Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.1. A Szerződés megszűnik: a) a Xxxxx közös megegyezésével a Xxxxx által megállapított időpontban, b) az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal, c) a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján, d) a Kibocsátó részéről történő felmondással, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján, e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával, f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjával. 21.2. Ha a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti a Szerződés megszűnését. 21.3. A Felek a közöttük létrejött Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik 21.4. Az Ügyfél a Szerződést indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott E-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással a teljes Szerződés szüntethető meg, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők meg. 21.5. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel és a felmondásra nem a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sor, a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítani. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult, ha a felmondásra a szerződéskötéstől számított tizennégy napon belül került sor. 21.6. A Kibocsátó jogosult az egyes Szolgáltatásokat és/vagy a Szerződést két hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani. 21.7. A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az Ügyfél súlyos Szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan: a) a Szerződés, a jelen Általános Szerződési Feltételek, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése, b) az Ügyfél a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakat, jutalékokat, költségeket, c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb módon történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása, d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása, e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül, f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül, g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas, h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen, i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul, j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekben. 21.8. Súlyos szerződésszegés esetén a Kibocsátó választása szerint jogosult: a) a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, b) az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni, c) a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni, d) a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni, e) Szolgáltatásokat felfüggeszteni. 21.9. A Szerződés megszűnésével a Kibocsátónak a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnek, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit nem szünteti meg. 21.10. A Szerződés megszűnésekor a Felek kötelesek egymással elszámolni: a) a Kibocsátó az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértékét rendelkezésre bocsátani, b) az Ügyfél a Kibocsátó felé fennálló tartozását megfizetni. 21.11. A Kibocsátó a Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetésekor a Barion számlán rendelkezésre álló teljes e-pénz összeget az Ügyfél külön kérése nélkül, automatikusan visszaváltja a 9. pont szerint a jelen 21. pontban foglalt eltérésekkel. 21.12. A Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetéskor az Ügyfél köteles megadni azt a fizetési számla számot, ahova a Kibocsátó a megszűnt Barion számláról visszaváltott Epénz ellenértékét átutalja. Amennyiben az Ügyfél nem ad meg fizetési számlát vagy a megadott fizetési számla és annak adatai egyértelműen nem beazonosíthatók, hiányosak vagy a megadott adatok alapján az átutalás bármely más okból nem teljesíthető, a Kibocsátó a visszaváltott e-pénz rendelkezésére álló ellenértékét felelős őrzésbe veszi mindaddig, amíg az átutalással történő teljesítéshez az Ügyfél a szükséges adatokat a Kibocsátó részére rendelkezésre nem bocsátja. A felelős őrzésbe vétel kamatfizetési kötelezettség nélkül történik és a Kibocsátó felelős őrzésért a Kondíciós listában meghatározott díj felszámítására jogosult. 21.13. A Kibocsátó az elszámolás során az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértéket banki átutalás útján fizeti meg az Ügyfél által megadott fizetési számlaszámra. A Kibocsátó kizárólag belföldi fizetési számlaszámra teljesíti, külföldi fizetési számlaszámot a Kibocsátó nem fogad el.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.1. A Szerződés megszűnik:
a) a Xxxxx közös megegyezésével a Xxxxx által megállapított időpontban,
b) az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal,
c) a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján,
d) a Kibocsátó részéről történő felmondással, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján,
e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával,
f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjával.
21.2. Ha a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti a Szerződés megszűnését.
21.3. A Felek a közöttük létrejött Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik
21.4. Az Ügyfél a Szerződést indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott E-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással a teljes Szerződés szüntethető meg, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők meg.
21.5. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel és a felmondásra nem a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sor, a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítani. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult, ha a felmondásra a szerződéskötéstől számított tizennégy napon belül került sor.
21.6. A Kibocsátó jogosult az egyes Szolgáltatásokat és/vagy a Szerződést két hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani.
21.7. A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az Ügyfél súlyos Szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan:
a) a Szerződés, a jelen Általános Szerződési Feltételek, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakat, jutalékokat, költségeket,
c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb módon történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása,
d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása,
e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas,
h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen,
i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul,
j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekben.
21.8. Súlyos szerződésszegés esetén a Kibocsátó választása szerint jogosult:
a) a Szerződést azonnali hatállyal felmondani,
b) az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni,
c) a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni,
d) a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni,
e) Szolgáltatásokat felfüggeszteni.
