus VOLT Produkció felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus VOLT Produkció nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a gyermekkarszalaggal hozzá rendelt kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a VOLT Produkció, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. A VOLT Produkció kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus VOLT Produkció bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A VOLT Produkció a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust VOLT Produkciót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus VOLT Produkció felelősségi körébe, mivel a Campus VOLT Produkció kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a VOLT Produkciónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a VOLT Produkció a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus Wondairland Kft. szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Wondairland Kft. nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből álláll – ide nem értve egyes, csak egyetlen lényeges eseményből álló rendezvényeket, amelyek eltérő szabályai a vonatkozó házirendekben találhatóak –, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Wondairland Kft. kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Wondairland Kft. jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Wondairland Kft. kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az . Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja, ugyanakkor a Rendezvények szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek. Tekintettel arra, hogy a Campus Wondairland Kft. és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Wondairland Kft. a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus Wondairland Kft. fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Wondairland Kft.val szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus Wondairland Kft. jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Wondairland Kft.val szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Wondairland Kft. kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Rendezvény látogatása magában hordozza fertőző betegségnek, így különösen a Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; (ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhat fertőző betegséget, így különösen a Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek fertőző betegek, így különösen Covid-19 fertőzöttek. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus Wondairland Kft. üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus Wondairland Kft. felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus Wondairland Kft. nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Wondairland Kft.val szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Wondairland Kft., mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. A Wondairland Kft. kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Wondairland Kft. bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A Wondairland Kft. a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Wondairland Kft.t felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Wondairland Kft. felelősségi körébe, mivel a Campus Wondairland Kft. kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Wondairland Kft.nak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Wondairland Kft. a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus Sziget szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Sziget nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Sziget kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Sziget jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Sziget kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus Sziget és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Sziget a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus Sziget fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus Sziget jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Sziget kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Rendezvény látogatása magában hordozza a Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; (ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhatja a Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek Covid-19 fertőzöttek. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus Sziget üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus Sziget felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus Sziget nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a gyermekkarszalaggal hozzá rendelt kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Sziget, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. A Sziget kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Sziget bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx Harmadik személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A Sziget a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Szigetet felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Sziget felelősségi körébe, mivel a Campus Sziget kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Szigetnek nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Sziget a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus VOLT Produkció szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx Jegyért kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus VOLT Produkció nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből álláll – ide nem értve egyes, csak egyetlen lényeges eseményből álló rendezvényeket, amelyek eltérő szabályai a vonatkozó házirendekben találhatóak –, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus VOLT Produkció kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus VOLT Produkció jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus VOLT Produkció kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az . Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. , ugyanakkor a Rendezvények szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek.. Tekintettel arra, hogy a Campus VOLT Produkció és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus VOLT Produkció a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus VOLT Produkció jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus VOLT Produkció kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Rendezvény látogatása magában hordozza fertőző betegségnek, így különösen a Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; (ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhat fertőző betegséget, így különösen a Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek fertőző betegek, így különösen Covid-19 fertőzöttek. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus VOLT Produkció üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus VOLT Produkció felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus VOLT Produkció nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a VOLT Produkció, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. A VOLT Produkció kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus VOLT Produkció bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx Harmadik személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A VOLT Produkció a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust VOLT Produkciót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus VOLT Produkció felelősségi körébe, mivel a Campus VOLT Produkció kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a VOLT Produkciónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a VOLT Produkció a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus Sziget szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Sziget nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Sziget kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Sziget jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Sziget kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az . Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja, ugyanakkor a Rendezvények szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek. A Sziget arra sem vállal szavatosságot, hogy a Rendezvény területéről való kilépés mennyi ideig tart, ezzel összefüggésben mindennemű felelősségét szintén kizárja. Tekintettel arra, hogy a Campus Sziget és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Sziget a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus Sziget fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus Sziget jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Sziget kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Rendezvény látogatása magában hordozza a fertőző betegségeknek így különösen Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; (ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhatja fertőző betegségek, így különösen Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek fertőző betegek így különösen Covid-19 fertőzöttek. Amennyiben a Rendezvényen a Campus Sziget üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus Sziget felelőssége kizárt.
