Szerződésszegés, kötbér Szerződésszegésnek minősül minden olyan magatartás vagy mulasztás, amelynek során bármelyik Fél jogszabály, illetve jelen szerződés alapján őt terhelő bármely kötelezettségnek teljesítését elmulasztja. Amennyiben a Vállalkozó a szerződést megszegi, kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik. A szerződő Felek Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítés esetére – amennyiben a Vállalkozó a Ptk. 6:142. § második mondatában foglalt feltételek együttes fennállásának hiányában nem mentesül a felelősség alól (vagy) amennyiben a Vállalkozó a Ptk. 6:142. §-ban foglaltak alapján jogszerűen ki nem menti magát - kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a teljes nettó Vállalkozói díj („Kötbéralap”). Amennyiben a Vállalkozó elmulasztja szerződéses kötelezettségeinek a szerződés 2.3. pontban vállalt teljesítési határidőn belüli teljesítését, úgy a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke minden késedelemmel érintett nap után a kötbéralap 0,5%-a. A késedelmi kötbér mértéke nem haladhatja meg a kötbéralap 20%-át. Amennyiben Vállalkozó késedelmesen teljesít, Megrendelővel egyeztetve köteles póthatáridőt vállalni. A póthatáridő elmulasztása a szerződés nem teljesítését eredményezi. A póthatáridő kitűzése, illetve a szerződés nem teljesítése sem mentesíti Vállalkozót a késedelmi kötbér megfizetésének kötelezettsége alól. Amennyiben Vállalkozó a szerződésben rögzített bármely határidőt bármely okból elmulasztja, és nem kerül sor a Megrendelővel egyeztetett póthatáridő tűzésére vagy a teljesítésre kitűzött póthatáridő eredménytelenül telik el, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Ebben az esetben a Szerződést nem teljesítettnek kell tekinteni. Amennyiben a Vállalkozó felelősségi körébe tartozó okból a szerződés teljesítése meghiúsul (a szerződés nem teljesített), a Vállalkozó köteles MÁV Zrt. részére meghiúsulási kötbért fizetni, melynek mértéke a kötbéralap 20%-a. Nem teljesítés esetén Vállalkozó a nem teljesítéssel érintett szerződéses részre vonatkozóan díjigénnyel nem élhet. Ha a Tervdokumentáció a jelen szerződésben, illetve a jelen szerződés 1. számú mellékletében foglalt követelményeket nem elégíti ki, valamint amennyiben azok a hatósági és jogszabályi előírásoknak nem felel meg, a szolgáltatás kellékhiányos (hibás teljesítés), illetve minden olyan esetben, amikor a Tervdokumentáció nem egyezik meg a műszaki követelményekben és a jelen szerződésben rögzített előírásokkal, a teljesítés hibásnak minősül. A Vállalkozó hibás teljesítése esetén a kötbér mértéke a kötbéralap 20%-a. Amennyiben a szerződés fennállása alatt a Megrendelő két alkalommal jogosulttá válik a hibás teljesítési kötbér érvényesítésére, a harmadik esetben Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni, illetve meghiúsulási kötbért érvényesíteni. A kötbér esedékessé válik: késedelmi kötbér esetén, ha a késedelem megszűnik, a póthatáridő lejár, vagy ha mértéke a kötbérmaximumot eléri, hibás teljesítési kötbér esetén, ha a Megrendelő a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényét a Vállalkozónak bejelentette, meghiúsulási kötbér esetén, ha a Megrendelő felmondását vagy elállását a Vállalkozónak bejelentette, egyéb esetben, ha Vállalkozó szerződésszegése Megrendelő számára nyilvánvalóvá válik. A Megrendelő a 11.1.1. pontban felsorolt esetekben jogosult a meghiúsulási kötbér érvényesítése mellett a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Vállalkozót ezen esetben kártérítés vagy kártalanítás nem illeti meg, azonban Vállalkozó köteles a kötbér mértékét meghaladóan a Megrendelő valamennyi igazolt kárát megtéríteni (pl. magasabb áron történő beszerzés). A hibás teljesítési, késedelmi és meghiúsulási kötbérigényt Megrendelő kumuláltan is érvényesítheti. A kötbérigény(ek) érvényesítése nem érinti a Megrendelő jogát a kötbért meghaladó kára megtérítésére. Amennyiben harmadik személy Megrendelővel szemben Vállalkozó tevékenységével összefüggésben igényérvényesítéssel lép fel, úgy Vállalkozó köteles Megrendelőt a kártérítés alól haladéktalanul mentesíteni, és tevékenységéért felelősséget vállalni és a kártérítést Megrendelő helyett megfizetni. A Megrendelő kötbérigényéről a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti bizonylatot (kötbért terhelő levelet) állít ki és küld meg a Vállalkozónak. A Vállalkozó minden kötbérfizetési és kártérítési kötelezettségét köteles 30 napon belül teljesíteni.
