(További károk) mintaszakaszok

(További károk). A Szállítmányozó kifejezett és írásos megállapodás alapján, elvállalhatja azt is, hogy megtérít más károkat is. Ebben az esetben a Megbízónak előre kell közölnie a kár mibenlétét, annak várható összegét, és a Szállítmányozó rendelkezésére kell bocsátani azokat az okmányokat, amelyek azt igazolják. Ez esetben sem téríti meg azonban a Szállítmányozó azt a kárt, amely ellenállhatatlan erőre, természeti katasztrófára, sztrájkra, hatósági intézkedésekre, vagy más hasonló, a szokásos lebonyolításon kívül álló körülményre vezethető vissza. A Szállítmányozó ezen pont szerinti kötelezettsége nem a tényleges felelősség elismerésének, hanem üzleti szolgáltatásnak minősül. A Szállítmányozó a kár megtérítését – a körülményektől függően - ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a Megbízó a Szállítmányozóra ruházza mindazokat a jogokat, amelyek a Megbízót más személyekkel szemben esetlegesen megilletik és ehhez a szükséges, a követelést tényben és jogban megalapozó okmányokat is rendelkezésre bocsátja, amennyiben azokat a Szállítmányozónak nem adta volna már át. A Megbízó által állított kár bizonyítandó.
(További károk). A Bécsi Vételi Egyezmény 75. cikke lehetővé teszi a jogosult számára, hogy a fedezeti szerződésből eredő kárán túl valamennyi egyéb kára megtérítését követelje. Ilyen további kár lehet a fedezeti szerződés megkötésé- ből eredő kár (szerződéskötési költségek), szállítási többletköltségek, raktározási költségek, a fedezeti szer- ződés tárgyának megvizsgálásával kapcsolatos költsé- gek, sikertelen fedezeti szerződés megkötésére irányu- ló költségek (pl. tenderen való részvétel költségei), a fedezeti szerződés teljesítéséig bekövetkező árfolyam- mozgásból eredő károk stb.40 Vitatott kérdés, hogy a jogosult követelhet-e kártérí- tést elmaradt haszon címen. A többségi álláspont szerint a fedezeti szerződésnek éppen az a célja, hogy a jogosult szert tegyen az eredeti szerződés alapján várt haszonra, ezért az eredeti és a fedezeti szerződés ellenértéke köz- ti különbözeten felül elmaradt haszon címén nem jogo- sult kártérítésre.41 Eltérő megítélés alá eshet azonban az az eset, amikor a jogosult a felmondott szerződés miatt elesik valamilyen, vásárolt (megrendelt) mennyiségen alapuló árkedvezménytől. Ilyenkor az elveszett árked- vezményből eredő kár a fedezeti szerződésből eredő káron felül megtéríthető.42 Ugyancsak megtéríthető le- het az abból eredő többletkár, hogy a jogosult a fedeze- ti szerződés megkötése miatt elesik egy további ügylet megkötésétől.43 Végül Xxxxxxxxxx Xxxx hívta fel a fi- gyelmet arra a lehetséges esetre, amikor a jogosult fe- dezeti vételt eszközöl, de így is csak késedelmesen tud teljesíteni a saját szerződő partnere felé, és ezért ez utóbbi felmondja a közöttük fennálló, tartós keretszer- ződést. A jogosultnak az ebből eredő kára (elmaradt 40 Xxxxx–Mullis: i. m. (13. lj.) 287. o., Xxxxxxx in Kröll– Mistelis–Viscasillas (eds.): i. m. (11. lj.) 1019. o., Xxxxx–Xxxxxx in Schlechtriem–Xxxxxxxxx (eds.): i. m. (12. lj.) 778–779. o., CISG Advisory Council: Opinion No. 8: Calculation of Damages under CISG Articles 75 and 76. 3.1. bek., Xxxxx: i. m. (4. lj.) 175. o.

Related to (További károk)

  • További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Postai irányítószám: Ország:

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz óvadék Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az Előfizető ezen szolgáltatás megszűnése esetén a kihelyezett hírközlési eszközt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles a Szolgáltatónak visszaadni. E kötelezettség teljesítésének biztosítékául az Előfizető – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – kihelyezett hírközlési eszköz óvadékot köteles fizetni a szolgáltató részére az eszköz átadásakor. Az óvadékot a Szolgáltató a kapcsolódó szolgáltatás megszűnésekor visszafizeti az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizető az eszközt nem, vagy nem rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban szolgáltatja vissza, mely esetben az óvadék összege a kár megtérítésére felhasználható.

  • Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.

  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét? Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Ha a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb elévülési időben is megállapodhatnak; egy évnél rövidebb elévülési határidő ebben az esetben sem köthető ki érvényesen.

  • Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

  • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

  • A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.

  • Az alábbi értékelési szempontok x Minőségi szempont – 1 2. Az M.1.a) pontban előírt alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember (személyi állomány) alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata [hónap, legkedvezőbb 36 hónap, legkedvezőtlenebb 0 hónap] 10