A kár mintaszakaszok

A kár. 8.1.1. gépjármű versenyen vagy arra való felkészülés közben keletkezett; 8.1.2. nem baleseti jelleggel következett be (pl. műszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, hűtővízmegfagyás stb.). Amennyiben azonban a fentiek szerint kizárt esemény következtében olyan további káresemény történik, melyre a biztosítási fedezet kiterjed, és a káresemény tekintetében a biztosító szolgáltatása nem kor- látozott, úgy a biztosító megtéríti az ezen biztosítási esemény során bekövetezett kárt jelen feltételek szerint. 8.1.3. felkelés, háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselek- ményei, terrorcselekmények, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvo- nulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargások során okozott vagy ezen ese- ményekkel összefüggésben merült fel. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenye- gető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas; 8.1.4. magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek ren- delkezései során keletkezett; 8.1.5. a gépjármű jogszerű vezetőjének olyan magatartása során keletkezett, amely alkalmával ki akarta vonni magát valamely hatóság intézkedése alól; 8.1.6. ionizáló sugárzás hatására következett be.
A kár. 8.1.1. gépjármű versenyen vagy arra való felkészülés közben keletkezett; 8.1.2. nem baleseti jelleggel következett be (pl. műszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, hűtővízmegfagyás stb.). Amennyiben azonban a fentiek szerint kizárt esemény következtében olyan további káresemény történik, melyre a biztosítási fedezet kiterjed, és a káresemény tekintetében a biztosító szolgáltatása nem korlátozott, úgy a biztosító megtéríti az ezen biztosítási esemény során bekövetezett kárt jelen feltételek szerint. 8.1.3. felkelés, háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcselekmények, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargások során okozott vagy ezen eseményekkel összefüggésben merült fel. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas; 8.1.4. magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek rendelkezései során keletkezett; 8.1.5. a gépjármű jogszerű vezetőjének olyan magatartása során keletkezett, amely alkalmával ki akarta vonni magát valamely hatóság intézkedése alól; 8.1.6. ionizáló sugárzás hatására következett be.
A kár. VII.1.1. gépjármű versenyen történő részvétel vagy arra való felkészülés közben keletkezik; VII.1.2. nem baleseti jelleggel következik be (pl. műszaki hiba, alkatrészleválás, anyagfáradás, stb.); VII.1.3. felkelés, háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcse- lekmények, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargások során okozott vagy ezen eseményekkel összefüggésben merül fel. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etnikai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas; VII.1.4. magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek rendelkezései során keletkezik; VII.1.5. szándékos bűncselekménynek biztosított általi kísérlete vagy elkövetése során következik be; VII.1.6. a gépjármű jogszerű vezetőjének olyan magatartása során keletkezik, amely alkalmával ki akarta vonni magát valamely hatóság intézkedése alól; VII.1.7. ionizáló sugárzás hatására következik be.
A kár. VII.1.1. gépjármű versenyen vagy arra való felkészülés közben keletkezett; VII.1.2. felkelés, háború, harci cselekmények, idegen hatalom ellenséges cselekményei, terrorcse- lekmények, polgárháború, lázadás, forradalom, tüntetés, felvonulás, sztrájk, munkahelyi rendbontás, zavargások során okozott vagy ezen eseményekkel összefüggésben felmerülő károk. Jelen feltétel alkalmazása szempontjából terrorcselekménynek minősül különösen az olyan erőszakos, erőszakkal fenyegető, az emberi életre, a materiális, immateriális javakra vagy az infrastruktúrára veszélyes cselekmény, amely vagy politikai, vallási, ideológiai, etni- kai célok mellett foglal állást vagy valamely kormány befolyásolására vagy a társadalomban, illetve annak egy részében való félelemkeltésre irányul, illetve arra alkalmas; VII.1.3. magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek rendelkezései során keletkezik; VII.1.4. a gépjármű jogszerű vezetőjének olyan magatartása során keletkezik, amely alkalmával ki akarta vonni magát valamely hatóság intézkedése alól; VII.1.5. a gépjárműből kiszerelt vagy a gépjárműről leszerelt alkatrészekben vagy tartozékokban ke- letkezik; VII.1.6. az alapbiztosítási szerződésben biztosított gépjármű gyári, gyártási hibáira visszavezethető ok miatt következett be; VII.1.7. a lejárt forgalmi engedéllyel közlekedő, a forgalomból kivont gépjárművekben keletkeztek; VII.1.8. következményi kár; VII.1.9. szándékos bűncselekménynek biztosított általi kísérlete vagy elkövetése során következett be; VII.1.10. máshonnan megtérül. VII.1.11. ha a biztosított, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a biz- tosított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazottai, illetve megbízottai, tagjai vagy szervei a káresemény során a gépjárművet olyan alkoholos befolyásoltság alatt vezették, hogy a véralkoholszintjük meghaladta a 0,8 ezreléket, illetve a légalkoholszint meg- haladta a 0,5 mg/l értéket. VII.1.12. Nem téríti a kárt a biztosító, ha:
A kár gépjármű versenyen vagy arra való felkészülés közben kelet- kezett;

