Szerződés nélküli távhőfogyasztás mintaszakaszok

Szerződés nélküli távhőfogyasztás a Ptk. 198. §. (3) bekezdése szerinti fogyasztás, mely esetében a szolgáltató szerződéses jogviszony nélkül, a jogszabály erejénél fogva is jogosult és kötelezett a szolgáltatás nyújtására és az igénybevevő pedig jogosult azt igénybe venni és köteles az ellenértékét megfizetni.

Related to Szerződés nélküli távhőfogyasztás

  • Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek). 2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

  • Szerződés tárgya Az Előzményekben meghatározottak szerint Szerződő Felek az alábbi Szerződést kötik: 2.1. A Szerződés tárgya a Zöld Város kialakítása Polgárdi Városában című és TOP-2.1.2-15- FE1-2016-00011 azonosító számú, a támogatási kérelemben és annak mellékleteiben rögzített projekt (a továbbiakban: Projekt) elszámolható költségeinek a Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása. 2.2. A Kedvezményezett vállalja, hogy a Projektet 8154 Polgárdi, Xxxxxxx Xxxxx utca 1311 alatt (Projekt fő helyszíne) megvalósítja, és azt – ha a Projekt esetében releváns – a fenntartási időszak alatt ugyanezen a helyen fenntartja, üzemelteti. A Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a Projektet a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, kellő alapossággal, hatékonysággal és gondossággal valósítja meg, illetve a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet] rögzített feltételek fennállása esetén az ott előírt módon a közbeszerzési eljárások lebonyolításába a Támogatót és a Miniszterelnökséget bevonja. 2.3. A Támogató vállalja, hogy a Projekt elszámolható költségeire a támogató döntésnek és a Szerződésben foglaltaknak megfelelően vissza nem térítendő támogatást nyújt. 2.4. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az „Általános Szerződési Feltételek az operatív programok keretében támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási szerződésekhez” (a továbbiakban: ÁSZF), amely a xxx.xxxxxxxxx0000.xx honlapon folyamatosan elérhető.

  • SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:

  • Szerződés módosítása IV.3.1) A szerződést módosították-e? igen nem IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: •••••/•••• (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: ••••/••/•• (év/hó/nap)

  • Szakasz a Szerződés Teljesítése V.1 A szerződést kötő fél (felek) V.1.1) A szerződést kötő fél (felek) 1

  • Szerződés szerinti mennyiség II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve)

  • Szerződő fél 3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. 3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek). 3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

  • A szerződés módosításai VI.1) A közbeszerzés ismertetése a módosításokat követően

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Szerződés típusa Szerződés tárgya Partner neve Szerződés hatályba lépése Szerződés lejárta Szerződés nettó összege vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0901- takarítási szerződés Tömb 2002 Kft. 2017.04.01 2017.12.31 8 973 450 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0901- sportcsarnok bérlése Derecske Városgazdálkodási és Nonprofit Kft. 2017.01.01 2017.12.31 36 000 000 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0000- biztosítási szerződés Generali Biztosító Zrt. 2017.01.01 2018.01.01 6 949 357 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB1001- takarítási szerződés Derecskei Városgazdálkodási Nonprofit Kft. 2017.01.01 2017.12.31 28 519 000 megállapodás HB3801- karbantartási és takarítási szerződés Mikepércsi Községi Önkormányzat 2016.12.13 határozatlan 15 034 265 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0000- takarítási szerződés Xxxxx Xxxxx e.v. 2017.03.01 határozatlan 10 800 000 megállapodás HB2703- sportcsarnok bérlése Báránd Község Önkormányzat 2017.01.01 határozatlan 17 760 000 vállalkozási szerződés 5 milliótól a BTK illetékességi területén működő intézményeknek Tanna Projekt Kft 2017.03.14 szállítással és pénzügyi rendezéssel hatályát veszti 5 934 017 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0000- higiéniai papírtermékek beszerzése a BTK illetékességi területén működő iskolák számára Duna Papír Kft. 2017.04.05 2017.12.31 10 970 152 megállapodás HB4101 HB4001- karbantartási és takarítási szerződés Létavértes Városi Önkormányzat 2017.01.01 2017.12.31 37 338 000 vállalkozási szerződés 5 milliótól HB0701- személyszállítási szerződés Karamat Bt. 2016.09.01 2017.07.15 7 396 480 megállapodás HB0501- karbantartási és takarítási szerződés Biharkeresztes Város Önkormányzata 2017.01.01 2017.12.31 12 625 803 közüzemi szerződés HB0301- áramdíj Eon 2017.01.01 határozatlan 8 746 360 közüzemi szerződés HB0401- áramdíj Eon 2017.01.01 határozatlan 7 951 240 közüzemi szerződés HB0403- gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 7 023 592 közüzemi szerződés HB0201-áramdíj Eon 2017.01.01 határozatlan 6 626 032 közüzemi szerződés HB0504-gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 14 000 000 közüzemi szerződés HB0504-áramdíj Eon 2017.01.01 határozatlan 8 000 000 közüzemi szerződés HB0708-gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 8 000 000 közüzemi szerződés HB0701-gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 16 432 556 21. közüzemi szerződés HB0701- víz- és csatornadíj Debreceni Vízmű Zrt. 2017.01.01 határozatlan 7 262 128 22. közüzemi szerződés HB0802-gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 13 440 000 23. közüzemi szerződés HB0901-gázdíj Főgáz Zrt. 2017.01.01 határozatlan 58 800 000