9.511.5. A Sziget a félreértések elkerülése végett rögzíti, hogy a jelen XXXX XX.5.1. pontja a Szerződéses partnerek által a Rendezvényen nyújtott Szolgáltatásokra és értékesített Termékekre is mindenben megfelelően alkalmazandó.
11.6. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus Sziget nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szigettel szemben.
9.611.7. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Sziget, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.8. A Sziget kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Sziget bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx Harmadik személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A Sziget a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.9. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Szigetet felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Sziget felelősségi körébe, mivel a Campus Sziget kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.10. Tekintettel Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény nyitását megelőzően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időponttól a Rendezvény területére belépjen. Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény zárását követően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időpontig a Rendezvény területén maradjon. Ezekben az esetekben a Látogató a Rendezvény területén csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat, tekintettel arra, hogy ekkor a Rendezvény építése még tart vagy bontása már kezdetét veszi.
11.11. A Rendezvény egyes helyszínein az utolsó program befejezését követően a bontási munkálatok a Látogatók számára nem nyitva álló területeken késedelem nélkül megkezdődnek. A Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Rendezvény teljes területén haladéktalanul megkezdődhetnek. A Látogató ezen időpontot követően csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
11.12. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény nyitását megelőzően vagy záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen Termékre és Szolgáltatásokra a jelen ÁSZF II.5.1. pontjában foglaltak megfelelően alkalmazandók.
11.13. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Szigetnek nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Sziget a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus Az OTL szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus az OTL nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus az OTL kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus az OTL jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus az OTL kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus az OTL és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus az OTL a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus Az OTL fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az OTLtel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus Az OTL jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az OTLtel szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Az OTL kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül
(i) a Rendezvény látogatása magában hordozza a Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel;
(ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhatja a Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek Covid-19 fertőzöttek. A Jegy ára a jelen ÁSZF-ben meghatározott kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus az OTL üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus az OTL felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus az OTL nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal az OTLel szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind az OTL, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. Az OTL kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, résztvevő vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus az OTL bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. Az OTL a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust az OTLt felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus az OTL felelősségi körébe, mivel a Campus az OTL kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről az OTLnek nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében az OTL a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.1. A Campus Szervező szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Szervező nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Szervező kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Szervező jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Szervező kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus Szervező és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Szervező a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.2. A Campus Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szervezővel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.3. A Campus Szervező jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szervezővel szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Szervező kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt.
9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus Szervező nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szervezővel szemben.
9.6. A Campus Szervező kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Szervező bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.7. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Szervezőt felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Szervező felelősségi körébe, mivel a Campus Szervező kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.8. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.18.1. A Campus Szolgáltató szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott belépőjeggyel, vagy karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy esetlegesen a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Szolgáltató nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal beváltása/érvényesítése, azaz a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart.
8.2. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből állállhat, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a esetlegesen nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-lehet- e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Szolgáltató kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen.
8.3. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Szolgáltató kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy esetlegesen szabadtéri Rendezvények esetén az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus Szolgáltató és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Szolgáltató a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.28.4. A Campus Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.38.5. A Campus Szolgáltató jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Szolgáltató kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt.
9.58.6. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, vagy belépőjegyet, a Campus Szolgáltató nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben.
9.68.7. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa felügyelt, vagy hozzá rendelt kiskorú személy által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Szolgáltató, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
8.8. A Szolgáltató kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Szolgáltató bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.78.9. A Rendezvényen kívül, az oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Szolgáltatót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Szolgáltató felelősségi körébe, mivel a Campus Szolgáltató kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ÁSZF- ben írt feltételek fennállása esetén.
9.88.10. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában akár a bontási munkálatok késedelem nélkül is megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Szolgáltatónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Szolgáltató a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.112.1. A Campus Szervező szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx Belépőjegyért kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus . A Szervező nem vállal szavatosságot arra, hogy egyes nagy látogatottságú Rendezvényekre maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy Belépőjegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus A Szervező kifejezetten kizárja, hogy ezen okok ok miatt a Látogató részére a Xxxx Belépőjegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen.