Szerződésszegés 1. Szerződő felek a Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítése esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett nettó szerződési érték (vállalkozói díj). A kötbérről kiállított számviteli bizonylat a terhelőlevél. 2. A kötbér mértéke: − késedelem esetén napi 0,5%, de maximum 15%; − nem teljesítés esetén 20%; − hibás teljesítés esetén 15%. 3. Amennyiben a Vállalkozó a várható szerződésszegésről elvárható időben nem tájékoztatja a Megrendelőt, úgy a kötbér 10%-a akkor is jár, ha Vállalkozó a szerződésszegésért való felelősség alól magát egyébként sikeresen kimentette. Vállalkozó póthatáridő tűzése esetén köteles a póthatáridőből eltelt idő után késedelmi kötbért fizetni, kivéve, ha Megrendelő kifejezetten késedelmi kötbér mentes póthatáridőt tűzött ki. Amennyiben Megrendelő a hibásteljesítés kijavítása miatt tűzött ki póthatáridőt és a Vállalkozó a póthatáridőn belül a hibát kijavítja, Megrendelő csak hibásteljesítési kötbérre tarthat igényt. Amennyiben a Vállalkozó a póthatáridőn belül nem javítja ki a hibát, Megrendelő hibásteljesítési, valamint a póthatáridő teljes időtartama után késedelemi kötbért egyaránt követelhet. 4. A kötbér esedékessé válik: − késedelmi kötbér esetén, amikor a késedelem megszűnt, vagy a póthatáridő lejárt; − hibás teljesítési kötbér esetén, amikor Megrendelő a hibás teljesítéssel kapcsolatos igényét a Vállalkozónak bejelentette; − nemteljesítési kötbér esetén, amikor Megrendelő az elállási szándékát a Vállalkozónak bejelentette. 5. Megrendelő jogosult kötbérigényét a Vállalkozó által kiállított számlák bármelyikével szemben beszámítani. 6. A hibás, késedelmes teljesítés, illetve meghiúsulás esetére szóló kötbér megfizetése nem érinti a jogszabályból és jelen szerződésből Megrendelőt megillető bármely más igény érvényesítésének lehetőségét. 7. Szerződő felek megállapodnak, hogy Megrendelő követelheti a Vállalkozótól azt a kárát, amely abból származott, hogy a Vállalkozó által, felelősségi körében elkövetett mulasztás miatt harmadik személy kárt szenvedett és ezt a kárát Megrendelővel szemben érvényesítette, azonban a Felek a közvetett vagy következményes károk és az elmaradt haszon érvényesítését kizárják. 8. Amennyiben Vállalkozó hibájából a Xxxxx elvégzése annak megkezdését követően meghiúsul, vagy a vállalt Munkát a Vállalkozó saját hibájából az előírt időpontban meg sem tudja kezdeni és Megrendelő csak más vállalkozó igénybe vételével tudja a Munkát lebonyolítani, akkor Vállalkozó köteles Megrendelő igazolt kárát megtéríteni (pld. a magasabb vállalkozói díj miatti többletköltség). 9. Amennyiben Vállalkozó a X. 1. pontban meghatározott előzetes írásbeli jóváhagyás nélkül vesz igénybe alvállalkozót, köteles a Megrendelőnek mulasztásonként 100.000,- forint kötbért fizetni. 10. A Megrendelő jogosult a kötbért meghaladó igazolt kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is a Vállalkozóval szemben érvényesíteni, a kötbérek, valamint a Vállalkozó által Megrendelőnek okozott igazolt károk összegét levonhatja a Vállalkozónak fizetendő esedékes, vagy esedékessé váló pénzösszegből (Ptk. 6:49.§, Ptk. 6:50.§, valamint Ptk. 6:52.§ szerinti beszámítás). Felek rögzítik, hogy Megrendelő max 50 millió Forint mértékig érvényesítheti a kárát. 11. A teljesítésigazolás kiállítása és/vagy a Vállalkozó számlájának Megrendelő általi megfizetése nem jelent joglemondást Megrendelő részéről, továbbá Megrendelő kifejezetten fenntartja a szerződésszegésből eredő igényei érvényesítésének jogát arra az esetre is, ha a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadta vagy a Vállalkozó számláját kifizette úgy, hogy igényét nem jelentette be azonnal Vállalkozó részére.
