Szerződéses dokumentumok mintaszakaszok

Szerződéses dokumentumok. 3.1. Az alábbiakban felsorolt dokumentumok a szerződés elválaszthatatlan részét képezik. Amennyiben az egyes dokumentumok között ellentmondás adódna és a szerződés pontos tartalma – a szerződés alapján nyújtható, illetve követelhető szolgáltatások tartalma, illetve teljesítésének mikéntje – ügyében a felek között vita alakul ki, a szerződés pontos tartalmának megállapításához az alábbi dokumentumok szükségesek: ♦ Ajánlattételi felhívás és módosítása ♦ Ajánlattételi dokumentumok és módosítása ♦ Kiviteli tervdokumentációk, Engedélyezési tervdokumentációk ♦ Vállalkozási szerződés ♦ Kérdésekre adott válaszok ♦ Nyertes ajánlattevő ajánlataÁrazott költségvetés ♦ Biztosítékok dokumentumai ♦ Teljes körű felelősségbiztosítás, annak kötvénye, szerződéses feltételei, mellékletei és záradékai ♦ Jótállási jegy és jótállási feltételek 3.2. Amennyiben az egyes szerződéses Dokumentációk között adódna ellentmondás, akkor mindig a Megrendelőre nézve kedvezőbb követelményt és/vagy előírást kell kötelező érvényűnek tekinteni. 3.3. Azok a szerződésmódosítások, szerződés-kiegészítések, amelyeket a felek aláírtak, vagy amelyeket a Vállalkozó javasolt és a Megrendelő (Műszaki ellenőr jóváhagyásával) elfogadott az Építési Xxxxxxxxx, a Vállalkozási Díjakkal, és/vagy a szerződéses Dokumentumokkal kapcsolatban, a szerződéses Dokumentumok részévé válnak, és ezek a dokumentumok válnak irányadóvá azon dokumentumok előtt, melyek ugyanazt a kérdést szabályozzák.
Szerződéses dokumentumok. Az alábbiakban felsorolt dokumentumok a Szerződés elválaszthatatlan részét képezik. Amennyiben az egyes dokumentumok között ellentmondás adódna és a szerződés pontos tartalma – a szerződés alapján nyújtható, illetve követelhető szolgáltatások tartalma, illetve teljesítésének mikéntje – ügyében a felek között vita alakul ki, a szerződés pontos tartalmának megállapításához az alábbi dokumentumok szükségesek:
Szerződéses dokumentumok a Vállalkozási Szerződésben felsorolt összes dokumentum.
Szerződéses dokumentumok. 11.1. Bérbeadó a szerződéshez csak és kizárólag a Bérlő által (esetlegesen) előírt vagy a Felek által előzetesen egyeztetett mellékleteket, nyilatkozatokat illetve kiegészítést csatolhat. Az okmányok csak akkor alkalmasak joghatás kiváltására, ha mind a két szerződő Fél cégszerűen aláírja és minden oldalát szignálja. 11.2. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik a következő dokumentumok:
Szerződéses dokumentumok. 9.1. Vállalkozó a szerződéshez csak és kizárólag a Megrendelő által (esetlegesen) előírt vagy a Felek által előzetesen egyeztetett mellékleteket, nyilatkozatokat illetve kiegészítést csatolhat. Az okmányok csak akkor alkalmasak joghatás kiváltására, ha mind a két szerződő Fél cégszerűen aláírja és minden oldalát szignálja. 9.2. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik a következő dokumentumok:
Szerződéses dokumentumok. 9.1. Eladó a szerződéshez csak és kizárólag a Vevő által (esetlegesen) előírt vagy a Xxxxx által előzetesen egyeztetett mellékleteket, nyilatkozatokat illetve kiegészítést csatolhat. Az okmányok csak akkor alkalmasak joghatás kiváltására, ha mind a két szerződő Fél cégszerűen aláírja és minden oldalát szignálja. 9.2. Jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik a következő dokumentumok:
Szerződéses dokumentumok. Jelen Keretszerződést az alábbi dokumentumok képezik, amelyek mindegyike a jelen Keretszerződés elválaszthatatlan részét képezi:
Szerződéses dokumentumok. Szerződés részét képező dokumentumok ezen szerződés részét képezik és ezzel együtt kezelendők: Ajánlattételi felhívás Ajánlatkérési dokumentáció Tervdokumentáció
Szerződéses dokumentumok. A Felek közötti Megállapodást alkotó írásbeli dokumentumok közé tartozik (a) a jelen dokumentum, azaz a „Feltételek és irányelvek”; (b) a Feltételek és irányelvek dokumentumban hivatkozott valamennyi dokumentum, ideértve egyebek között a Dana Minőségbiztosítási kézikönyvének és Beszállítói magatartási kódexének aktuális változatát; (c) a jelen Megállapodás időtartama alatt kiadott Megrendelő(k) és/vagy Ütemezési megállapodás(ok), valamint a Termékek vagy Szolgáltatások szállítására kiadott Elismervények; és/vagy (d) a Beszállító és a Dana között létrejött, kölcsönösen aláírt megállapodások, ideértve egyebek között valamennyi Keretmegállapodást vagy Beszerzési szerződést (külön- külön és együttesen Szerződéses dokumentumok). Ellentmondás esetén a Szerződéses dokumentumok a kölcsönösen aláírt megállapodásokban (ha vannak) vagy a jelen Xxxxxxxxxx és irányelvek 37. pontjában megadott prioritási lista szerint elsőbbséget élveznek egymással szemben.