12.2. Tekintettel arra, hogy a programokat és Szolgáltatásokat a Szervező esetenként akár több Közreműködő együttműködésében nyújtja, azok tartalmát, minőségét (így például egy adott előadó fellépését, az általa nyújtott előadás megfelelő színvonalát) a Szervező nem garantálja. A Szervező kifejezetten kizárja, hogy ezen ok miatt a Látogató részére a Belépőjegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. Mindazonáltal a Szervező mindenkor törekszik az előzetesen kommunikált programok és Szolgáltatások nyújtására, illetve ellehetetlenülés esetén a korábban kommunikált kieső program vagy Szolgáltatás más programmal vagy Szolgáltatással történő pótlására.
12.3. A Rendezvényeken belül az egyes programok és események időpontját a Campus Szervező jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Szervező kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja.
12.4. Szabadtéren megrendezett Rendezvény esetében a Szervezőnek lehetősége van tartalék rendezvénynapot (esőnap) meghirdetni. Amennyiben az esőnap dátuma meghirdetésre került, a Szervező bármikor dönthet úgy, hogy a Rendezvényt az esőnapon tartja meg. A Szervező e döntésről a Fogyasztókat Rendezvény Weboldalán, illetve a közösségi média oldalakon keresztül haladéktalanul tájékoztatja. A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy a Rendezvény esőnapon való megtartása miatt nem illeti meg elállási jog.
12.5. A Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Termékeket vagy Szolgáltatásokat szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
12.6. A Szervező jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Szervezővel szemben.
12.7. Tekintettel arra, hogy a Campus Szervező és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Szervező a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.212.8. A Campus fenntartja Vendég a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.3. A Campus jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt Rendezvényen csak saját felelősségére látogathatjatartózkodhat. A Campus Szervező kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt.
9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben.
9.6. A Campus kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.7. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus felelősségi körébe, mivel a Campus kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.812.9. Tekintettel arra, hogy egyes Rendezvények Közreműködői vagy Szerződéses partnerei füstgépet, lézert, pirotechnikai eszközöket, valamint a Rendezvény záró időpontjában nyugalom megzavarására alkalmas egyéb eszközöket használhatnak, ezekért kérjük a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak Rendezvényeket mindenki saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.látogassa!
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.1. A Campus Az SZKT szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott a Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus az SZKT nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus az SZKT kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken Rendezvényen belül az egyes események időpontját a Campus az SZKT jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus az SZKT kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus az SZKT és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus az SZKT a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.2. A Campus Az SZKT fenntartja a jogot arra, hogy a RendezvényeketRendezvényt, az azokon azon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlesszetovább fejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az SZKT-vel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.3. A Campus jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Az SZKT kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy A Jegy ára az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárigelőzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus az SZKT felelőssége kizárt.
9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus az SZKT nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal az SZKT- vel szemben.
9.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a gyermekkarszalaggal hozzá rendelt kiskorú személy által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind az SZKT, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében. Az SZKT kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus SZIA bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.7. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. Az SZKT a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja. A Látogató tudomásul veszi, hogy az SZKT nem felelős semmilyen olyan kárért, vagy visszaélésért, amely valamely fizetési mód alkalmazása során, vagy következtében keletkezik a Rendezvényen, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Látogató nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust az SZKT-t felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus az SZKT felelősségi körébe, mivel a Campus az SZKT kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.8. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában záróidőpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záróidőpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről az SZKT nem áll módjában gondoskodni. A kellékszavatosságról és termékszavatosságról szóló tájékoztató a jelen ÁSZF 1. melléklete.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus VOLT Produkció szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus VOLT Produkció nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből álláll – ide nem értve egyes, csak egyetlen lényeges eseményből álló rendezvényeket, amelyek eltérő szabályai a vonatkozó házirendekben találhatóak –, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus VOLT Produkció kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus VOLT Produkció jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus VOLT Produkció kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus VOLT Produkció és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus VOLT Produkció a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus VOLT Produkció jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus VOLT Produkció kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. A Jegy ára az előzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus VOLT Produkció üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus VOLT Produkció felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus VOLT Produkció nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a gyermekkarszalaggal hozzá rendelt kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a VOLT Produkció, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. A VOLT Produkció kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus VOLT Produkció bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A VOLT Produkció a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust VOLT Produkciót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus VOLT Produkció felelősségi körébe, mivel a Campus VOLT Produkció kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a VOLT Produkciónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetükben a VOLT Produkció a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus FEZEN szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus FEZEN nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus FEZEN kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken Rendezvényen belül az egyes események időpontját a Campus FEZEN jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus FEZEN kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az . Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja, ugyanakkor a Rendezvény szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek. A FEZEN arra sem vállal szavatosságot, hogy a Rendezvény területéről való kilépés mennyi ideig tart, ezzel összefüggésben mindennemű felelősségét szintén kizárja. Tekintettel arra, hogy a Campus FEZEN és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus FEZEN a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus FEZEN fenntartja a jogot arra, hogy a RendezvényeketRendezvényt, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal FEZEN-el szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus FEZEN jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal FEZEN-el szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus FEZEN kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül a Rendezvény látogatása magában hordozza a fertőző betegségeknek így különösen Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhatja fertőző betegségek, így különösen Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek fertőző betegek így különösen Covid-19 fertőzöttek. Amennyiben a Rendezvényen a Campus FEZEN üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőtcsomagmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben Házirendben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben a Házirendben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus FEZEN felelőssége kizárt.
9.511.5. A FEZEN a félreértések elkerülése végett rögzíti, hogy a jelen XXXX XX.4.1. pontja a Szerződéses partnerek által a Rendezvényen nyújtott Szolgáltatásokra és értékesített Termékekre is mindenben megfelelően alkalmazandó.
11.6. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus FEZEN nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal FEZEN-el szemben.
9.611.7. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a FEZEN, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.8. A FEZEN kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus FEZEN bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A FEZEN a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.9. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust FEZEN-t felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus FEZEN felelősségi körébe, mivel a Campus FEZEN kizárólag a Rendezvények Rendezvény helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.10. Tekintettel Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény nyitását megelőzően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időponttól a Rendezvény területére belépjen. Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény zárását követően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időpontig a Rendezvény területén maradjon. Ezekben az esetekben a Látogató a Rendezvény területén csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat, tekintettel arra, hogy ekkor a Rendezvény építése még tart vagy bontása már kezdetét veszi.
11.11. A Rendezvény egyes helyszínein az utolsó program befejezését követően a bontási munkálatok a Látogatók számára nem nyitva álló területeken késedelem nélkül megkezdődnek. A Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Rendezvény teljes területén haladéktalanul megkezdődhetnek. A Látogató ezen időpontot követően csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
11.12. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény nyitását megelőzően vagy záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen Termékre és Szolgáltatásokra a jelen ÁSZF II.5.1. pontjában foglaltak megfelelően alkalmazandók.
11.13. A Rendezvény területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a FEZEN-nek nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a FEZEN a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus Az Alapítvány szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus az Alapítvány nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus az Alapítvány kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus az Alapítvány jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus az Alapítvány kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus az Alapítvány és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus az Alapítvány a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus Az Alapítvány fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az Alapítvánnyal szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus Az Alapítvány jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az Alapítvánnyal szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Az Alapítvány kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. A Jegy ára az előzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra. Amennyiben a Rendezvényen a Campus az Alapítvány üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus az Alapítvány felelőssége kizárt.
9.511.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus az Alapítvány nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal az Alapítvánnyal szemben.
9.611.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben kíséretében lévő kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind az Alapítvány, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.7. Az Alapítvány kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus az Alapítvány bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. Az Alapítvány a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.8. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust az Alapítványt felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus az Alapítvány felelősségi körébe, mivel a Campus az Alapítvány kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.9. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe.
11.10. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről az Alapítványnak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetükben az Alapítvány a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.1. A Campus Az SZKT szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott a Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus az SZKT nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus az SZKT kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken Rendezvényen belül az egyes események időpontját a Campus az SZKT jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus az SZKT kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus az SZKT és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus az SZKT a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.2. A Campus Az SZKT fenntartja a jogot arra, hogy a RendezvényeketRendezvényt, az azokon azon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlesszetovább fejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az SZKT-vel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.3. A Campus jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Az SZKT kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát kárt is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy A Jegy ára az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárigelőzőekben írt kizárásokra tekintettel került meghatározásra. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus az SZKT felelőssége kizárt.