21.9. A Szerződés megszűnésével a Kibocsátónak a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnek, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit nem szünteti meg.
21.10. A Szerződés megszűnésekor a Felek kötelesek egymással elszámolni:
a) a Kibocsátó az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértékét rendelkezésre bocsátani,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felé fennálló tartozását megfizetni.
21.11. A Kibocsátó a Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetésekor a Barion számlán rendelkezésre álló teljes e-pénz összeget az Ügyfél külön kérése nélkül, automatikusan visszaváltja a 9. pont xxxx szerint a jelen 21. pontban foglalt eltérésekkel.
21.12. A Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetéskor az Ügyfél köteles megadni azt a fizetési számla számot, ahova a Kibocsátó a megszűnt Barion számláról visszaváltott Epénz ellenértékét átutalja. Amennyiben az Ügyfél nem ad meg fizetési számlát vagy a megadott fizetési számla és annak adatai egyértelműen nem beazonosíthatók, hiányosak vagy a megadott adatok alapján az átutalás bármely más okból nem teljesíthető, a Kibocsátó a visszaváltott e-pénz rendelkezésére álló ellenértékét felelős őrzésbe veszi mindaddig, amíg az átutalással történő teljesítéshez az Ügyfél a szükséges adatokat a Kibocsátó részére rendelkezésre nem bocsátja. A felelős őrzésbe vétel kamatfizetési kötelezettség nélkül történik és a Kibocsátó felelős őrzésért a Kondíciós listában meghatározott díj felszámítására jogosult.
21.13. A Kibocsátó az elszámolás során az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértéket banki átutalás útján fizeti meg az Ügyfél által megadott fizetési számlaszámra. A Kibocsátó kizárólag belföldi fizetési számlaszámra teljesíti, külföldi fizetési számlaszámot a Kibocsátó nem fogad el.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.11. Az egyedi megbízási szerződés a teljesítéssel megszűnik.
2. A Szerződés megszűnik:
a) Megrendelő legkésőbb a Xxxxx közös megegyezésével a Xxxxx által megállapított időpontban,
b) megrendelés visszaigazolásában szereplő felvételi napot megelőző munkanapon 15 óráig kérheti az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal,
c) a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján,
d) a Kibocsátó részéről történő felmondással, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján,
e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával,
f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjávalegyedi megbízási szerződés megszüntetését.
21.2. Ha a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti a Szerződés megszűnését.
21.33. A Felek fogyasztónak minősülő Megrendelő jogosult indokolás nélkül elállni az egyedi megbízási szerződéstől annak megkötését követő 14 napon belül. Amennyiben viszont az egyedi megbízási szerződés teljesítését a közöttük létrejött Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik
21.4SHIP2 már megkezdte a fogyasztónak minősülő Megrendelő IV. Az Ügyfél 2. pontban adott kifejezett hozzájárulása alapján, úgy a Szerződést Megrendelő 14 napon belül indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott Ea SHIP2-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással a teljes Szerződés szüntethető meg, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők meg.
21.5. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel és a felmondásra nem a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sor, a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítani. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult, ha a felmondásra a szerződéskötéstől számított tizennégy napon belül került sor.
21.6. A Kibocsátó jogosult az egyes Szolgáltatásokat és/vagy a Szerződést két hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani.
21.7. A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést azonnali hatállyal val kötött egyedi megbízási szerződést felmondani. Az Ügyfél elállási/felmondási határidő az egyedi megbízási szerződés megkötésének napjától számított 14 nap elteltével jár le.
4. Az egyedi megbízási szerződést bármelyik fél a másik fél súlyos Szerződésszegésének minősül különösenés szándékos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal, írásban felmondhatja.
5. A SHIP2 jogosult a még nem visszaigazolt megbízások indoklás nélküli visszavonására és az egyedi megbízási szerződés megkötésének megtagadására.
6. A SHIP2 jogosult azon visszaigazolt rendelések indoklás nélküli visszavonására és az egyedi megbízási szerződéstől történő elállásra is, melyek díjai 2 munkanapon belül nem kerültek kiegyenlítésre.