Related to Szerződéses dokumentumok

  • Közbeszerzési dokumentumok A Közbeszerzési Eljárás során keletkezett dokumentumok a jelen szerződéssel együttesen értelmezendők, és alkalmazandók függetlenül attól, hogy azok fizikai értelemben a jelen szerződés mellékletét képezik-e.

  • Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok A szolgáltatás igénybevételéhez a következő dokumentumokat kell benyújtani a biztosítóhoz: – igénybejelentő nyomtatvány, – eredeti vásárlási bizonylatok a felmerült költségekről, – igazolás a légi járat késéséről vagy a légi járat törléséről, – igazolás a légitársaság térítéséről vagy a térítés elutasításáról.

  • Kárbejelentéshez szükséges dokumentumok A biztosító a fizetési kötelezettségének teljesítéséhez az eset körülmé- nyeire, a bizonyítási teherre és a rendeltetésszerű joggyakorlás követel- ményére is figyelemmel – a különös biztosítási feltételekben felsorolt iratokon túl – az alábbi iratok bemutatását kérheti: – írásbeli kárbejelentést a kár okának, mértékének, időpontjának fel- tüntetésével; – a bekövetkezett károsodás okát, mértékét igazoló dokumentumokat; – összegszerűen meghatározott, adatokkal alátámasztott írásbe- li szolgáltatási igényt; – a vagyontárgy értékét, a biztosítási összeg nagyságát igazoló dokumentumokat (számlát, szerződést, vállalkozás esetén a kár előtti éves leltárt és a kár utáni leltárt is); – tűz- és robbanáskár esetén a tűzvédelmi katasztrófavédelmi hatóság igazolását, a tűzvizsgálatról készült jegyzőkönyvet (ha készült); – a bekövetkezett vagyoni hátrány mértékét – a költségeket is beleértve – igazoló okiratokat, illetve okiratnak nem minősülő dokumentumokat; – villámcsapás indukciós hatása miatti kár esetén a szerviz igazo- lását/szakvéleményét, hogy a kárt a villámcsapás másodlagos hatásából eredő elektromos túlfeszültség okozta, valamint a javításról kiállított számlát; – a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biz- tosítási esemény kapcsán mással (biztosítóval vagy károkozó- val) szemben, illetve másik biztosítási szerződése alapján érvé- nyesített-e igényt; – hatóság részére történő bejelentéseket; – hatósági bizonyítványt, igazolást, szemlejegyzőkönyvet, határozatot; – ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lapot; – tételes költségvetést, illetve tételes árajánlatot; – különböző beszerzési, szolgáltatási számlákat; – felelősségi kárigényt igazoló dokumentumokat; – felelősségi károkozást elismerő nyilatkozatot; – bérleti szerződést, kölcsönszerződést, felelős őrzésre vonatkozó do- kumentumokat (bérlet, lízing, kipróbálás, tesztelés, javítás) a va- gyontárgy tulajdonosának megnevezésével; – garanciára, jótállásra vonatkozó dokumentumokat; – jogerős hagyatékátadó végzést; – alapító okiratot, közgyűlési határozatot; – lakásszövetkezeti alapszabályzatot, lakásszövetkezet határozatát; – műszaki terveket, műszaki leírásokat, szakvéleményeket, igazságügyi szakértői véleményt; – szakhatóságok jegyzőkönyveit; – meghatalmazást a biztosítónál történő ügyintézésre, amennyiben a meghatalmazás kiterjed a szolgáltatási összeg felvételére is, arról kifejezetten rendelkezni kell a meghatalmazásban; – áfafizetési kötelezettséggel, illetve áfa mentességgel kapcsolatos dokumentumot, beleértve az adószám/adóazonosító jel közlé- sét is; – különböző vizsgálatok jegyzőkönyveit; – munkaszerződést, továbbá a munkaviszony megszüntetésének doku- mentumait; – keresőképtelenséget igazoló dokumentumokat; – munkanélkülivé válást, munkanélküli állapotot igazoló hivatalos do- kumentumokat; – társasházi közös költség vagy lakásszövetkezeti közös költség mérté- két igazoló hivatalos dokumentumokat; – a biztosítás vállalásához, a biztosító szolgáltatási teljesítéséhez szük- séges fotókat. A fentiekben megnevezettek közül csak azon iratok, dokumen- tumok benyújtását kérheti a biztosító, amelyek a jogalap elbírá- lásához és a feltételekben vállalt biztosítási szolgáltatás mértéké- nek megállapításához szükségesek. A biztosítottnak, illetve a károsultnak a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse – a károk és költségek igazolására joga van a fent felsoroltakon kívül más doku- mentumokat, okiratokat is benyújtania a biztosítóhoz.

