Tagi kizárás mintaszakaszok

Tagi kizárás. Amennyiben a Tag a jelen megállapodásban foglalt lényeges kötelezettségét megszegi, illetve elmulasztja, az elnök köteles a Xxxxx kétszer, írásban, megfelelő határidő tűzésével felhívni a teljesítésre. Ha a Tag ezen felhívás ellenére - annak kézhezvételétől számított 30 napon belül - sem tesz eleget a jelen megállapodásban rögzített kötelezettségeknek, a Tagok több mint fele képviselő-testületeinek minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával kizárható a Társulásból. Különösen ilyen kötelezettségszegésnek minősül a működési hozzájárulás megfizetésének elmulasztása. A kizárás jogkövetkezményei azonosak a tagi felmondás jogkövetkezményeivel, azaz ebben az esetben sem mentesül a Tag a kártérítési, önrész befizetési és egyéb kötelezettsége alól.
Tagi kizárás. Amennyiben a tag a jelen megállapodásban foglalt lényeges kötelezettségét megszegi, illetve elmulasztja, az elnök köteles a tagot kétszer, írásban, megfelelő határidő tűzésével felhívni a teljesítésre. Ha a tag ezen felhívás ellenére – a közölt határidőn belül – sem tesz eleget a jelen megállapodásban rögzített kötelezettségeinek, a tagok több mint fele minősített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával kizárható a Társulásból. Különösen ilyen kötelezettségszegésnek minősül a működési hozzájárulás megfizetésének elmulasztása. A kizárás jogkövetkezményei azonosak a tagi felmondás jogkövetkezményeivel, azaz ebben az esetben sem mentesül a tag a kártérítési és egyéb kötelezettsége alól.
Tagi kizárás. Amennyiben a Tag a jelen megállapodásban foglalt lényeges kötelezettségét megszegi, illetve elmulasztja, az elnök köteles a Xxxxx kétszer, írásban, megfelelõ határidõ biztosításával felhívni a teljesítésre. Ha a Tag ezen felhívás ellenére - annak kézhezvételétõl számított 30 napon belül - sem tesz eleget a jelen megállapodásban rögzített kötelezettségeknek, a Tagok több mint fele képviselõ-testületeinek minõsített többséggel hozott határozatával a naptári év utolsó napjával kizárható a Társulásból. Kötelezettségszegésnek minõsül különösen a mûködési hozzájárulás megfizetésének elmulasztása. A kizárás jogkövetkezményei azonosak a tagi felmondás jogkövetkezményeivel, azaz ebben az esetben sem mentesül a Tag a kártérítési, az önrész befizetési és egyéb kötelezettsége alól. Minden Tag a megállapodás aláírásával hozzájárulását adja, hogy szerzõdésszegése esetén a tagi elszámolás keretében – külön nyilatkozata nélkül is – részarányos befizetéseibõl (tulajdonából) közvetlenül levonható és elszámolható a Tagot terhelõ teljes kár összege. Tagok tudomásul veszik a támogatási szerzõdésnek a szerzõdésszegésre, az esetleges elállásra vonatkozó szabályait és az ott rögzített jogkövetkezményeket (pl. a szerzõdésszegés miatti elállás esetén a támogatási összegnek a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelõ mértékkel növelt összegének a visszafizetése; egyéb garanciák, biztosítékok, kötelezettségek.).
Tagi kizárás. Amennyiben a konzorciumi tag írásos és határidőhöz kötött ismételt felhívás ellenére sem tesz eleget jelen megállapodásba foglalt kötelezettségeinek, a Konzorciumi Tanács 80%-os szótöbbséggel hozott határozatával a tagot kizárhatja naptári év végére szólóan a Konzorciumból. aki a Támogatási Szerződésben foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének a Támogatási Szerződében feljogosított ellenőrző szervezetek felé, vagy a Gesztor felé határidőben nem tesz eleget, aki a Támogatási Szerződésben foglalt ellenőrzésre jogosult szervezetek munkáját akadályozza vagy ellehetetleníti, akiről megállapítható, hogy a Támogatási Szerződés megkötésével összefüggésben olyan szerződésszegést követett el, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, amely a támogatás igénybevételét veszélyezteti. A tag kizárása esetén a tagsági jogviszony megszűnésével összefüggő elszámolásra a tag felmondása során rögzült szabályok megfelelően irányadók.

Related to Tagi kizárás

  • Csomagmódosítás Az előfizető az Díjak mellékletben található Díjszabás szerinti összeg megfizetése ellenében legkésőbb a tárgyhónap 20. napjáig megküldött kérelme alapján, a tárgyhónapot követő hónap 1. napjától jogosult az általa korábban igénybe vett szolgáltatási-csomag helyett a szolgáltató által ajánlott másik szolgáltatás–csomagot igényelni. A szolgáltatás-csomagra vonatkozó szerződés-módosítás az igénybejelentést követő első számlázási időszak első napján lép hatályba, ha minden műszaki feltétel adott a változtatáshoz. Amennyiben a szolgáltatás-csomag változtatás a Szolgáltató részéről kiszállással jár, úgy az Előfizető köteles kiszállási díjat is fizetni. Hűségidő alatt, csak nagyobb sebességű csomagra lehet váltani és a hűségidő az új csomag aktiválásától újra indul.

  • A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van

  • Kikapcsolási díj Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörében eső okból kifolyólag szünetel és ennek megvalósításához a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges, kikapcsolási díj fizetendő.

  • kizárások, korlátozások A Biztosító jelen biztosítási szerzôdés alapján nem fizeti meg a szándékosan okozott károkat, továbbá azokat a károkat, amelyeknek térítésére a hatályos magyar jogszabályok szerint, a kárt okozó jármû kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítása kiterjed, függetlenül attól, hogy a károkozó jármû rendelkezett-e ilyen biztosítással. A Biztosító a károkozó biztosítottnak a biztosítási összeghatárt (limitet) meghaladó jogi képviseleti költségeit, sérelemdíjat és a kamatokat sem téríti meg.

  • Kizárások 5.1. A Biztosító kockázatviselése - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - nem terjed ki:

  • Csomagvesztés A Yettel nem csomagvesztésre szolgáltatásminőségi követelményeket tartozó célértékeket. és vállal a vonatkozó ezekhez Felhasználási módok Az alábbi felhasználási módokra vonatkozó feltételek Kiegészítő lehetőségek, feltételek Web-böngészés igénybe vehető - VoIP igénybe vehető - Chat alkalmazások igénybe vehető - Közösségi oldalak igénybe vehető - Fájlcserélő alkalmazások igénybe vehető - Videómegosztó alkalmazások igénybe vehető - Online TV igénybe vehető - Egyéb 4G/LTE hálózat elérhető. - Díjcsomag neve Yettel Prime L+ Becsült maximális letöltési sebesség elérhetősége a szolgáltató honlapján 300 mbps Becsült maximális feltöltési sebesség elérhetősége a szolgáltató honlapján 60 mbps Díjcsomagba foglalt adatforgalmi keret (le- és feltöltés irányban) belföldön: 100 GB 1. roaming díjzónában: ÁSZF 1/A. mell. II.4.58. pontjában foglaltak szerint Szolgáltatások, alkalmazások, amelyek nem számítanak be a díjcsomagba foglalt adatforgalmi keretbe (pl. nullás díjszabású csomagok esetén bizonyos alkalmazások) Yettel Fiók, Speedtest Adatkeret-túllépés kezelés) kezelése (Túlforgalmazás 1. roaming díjzónában Előfizető választása: a roaming adatkeret elhasználása után túlforgalmazás a belföldi adatkeret erejéig (ÁSZF 1/A. mell. III.8.3. pontjában meghatározott összeg/MB) majd mobilinternet nem elérhető, vagy további Mobilnet vásárlás

  • Díjnemfizetés Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító – a követ- kezményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a fel- szólítás elküldésétől számított 30 napos póthatáridő tűzésével a teljesí- tésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerző- dés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díjfizetés elmulasztása a törvény erejénél fogva eredményezi a biztosítási szerződés megszűnését, ezért a megszűnést követően teljesített díjak, sem a szerződés hatályának meghosszabbodását, sem új szerződés keletkezését nem eredményezik. Abban az esetben, ha a szerződés a fent részletezett módon, a foly- tatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerző- dő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyre- állíthatja (reaktiválás), feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biz- tosítási díjat megfizetik. A helyreállítási (reaktiválási) kérelem elfo- gadásáról a biztosító dönt.

  • Fizetési módok Az előfizető saját választása szerint készpénzben vagy pénzintézeten keresztül egyenlítheti ki számláit. Készpénzes fizetési módok:

  • Titoktartás (1) A Szolgáltatót külön törvény alapján adat és titoktartási kötelezettség terheli.

  • További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Postai irányítószám: Ország: