Common use of Szerződéses feltételek Clause in Contracts

Szerződéses feltételek. Az Elosztói Engedélyes, mint tulajdonos az előzetes engedélyeztetési dokumentumok alapján hozzájárul, hogy az áthelyezés/átalakítás keretében a jelen szerződés 1. sz. mellékletében felsorolt közcélú hálózatok és tartószerkezetei új, a Beruházásnak és a villamos energiára irányadó jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő nyomvonalon és kialakítással kerüljenek elhelyezésre. A közcélú hálózattal és tartószerkezetével érintett munkaterületen kötelezően be kell tartani a jelen szerződés 2. sz. mellékletében előírt munkabiztonsági feltételeket. A Beruházó a szaképítés során alkalmazandó Kivitelezőt pályáztatás során választja ki az Elosztói Engedélyesnél akkreditációval, megfelelő minősítéssel rendelkező vállalkozások közül. Az előminősített vállalkozók listáját a jelen szerződés 4. sz. melléklete tartalmazza. A Beruházó jelen szerződés egy másolati példányát tájékoztatásul átadja a Kivitelező részére, aki külön cégszerűen jegyzett nyilatkozatban köteles a jelen szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelező érvényűnek elfogadni, mely nyilatkozat a kiváltási munkálatok megkezdésének előfeltétele. Beruházó vállalja, hogy az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott Kivitelezővel, az Elosztói Engedélyes szakfelügyelete mellett, kizárólag az Elosztói Engedélyesnél rendszer-engedéllyel bíró anyagokkal elvégezteti a közcélú hálózatok kiváltását, a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben, az Elosztói Engedélyes együttműködésével. Továbbá a Beruházó a Kivitelezőn keresztül vállalja, hogy a közcélú hálózat áthelyezése/átalakítása során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatja, azokról mennyiség alapján elszámolnak, és azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, a Kivitelező költségén elszállítja. A Beruházás munkaterületének területhatárain belüli és kívüli munkálatok esetében a munkakezdés feltételeit a Beruházónak kell biztosítania. A közcélú hálózat és tartószerkezete áthelyezésével/átalakításával érintett területtulajdonosok zöldkárának felmérése és kiegyenlítése és e területek kivitelezést követő rekultiválása a Kivitelező/Beruházó feladata. A közcélú hálózatok és tartószerkezetei áthelyezése/átalakítása kiviteli tervét (erősáramú alkalmassá tételi tervdokumentáció megnevezése: ……………, száma: ……………) a Beruházóval szerződött szaktervező, a ……………. Xxx. (továbbiakban: „Tervező”) készítette el. A tervdokumentáció Elosztói Engedélyes általi jóváhagyásának dátuma: ……………, levélszáma: ………… A Szerződő Felek elfogadják, hogy a közcélú hálózat és tartószerkezetei áthelyezéséhez/átalakításához kapcsolódó kivitelezési munkákat csak az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, zsűrizett és az illetékes hatóság által engedélyezett, vezetékjogi engedéllyel rendelkező végleges kiviteli terv alapján kezdi meg a Kivitelező. A jelen szerződés tárgyát képező közcélú hálózatok és tartószerkezetek áthelyezése/átalakítása kapcsán az illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóság által kibocsátott jogerős vezetékjogi engedély megszerzése a Beruházó feladata az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak megtartásával. Az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, és vezetékjogi engedéllyel rendelkező tervtől eltérni csak műszakilag indokolt esetben, az Elosztói Engedélyes előzetes értesítését követően és a Szerződő Felek egyetértése esetén van mód. A módosításhoz szükséges engedélyeztetési eljárást a Beruházónak kell lefolytatni, a módosítást kezdeményező közreműködésével. A módosítást az Építési Naplóba be kell jegyezni, és arról az érintetteket tájékoztatni kell. A jóváhagyott hatósági engedélytől való eltérés minden költségét a Beruházó viseli. Az Elosztói Engedélyes fenntartja magának a jogot, hogy a munkaterületen eseti ellenőrzéseket végezhessen. Az Elosztói