Természetvédelem mintaszakaszok

Természetvédelem. 3.39 Vállalkozó köteles betartani az illetékes szakhatóság által előírtakat (hatásvizsgálat köte- les vagy nem az érintett terület, vonalszakasz), amelyek lehetnek tervben, kötelezésben, végzésben stb. meghatározott feladatok.
Természetvédelem. Amennyiben a szerződésben meghatározott munkák vagy munkafolyamatok. NATURA 2000-es területeket érintenek, úgy a tevékenységekhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. • A karbantartás tárgyát képező zöldfelületek rendszeres és környezetkímélő kezelését a növényvédelmi jogszabályok alapján kell végezni. • Vegyszertakarékos, környezetkímélő technológiákat kell alkalmazni.
Természetvédelem. Táj- és természetvédelmi szempontból az építés követlen hatásterülete a tájegységen azon része, ahol a tevékenység folyik, amely a tájképére, egyedi tájértékére, tájhasználat módjára közvetlenül hat. Az építés alatti időszakban ez kiterjed a szállító útvonalak, ideiglenes telephelyek, depóterületek és egyéb területhasználatokkal (károkozással) összefüggő tevékenységek hatásterületeivel. A Vállalkozó a tevékenysége megkezdése előtt a Megrendelő felelős műszaki vezetőjétől tájékoztatást kap a tevékenységével összefüggő természetvédelmi feladatokról, illetve természetvédelmi érintettségről, különösen a munkaterületen kívüli területhasználatok esetében. A tájékoztatásban foglaltakat Vállalkozó teljes körűen betartani köteles. A munkaterületen kívüli területhasználatok esetében a szükséges engedélyezi eljárások lefolytatásával megelőzhető a természeti károkozás. A munkaterületen kívüli, Vállalkozó tevékenységével összefüggő területhasználat (beszállító út, anyag depóhely kialakítása, stb.) engedélyezési eljárásának lefolytatása az igénybevétel előtt a Megrendelő tájékoztatásával és bevonásával történhet. Vállalkozó fakivágást kizárólag a Megrendelő által adott munka elvégzése érdekében és a Megrendelő által bemutatott engedély birtokában és a Megrendelő felelős műszaki vezetője által jóváhagyott üzemezése mellett végezhet. Mindennemű további fakivágás szigorúan tilos. Munkavégzéshez szükséges mértékben cserjeszint gyérítését vagy lokális irtását is kizárólag engedély birtokában, a Megrendelő felelős műszaki vezetőjének jóváhagyása mellett, augusztus és február közötti időszakban végezhet a Vállalkozó.
Természetvédelem. 3.39 Vállalkozó köteles betartani az illetékes szakhatóság által előírtakat (hatásvizsgálat köteles
Természetvédelem. Országos jelentőségű védett természeti területek
Természetvédelem. 3.39 Szerződést kötő köteles betartani az illetékes szakhatóság által előírtakat (hatásvizsgálat köteles vagy nem az érintett terület, vonalszakasz), amelyek lehetnek tervben, kötelezésben, végzésben stb. meghatározott feladatok.
Természetvédelem. 08.00 – 08:45 4.1 Barátkozás „nemszeretem” állatokkal nincs 1 óra

Related to Természetvédelem

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kínált lakásbiztosítási termék korábbi feltételeitől, valamint a korábban al- kalmazott szerződési gyakorlattól a GB529 jelű Groupama e-Lakásbiz- tosítás jelen feltételei több ponton eltérnek, mert a Polgári Törvény- könyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. 03. 15. napján történő hatály- ba lépésére tekintettel társaságunk több módosítást eszközölt (pl. szer- ződés létrejötte, kockázatviselés kezdete, díjnemfizetés miatti megszű- nés, érdekmúlás miatti megszűnés, fedezetfeltöltés, megtérítési igény, felelősségbiztosításra vonatkozó kárbejelentési határidő, sérelemdíj ki- zárása, felelősségbiztosításra vonatkozó egyéb változások stb.). Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a bizto- sító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerző- désben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési feltétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk továbbá, hogy jelen általános szerződési feltétel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépése miatt szükséges módosításokon túl a GB529 jelű Groupama e-Lakás- biztosítás korábbi feltételeitől az alábbiakban tér el lényegesen: – az általános kizárások köre bővült a gazdasági vagy kereskedelmi szankcióval; – a szerződő telefon útján tett ajánlattal is kezdeményezheti a szer- ződéskötést; – szerződés létrejöttének módja változott; – fogyasztó, vállalkozás fogalma bekerült a feltételbe; – az elévülési idő 2 évre rövidült; – változtak a díjkedvezményre, díjfizetés mód változására vonat- kozó szabályok; – a besurranás biztosítási esemény fogalma módosult; – változtak a kárrendezés során bekérhető iratok; – a kárkifizetés főszabályként banki átutalással történik; – rögzítésre került, hogy a 15 napos teljesítési időbe a biztosító által teljesített postai befizetés és a posta általi kifizetés közötti időtartam nem számít be; – biztosító felé tett jognyilatkozat hatályosulása; – rögzítésre került, hogy a biztosító a szolgáltatás összegéből le- vonja a díjtartozást, és ha a szerződés biztosítási esemény bekö- vetkezése miatt szűnik meg, a biztosítási időszak végéig járó dí- jakat; – antik bútorok, tárgyak fogalma meghatározásra került; – alapbiztosítás esetén az ingóság vagyoncsoportban nem biztosí- tott vagyontárgyaknál pontosításra került, hogy nem tekintendő közúti járműnek a kerékpár, a mozgáskorlátozottak közlekedé- sére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék; – kiegészítő balesetbiztosítás esetén a temetési költségtérítés meg- szüntetésre került; – megszűnt a padlófűtések vezetéktörése miatti károk helyreállítá- si költségeinek káreseményenkénti limitálása; – a kiegészítő felelősségbiztosításban: – rögzítésre került a területi és időbeli hatály; – a biztosítottak meghatározása; – a biztosítási esemény módosításra került; – a sérelemdíj megtérítése kizárt; – mentesülési ok a szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás; – a járadék meghatározásának szabályai bekerültek a feltételbe, a járadékkal kapcsolatos tartalékképzésre vonatkozó szabályo- zás kikerült a feltételből; – a kizárt kockázatok köre módosult; – a biztosító meghatározott esetekben a biztosított felelősségel- ismerő nyilatkozatának hiányában is jogosult a károsultnak tel- jesíteni; – az ügyvédi költség fogalma pontosításra került; – rögzítésre került a biztosítottat képviselő ügyvéd ügyvédi költ- ségeinél, hogy ha a bíróság mérsékli az ügyvédi munkadíjat, akkor a biztosító ennek összegéig áll helyt; – földcsuszamlás biztosítási esemény meghatározása pontosításra került; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál, a balesetbiztosításnál módosult a kizárt kockázatok köre; – munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szó- ló díjvisszatérítési szolgáltatásnál pontosításra került, hogy a biz- tosítási esemény bekövetkezését követő időszak vehető figye- lembe a díjvisszatérítésnél és a biztosítási szolgáltatás teljesíté- sének befejezését követő 12 havi – folyamatos díjfizetéssel lefe- dett – időszak után nyílik újra lehetőség biztosítási szolgáltatás teljesítésére; – munkanélküliség idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító nem kéri a megál- lapított járadék vagy segély havi összegéről szóló szelvény fény- másolatát; – pontosításra került a munkanélküliség vagy hosszan tartó beteg- állomány idejére szóló díjvisszatérítési szolgáltatásnál a biztosítá- si esemény meghatározása; – módosult a kiegésző balesetbiztosítás és a munkanélküliség vagy hosszan tartó betegállomány idejére szóló díjvisszatérítési szol- gáltatás biztosítottjának meghatározása; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a biztosítottnak a kockázat- viselés kezdetét megelőzően keletkezett maradandó egészségká- rosodása a szerződés hatálya alá tartozó biztosítási eseményből következő egészségkárosodás, rokkantság mértékének számítá- sakor nem vehető figyelembe akkor sem, ha súlyosítja a jelen szerződés hatálya alá tartozó biztosítási esemény következmé- nyét, a rokkantság fokát; – a kiegészítő balesetbiztosítás esetén a független orvosi bizottság funkciója megszűnt; – pontosításra került a kiegészítő balesetbiztosításnál a kedvezmé- nyezett, a területi és időbeli hatály, a biztosított és kedvezmé- nyezett kötelezettsége, a biztosított kárenyhítési kötelezettsége és új fogalmak kerültek meghatározásra; – rögzítésre került, hogy villámcsapás másodlagos hatása esetén a biztosító szolgáltatásának feltétele, hogy a villámcsapás tényét az időjárási adatok alátámasszák; – a betöréses lopás biztosítási esemény meghatározása pontosítás- ra került; – változott a betörésvédelmi szintek meghatározása és módosultak az azokhoz kapcsolódó kártérítési összeghatárok; – bővült a biztosított vagyontárgyak köre és pontosításra került a meghatározásuk; – az épület, a lakás, illetve a melléképület hasznos alapterületének kiszámítási módszere meghatározásra került; – a biztosító avult értéken téríti meg a vályogból vagy döngölt fal- ból, illetve az előbbiek vegyes alkalmazásával készített mellék- épületek árvíz, felhőszakadás és vezetékes vízkár által okozott részleges vagy teljes károsodásának helyreállítási, illetve újraépí- tési költségeit. – a kiegészítő baleset biztosításban pontosításra került a csonttörés szolgáltatás; – pontosításra kerültek az értékkövetés szabályai; – az internetes szolgáltatások igénybevételével történő szerződés- módosítás kezdeményezése törlésre került.

  • Kiegészítő szolgáltatások A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.