Common use of Tervezési díj Clause in Contracts

Tervezési díj. 3.1. A tervezési díj összege: ……………….- Euro + ÁFA, azaz mindösszesen ………………………………………. Euro., ( nyertes ajánlattevő vállalása szerint) Megrendelő előleget nem biztosít. Tervező részszámla benyújtására a 11. pontban rögzítettek szerint jogosult. A tervezési díj úgy került meghatározásra, hogy az, mindazoknak a tevékenységeknek az ellenértékét tartalmazza, amelyek szükségesek a szerződésszerű teljesítéshez. A Tervező, mint szakcég a vállalkozói díj meghatározásakor számításba vett valamennyi – a tervezési feladat elvégzéséhez – szükséges munkálatot, ehhez képest alakította ki ajánlati árát. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a tervezői díj részét nem képezi az engedélyező hatóság felé fizetendő bárminemű díj, illetve az engedélyezi eljáráshoz kapcsolódó bárminemű egyéb költség, kivéve azon költségeket, melyek Tervezőnél az 1.3. pontban megjelölt egyeztetésekhez kapcsolódóan keletkeztek. Megrendelő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a szerződésszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül, Tervező …..Banknál vezetett számú számlájára, figyelemmel a 2003. évi XCII. törvény 36/A §-ában foglaltakra is. 3.2. Amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn túl teljesít, a késedelmes teljesítés minden naptári napjára 100.000 Ft/nap kötbért köteles fizetni, melynek maximális összege a tervezési díj nettó összegének 15 %-áig terjedhet. Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn 15 napot meghaladó mértékben késedelembe esik, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni. 3.3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igény biztosítására szolgáló teljesítési biztosítékként a nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű biztosítékot kötnek ki. Tervező – e szerződés megkötésekor - az e pontban megjelölt biztosítékot …………………….. (Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontja szerint) módon köteles biztosítani. 3.4. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező nem fizethet, illetve számolhat el e szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Tervező adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 3.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező e szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlatkérési Dokumentáció

Tervezési díj. 3.17.1. A tervezési díj összege: ……………….- Euro + ÁFATervező vállalja, azaz mindösszesen ……hogy valamennyi, a jelen Szerződés alapján teljesítendő, a jelen Szerződés 1. pontjában meghatározott Xxxxxxxxx munka megvalósítására vonatkozó kötelezettségét …………………………………. EuroFt + ÁFA azaz továbbiakban: Xxxxxxxxx Xxx) 7.2. Az Áfa mértékét a számla kiállításakor hatályos Áfa törvény rendelkezéseinek megfelelően kell megállapítani. Amennyiben a Szerződés megkötésekor hatályos ÁFA szabályozás a Szerződés hatálya alatt változik, a hatályos szabályozás a Szerződés ÁFÁ-ra vonatkozó rendelkezéseit a Felek minden külön nyilatkozata, szerződés-módosítás nélkül módosítja., ( nyertes ajánlattevő vállalása szerint) Megrendelő előleget nem biztosít. Tervező részszámla benyújtására a 11. pontban rögzítettek szerint jogosult 7.3. A tervezési díj úgy került meghatározásramegállapított átalánydíj tartalmazza a Tervező valamennyi fő- és mellékkötelezettsége, hogy az, mindazoknak a tevékenységeknek az ellenértékét tartalmazzaalapszolgáltatások teljesítésének ellenértékét, amelyek szükségesek a szerződésszerű teljesítéshezTervezőnek e Szerződésben elvállalt kötelezettségei teljes körű, szabályszerű, megvalósítását és átadását foglalják magukban, valamint a Tervekre vonatkozó felhasználási jog ellenértékét is. 7.4. A TervezőSzerződés finanszírozása a TAO Látvány-sportok támogatási rendszerében „Mohács 736/23 hrsz. alatti területen létesülő Sportuszoda építési engedélyezési tervek elkészítése” tárgyú; ki/JH01-08115/2021/MVLSZ iktatószámú határozat keretében történik, mint szakcég a vállalkozói díj meghatározásakor számításba vett valamennyi – Magyar Vízilabda Szövetség által biztosítandó támogatásból. Az igényelt támogatás mértéke a tervezési feladat elvégzéséhez – szükséges munkálatot, ehhez képest alakította ki ajánlati árátProjekt elszámolható összköltségének 80%-a. 7.