Engedélyes esetleges kifogásairól, észrevételeiről és igényeiről az Építési Napló útján a Beruházót tájékoztatja, aki a szerződésükben rögzített szempontok szem előtt tartásával mérlegelik azokat, és ennek alapján intézkedik. Az Elosztói Engedélyes, mint a hálózati elemek tulajdonosa, jogosult a képviselője útján az E-Építési Naplóban bejegyzést tenni. Az Elosztói Engedélyes képviselőjét, elérhetőségeit és NÜJ számát a kapcsolattartók között jelölik a Szerződő Felek. A Beruházó tudomásul veszi, egyben kötelezi magát arra, hogy a Kivitelezőt már a pályázati kiírásban tájékoztatja az alábbiakról: A Beruházó/Kivitelező a kivitelezés tekintetében minden esetben kötelesek az Elosztói Engedélyessel egyeztetni. A kivitelezési munkák idejére a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyesnél szakfelügyeletet kell megrendelnie a munkák megkezdése előtt 8 munkanappal. A kivitelezés során megépített munkarészek csak az Elosztói Engedélyes szakfelügyeletének engedélyével takarhatók el. A megrendelt és teljesített szakfelügyeleteket az Építési Naplóba be kell jegyezni és igazoltatni kell. A közcélú hálózaton és tartószerkezeten végzett áthelyezési/átalakítási munkálatok időpontját a Beruházó/Kivitelező köteles egyeztetni az Elosztói Engedélyessel. A kivitelezéshez szükséges feszültségmentesítéseket a munka végzése előtt legalább 35 naptári nappal korábban, írásban meg kell kérnie a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyestől. A Beruházónak/Kivitelezőnek lehetővé kell tenniük a kivitelezés során, valamint a műszaki átadás-átvétel idejére az Elosztói Engedélyes számára, hogy ellenőrzési tevékenységet végezzen. Amennyiben az Elosztói Engedélyes képviselője a szakfelügyelet, illetve műszaki ellenőrzés során a közcélú hálózat biztonsági övezetén belül olyan munkavégzést észlel, amely a vezeték műszaki biztonságát veszélyezteti, a munkálatok azonnali felfüggesztésére jogosult. A Beruházónak/Kivitelezőnek a jelzett hibákat, hiányokat haladéktalanul ki kell javíttatniuk, illetve pótoltatniuk kell. A Beruházó/Kivitelező kötelesek a kivitelezés során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatni, azokról mennyiség alapján elszámolni, s azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, saját költségükön elszállítani. A Beruházó feladatát képezi, saját költségére, a közcélú vezeték és tartószerkezete áthelyezése/átalakítása folytán megváltozott nyomvonalú vezetékek biztonsági övezete által érintett, vezetékjoggal terhelt ingatlanok tekintetében az Elosztói Engedélyes helyett és nevében a 382/2007. (XII. 23.) Korm. sz. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti és az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak is megfelelő kártalanítási megállapodások megkötése, vagy az ott előírt, a bíróságon kezelt letétekről szóló külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően bírósági letétbe helyezése a Xxxxxxxx által elkészíttetett független szakértői vélemény („Szakértői Vélemény”) szerint. Ha és amennyiben a megváltozott új nyomvonalú vezeték biztonsági övezete általi korlátozás az adott ingatlan tekintetében nem változott, vagy csökkent, akkor ezen tényt rögzítő ún. térítés nélküli megállapodás megkötése szükséges a Beruházó által. A Szerződő Felek a nagyobb bizonyosság kedvéért rögzítik, hogy a VET 123. § (3a) pontja alapján, közterületen elhelyezendő új közcélú hálózatra és ennek közterületet érintő biztonsági övezetére nem kell vezetékjogot alapítani. A kártalanítási megállapodások megkötése során a Beruházónak kötelezettsége megadni – az Elosztói Engedélyes előzetes közlése alapján – a szükséges tájékoztatást a biztonsági övezeti korlátozásokról az érintett ingatlantulajdonos részére. A Beruházó az Elosztói Engedélyesnél rendszeresített, és az Elosztói Engedélyes által rendelkezésére bocsátott tartalmú kártalanítási megállapodás mintát köteles alkalmazni, annak tartalmát minimum követelményként támasztva.

Appears in 2 contracts

Samples: Együttműködési Szerződés, Együttműködési Szerződés

Szerződéses feltételek. Az Elosztói Engedélyes, mint tulajdonos az előzetes engedélyeztetési dokumentumok alapján hozzájárul, hogy az áthelyezésátalakítás/átalakítás áthelyezés keretében a jelen szerződés 1. sz. számú mellékletében felsorolt közcélú hálózatok és tartószerkezetei új, a Beruházásnak és a villamos energiára irányadó jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő nyomvonalon és kialakítással kerüljenek elhelyezésre. A közcélú hálózattal és tartószerkezetével érintett munkaterületen kötelezően be kell tartani a jelen szerződés 2. sz. számú mellékletében előírt munkabiztonsági feltételeket. A Beruházó a szaképítés során alkalmazandó Kivitelezőt pályáztatás során választja ki az Elosztói Engedélyesnél akkreditációval, megfelelő minősítéssel rendelkező vállalkozások közül. Az előminősített vállalkozók listáját a jelen szerződés 4. sz. számú melléklete tartalmazza. A Beruházó jelen szerződés egy másolati példányát tájékoztatásul átadja a Kivitelező részére, aki külön cégszerűen jegyzett nyilatkozatban köteles a jelen szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelező érvényűnek elfogadni, mely nyilatkozat a kiváltási átalakítási/áthelyezési munkálatok megkezdésének előfeltétele. Beruházó vállalja, hogy az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott Kivitelezővel, az Elosztói Engedélyes szakfelügyelete mellett, kizárólag az Elosztói Engedélyesnél rendszer-engedéllyel bíró anyagokkal elvégezteti a közcélú hálózatok kiváltásátátalakítását/áthelyezését, a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben, az Elosztói Engedélyes együttműködésével. Továbbá a Beruházó a Kivitelezőn keresztül vállalja, hogy a közcélú hálózat áthelyezéseátalakítása/átalakítása áthelyezése során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatja, azokról mennyiség alapján elszámolnak, és azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, a Kivitelező költségén elszállítja. A Beruházás munkaterületének területhatárain belüli és kívüli munkálatok esetében a munkakezdés feltételeit a Beruházónak kell biztosítania. A közcélú hálózat és tartószerkezete áthelyezésévelátalakításával/átalakításával áthelyezésével érintett területtulajdonosok zöldkárának felmérése és kiegyenlítése és e területek kivitelezést követő rekultiválása a Kivitelező/Beruházó feladata. A közcélú hálózatok és tartószerkezetei áthelyezéseátalakítása/átalakítása áthelyezése kiviteli tervét (erősáramú alkalmassá tételi tervdokumentáció megnevezése: ……………, száma: ……………) a Beruházóval szerződött szaktervező, a ……………. Xxx. (továbbiakban: „Tervező”) készítette el. A tervdokumentáció Elosztói Engedélyes általi jóváhagyásának dátuma: ……………, levélszáma: ………… A Szerződő Felek Xxxxx elfogadják, hogy a közcélú hálózat és tartószerkezetei áthelyezéséhezátalakításához/átalakításához áthelyezéséhez kapcsolódó kivitelezési munkákat csak az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, zsűrizett és az illetékes hatóság által engedélyezett, vezetékjogi engedéllyel rendelkező végleges kiviteli terv alapján kezdi meg a Kivitelező. A jelen szerződés tárgyát képező közcélú hálózatok és tartószerkezetek áthelyezéseátalakítása/átalakítása áthelyezése kapcsán az illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóság által kibocsátott jogerős vezetékjogi engedély megszerzése a Beruházó feladata az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak megtartásával. Az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, és vezetékjogi engedéllyel rendelkező tervtől eltérni csak műszakilag indokolt esetben, az Elosztói Engedélyes előzetes értesítését követően és a Szerződő Felek egyetértése esetén van mód. A módosításhoz szükséges engedélyeztetési eljárást a Beruházónak kell lefolytatni, a módosítást kezdeményező közreműködésével. A módosítást az Építési Naplóba be kell jegyezni, és arról az érintetteket tájékoztatni kell. A jóváhagyott hatósági engedélytől való eltérés minden költségét a Beruházó viseli. Az Elosztói Engedélyes fenntartja magának a jogot, hogy a munkaterületen eseti ellenőrzéseket végezhessen. Az Elosztói Engedélyes esetleges kifogásairól, észrevételeiről és igényeiről az Építési Napló útján a Beruházót tájékoztatja, aki a szerződésükben rögzített szempontok szem előtt tartásával mérlegelik mérlegeli azokat, és ennek alapján intézkedik. Az Elosztói Engedélyes, mint a hálózati elemek tulajdonosa, jogosult a képviselője útján az E-Építési Naplóban bejegyzést tenni. Az Elosztói Engedélyes képviselőjét, elérhetőségeit és NÜJ számát a kapcsolattartók között jelölik a Szerződő Felek. A Beruházó tudomásul veszi, egyben kötelezi magát arra, hogy a Kivitelezőt már a pályázati kiírásban tájékoztatja az alábbiakról: A Beruházó/Kivitelező a kivitelezés tekintetében minden esetben kötelesek az Elosztói Engedélyessel egyeztetni. A kivitelezési munkák idejére a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyesnél szakfelügyeletet kell megrendelnie a munkák megkezdése előtt 8 munkanappal. A kivitelezés során megépített munkarészek csak az Elosztói Engedélyes szakfelügyeletének engedélyével takarhatók el. A megrendelt és teljesített szakfelügyeleteket az Építési Naplóba be kell jegyezni és igazoltatni kell. A közcélú hálózaton és tartószerkezeten végzett áthelyezésiátalakítási/átalakítási áthelyezési munkálatok időpontját a Beruházó/Kivitelező köteles egyeztetni az Elosztói Engedélyessel. A kivitelezéshez szükséges feszültségmentesítéseket a munka végzése előtt legalább 35 naptári nappal korábban, írásban meg kell kérnie a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyestől. A Beruházónak/Kivitelezőnek lehetővé kell tenniük a kivitelezés során, valamint a műszaki átadás-átvétel idejére az Elosztói Engedélyes számára, hogy ellenőrzési tevékenységet végezzen. Amennyiben az Elosztói Engedélyes képviselője a szakfelügyelet, illetve műszaki ellenőrzés során a közcélú hálózat biztonsági övezetén belül olyan munkavégzést észlel, amely a vezeték műszaki biztonságát veszélyezteti, a munkálatok azonnali felfüggesztésére jogosult. A Beruházónak/Kivitelezőnek a jelzett hibákat, hiányokat haladéktalanul ki kell javíttatniuk, illetve pótoltatniuk kell. A Beruházó/Kivitelező kötelesek a kivitelezés során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatni, azokról mennyiség alapján elszámolni, s azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, saját költségükön elszállítani. A Beruházó feladatát képezi, saját költségére, a közcélú vezeték és tartószerkezete áthelyezéseátalakítása/átalakítása áthelyezése folytán megváltozott nyomvonalú vezetékek biztonsági övezete által érintett, vezetékjoggal terhelt ingatlanok tekintetében az Elosztói Engedélyes helyett és nevében a 382/2007. (XII. 23.) Korm. sz. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti és az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak is megfelelő kártalanítási megállapodások megkötése, vagy az ott előírt, a bíróságon kezelt letétekről szóló külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően bírósági letétbe helyezése a Xxxxxxxx által elkészíttetett független szakértői vélemény („Szakértői Vélemény”) szerint. Ha és amennyiben a megváltozott új nyomvonalú vezeték biztonsági övezete általi korlátozás az adott ingatlan tekintetében nem változott, vagy csökkent, akkor ezen tényt rögzítő ún. térítés nélküli megállapodás megkötése szükséges a Beruházó által. A Szerződő Felek a nagyobb bizonyosság kedvéért rögzítik, hogy a VET 123. § (3a) pontja alapján, közterületen elhelyezendő új közcélú hálózatra és ennek közterületet érintő biztonsági övezetére nem kell vezetékjogot alapítani. A kártalanítási megállapodások megkötése során a Beruházónak kötelezettsége megadni – az Elosztói Engedélyes előzetes közlése alapján – a szükséges tájékoztatást a biztonsági övezeti korlátozásokról az érintett ingatlantulajdonos részére. A Beruházó az Elosztói Engedélyesnél rendszeresített, és az Elosztói Engedélyes által rendelkezésére bocsátott tartalmú kártalanítási megállapodás mintát köteles alkalmazni, annak tartalmát minimum követelményként támasztva.