9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus az SZKT nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal az SZKT-vel szemben.
9.6. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa, a gyermekkarszalaggal hozzá rendelt kiskorú személy által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind az SZKT, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében. Az SZKT kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus SZIA bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.7. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. Az SZKT a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja. A Látogató tudomásul veszi, hogy az SZKT nem felelős semmilyen olyan kárért, vagy visszaélésért, amely valamely fizetési mód alkalmazása során, vagy következtében keletkezik a Rendezvényen, így azért sem, ha a bankkártya elvesztését a Látogató nem jelentette be a bankkártyát kibocsátó pénzintézet felé. A Rendezvényen kívül, oda oda- és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust az SZKT-t felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus az SZKT felelősségi körébe, mivel a Campus az SZKT kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.8. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában záróidőpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záróidőpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről az SZKT nem áll módjában gondoskodni. A kellékszavatosságról és termékszavatosságról szóló tájékoztató a jelen ÁSZF 1. melléklete.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.18.1. A Campus Szolgáltató szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott belépőjeggyel, vagy karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy esetlegesen a nagy látogatottságra tekintettel a Campus Szolgáltató nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal beváltása/érvényesítése, azaz a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart.
8.2. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből állállhat, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a esetlegesen nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus Szolgáltató kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen.
8.3. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus Szolgáltató kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy esetlegesen szabadtéri Rendezvények esetén az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus Szolgáltató és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus Szolgáltató a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.28.4. A Campus Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.38.5. A Campus Szolgáltató jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Szolgáltató kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt.
9.58.6. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, vagy belépőjegyet, a Campus Szolgáltató nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal Szolgáltatóval szemben.
9.68.7. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa felügyelt, vagy hozzá rendelt kiskorú személy által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a Szolgáltató, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
8.8. Szolgáltató kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus Szolgáltató bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.78.9. A Rendezvényen kívül, az oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust Szolgáltatót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus Szolgáltató felelősségi körébe, mivel a Campus Szolgáltató kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.88.10. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában akár a bontási munkálatok késedelem nélkül is megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen időpontot követően a Látogató ezeket is kizárólag saját felelősségére veheti igénybe. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a Szolgáltatónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a Szolgáltató a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.1. A Campus Az UD TUTI Nonprofit Kft. szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus az UD TUTI Nonprofit Kft. nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből áll, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja. Tekintettel arra, hogy a Campus és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.2. A Campus Az UD TUTI Nonprofit Kft. fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az UD TUTI Nonprofit Kft.-vel szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.3. A Campus Az UD TUTI Nonprofit Kft. jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal az UD TUTI Kft.-vel szemben.
9.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus Az UD TUTI Nonprofit Kft. kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Amennyiben a Rendezvényen a Campus üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus felelőssége kizárt.
9.5. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus az UD TUTI Nonprofit Kft. nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal az UD TUTI Nonprofit Kft.-vel szemben.
9.6. A Campus Az UD TUTI Nonprofit Kft. kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus az UD TUTI Nonprofit Kft. bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek.
9.7. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust az UD TUTI Nonprofit Kft.-t felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus az UD TUTI Nonprofit Kft. felelősségi körébe, mivel a Campus az UD TUTI Nonprofit Kft. kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.8. Tekintettel arra, hogy a Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Látogató ezen időpontot követően csak saját felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősségi kérdések. 9.111.1. A Campus VOLT Produkció szavatolja, hogy a Látogató a jogszerűen birtokolt, megfelelő Xxxxxxx kapott karszalaggal be tud lépni az adott Rendezvényre, azzal, hogy a nagy látogatottságra tekintettel a Campus VOLT Produkció nem vállal szavatosságot arra, hogy maga a beléptetési folyamat (azaz a Jegy karszalagra váltása és a karszalaggal a Rendezvényre való belépés) mennyi ideig tart. Mivel a Rendezvény köztudottan események összességéből álláll – ide nem értve egyes, csak egyetlen lényeges eseményből álló rendezvényeket, amelyek eltérő szabályai a vonatkozó házirendekben találhatóak –, ezért az előbbi szavatosság értelemszerűen nem terjed ki az egyes eseményekre, azaz például arra, hogy a nagy látogatottságra tekintettel az egyes eseményekre be lehet-e, illetve mennyi idő alatt lehet bejutni, azt milyen minőségben lehet élvezni, és a Campus VOLT Produkció kifejezetten kizárja, hogy ezen okok miatt a Látogató részére a Xxxx Jegy árát visszatérítse, arra utólagos kedvezményt adjon, kártérítést, kártalanítást vagy bármilyen kompenzációt fizessen. A Rendezvényeken belül az egyes események időpontját a Campus VOLT Produkció jogosult egyoldalúan módosítani (így a Campus VOLT Produkció kifejezetten fenntartja magának a műsorváltoztatás jogát), azzal, hogy az . Az esetleges rossz időjárási körülményekre tekintettel nem kerül feltétlenül megváltoztatásra a rendezés időpontja, ugyanakkor a Rendezvények szabadtéri jellegéből adódóan szélsőséges időjárási körülmények esetén előfordulhat, hogy az ilyen időjárási körülmények által érintett programok nem kerülnek megtartásra vagy a Szolgáltatások nem hozzáférhetőek. A VOLT Produkció arra sem vállal szavatosságot, hogy a Rendezvény területéről való kilépés mennyi ideig tart, ezzel összefüggésben mindennemű felelősségét szintén kizárja. Tekintettel arra, hogy a Campus VOLT Produkció és a Jogosulatlan résztvevő között szerződéses jogviszony nem jön létre, a Campus VOLT Produkció a Jogosulatlan résztvevő felé kifejezetten kizárja a szerződésszegésért és minden olyan igényért való felelősséget, amelyet vele szemben egy Fogyasztó egyébként támaszthatna.
9.211.2. A Campus VOLT Produkció fenntartja a jogot arra, hogy a Rendezvényeket, az azokon nyújtott Szolgáltatásokat és Termékeket szükség és belátása szerint módosítsa, átalakítsa, továbbfejlessze. A Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben ezen módosítások, átalakítások, vagy továbbfejlesztések kapcsán.
9.311.3. A Campus VOLT Produkció jogszerű felmondása esetén a Látogató nem jogosult igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.411.4. A Látogató a Rendezvényt csak saját felelősségére látogathatja. A Campus VOLT Produkció kizárólag a neki felróható szándékos, továbbá az általa okozott, emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért felel, és a Fogyasztót jogszabályok alapján kifejezetten megillető jogokon túl kizárja a felelősségét minden egyéb káresemény kapcsán, az emberi életben, testi épségben, egészségben, vagyontárgyakban esett kárt, valamint a Látogatók egymásnak okozott kárát is ideértve. Az előbbiektől függetlenül (i) a Rendezvény látogatása magában hordozza fertőző betegségnek, így különösen a Covid-19-nek való kitettség kockázatát és a Látogatók szabad akaratukból elfogadják ennek kockázatát a Rendezvényre való belépéssel; (ii) bármely Látogató vagy a Rendezvényen jelen lévő egyéb személy hordozhat fertőző betegséget, így különösen a Covid-19-et és nem garantálható, hogy e személyek nem vagy nem lesznek fertőző betegek, így különösen Covid-19 fertőzöttek. Amennyiben a Rendezvényen a Campus VOLT Produkció üzemeltet csomagmegőrzőt vagy értékmegőrzőt, úgy az itt elhelyezett tárgyakért – az egyes Házirendekben kizárt dolgok kivételével – felelősséget vállal, az egyes Házirendekben meghatározott szabályok szerint és összeghatárig. A kijelölt parkolókban elhelyezett tárgyak, így különösen az ott elhelyezett gépjárművek és az azokban elhelyezett tárgyak tekintetében a Campus VOLT Produkció felelőssége kizárt.
9.511.5. A VOLT Produkció a félreértések elkerülése végett rögzíti, hogy a jelen XXXX XX.5.1. pontja a Szerződéses partnerek által a Rendezvényen nyújtott Szolgáltatásokra és értékesített Termékekre is mindenben megfelelően alkalmazandó.
11.6. Azt követően, hogy a Jegyvásárló átvette a Jegyet, illetve a Látogató a karszalagot, a Campus VOLT Produkció nem vonható felelősségre a Jegy vagy karszalag károsodásáért, megsemmisüléséért vagy sérüléséért. A sérült vagy elveszett karszalag kapcsán alkalmazott eljárások okán nem jogosult a Látogató igényt vagy követelést támasztani a Campussal VOLT Produkcióval szemben.
9.611.7. A Campus Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő teljes mértékben felelős mind polgári jogi, mind büntetőjogi értelemben az általa kísért kiskorú személy által vagy házi kedvence által a Rendezvény keretében, vagy azzal összefüggésben okozott károkért, mind a VOLT Produkció, mind a Közreműködők és Szerződéses partnerek, mind a további Látogatók, mind a Harmadik személyek tekintetében.
11.8. A VOLT Produkció kizárja a felelősséget minden olyan kárért, amelyet a Látogató, valamint a Jogosulatlan résztvevő, a házi kedvenc, vagy Harmadik Xxxxxxxx személy jogellenes tevékenysége vagy mulasztása okozott a Campus VOLT Produkció bármely Látogatójának, Jogosulatlan résztvevőjének, illetve Xxxxxxxx személynek. A Látogató tudomásul veszi, hogy a Rendezvény területén előfordulhatnak gazdátlan és vadállatok, amelyek a Látogató életére, testi épségére vagy egészségére akár veszélyt is jelenthetnek. A VOLT Produkció a vadállatok és a gazdátlan állatok okozta károkért való felelősségét is teljes mértékben kizárja.
9.711.9. A Rendezvényen kívül, oda és visszaút alatt esetlegesen keletkező káresemények tekintetében a Campust VOLT Produkciót felelősség nem terheli, ezek nem esnek a Campus VOLT Produkció felelősségi körébe, mivel a Campus VOLT Produkció kizárólag a Rendezvények helyszínén bekövetkező káresemények kapcsán vonható felelősségre, a jelen ÁSZF-ben írt feltételek fennállása esetén.
9.811.10. Tekintettel Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény nyitását megelőzően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időponttól a Rendezvény területére belépjen. Adott Rendezvényen a Látogató a megfelelő karszalag birtokában jogosult lehet arra, hogy a Rendezvény zárását követően a Rendezvény Házirendjében meghatározott időpontig a Rendezvény területén maradjon. Ezekben az esetekben a Látogató a Rendezvény területén csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat, tekintettel arra, hogy ekkor a Rendezvény építése még tart vagy bontása már kezdetét veszi.
11.11. A Rendezvény egyes helyszínein az utolsó program befejezését követően a bontási munkálatok a Látogatók számára nem nyitva álló területeken késedelem nélkül megkezdődnek. A Rendezvény záró időpontjában a bontási munkálatok késedelem nélkül megkezdődnek, a Rendezvény teljes területén haladéktalanul megkezdődhetnek. A Látogató ezen időpontot követően csak saját fokozott felelősségére tartózkodhat a Rendezvény területén.
11.12. Amennyiben a Rendezvényen igénybe vehető Termékek és Szolgáltatások valamelyike a Rendezvény záró időpontját követően is elérhető a Látogató részére, úgy ezen Termékre és Szolgáltatásra a jelen ÁSZF II.5.1. pontjában foglaltak megfelelően alkalmazandók.
11.13. A Rendezvények területére be nem vihető házi kedvencek, eszközök, italok, élelmiszerek és dohánytermékek elhelyezéséről a VOLT Produkciónak nem áll módjában gondoskodni, kivéve, ha adott Rendezvény vonatkozásában – az annak Házirendjében foglaltak szerint – az elhelyezés lehetőségét biztosítja, azzal, hogy ezen dolgok tekintetében a VOLT Produkció a felelősségét még ez utóbbi esetben is kizárja.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek