Számlareklamáció. A Vevő az Eladó számláját, illetve annak tartalmát annak kézhezvételekor köteles ellenőrizni. A Vevő a megküldött számlával kapcsolatban a számla fizetési határidejének lejártát megelőzően kifogást jelenthet be. A kifogás bejelentése Eladó felé kizárólag írásban történhet. A kifogásnak tartalmaznia kell a kifogásolt adatot és a kifogást megalapozó valamennyi körülményt. A kifogásnak a számla nem vitatott összege tekintetében nincs halasztó hatálya, azt a Vevő köteles a Szerződés szerint határidőben kiegyenlíteni. A nem vitatott és a vitatott összegről külön számla kerülhet kiállításra. A számlakifogás esetén a Felek haladéktalanul egyeztetnek, és a vitát egyezség útján kísérlik meg rendezni. a) Túlfizetés esetén az Eladó az egyezség létrejöttétől számított 3 munkanapon belül az árkülönbözetet Vevőnek visszautalja, és erről számlával egy tekintet alá eső okiratot bocsát ki. b) Alulfizetés esetén a Vevő az egyezséggel egy időben kiállított számla alapján, annak kiállításától számított 3 munkanapon belül az árkülönbözetet az Eladónak átutalja. A másik Felet megillető pénzösszeget jogszerűtlenül használó Fél mindkét esetben a 11.3. pontban előírt mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. A számla megfizetése egyúttal azt is igazolja, hogy a Vevő a számlát ellenőrizte és azzal kifogása nem merült fel.
Appears in 3 contracts
Samples: Földgáz Adásvételi Szerződés, Földgáz Adásvételi Szerződés, Földgáz Adásvételi Szerződés
Számlareklamáció. A Vevő az Eladó számláját, illetve annak tartalmát annak kézhezvételekor köteles ellenőrizni. A Vevő a megküldött számlával kapcsolatban a számla fizetési határidejének lejártát megelőzően kifogást jelenthet be. A kifogás bejelentése Eladó felé kizárólag írásban történhet. A kifogásnak tartalmaznia kell a kifogásolt adatot és a kifogást megalapozó valamennyi körülményt. A kifogásnak a számla nem vitatott összege tekintetében nincs halasztó hatálya, azt a Vevő köteles a Szerződés szerint határidőben kiegyenlíteni. A nem vitatott és a vitatott összegről külön számla kerülhet kiállításra. A számlakifogás esetén a Felek haladéktalanul egyeztetnek, és a vitát egyezség útján kísérlik meg rendezni.
a) Túlfizetés esetén az Eladó az egyezség létrejöttétől számított 3 munkanapon belül az árkülönbözetet Vevőnek visszautalja, és erről számlával egy tekintet alá eső okiratot bocsát ki.
b) Alulfizetés esetén a Vevő az egyezséggel egy időben kiállított számla alapján, annak kiállításától számított 3 munkanapon belül az árkülönbözetet az Eladónak átutalja. A másik Felet megillető pénzösszeget jogszerűtlenül használó Fél mindkét esetben a 11.3. pontban előírt mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. A számla megfizetése egyúttal azt is igazolja, hogy a Vevő a számlát ellenőrizte és azzal kifogása nem merült fel.
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Adásvételi Szerződés