Szerződésmódosítás jogszabály által‌ mintaszakaszok

Szerződésmódosítás jogszabály által‌. Amennyiben jogszabályváltozás történik, úgy a szolgáltató jogosult az ÁSZF módosítására a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
Szerződésmódosítás jogszabály által‌. Xxxxx Xxxxxxx: a szerződéses kötelem módosulásának „egyéb esete”, amelyre csak különleges körülmények (pl. háború, háborús veszély, gazdasági krízis stb.) fennállása esetén van lehetőség → válságjogi szabályozás: moratoriális szabályok, valorizáció 1977. évi Ptk. novella → „A jogintézmény bevezetésével a jogalkotó legfőbb célja az volt, hogy a fennálló szerződések vonatkozásában a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyensúlyának felborulása esetén az állami beavatkozást társadalmi méretekben lehetővé tegye.” (32/1991. (VI. 6.) AB határozat, III. 3. pont)
Szerződésmódosítás jogszabály által‌. A jogszabály általi szerződésmódosítás a szerződés módosításának különleges esete, amely a felek szándékán és a bírósági döntésen alapuló szerződésmódosításhoz képest kivételes jelleggel bír. clausula rebus sic stantibus elv alkalmazhatóságának a bíróság általi szerződésmódosításnál is rögzített feltételei + a lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen = az állam a szerződéses jogviszonyokba történő beavatkozásával társadalmi méretű igényt elégítsen ki! (32/1991. (VI. 6.) AB határozat, III. 4. pont; 66/1995. (XI. 24.) AB határozat, III. 4. pont; 3048/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [33])
Szerződésmódosítás jogszabály által‌. Abban az esetben, ha a szerződés – jogszabályváltozás folytán – megváltozott tartalma valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti, ez a fél kérheti a bíróságtól a szerződés módosítását vagy elállhat a szerződéstől. A bírói szerződésmódosítás jogi eszközként arra hivatott, hogy „egy-egy konkrét szerződés esetében orvosolja a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértő hatását. Nem alkalmas jogi eszköz azonban arra, hogy társadalmi méretű gazdasági változásoknak azonos típusú szerződések nagy tömegét hasonlóan – csak az egyik fél számára hátrányosan – érintő következményeit orvosolja.” (6/2013. Polgári jogegységi határozat)

Related to Szerződésmódosítás jogszabály által‌

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • Szerződés módosítása A szerződés egyes pontjai felülvizsgálatra kerülhetnek és kölcsönös megegyezéssel, kizárólag írásban módosíthatók.

  • A szerződés módosításai VI.1) A közbeszerzés ismertetése a módosításokat követően

  • Szerződés megszűnése 5.1. Felek rögzítik, hogy jelen bérleti jogviszony az alábbi esetekben szűnik meg:

  • A szerződés módosítása 13.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:

  • Vonatkozó jogszabályok A Szerződésre a magyar jog előírásai az irányadóak, és különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 151/2003. (IX.22.) kormányrendelet a tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 45/2014. (II.26.) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 1997. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2011. évi CXX. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)

  • Elektronikus szerződéskötés szabályai XXI.1. Elektronikus úton jön létre a biztosítási szerződés, ha a szerződő a biztosító által üzemeltetett elektronikus értékesítési felületek használatával, elektronikus úton teszi meg az ajánlatát. Elektronikus értékesítési felületek különösen a xxxxx://xxxxxxxx.xx weboldal, biztosításközvetítő közre- működésével tett ajánlat esetén a Tanácsadói Honlap.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.