7. A SHIP2 jogosult visszavonni azon visszaigazolt rendeléseket vagy csak a megrendelt szolgáltatások egy részét is, melyek a SHIP2 önhibáján kívül nem teljesíthetőek. Amennyiben a visszavonás a szolgáltatási díj befizetése után valósul meg, a SHIP2 köteles a visszavont szolgáltatás befizetett díjának haladéktalan, de nem kizárólagosan:legkésőbb 2 munkanapon belüli visszafizetésére.
a) 8. A Megrendelő által megszüntetett Szolgáltatási szerződés esetén, amennyiben a Szerződésszolgáltatási díj már teljesítésre került a Megrendelő részéről, a jelen Általános Szerződési FeltételekSzolgáltató a teljesített díjat visszautalja a Megrendelő részére. A visszautalásért a Szolgáltató Visszautalási díjat számolhat fel a Megrendelő terhére, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése,
b) az Ügyfél melynek összege a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakatvisszautalandó összeg 0,5%-a, jutalékokat, költségeket,
c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb módon de minimum 290 Ft. A Visszautalási díj külföldi bankszámlára történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása,
d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása,
e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas,
h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen,
i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul,
j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekben.
21.8. Súlyos szerződésszegés utalás esetén a Kibocsátó választása szerint jogosult:
a) a Szerződést azonnali hatállyal felmondani,
b) az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni,
c) a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni,
d) a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni,
e) Szolgáltatásokat felfüggesztenivisszautalandó összeg 0,5%-a, de minimum 17 EUR.
21.9. A Szerződés megszűnésével a Kibocsátónak a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnek, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit nem szünteti meg.
21.10. A Szerződés megszűnésekor a Felek kötelesek egymással elszámolni:
a) a Kibocsátó az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértékét rendelkezésre bocsátani,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felé fennálló tartozását megfizetni.
21.11. A Kibocsátó a Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetésekor a Barion számlán rendelkezésre álló teljes e-pénz összeget az Ügyfél külön kérése nélkül, automatikusan visszaváltja a 9. pont szerint a jelen 21. pontban foglalt eltérésekkel.
21.12. A Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetéskor az Ügyfél köteles megadni azt a fizetési számla számot, ahova a Kibocsátó a megszűnt Barion számláról visszaváltott Epénz ellenértékét átutalja. Amennyiben az Ügyfél nem ad meg fizetési számlát vagy a megadott fizetési számla és annak adatai egyértelműen nem beazonosíthatók, hiányosak vagy a megadott adatok alapján az átutalás bármely más okból nem teljesíthető, a Kibocsátó a visszaváltott e-pénz rendelkezésére álló ellenértékét felelős őrzésbe veszi mindaddig, amíg az átutalással történő teljesítéshez az Ügyfél a szükséges adatokat a Kibocsátó részére rendelkezésre nem bocsátja. A felelős őrzésbe vétel kamatfizetési kötelezettség nélkül történik és a Kibocsátó felelős őrzésért a Kondíciós listában meghatározott díj felszámítására jogosult.
21.13. A Kibocsátó az elszámolás során az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértéket banki átutalás útján fizeti meg az Ügyfél által megadott fizetési számlaszámra. A Kibocsátó kizárólag belföldi fizetési számlaszámra teljesíti, külföldi fizetési számlaszámot a Kibocsátó nem fogad el.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.18.1. A Szerződés megszűnik:
a) a Xxxxx közös megegyezésével Felek között létrejött szerződés automatikusan megszűnik a Xxxxx által megállapított időpontban,
b) az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal,
c) a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján,
d) a Kibocsátó részéről történő felmondással, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján,
e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával,
f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjávalvállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítésével.
21.28.2. Ha Fogyasztó jogosult a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti szerződéstől a Szerződés megszűnéséttermék(ek) átvételét követő legfeljebb 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállni. Fogyasztó az elállási jogát a megrendelés leadása és a termék(ek) átvétele közötti időtartam alatt is gyakorolhatja.
21.38.3. A Felek a közöttük létrejött Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik
21.4. Az Ügyfél a Szerződést indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott E-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással a teljes Szerződés szüntethető meg, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők meg.
21.5. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel és a felmondásra nem a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sor, a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítani. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult, ha a felmondásra a szerződéskötéstől számított tizennégy napon belül került sor.
21.6. A Kibocsátó jogosult az egyes Szolgáltatásokat és/vagy a Szerződést két hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani.
21.7. A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az Ügyfél súlyos Szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan:
a) a Szerződés, a jelen Általános Szerződési Feltételek, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakat, jutalékokat, költségeket,
c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb módon történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása,
d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása,
e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas,
h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen,
i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul,
j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekben.
21.8. Súlyos szerződésszegés esetén a Kibocsátó választása szerint jogosult:
a) a Szerződést azonnali hatállyal felmondani,
b) az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni,
c) a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni,
d) a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni,
e) Szolgáltatásokat felfüggeszteni.
21.9. A Szerződés megszűnésével a Kibocsátónak a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnek, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit nem szünteti meg.
21.10. A Szerződés megszűnésekor a Felek kötelesek egymással elszámolni:
a) a Kibocsátó az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértékét rendelkezésre bocsátani,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felé fennálló tartozását megfizetni.
21.11. A Kibocsátó a Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetésekor a Barion számlán rendelkezésre álló teljes e-pénz összeget az Ügyfél külön kérése nélkül, automatikusan visszaváltja a 9. pont szerint a jelen 217.2. pontban foglalt eltérésekkelelállási jogát a Fogyasztó a Forgalmazó részére küldött, egyénileg megfogalmazott nyilatkozatával, illetve a jelen ÁSZF 3. számú mellékletét tartalmazó formanyomtatvány kitöltésével és a Forgalmazó részére történő megküldésével gyakorolhatja. Az elállásról szóló nyilatkozat a Forgalmazó székhelyére (6000 Kecskemét, Xxxxxxxxxx xx 0.) vagy elektronikus címére (xxxxxx@xxxxxxxxx.xx) továbbítható.
21.128.4. A Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetéskor Fogyasztó köteles az Ügyfél elállásról szóló nyilatkozat megküldését követő legfeljebb 14 naptári napon belül a termék(ek)et a Forgalmazó részére épségben, az átadáskori állapotnak megfelelően visszaküldeni. A termék(ek) visszaküldésének közvetlen költségeit a Fogyasztó köteles megadni azt viselni.
8.5. A Forgalmazó a Fogyasztó elállása esetén köteles a termék(ek) ellenértékét a Fogyasztó részére – a Fogyasztó által teljesített fizetési számla számotmódnak megfelelően, ahova illetve a Kibocsátó Fogyasztó kifejezett hozzájárulásával más módon – legfeljebb az elállásról szóló nyilatkozat megküldését követő 14 naptári napon belül visszafizetni.
8.6. Fogyasztó tudomására szolgál, hogy a megszűnt Barion számláról visszaváltott Epénz Forgalmazó jogosult a termék(ek) ellenértékét átutalja. Amennyiben az Ügyfél nem ad meg fizetési számlát vagy a megadott fizetési számla és annak adatai egyértelműen nem beazonosíthatók, hiányosak vagy a megadott adatok alapján az átutalás bármely más okból nem teljesíthető, a Kibocsátó a visszaváltott e-pénz rendelkezésére álló ellenértékét felelős őrzésbe veszi visszatartani mindaddig, amíg az átutalással történő teljesítéshez az Ügyfél a szükséges adatokat Fogyasztó a Kibocsátó részére rendelkezésre terméket vissza nem bocsátja. A felelős őrzésbe vétel kamatfizetési kötelezettség nélkül történik és szolgáltatta, illetve kétséget kizáróan nem igazolta, hogy a Kibocsátó felelős őrzésért terméket visszaküldte a Kondíciós listában meghatározott díj felszámítására jogosultForgalmazó részére.
21.138.7. A Kibocsátó Fogyasztó nem jogosult az elszámolás során elállási jogát gyakorolni abban az Ügyfél részére esetben, ha az általa megrendelt termék(ek) olyan előre le nem gyártott termék(ek), amelye(ke)t a visszaváltott e-pénz ellenértéket banki átutalás útján fizeti meg az Ügyfél által megadott fizetési számlaszámra. A Kibocsátó kizárólag belföldi fizetési számlaszámra teljesítiFogyasztó utasítása szerint, külföldi fizetési számlaszámot vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amelyet egyértelműen a Kibocsátó nem fogad elFogyasztó személyére szabtak.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.112.1. Az Egyedi Szerződés megszűnése vagy a Felek általi megszűntetése, felbontása esetén is hatályban maradnak azok a rendelkezések, amelyek a Felek teljesítést követő viszonyát rendezik (pl. titoktartás, szellemi tulajdonjog, kárfelelősség stb.).
12.2. A Szerződés megszűnikjelen ÁSZF és az Egyedi Szerződések megszűnésével kapcsolatban az alábbi szabályokat az irányadóak:
a) 12.3. Bármelyik Fél jogosult az Egyedi Szerződést a Xxxxx közös megegyezésével másik Félhez intézett, a Xxxxx által megállapított időpontban,
b) az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal,
c) a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján,
d) a Kibocsátó részéről történő felmondássalfelmondás okát és indokait is tartalmazó írásbeli nyilatkozattal, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján,
e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával,
f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjával.
21.2. Ha a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti a Szerződés megszűnését.
21.3. A Felek a közöttük létrejött Szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik
21.4. Az Ügyfél a Szerződést indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott E-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással a teljes Szerződés szüntethető meg, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők meg.
21.5. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel és a felmondásra nem a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sor, a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítani. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult, ha a felmondásra másik Fél az Egyedi Szerződésben meghatározott bármely kötelezettségét megszegi és a szerződéskötéstől számított tizennégy napon szerződésszegést a másik Fél erre irányuló írásbeli felszólításában megjelölt 15 (tizenöt) napos határidőn belül került sornem orvosolta, kivéve ha a szerződésszegés nem orvosolható, amely esetekben a felmondást nem kell előzetes felszólításnak megelőznie (rendkívüli felmondás).
21.612.4. A Kibocsátó Szolgáltató jogosult az egyes Szolgáltatásokat és/vagy a Szerződést két hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül felmondani.
21.7. A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén jogosult a Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Felhasználó a Szolgáltató által kiállított számla tekintetében 30 (harminc) napot meghaladó fizetési késedelembe esett, illetve a Felhasználóval szemben felszámolási eljárás, csődeljárás, végelszámolási eljárás, vagy egyébként a Fél jogutód nélküli megszűnését eredményező bármely más eljárás indult
12.5. Az Ügyfél súlyos Szerződésszegésének minősül különösenEgyedi Szerződést bármelyik fél jogosult bármikor indokolás nélkül, de nem kizárólagosan:
a30 (harminc) a Szerződés, a jelen Általános Szerződési Feltételek, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakat, jutalékokat, költségeket,
c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb módon történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása,
d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása,
e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas,
h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen,
i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul,
j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekbennapos felmondási idővel írásban felmondani (rendes felmondás).
21.812.6. Súlyos szerződésszegés esetén Amennyiben a Kibocsátó választása szerint jogosult:
a) Felek között több Egyedi Szerződés került megkötésre a felmondás során a szerződést felmondó Fél a felmondással értintett Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani,
b) megjelölni köteles. Amennyiben a Felek között több Egyedi Szerződés került megkötésre és a felmondó Fél az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni,
c) Egyedi Szerződést nem jelöli meg, úgy a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni,
d) a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni,
e) Szolgáltatásokat felfüggeszteniFelek között megkötött összes Egyedi Szerződés felmondottnak minősül.
21.912.7. A Amennyiben a Felhasználó az Egyedi Szerződésben több szolgáltatást rendel meg, úgy jogosult az adott szolgáltatást is külön felmondani. Az ilyen jellegű felmondás a többi szolgáltatást és az Egyedi Szerződés megszűnésével a Kibocsátónak a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnek, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit egyéb rendelkezéseit nem szünteti megérinti.
21.1012.8. A Szerződés megszűnésekor a Felek kötelesek egymással elszámolni:
a) a Kibocsátó az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértékét rendelkezésre bocsátani,
b) az Ügyfél a Kibocsátó felé fennálló tartozását megfizetni.
21.11. A Kibocsátó a Az Egyedi Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetésekor megszűnése esetén a Barion számlán rendelkezésre álló teljes e-pénz összeget az Ügyfél külön kérése nélkül, automatikusan visszaváltja Felek a 9. pont szerint a jelen 21. pontban foglalt eltérésekkel.
21.12megszűnés napját követő 15 (tizenöt) naptári napon belül kötelesek egymással elszámolni. A Szerződés bármely okból történő megszűnésekor vagy megszüntetéskor az Ügyfél Felhasználó köteles megadni azt a fizetési számla számot, ahova Szolgáltató részére megtéríteni a Kibocsátó Szolgáltató jogosult a megszűnt Barion számláról visszaváltott Epénz ellenértékét átutalja. Amennyiben az Ügyfél nem ad meg fizetési számlát vagy a megadott fizetési számla és annak adatai egyértelműen nem beazonosíthatók, hiányosak vagy a megadott adatok alapján az átutalás bármely más okból nem teljesíthető, a Kibocsátó a visszaváltott e-pénz rendelkezésére álló ellenértékét felelős őrzésbe veszi mindaddig, amíg az átutalással történő teljesítéshez az Ügyfél a szükséges adatokat a Kibocsátó részére rendelkezésre nem bocsátja. A felelős őrzésbe vétel kamatfizetési kötelezettség nélkül történik és a Kibocsátó felelős őrzésért a Kondíciós listában meghatározott díj felszámítására jogosultmár teljesített munkák után arányosan járó díjra.