  • A kifizetéshez szükséges dokumentumok A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illetve átadnia: – elhalálozás esetén a halotti anyakönyvi kivonatot, a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt; – baleset esetén a baleset helyének, idejének, körülménye- inek, következményeinek leírását és az azt dokumentáló iratokat; – az elérési szolgáltatás igényléséhez a biztosított életben létének igazolását (a biztosított személyi igazolványát vagy egyéb okiratot); – a különös feltételekben meghatározott biztosítási esemé- nyek bekövetkezésének igazolásához a különös feltételek- ben meghatározott dokumentumokat; – a jogosultság (kedvezményezettség), továbbá a biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás megállapításához szükséges egyéb okiratokat; – a biztosítási kötvényt és – a biztosító kérésére – a díjfizetés igazolását. A biztosító a biztosítási szolgáltatáshoz azon okiratok be- mutatását kérheti, amelyek alkalmasak a biztosítási esemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének ese- dékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének megha- tározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezé- sét a biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, ked- vezményezettnek bizonyítania szükséges. A biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén annak bizonyítására alkalmasak azon okiratok, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőköny- vek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jog- alapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A fel- soroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, kedvezmé- nyezettnek joga van a biztosítási esemény igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A teljesítéshez szükséges dokumentumok 10.1. Az iratok Biztosító részére való eljuttatásának kötelezettsége a Szerzôdôt vagy a Biztostottat terheli. 10.2. A szolgáltatási igény elôterjesztésekor az alábbiakban felsorolt iratokat kell benyújtani: • az esemény idôpontjában érvényes biztosítási kötvényt, továbbá tájékoztatást a más biztosítónál azonos biztosítási érdekre megkötött és a biztosítási esemény napján is hatályos biztosítási szerzôdésre vonatkozó kötvényrôl, vagy más – a kár megtérülésére vonatkozó dokumentumról, • a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul, és a valóságnak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt (kárbejelentési nyom- tatvány), • az utazási szerzôdést, az utazás ellenértékérôl kiállított számlá(ka)t, a kifizetését igazoló bizonylato(ka)t, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentumot, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idôpontját, a résztvevô utasok nevét, az utazásszerzvezô részére befizetett összegeket, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrôl (bánatpénz) szóló számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idôpontját, a lemondott utasok és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a bánatpénz összegét, és a lemondás idôpontját, • az utazásszervezô vagy légitársaság igazolását arra vonatkozóan, hogy mely igénybe nem vett szolgáltatások árát nem téríti vissza, • az ügyfél által az utazásszervezô iroda felé írásban benyújtott lemondást az utazási szolgáltatásról, • az igénybe nem vett szolgáltatásra vonatkozóan az utazásszervezô által kiállított sértetlen és hiánytalan utalványt (voucher) és/vagy repülôjegyet, • amennyiben a biztosítási esemény betegség vagy baleset miatt következett be, a betegséggel, balesettel kapcsolatos orvosi dokumentumokat (zárójelentés, ambuláns lap), képalkotó vizsgálatok leleteit, a betegség kezdetét igazoló szakorvosi leleteket, • krónikus betegség esetén a