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1072 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság – Beszerzési Főosztály Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxxxx Telefon: (+00-0) 000 0000 E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxx.xx Fax: (+00-0) 000-00-00 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL): xxxx://xxx.xxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxx I.2) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME
SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:
Szerződésszegés és jogkövetkezményei 9.1. Eladó szavatol azért, hogy a Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret. 9.2. Eladó szavatolja, hogy az Eszközökön harmadik személynek nincsen olyan joga, így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha az Eszközökön harmadik személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni. 9.3. Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§) 9.4. Az Eladó késedelmesen teljesít: - ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt, - más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti 9.5. A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért. 9.6. Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja. 9.7. Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az Eszközök megfelelnek a jogszabályoknak, a Vevő ajánlattételi felhívásában, a műszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Eszközök a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelelnek, az Eszközök újak, mentesek mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át. 9.8. Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Eszközök nem felelnek meg a 9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:159.§ (2) bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult. 9.9. Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, de nem kizárólagosan, ha az Eszköz nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy az Eszköznek (annak egy részének, alkotórészének, tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. Teljesítés elmulasztása vagy a Szerződés meghiúsulása esetén a kötbér mértéke: a meghiúsulással érintett Eszközök nettó szerződéses ellenértékének 25%-a. 9.10. Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a vis maior esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap. 9.11. Amennyiben Xxxxx a póthatáridőn belül nem tudja az Eszközöket leszállítani, Vevőnek jogában áll harmadik cégtől ezeket beszerezni és az esetlegesen felmerülő többletköltséget Eladóval szemben érvényesíteni. 9.12. Amennyiben késedelmes teljesítés vagy a szállítás elmulasztása második alkalommal is megismétlődik, úgy Vevő jogosult a Szerződést haladéktalanul felmondani, a szerződésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése mellett. 9.13. Hibás teljesítés esetén a Vevő nem köteles a teljesítést igazolni; Eladó köteles a hibát póthatáridő vállalásával (9.8. pont szerint) kijavítani. 9.14. A késedelmi kötbér a késedelem megszűnésekor, a meghiúsulási kötbér pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről vagy a teljesítés megtagadásáról történő Vevői tudomásszerzéskor, illetve késedelmes teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé. 9.15. Késedelmes teljesítés esetén Eladó haladéktalanul, illetve a Vevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól. 9.16. A teljesítés meghiúsulása esetében Vevő kötbérigényének érvényesítésével a teljesítést nem követelheti. 9.17. Vevő jogosult kötbérkövetelését leszámlázni, és amennyiben azt az Eladó elismeri, az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben Vevőnek Eladó nem teljesítése vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték fizetési kötelezettsége, úgy Vevő a kötbért kiszámlázza és azt Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja. 9.18. Vevő fenntartja magának azt a jogát, hogy kötbér-, illetve a szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is érvényesítheti, ha a szerződésszegésről - késedelmes vagy hibás teljesítésről - tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem jelenti be igényét. 9.19. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a Kbt. 142. § (1)-(2) bekezdései alapján köteles a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni és azt dokumentálni. 9.20. Vevő tájékoztatja az Eladót, hogy a Kbt. 142. § (5) bekezdése alapján Vevő köteles bejelenteni a Közbeszerzési Hatóságnak, ha az Eladó jelen Szerződésben rögzített kötelezettségeit súlyosan megszegi és ez a Szerződés felmondásához, attól való elállásához, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb a Szerződésben rögzített jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint, ha Eladó magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a Szerződés lehetetlenülését okozza. 9.21. Ugyanazon jogcímen kizárólag egyféle kötbér követelhető. A kötbérek érvényesíthetőségére a Ptk. 6:186-6:187. §-aiban foglaltak az irányadóak.