Appears in 1 contract

Samples: Együttműködési Szerződés

Szerződéses feltételek. Az Elosztói Engedélyes, mint tulajdonos az előzetes engedélyeztetési dokumentumok alapján hozzájárul, hogy az áthelyezés/átalakítás keretében a jelen szerződés az 1. sz. mellékletében mellékletben felsorolt közcélú hálózatok és tartószerkezetei új, a Beruházásnak és a villamos energiára irányadó jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő nyomvonalon és kialakítással kerüljenek elhelyezésre. A közcélú hálózattal és tartószerkezetével érintett munkaterületen kötelezően be kell tartani a jelen szerződés 2. sz. mellékletében mellékletben előírt munkabiztonsági feltételeket. ! A Beruházó a szaképítés során alkalmazandó Kivitelezőt pályáztatás során választja ki az Elosztói Engedélyesnél akkreditációval, megfelelő minősítéssel rendelkező vállalkozások közül. Az előminősített vállalkozók listáját a jelen szerződés 4. sz. melléklete melléklet tartalmazza. A Beruházó a jelen szerződés megállapodás egy másolati példányát tájékoztatásul átadja a Kivitelező részére, aki külön cégszerűen jegyzett nyilatkozatban köteles a jelen szerződés Megállapodás rendelkezéseit magára nézve kötelező érvényűnek elfogadni, mely nyilatkozat a kiváltási munkálatok megkezdésének előfeltétele. Beruházó vállalja, hogy az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott Kivitelezővel, az Elosztói Engedélyes szakfelügyelete mellett, kizárólag az Elosztói Engedélyesnél rendszer-engedéllyel bíró anyagokkal elvégezteti a közcélú hálózatok kiváltását, a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben, az Elosztói Engedélyes együttműködésével. Továbbá a Beruházó a Kivitelezőn keresztül vállalja, hogy a közcélú hálózat áthelyezése/átalakítása során kibontott, eltávolított anyagokat (A közvilágítási berendezések: lámpakarok és lámpatestek kivételével!) az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatja, azokról mennyiség alapján elszámolnak, és azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, a Kivitelező költségén elszállítja. A közcélú hálózat átalakítása során leszerelt közvilágítási berendezéseket (lámpakarok, lámpatestek) az Elosztói Engedélyes a Beruházó részére átadja. A Beruházás munkaterületének területhatárain belüli és kívüli munkálatok esetében a munkakezdés feltételeit a Beruházónak kell biztosítania. A közcélú hálózat és tartószerkezete áthelyezésével/átalakításával érintett területtulajdonosok zöldkárának felmérése és kiegyenlítése és e területek kivitelezést követő rekultiválása a Kivitelező/Beruházó feladata. A közcélú hálózatok és tartószerkezetei áthelyezése/átalakítása kiviteli tervét terveit (erősáramú alkalmassá tételi tervdokumentáció megnevezése: ……………, száma: ……………Ge-1; Ge-2) a Beruházóval szerződött szaktervező, a ……………. XxxGT-VILL Kft. (a továbbiakban: Tervező) készítette el. A tervdokumentáció Elosztói Engedélyes általi jóváhagyásának dátuma: ……………, levélszáma: ………… A Szerződő Felek Xxxxx elfogadják, hogy a közcélú hálózat és tartószerkezetei áthelyezéséhez/átalakításához kapcsolódó kivitelezési munkákat csak az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, zsűrizett és az illetékes hatóság által engedélyezett, vezetékjogi engedéllyel vezetékjoggal rendelkező végleges kiviteli terv alapján kezdi meg a Kivitelező. A jelen szerződés megállapodás tárgyát képező közcélú hálózatok és tartószerkezetek áthelyezése/átalakítása kapcsán az illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóság által kibocsátott jogerős vezetékjogi engedély megszerzése a Beruházó feladata az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak megtartásával. Az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, és vezetékjogi engedéllyel rendelkező tervtől eltérni csak műszakilag indokolt esetben, az Elosztói Engedélyes előzetes értesítését követően és a Szerződő Felek egyetértése esetén van mód. A módosításhoz szükséges engedélyeztetési eljárást a Beruházónak kell lefolytatni, a módosítást kezdeményező közreműködésével. A módosítást az Építési Naplóba be kell jegyezni, és arról az érintetteket tájékoztatni kell. A jóváhagyott hatósági engedélytől való eltérés minden költségét a Beruházó viseli. Az Elosztói Engedélyes fenntartja magának a jogot, hogy a munkaterületen eseti ellenőrzéseket