biztosítási esemény bekövetkeztét okozó állapotrosszabbodást igazoló orvosi leleteket, vizsgálati eredményeket, a korábban alkalmazott és a jelen kezelést (gyógyszer, egyéb therápiás beavatkozás) tartalmazó szakorvosi leleteket, • a kezelés, gyógyulás várható befejezésének idôpontját (az orvos szakmailag elfogadott átlagos gyógytartamot figyelembe véve) tartalmazó szakorvosi leleteket, a kezelés folyamán keletkezett, a gyógyulási folyamat követésére alkalmas kontroll leleteket, • az utazás ellenjavallatait tartalmazó szakorvosi leletet, vizsgálati eredményekkel alátámasztva, • a benyújtott dokumentumoknak tartalmaznia kell az ellátóhely kódját, naplószámot, a beteg személyes adatait, meg kell felelni az orvosi dokumentumok tartalmi követelményeinek (elôzmény, jelen állapot, vizsgálati eredmények, kezelés, további kezelési terv, diagnózis), szerepelnie kell rajta az ellátóhely és az ellátó orvos pecsétjének és aláírásának, • a biztosító az orvosi dokumentáció eredeti példányát is kérheti, amelyet az elbírálás után visszajuttat a biztosított részére, • amennyiben az utazás lemondását baleset okozta, a baleset pontos idôpontját és körülményeit tartalmazó dokumentumokat, a baleset utáni elsô ellátás leletét, a képalkotó vizsgálatok leleteit, és a kezelés során keletkezett összes orvosi dokumentumot, a kezelés várható idôtartamát meghatározó szakorvosi leletet, • halotti anyakönyvi kivonatot, halottvizsgálati bizonyítványt, boncolási jegyzôkönyvet, hagyatékátadó végzést, • Biztosított vagyontárgyát érintô kár esetén a kár bekövetkezését, mértékét és a káresemény körülményeit dokumentáló rendôrségi, tûzoltósági, és/vagy biztosítói igazolást, • közlekedési baleset esetén, a balesetrôl felvett rendôrségi jegyzôkönyvet, illetve, amennyiben rendôrségi jegyzôkönyv nem készült, akkor az ügyben eljáró biztosító igazolását, • dokumentumok eltulajdonítása esetén a rendôrségen tett bejelentés jegyzôkönyvét, • munkaviszony megszûnése esetén: – a Biztosított személyi igazolványának fénymásolatát (az arcképfelvétel nélkül), – a munkaviszonyra vonatkozó munkaszerzôdés másolatát, – a munkáltató által az utolsó munkában töltött napon kiállított hivatalos munkaviszony-igazolás másolatát, – a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó dokumentumot (a munkáltató indoklással ellátott felmondását. • amennyiben a Biztosított a kockázatviselés idôtartama alatt alap- vagy középfokú tanulmányai során a tanév végén megbukik, abban az esetben az illetékes oktatási intézmény hivatalos igazolását a sikertelen vizsga idôpontjáról, és a lehetséges pótvizsga idôpontokról, • tanúként történô bírósági vagy hatósági idézés esetén az errôl szóló végzés másolatát, valamint annak igazolását, hogy a bíróság vagy hatóság az Biztosított kérelme alapján az utazásra való tekintettel mulasztást nem engedélyezett, • házassági perrel kapcsolatos igény esetén az ennek tényét és idôpontját egyértelmûen alátámasztó hivatalos dokumentumokat. • A Z1 jelû záradékkel megkötött szerzôdések esetén: – a hivatalos program/úti cél módosulásáról szóló belsô feljegyzést, munkáltató/megbízó és a meghívó fél által kiállított iratot, mely igazolja az eredeti hivatalos program helyének vagy idôpontjának megváltozását, – a Biztosított áthelyezését elrendelô munkáltatói/megbízói iratot, – a lemondás okának megjelölt hivatalos programról szóló munkáltatói/megbízói iratot, illetve a munkáltató/megbízó igazolását arról, hogy azon a Biztosítottnak okvetlenül ott kell lenni; emellett a munkáltató/megbízó nyilatkozatát arról, hogy az eredeti útra nincs más személy, akit Biztosított helyett kiküldhetne, – a Biztosított munkaviszonyának/megbízásának megszûnésérôl készült okiratot.

  • A Biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok 3.1. A Biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - a következő dokumentumokat kéri: 3.1.1. az „Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről” elnevezésű nyomtatvány hiteles másolatát, 3.1.2. a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által kiállított olyan igazolás vagy egyéb dokumentum másolatát, amely tartalmazza a keresőképtelen állapotban tartás alapjául szolgáló betegség(ek) vagy állapot(ok) megnevezését vagy BNO kódját, 3.1.3. az „Orvosi igazolás a folyamatos keresőképtelenségről” elnevezésű nyomtatvány másolatát. 3.2. A 3.1.3. pont szerinti igazolást a Biztosítottnak havonta kell megküldeni a Biztosító részére. Az adott hónapra vonatkozó igazolást abban a hónapban, de legkésőbb az azt követő hónap 5.-ig kell eljuttatni, amelyben a Biztosított keresőképtelen volt. 3.3. Ha a Biztosított a 3.2 pont szerint a keresőképtelenséget nem igazolja, a Biztosító kötelezettségét teljesítettnek, és a szolgáltatást befejezettnek tekinti. A Biztosító visszamenőleges hatállyal teljesíti a szolgáltatást, amennyiben a Biztosított pótolja az igazolást. A késedelem miatt felmerült kamatot, egyéb költséget a Biztosító nem fizet.

  • Támogatási szerződés A támogatási szerződéshez elengedhetetlen a fogadó nyilatkozat elektronikus bemutatása e-mailben, az excel adatlap, az online nyelvi teszt, valamint a baleset és felelősség biztosítás megléte. Amint mindezeket benyújtotta, koordinátora elkészíti támogatási szerződését és kiküldi Xxxxx e-mailben, melyet legyen szíves elolvasni, átnézni, az adatokat ellenőrizni. Bármilyen ezzel kapcsolatos javítás szükségét időben jelezni szíveskedjen! Az Ön által kinyomtatott, összetűzött, kék tollal keltezett, aláírt szerződés 3 eredeti példányát a koordinátorának kell majd eljuttatnia kiutazása előtt legkésőbb 2 héttel. Mivel szerződést visszamenőlegesen hatályba léptetni nem lehet, a szerződésnek legkésőbb a mobilitás kezdőnapján aláírásra kell kerülnie Ön és az egyetem képviselői által is. Vegye figyelembe, hogy utóbbi akár egy-két hétbe is telhet, ezért a fenti teendőket kiutazása előtt legkésőbb 30 nappal kezdje el intézni.

  • Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek). 2.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.