Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés
Szerződés megszűnése 5.1. Felek rögzítik, hogy jelen bérleti jogviszony az alábbi esetekben szűnik meg:
Szerződésszegés 1. Szerződő felek a Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítése esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett nettó szerződési érték (vállalkozói díj). A kötbérről kiállított számviteli bizonylat a terhelőlevél.
Szerződéskötés A pályázat eredményéről szóló értesítő levél tartalmazza a megítélt támogatás összegét, az esetleges támogatáscsökkentés okát és a javasolt, módosított költségvetést, valamint a szerződéskötéshez szükséges beküldendő dokumentumok listáját.
Szerződő felek 2.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (továbbiakban: Felek).
Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát
Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.
Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.
Szerződő 1.2.1. A biztosítási szerződés szerződője az a személy, aki a biztosítási szerződést a biz- tosítóval megköti és a biztosítási díj fizetésére kötelezettséget vállal. A szerződő minden esetben csak fogyasztó lehet, jelen biztosítás fedezete alá fogyasztónak nem minősülő személy vagy szervezet nem vonható. Fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglal- kozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.