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a tervezői díj részét nem képezi az engedélyező hatóság felé fizetendő bárminemű díjjelen Szerződés megkötéséhez vezető ajánlattétel, illetve az engedélyezi eljáráshoz kapcsolódó bárminemű egyéb költséga szerződés, kivéve azon költségeket, melyek Tervezőnél az 1.3. pontban megjelölt egyeztetésekhez kapcsolódóan keletkeztek. Megrendelő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a szerződésszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül, Tervező …..Banknál vezetett számú számlájára, figyelemmel számlázás és a 2003. évi XCII. törvény 36/A §-ában foglaltakra iskifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). 3.27.6. Amennyiben Tervező A Tervezési díj a 2. pontban megjelölt határidőn túl teljesíttervek szerződésszerű átadását követően, a késedelmes teljesítés minden naptári napjára 100.000 Ft/nap kötbért köteles fizetniteljesítésigazolással igazolt teljesítést követően benyújtott, melynek maximális összege szerződésszerű és a tervezési díj nettó összegének 15 %-áig terjedhet. Felek kifejezetten rögzítikjogszabályoknak megfelelő számla és mellékleteinek Megrendelő általi kézhezvételét követően 30 napos fizetési határidővel, hogy amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn 15 napot meghaladó mértékben késedelembe esikutófinanszírozással, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállniátutalással kerülnek kiegyenlítésre. 3.37.7. A Megrendelő előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja. 7.8. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával Tervezési díj magában foglalja az átruházott felhasználói jogok ellenértékét, így sem a Tervező, sem alvállalkozói a felhasználással kapcsolatos igény biztosítására szolgáló teljesítési biztosítékként a nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű biztosítékot kötnek ki. Tervező – e szerződés megkötésekor - az e pontban megjelölt biztosítékot …………………….. (Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontja szerint) módon köteles biztosítaniszerzői jogok címén további igényt nem támaszthatnak Megrendelővel szemben. 3.4. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező nem fizethet, illetve számolhat el e szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Tervező adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 3.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező e szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Építészeti Műszaki Tervezési Szerződés

Tervezési díj. 3.1A Megrendelő a jelen szerződés 2.1. A tervezési díj összege: pontjában részletezett tevékenységek szerződésszerű ellátásáért mindösszesen ……………….- Euro ..-Ft + ÁFA, azaz mindösszesen ……………………………………….. forint + ÁFA tervezési díjat (a továbbiakban: tervezési díj) köteles a Tervezőnek megfizetni, amelynek megfizetése tervezési elemenként, a jelen szerződés 2. Euro., ( nyertes ajánlattevő vállalása szerint) Megrendelő előleget nem biztosít. Tervező részszámla benyújtására számú mellékletét képező táblázatban foglalt ütemezés szerint történik a 114.2. pontban rögzítettek szerint jogosultrészletezett teljesítésigazolás kiállítását követően. Az egyes szakaszokra eső összegeket szintén jelen Szerződés 2. számú mellékletét képező táblázat tartalmazza. A tervezési díj úgy került meghatározásraMegrendelő a jelen szerződés 2.2. pontjában rögzített tevékenységek szerződésszerű ellátásáért megbízási díjat köteles a Tervezőnek megfizetni, hogy az, mindazoknak a tevékenységeknek az ellenértékét tartalmazza, amelyek szükségesek alábbiak szerint: Tervező eljárásonként 2 (két) számla kiállítására és benyújtására jogosult a szerződésszerű teljesítéshez(rész)teljesítést követően az alábbiakban meghatározott arányok szerint: az adott eljárásban történő műszaki-szakértői közreműködői tevékenységért járó megbízási díj 70 %-ának megfelelő összegű részszámla kiállítására és benyújtására jogosult a Tervező az az ajánlatok bontása után, az adott eljárásban történő műszaki-szakértői közreműködői tevékenységért járó megbízási díj 30 %-ának megfelelő összegű részszámla kiállítására és benyújtására jogosult a Tervező az eljárást lezáró döntés (összegezés) kiküldése utáni 20. napot követően. A Tervező, mint szakcég a vállalkozói díj meghatározásakor számításba vett valamennyi – a tervezési feladat elvégzéséhez – szükséges munkálatot, ehhez képest alakította ki ajánlati árát. Felek kifejezetten Szerződő felek rögzítik, hogy a tervezői díj részét nem képezi az engedélyező hatóság felé fizetendő bárminemű díjMegrendelő a Vállalkozói, illetve az engedélyezi eljáráshoz kapcsolódó bárminemű egyéb költség, kivéve azon költségeket, melyek Tervezőnél az 1.3. pontban megjelölt egyeztetésekhez kapcsolódóan keletkeztek. Megrendelő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti valamint Megbízási díjat a szerződésszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül, Tervező …..Banknál vezetett számú számlájára, figyelemmel a 2003. évi XCII. törvény 36/A §-ában foglaltakra is. 3.2. Amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn túl teljesít, a késedelmes teljesítés minden naptári napjára 100.000 Ft/nap kötbért köteles fizetni, melynek maximális összege a tervezési díj nettó összegének 15 %-áig terjedhet. Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn 15 napot meghaladó mértékben késedelembe esik, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni. 3.3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igény biztosítására szolgáló teljesítési biztosítékként a nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű biztosítékot kötnek ki. Tervező – e szerződés megkötésekor - az e pontban megjelölt biztosítékot ………………. Banknál vezetett ……………….. (Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontja szerint) módon köteles biztosítani. 3.4sz. bankszámlájára történő utalással fizeti meg a Tervező részére a kiállított számlák ellenében. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a tervezési díj, valamint a megbízási díj az egyes teljesítési igazolások alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130.§ (1)-(2) bekezdése szerint kiállított szabályszerű számla Megrendelő által történő kézhezvételt követő 30 (harminc) naptári napon belül esedékes, a Kbt. 125135. § (45)-(6) bekezdése alapján figyelembe vételével. A Megrendelő fizetési kötelezettsége a Tervező nem fizethetjelen szerződésben megadott bankszámláján történő jóváírás időpontjában, illetve számolhat el e szerződés abban az időpontban tekintendő teljesítettnek, amikor azt a Tervező számlavezető bankjának jóvá kellett volna írnia. A jelen szerződéssel kapcsolatos valamennyi elszámolás HUF-ban történik. Szerződő felek kijelentik, hogy a tervezési, valamint megbízási díjat a Tervező a feladat és a műszaki tartalom teljes ismeretében határozta meg. Tervező kijelenti, hogy a tevékenységek ellátására vonatkozó kötelezettségvállalása a tárgyban meghatározott feladatokra teljeskörű és tartalmaz minden olyan munkát, közvetett és közvetlen költséget, amely a tárgyban szereplő feladatok komplett megvalósításához szükséges. Tervező a fenti Vállalkozói, Megbízási díjon felül semmilyen címen többlet költséget nem érvényesíthet. A Megrendelő kijelenti, hogy a tervezési, valamint megbízási díj pénzügyi fedezete saját forrásból rendelkezésére áll. Amennyiben a Megrendelő a fizetési kötelezettségének teljesítésével összefüggésben olyan költségeketkésedelembe esik, melyek úgy a Kbtkésedelembe esés időpontjától kezdődően a fizetési kötelezettség teljesítéséig terjedő időszakra köteles a Tervezőnek - az őt megillető díjazáson felül - a 2013. 56évi V. tv. 6:155. § (1l)-(2) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Tervező adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 3.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező e szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi bekezdéseiben meghatározott mértékű késedelmi kamatot és a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesítibehajtási költségátalányt is megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Design Contract

Tervezési díj. 3.17.1. A tervezési díj összege: Tervező vállalja, hogy valamennyi, a jelen Szerződés alapján teljesítendő, a jelen Szerződésben meghatározott Tervezési munka megvalósítására vonatkozó kötelezettségét ……………….- Euro ………………. Ft + ÁFA, ÁFA azaz mindösszesen ……………………………………….. Ft + ÁFA összegű átalánydíj ellenében teljesíti (a továbbiakban: Tervezési Díj). 7.2. EuroAz Áfa mértékét a számla kiállításakor hatályos Áfa törvény rendelkezéseinek megfelelően kell megállapítani. Amennyiben a Szerződés megkötésekor hatályos ÁFA szabályozás a Szerződés hatálya alatt változik, a hatályos szabályozás a Szerződés ÁFÁ-ra vonatkozó rendelkezéseit a Felek minden külön nyilatkozata, szerződés-módosítás nélkül módosítja. 7.3. A megállapított átalánydíj tartalmazza a Tervező valamennyi fő- és mellékkötelezettsége, ( nyertes ajánlattevő vállalása szerint) az alapszolgáltatások teljesítésének ellenértékét, amelyek a Tervezőnek e Szerződésben elvállalt kötelezettségei teljes körű, szabályszerű, megvalósítását és átadását foglalják magukban, valamint a Tervekre vonatkozó felhasználási jog ellenértékét is. 7.4. A Jelen szerződés finanszírozása a TAO Látvány-sportok támogatási rendszerében „Mohács 736/23 hrsz. alatti területen létesülő Sportuszoda kiviteli tervek elkészítése” tárgyú; ki/JH01-10115/2022/MVLSZ iktatószámú határozat keretében történik, a Magyar Vízilabda Szövetség által biztosítandó támogatásból. Az igényelt támogatás mértéke a Projekt elszámolható összköltségének 80%-a. Megrendelő előleget nyilatkozik arról, hogy a Tervezési díj fedezetének a TAO Látvány-sportok támogatása által nem biztosítfedezett része rendelkezésre áll. 7.5. Tervező részszámla benyújtására Felek rögzítik, hogy a 11jelen Szerződés megkötéséhez vezető ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). 7.6. pontban rögzítettek A Tervezési díj az alábbi fizetési ütemezés szerint jogosultilleti meg a Tervezőt: - bírálati terv elkészültekor és leadásakor, amelynek összege a Tervezési díj 25 %-a azaz ,- Ft+ÁFA; - végleges kiviteli terv elkészültekor és Megrendelő általi elfogadásakor, amelynek összege a Tervezési díj 75 %, azaz ,- Ft+ÁFA; 7.7. A tervezési díj úgy került meghatározásraa teljesítésigazolással igazolt teljesítést követően benyújtott, hogy azszerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla és mellékleteinek Megrendelő általi kézhezvételét követően 30 napos fizetési határidővel, mindazoknak a tevékenységeknek az ellenértékét tartalmazzautófinanszírozással, amelyek szükségesek a szerződésszerű teljesítéshezátutalással kerülnek kiegyenlítésre. 7.8. A Tervező, mint szakcég a vállalkozói díj meghatározásakor számításba vett valamennyi – a tervezési feladat elvégzéséhez – szükséges munkálatot, ehhez képest alakította ki ajánlati árátMegrendelő előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja. 7.9. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy a tervezői Tervezési díj részét magában foglalja az átruházott felhasználói jogok ellenértékét, így sem a Tervező, sem alvállalkozói a felhasználással kapcsolatos szerzői jogok címén további igényt nem képezi az engedélyező hatóság felé fizetendő bárminemű díj, illetve az engedélyezi eljáráshoz kapcsolódó bárminemű egyéb költség, kivéve azon költségeket, melyek Tervezőnél az 1.3. pontban megjelölt egyeztetésekhez kapcsolódóan keletkeztek. Megrendelő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a szerződésszerűen kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül, Tervező …..Banknál vezetett számú számlájára, figyelemmel a 2003. évi XCII. törvény 36/A §-ában foglaltakra istámaszthatnak Megrendelővel szemben. 3.2. Amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn túl teljesít, a késedelmes teljesítés minden naptári napjára 100.000 Ft/nap kötbért köteles fizetni, melynek maximális összege a tervezési díj nettó összegének 15 %-áig terjedhet. Felek kifejezetten rögzítik, hogy amennyiben Tervező a 2. pontban megjelölt határidőn 15 napot meghaladó mértékben késedelembe esik, Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni. 3.3. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igény biztosítására szolgáló teljesítési biztosítékként a nettó vállalkozási díj 5%-ának megfelelő összegű biztosítékot kötnek ki. Tervező – e szerződés megkötésekor - az e pontban megjelölt biztosítékot …………………….. (Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontja szerint) módon köteles biztosítani. 3.4. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező nem fizethet, illetve számolhat el e szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Tervező adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. 3.5. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján a Tervező e szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.

Appears in 1 contract

Samples: Architectural and Technical Design Contract