21.13. A Kibocsátó az elszámolás során az Ügyfél részére a visszaváltott e-pénz ellenértéket banki átutalás útján fizeti meg az Ügyfél által megadott fizetési számlaszámra. A Kibocsátó kizárólag belföldi fizetési számlaszámra teljesíti, külföldi fizetési számlaszámot a Kibocsátó nem fogad el.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szerződés megszűnése, megszüntetése. 21.11. A Szerződés Vállalkozási szerződés – az ÁSZF esetleges eltérő rendelkezései kivételével – a benne foglalt vállalt szolgáltatások és kötelezettségek határidőben történő teljesítésével megszűnik:
a) , tekintettel arra, hogy a Xxxxx közös megegyezésével Felek a Xxxxx által megállapított időpontban,
b) az Ügyfél részéről történő felmondással bármikor, azonnali hatállyal,
c) Vállalkozási szerződés és a Kibocsátó részéről történő rendes felmondással a felmondási idő utolsó napján,
d) a Kibocsátó részéről történő felmondással, azonnali hatállyal a felmondás kézhezvételének a napján,
e) Magánszemély Ügyfél halála esetén az Ügyfél halálának napjával,
f) Szervezet Ügyfél esetén a Szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén az jogutód nélküli megszűnés napjávaljelen ÁSZF alapján fennálló kötelezettségeiket maradéktalanul teljesítették.
21.2. Ha a Barion számlán nincs e-pénz tárolva, nyilvántartva, nem jelenti a Szerződés megszűnését.
21.32. A Felek a közöttük létrejött Szerződést Vállalkozási szerződést közös megegyezéssel a jövőre nézve bármikor megszüntethetik
21.4. Az Ügyfél a Szerződést indokolás nélkül jogosult azonnali hatállyal bármikor felmondani. Amennyiben az Ügyfél által adott E-pénz tranzakció teljesítése még folyamatban van, az Ügyfél a felmondási jogát kizárólag a Megbízás teljesítését követően jogosult gyakorolni. A felmondással Vállalkozási szerződés megszüntetése esetén a teljes Szerződés szüntethető megFelek további szolgáltatásokkal nem tartoznak, az egyes Barion számlák külön nem szüntethetők megés kötelesek egymással a megszüntetés előtt már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni.
21.53. Amennyiben az Ügyfél a Szerződést a szerződéskötéstől számított 1 éven belül mondja fel A felmondást indoklással és a felmondásra nem szerződés ügyszámára történő hivatkozással együtt, írásban, tértivevényes levél útján köteles a Kibocsátó szerződésszegése miatt kerül sorFél a másik Féllel közölni. A felmondást a Félnek a Vállalkozási szerződésben meghatározott székhelyére/lakcímére kell megküldeni, és a Kibocsátó jogosult a mindenkori Kondíciós listában meghatározott díjat felszámítanifeladóvevénnyel igazolt postai feladás napjától számított 10. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a Kibocsátó a jelen pont szerinti díjat felszámítani nem jogosult(tizedik) munkanapon abban az esetben is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a felmondásra tértivevény „nem kereste”, „elköltözött” vagy „ismeretlen cím” jelzéssel érkezik vissza a szerződéskötéstől számított tizennégy napon belül került sorfeladóhoz. A kézbesítés időpontja a Vállalkozási szerződés megszüntetésének időpontja.
21.64. A Kibocsátó Vállalkozó jogosult a Vállalkozási szerződést felmondani, illetve választása szerint a Vállalkozási szerződés módosítását kezdeményezni az egyes Szolgáltatásokat ésalábbi esetekben: - Megrendelő az előleg megfizetésével 8 napot meghaladó késedelembe esik; - a Megrendelő egyéb fizetési kötelezettségeit a Vállalkozási szerződés és jelen ÁSZF szerint kiállított díjbekérőben/vagy számlában szereplő határidőig nem teljesíti; - a Szerződést két hónapos felmondási idővelMegrendelő a munkaterületet a telepítési és üzembe helyezési munkálatok elvégzésére alkalmas állapotban nem adja át; - a Xxxxx által közösen meghatározott minden olyan feltétel, indokolás nélkül felmondaniamely a kivitelezést ellehetetleníti.
21.75. Megrendelő jogosult lemondási díjfizetési kötelezettség nélkül felmondani a szerződést: - A Kibocsátó az Ügyfél Szerződésszegése esetén Megrendelő jogosult a Szerződést Vállalkozási szerződés azonnali hatállyal felmondanihatályú írásban történő felmondására a Vállalkozó súlyos szerződésszegése esetén. Az Ügyfél súlyos Szerződésszegésének Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha:
aa.) Vállalkozó alapos ok nélkül megtagadja a SzerződésVállalkozási szerződés teljesítését (ide nem értve a Megrendelő magatartásából adódó megtagadást), a jelen Általános Szerződési Feltételek, rendelkezésének súlyos vagy ismételt megszegése,vagy
bb.) az Ügyfél a Kibocsátó felhívására sem fizeti meg a Szolgáltatással kapcsolatos díjakat, jutalékokat, költségeket,
c) az Ügyfél részéről valótlan, téves vagy félrevezető információ szolgáltatása vagy a Kibocsátó egyéb Vállalkozó szerződéses kötelezettségeinek teljesítését jogsértő módon történő megtévesztése vagy az információszolgáltatás megtagadása,
d) a 18. pont szerinti ügyfél-átvilágítás megtagadása,
e) az Ügyfél magatartásával, a Barion számlával, Barion tárcával, POS szolgáltatásokkal vagy egyéb Szolgáltatással kapcsolatban pénzmosás, terrorizmus finanszírozás, csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
f) a Kibocsátással, a Visszaváltással, az egyéb E-pénz szolgáltatással vagy a már kibocsátott epénzzel kapcsolatban csalás vagy egyéb módon történő visszaélés gyanúja merül,
g) az Ügyfél olyan magatartást tanúsít, amely a Kibocsátó jó üzleti hírnevét veszélyezteti vagy annak csorbítására vagy a Kibocsátó negatív megítélésére a Kibocsátó megítélése szerint bármilyen módon és bármilyen mértékben alkalmas,
h) végrehajtási, vagy csőd-, vagy felszámolási eljárás kezdeményezése az Ügyfél ellen,
i) a Barion számla vagy Barion tárca vagy Elfogadóhely szolgáltatások vagy egyéb Szolgáltatás olyan módon történő használata vagy az Ügyfél egyéb olyan magatartása, amely a Kibocsátó, üzleti partnerei vagy az abban érintett bármely szereplő promóciójának vagy gazdasági érdekének kijátszására vagy egyéb módon visszaélésre irányul,
j) a Szerződésben vagy a jogszabályban meghatározott egyéb esetekbenmegszakította.
21.86. Súlyos szerződésszegés esetén A felmondás a Kibocsátó választása szerint jogosult:
a) Vállalkozási szerződést megszünteti. A Vállalkozási szerződés megszüntetése esetében a Szerződést azonnali hatállyal felmondani,
b) az Ügyfél rendelkezési jogát felfüggeszteni,
c) Vállalkozási szerződés a Barion számlát vagy Barion tárcát vagy az Elfogadóhely szolgáltatásokat felfüggeszteni,
d) jövőre nézve szűnik meg és a Megbízások teljesítését visszautasítani vagy felfüggeszteni,
e) Szolgáltatásokat felfüggesztenifelek további szolgáltatásokkal nem tartoznak egymás irányába.
21.97. A Szerződés megszűnésével jelen szakaszban meghatározott jogcímeken, illetve a Kibocsátónak bíróság általi megszüntetésén kívül, más jogcímen a Szerződésben meghatározott kötelezettségvállalásai megszűnnekVállalkozási szerződés nem szűnik meg, az Ügyfél minden, a Kibocsátóval szemben fennálló tartozása – tekintet nélkül annak eredeti esedékességére – a Szerződés megszűnésének napjával lejárttá nem szüntethető meg és esedékessé válik, és a Kibocsátó az esedékesség napján jogosult követelését a Szerződés szerint beszámítani. A Szerződés megszűnése azonban a Felek elszámolási és fizetési kötelezettségeit nem szünteti megfelbontható.