végezhessen. Az Elosztói Engedélyes esetleges kifogásairól, észrevételeiről és igényeiről az Építési Napló útján a Beruházót tájékoztatja, aki a szerződésükben rögzített szempontok szem előtt tartásával mérlegelik azokat, és ennek alapján intézkedik. Az Elosztói Engedélyes, mint a hálózati elemek tulajdonosa, jogosult a képviselője útján az E-Építési Naplóban bejegyzést tenni. Az Elosztói Engedélyes képviselőjét, elérhetőségeit és NÜJ számát a kapcsolattartók között jelölik a Szerződő Felek. A Beruházó tudomásul veszi, egyben kötelezi magát arra, hogy a Kivitelezőt Xxxxxxxxxxx már a pályázati kiírásban tájékoztatja az alábbiakról: A Beruházó/Kivitelező a kivitelezés tekintetében minden esetben kötelesek az Elosztói Engedélyessel egyeztetni. A kivitelezési munkák idejére a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyesnél szakfelügyeletet kell megrendelnie a munkák megkezdése előtt 8 munkanappal. A kivitelezés során megépített munkarészek csak az Elosztói Engedélyes szakfelügyeletének engedélyével takarhatók el. A megrendelt és teljesített szakfelügyeleteket az Építési Naplóba be kell jegyezni és igazoltatni kell. A közcélú hálózaton és tartószerkezeten végzett áthelyezési/áthelyezési / átalakítási munkálatok időpontját a Beruházó/Kivitelező köteles egyeztetni az Elosztói Engedélyessel. A kivitelezéshez szükséges feszültségmentesítéseket a munka végzése előtt legalább min. 35 naptári nappal korábban, írásban meg kell kérnie a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyestől. A Beruházónak/Kivitelezőnek lehetővé Lehetővé kell tenniük a kivitelezés során, valamint a műszaki átadás-átvétel idejére az Elosztói Engedélyes számára, hogy ellenőrzési tevékenységet végezzen. Amennyiben az Elosztói Engedélyes képviselője a szakfelügyelet, illetve műszaki ellenőrzés során a közcélú hálózat biztonsági övezetén belül olyan munkavégzést észlel, amely a vezeték műszaki biztonságát veszélyezteti, a munkálatok azonnali felfüggesztésére jogosult. A Beruházónak/Kivitelezőnek a jelzett hibákat, hiányokat haladéktalanul ki kell javíttatniuk, illetve pótoltatniuk pótoltatnia kell. A Beruházó/Kivitelező kötelesek Kötelesek a kivitelezés során kibontott, eltávolított anyagokat (A közvilágítási berendezések: lámpakarok és lámpatestek kivételével!) az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatni, azokról mennyiség alapján elszámolni, s azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, saját költségükön elszállítani. A Beruházó feladatát képezi, saját költségére, a közcélú vezeték és tartószerkezete áthelyezése/átalakítása folytán megváltozott nyomvonalú vezetékek biztonsági övezete által érintett, vezetékjoggal terhelt ingatlanok tekintetében az Elosztói Engedélyes helyett és nevében a 382/2007. (XII. 23.) Korm. sz. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti és az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak is megfelelő kártalanítási megállapodások megkötése, vagy az ott előírt, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a bíróságon kezelt letétekről szóló külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően bírósági letétbe helyezése Beruházót kötelező tartozáselismerő nyilatkozat átadása az érintett ingatlantulajdonosok részére a Xxxxxxxx Beruházó által elkészíttetett független szakértői vélemény (a „Szakértői Vélemény”) szerint. Ha és amennyiben a megváltozott új nyomvonalú vezeték biztonsági övezete általi korlátozás az adott ingatlan tekintetében nem változott, vagy csökkent, akkor ezen tényt rögzítő ún.ún. térítés nélküli megállapodás megkötése szükséges a Beruházó által. A Szerződő Felek a nagyobb bizonyosság kedvéért rögzítik, hogy a VET 123. § (3a) pontja alapján, közterületen elhelyezendő új közcélú hálózatra és ennek közterületet érintő biztonsági övezetére nem kell vezetékjogot alapítani. A kártalanítási megállapodások megkötése során a Beruházónak kötelezettsége megadni – az Elosztói Engedélyes előzetes közlése alapján - a szükséges tájékoztatást a biztonsági övezeti korlátozásokról az érintett ingatlantulajdonos részére. A Beruházó az Elosztói Engedélyesnél rendszeresített, és az Elosztói Engedélyes által rendelkezésére bocsátott tartalmú kártalanítási megállapodás mintát köteles alkalmazni, annak tartalmát minimum követelményként támasztva.

Appears in 1 contract

Samples: Együttműködési Szerződés

Szerződéses feltételek. Az Elosztói Engedélyes, mint tulajdonos az előzetes engedélyeztetési dokumentumok alapján hozzájárul, hogy az áthelyezés/átalakítás keretében a jelen szerződés 1. sz. mellékletében felsorolt közcélú hálózatok és tartószerkezetei új, a Beruházásnak és a villamos energiára irányadó jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő nyomvonalon és kialakítással kerüljenek elhelyezésre. A közcélú hálózattal és tartószerkezetével érintett munkaterületen kötelezően be kell tartani a jelen szerződés 2. sz. számú mellékletében előírt munkabiztonsági feltételeket. A Beruházó a szaképítés során alkalmazandó Kivitelezőt pályáztatás során választja ki az Elosztói Engedélyesnél akkreditációval, megfelelő minősítéssel rendelkező vállalkozások közül. Az előminősített vállalkozók listáját a jelen szerződés 4. sz. számú melléklete tartalmazza. A Beruházó jelen szerződés egy másolati példányát tájékoztatásul átadja a Kivitelező részére, aki külön cégszerűen jegyzett nyilatkozatban köteles a jelen szerződés rendelkezéseit magára nézve kötelező érvényűnek elfogadni, mely nyilatkozat a kiváltási munkálatok megkezdésének előfeltétele. Beruházó vállalja, hogy az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott Kivitelezővel, az Elosztói Engedélyes szakfelügyelete mellett, kizárólag az Elosztói Engedélyesnél rendszer-engedéllyel bíró anyagokkal elvégezteti a közcélú hálózatok kiváltását, a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben, az Elosztói Engedélyes együttműködésével. Továbbá a Beruházó a Kivitelezőn keresztül vállalja, hogy a közcélú hálózat áthelyezése/átalakítása során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatja, azokról mennyiség alapján elszámolnak, és azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, a Kivitelező költségén elszállítja. A Beruházás munkaterületének területhatárain belüli és kívüli munkálatok esetében a munkakezdés feltételeit a Beruházónak kell biztosítania. A közcélú hálózat és tartószerkezete áthelyezésével/átalakításával érintett területtulajdonosok zöldkárának felmérése és kiegyenlítése és e területek kivitelezést követő rekultiválása a Kivitelező/Beruházó feladata. A közcélú hálózatok és tartószerkezetei áthelyezése/átalakítása kiviteli tervét (erősáramú alkalmassá tételi tervdokumentáció megnevezése: ……………, száma: ……………) a Beruházóval szerződött szaktervező, a ……………. Xxx. (továbbiakban: „Tervező”) készítette el. A tervdokumentáció Elosztói Engedélyes általi jóváhagyásának dátuma: ……………, levélszáma: ………… A Szerződő Felek elfogadják, hogy a közcélú hálózat és tartószerkezetei áthelyezéséhez/átalakításához kapcsolódó kivitelezési munkákat csak az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, zsűrizett és az illetékes hatóság által engedélyezett, vezetékjogi engedéllyel rendelkező végleges kiviteli terv alapján kezdi meg a Kivitelező. A jelen szerződés tárgyát képező közcélú hálózatok és tartószerkezetek áthelyezése/átalakítása kapcsán az illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóság által kibocsátott jogerős vezetékjogi engedély megszerzése a Beruházó feladata az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak megtartásával. Az Elosztói Engedélyes által jóváhagyott, és vezetékjogi engedéllyel rendelkező tervtől eltérni csak műszakilag indokolt esetben, az Elosztói Engedélyes előzetes értesítését követően és a Szerződő Felek egyetértése esetén van mód. A módosításhoz szükséges engedélyeztetési eljárást a Beruházónak kell lefolytatni, a módosítást kezdeményező közreműködésével. A módosítást az Építési Naplóba be kell jegyezni, és arról az érintetteket tájékoztatni kell. A jóváhagyott hatósági engedélytől való eltérés minden költségét a Beruházó viseli. Az Elosztói Engedélyes fenntartja magának a jogot, hogy a munkaterületen eseti ellenőrzéseket végezhessen. Az Elosztói Engedélyes esetleges kifogásairól, észrevételeiről és igényeiről az Építési Napló útján a Beruházót tájékoztatja, aki a szerződésükben rögzített szempontok szem előtt tartásával mérlegelik azokat, és ennek alapján intézkedik. Az Elosztói Engedélyes, mint a hálózati elemek tulajdonosa, jogosult a képviselője útján az E-Építési Naplóban bejegyzést tenni. Az Elosztói Engedélyes képviselőjét, elérhetőségeit és NÜJ számát a kapcsolattartók között jelölik a Szerződő Felek. A Beruházó tudomásul veszi, egyben kötelezi magát arra, hogy a Kivitelezőt már a pályázati kiírásban tájékoztatja az alábbiakról: A Beruházó/Kivitelező a kivitelezés tekintetében minden esetben kötelesek az Elosztói Engedélyessel egyeztetni. A kivitelezési munkák idejére a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyesnél szakfelügyeletet kell megrendelnie a munkák megkezdése előtt 8 munkanappal. A kivitelezés során megépített munkarészek csak az Elosztói Engedélyes szakfelügyeletének engedélyével takarhatók el. A megrendelt és teljesített szakfelügyeleteket az Építési Naplóba be kell jegyezni és igazoltatni kell. A közcélú hálózaton és tartószerkezeten végzett áthelyezési/átalakítási munkálatok időpontját a Beruházó/Kivitelező köteles egyeztetni az Elosztói Engedélyessel. A kivitelezéshez szükséges feszültségmentesítéseket a munka végzése előtt legalább 35 naptári nappal korábban, írásban meg kell kérnie a Beruházónak/Kivitelezőnek az Elosztói Engedélyestől. A Beruházónak/Kivitelezőnek lehetővé kell tenniük a kivitelezés során, valamint a műszaki átadás-átvétel idejére az Elosztói Engedélyes számára, hogy ellenőrzési tevékenységet végezzen. Amennyiben az Elosztói Engedélyes képviselője a szakfelügyelet, illetve műszaki ellenőrzés során a közcélú hálózat biztonsági övezetén belül olyan munkavégzést észlel, amely a vezeték műszaki biztonságát veszélyezteti, a munkálatok azonnali felfüggesztésére jogosult. A Beruházónak/Kivitelezőnek a jelzett hibákat, hiányokat haladéktalanul ki kell javíttatniuk, illetve pótoltatniuk kell. A Beruházó/Kivitelező kötelesek a kivitelezés során kibontott, eltávolított anyagokat az Elosztói Engedélyes részére maradéktalanul visszaszolgáltatni, azokról mennyiség alapján elszámolni, s azokat az Elosztói Engedélyes által megjelölt helyre, saját költségükön elszállítani. A Beruházó feladatát képezi, saját költségére, a közcélú vezeték és tartószerkezete áthelyezése/átalakítása folytán megváltozott nyomvonalú vezetékek biztonsági övezete által érintett, vezetékjoggal terhelt ingatlanok tekintetében az Elosztói Engedélyes helyett és nevében a 382/2007. (XII. 23.) Korm. sz. rendelet 10. § (1) bekezdése szerinti és az Elosztói Engedélyes irányadó szabályzatainak, előírásainak is megfelelő kártalanítási megállapodások megkötése, vagy az ott előírt, a bíróságon kezelt letétekről szóló külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően bírósági letétbe helyezése a Xxxxxxxx által elkészíttetett független szakértői vélemény („Szakértői Vélemény”) szerint. Ha és amennyiben a megváltozott új nyomvonalú vezeték biztonsági övezete általi korlátozás az adott ingatlan tekintetében nem változott, vagy csökkent, akkor ezen tényt rögzítő ún4. térítés nélküli megállapodás megkötése szükséges a Beruházó általszámú melléklet szerinti „Jegyzőkönyv hálózati eszköz műszaki átadás-átvételéről” Szerződő Felek általi aláírása szükséges. A Szerződő Felek a nagyobb bizonyosság kedvéért rögzítik, hogy a VET 123. § (3a) pontja alapján, közterületen elhelyezendő új közcélú hálózatra és ennek közterületet érintő biztonsági övezetére nem kell vezetékjogot alapítani. A kártalanítási megállapodások megkötése során a Beruházónak kötelezettsége megadni – az Elosztói Engedélyes előzetes közlése alapján – a szükséges tájékoztatást a biztonsági övezeti korlátozásokról az érintett ingatlantulajdonos részére. A Beruházó az Elosztói Engedélyesnél rendszeresített, és az Elosztói Engedélyes által rendelkezésére bocsátott tartalmú kártalanítási megállapodás mintát köteles alkalmazni, annak tartalmát minimum követelményként támasztva.

Appears in 1 contract

Samples: Együttműködési Szerződés