Szerződés megszűnése 5.1. A felek között létrejött eseti szerződés a szerződésszerű teljesítéssel megszűnik. 5.2. A felek között létrejött eseti szerződés teljesítés nélkül is megszűnhet: 5.2.1. a felek közös megegyezésével. 5.3. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani (illetve attól elállni), ha a Megrendelő az alábbi tiltott magatartások bármelyikét tanúsítja: 5.3.1. Az elkészítendő honlapon vagy alkalmazáson – törvénybe ütköző módon pornográf, iparjogvédelmi illetve a szerzői jogokat vagy mások jó hírnevét, becsületét sértő, avagy a jó ízléssel össze nem egyeztethető anyagokat kíván elhelyezni, megjeleníteni. 5.3.2. Ha a Megrendelő több mint 30 napos fizetési késedelembe esett, és felhívásra sem rendezi tartozását. 5.3.3. Ha a Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás indul, vagy végelszámolását határozza el. 5.3.4. Ha a Megrendelő egyéb súlyos szerződésszegést követ el. A Szolgáltató azonnali hatályú felmondása esetén a Megrendelő a vállalkozási díj 100%-ának megfelelő kárátalányt köteles megfizetni kivéve az 5.4.3 pont szerinti esetet. Rendkívüli felmondás esetén a megrendeléseket a Szolgáltató nem köteles teljesíteni. Az ilyen megrendelések teljesítésétől a Szolgáltató írásban jogkövetkezmények nélkül elállhat. 5.4. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, vagy felmondása nem mentesíti a feleket a fennálló kötelezettségeik, vagy díjtartozásaik teljesítése alól. 5.5. A postai úton eljuttatott írásbeli közléseket a Megrendelőlapon feltüntetett címre kell megküldeni ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megküldésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés eredménytelen volt, mert a címzett az iratot nem vette át, vagyis a küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, akkor azt az ellenkező bizonyításáig a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kel tekinteni. 5.6. Megrendelő az adataiban bekövetkezett minden változást és a szerződés teljesítése szempontjából lényeges egyéb változásokat köteles 15 napon belül írásban közölni Szolgáltatóval.
Szakasz a Szerződés Tárgya II.1)MEGHATÁROZÁS II.1.1.)A szerződéshez rendelt elnevezés Városmarketing feladatok ellátása. II.1.2.)A szerződés típusa és az építési beruházás, a szállítás, illetve a teljesítés helye II.1.3.)A hirdetmény a következőket tartalmazza II.1.4.)A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid leírása
Szerződő fél 3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. 3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek). 3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
Szerződő 1.2.1. A biztosítási szerződés szerződője az a személy, aki a biztosítási szerződést a biz- tosítóval megköti és a biztosítási díj fizetésére kötelezettséget vállal. A szerződő lehet fogyasztó, illetve fogyasztónak nem minősülő személy vagy szervezet. Fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró ter- mészetes személy. 1.2.2. A szerződéssel összefüggésben a szerződő fél jogosult a biztosító irányába jognyi- latkozatot tenni és a biztosító hozzá köteles intézni a jognyilatkozatait. 1.2.3. Ha a szerződő és a biztosított különböző személy, akkor a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a biztosított belépéséig a szerződő fél a hozzá intézett nyilatkoza- tokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni. 1.2.4. A szerződő személyének megváltozásához (szerződőcsere) a biztosító hozzájá- rulása szükséges, kivéve, ha a szerződő személye jogutódlás vagy a biztosított szerző- désbe való belépése folytán változik. 1.2.5. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írás- beli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet („belépés a szerződésbe”). A belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosítottra száll át, a folyó biztosítási idő- szakban esedékes díjakért a belépő biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen fele- lős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit – ideértve a biztosítási díjat is – megtéríteni.
Szerződés tárgya Az Előzményekben meghatározottak szerint Szerződő Felek az alábbi Szerződést kötik: 2.1. A Szerződés tárgya a „Újpest Kapuja” térségmegújítási és városrehabilitációs projekt című és VEKOP-6.2.1-15-2016-00001 azonosító számú, a támogatási kérelemben és annak mellékleteiben rögzített projekt (a továbbiakban: Projekt) elszámolható költségeinek a Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozása. 2.2. A Kedvezményezett vállalja, hogy a Projektet 1041 Budapest Xxxxxxx Xxxxxx u. 25. 70229 alatt (Projekt fő helyszíne) megvalósítja, és azt – ha a Projekt esetében releváns – a fenntartási időszak alatt ugyanezen a helyen fenntartja, üzemelteti. A Kedvezményezett a Szerződés aláírásával kötelezi magát arra, hogy a Projektet a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, kellő alapossággal, hatékonysággal és gondossággal valósítja meg, illetve a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet] rögzített feltételek fennállása esetén az ott előírt módon a közbeszerzési eljárások lebonyolításába a Támogatót és a Miniszterelnökséget bevonja. 2.3. A Támogató vállalja, hogy a Projekt elszámolható költségeire a Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból a támogató döntésnek és a Szerződésben foglaltaknak megfelelően vissza nem térítendő támogatást nyújt. 2.4. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi az „Általános Szerződési Feltételek az operatív programok keretében támogatásban részesített kedvezményezettekkel kötendő támogatási szerződésekhez” (a továbbiakban: ÁSZF), amely a xxx.xxxxxxxxx0000.xx honlapon folyamatosan elérhető.