Related to A kár

  • A kedvezmény mértéke A sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló és kísérőik a 90 %-os, kiemelt kedvezményű menetjegy használatára jogosultak. A 90 %-os, kiemelt kedvezményű menetdíjakat a „Díjtermékek, díjtételek” fejezet tartalmazza. Feláras besorolású országos személyszállítást végző autóbuszjárat igénybevételekor a fizetendő díj a kedvezményes menetdíj és a kiegészítő díj együttes összege (II. Fejezet 1.2. pont). A kiegészítő díjból kedvezmény nem vehető igénybe. A kötelező helybiztosítással közlekedő járat igénybevételekor a helybiztosítás díja a menet- díjon, kiegészítő díjon (I. Fejezet 1.2 pont) felül 150 Ft. A helybiztosítás díjából kedvezmény nem vehető igénybe.

  • A kezelt adatok köre Az Adatkezelő a lakossági, ingatlanfedezetű hitelek nyújtása, illetőleg a szolgáltatásnyújtás előkészítése során az OTP Általános Üzletszabályzata 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 2. pontjában és a JZB Általános Üzletszabályzata 4. sz. melléklet 2. pontjában meghatározott adatcsoportokon felül az alábbi adatcsoportokba tartozó adatokat kezel az Érintettekről: a) A kölcsönkérelmi, szerződésmódosításra vonatkozó nyomtatványban, valamint a kölcsönkérelemmel, szerződésmódosítással kapcsolatos egyéb dokumentumokban szereplő adatok, az esetleges változások miatt később bejelentett adatok, b) Az üzletági üzletszabályzat II.1.3. pontjában említett, az adósok korábbi hiteleivel, illetve az ügyfél által igénybe vett egyéb, az Adatkezelő által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatok, fizetési nehézségekre vonatkozó információk (ideértve az Érintett problémás és minősített követeléseire, az Adatkezelő ebből eredő hitelezési veszteségeire, igazolt csalásokra, csalási kísérletekre, magáncsődre vonatkozó negatív információkat), mint személyes adatok kezelése, a hitelbírálattal kapcsolatos egyéb adatkezelés, az adóssal és egyéb kötelezettel szemben fennálló kockázat mértékének megállapításához, valamint az előzetes hitelbírálat elvégzéséhez szükséges adatkezelés, c) Az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. (a továbbiakban: Hitelezők) a lakáscélú és szabad-felhasználású jelzálog-típusú konzorciális hitelekről szóló üzletági üzletszabályzatának (a továbbiakban: üzletági üzletszabályzat) II.1.4. pont f/ alpontja, a II.3.2. pont, a II.4.4. pont, a II.7.1. pont, valamint a II.10. pont szerinti biztosítási titkot képező adatok (vagyonbiztosítással kapcsolatos adatok, így különösen: a biztosítási esemény bekövetkezte, a biztosítási eseménnyel, szolgáltatással kapcsolatos információk, a biztosítási szerződés megszűnése, annak időpontja, a biztosítási szerződés díjrendezettségére vonatkozó adatok, a biztosítási szerződés olyan tartalmú módosítása esetén melynek következtében a biztosítási összeg csökken, az új biztosítási összeg, a felek személyének esetleges módosítása, a biztosítási szerződésre bejegyzett esetleges további zálogjogosultak adatai). d) Az üzletági üzletszabályzat II. 1.4. pontja szerinti, a folyósításhoz szükséges adatok nyilvántartása e) Az üzletági üzletszabályzat II. 2.3. pont szerinti kamattámogatásokhoz kapcsolódó feltételek teljesülésének igazolása keretében végzett adatkezelés. f) Az üzletági üzletszabályzat II. 4. pontja szerinti fedezetként felajánlott ingatlanhoz kapcsolódó adatkezelés. g) Az üzletági üzletszabályzat II. 4.4. pontja szerinti több tulajdonos esetén, valamennyi tulajdonos adóstárs, mint harmadik személy adatainak kezelése, az adóstól eltérő zálogkötelezett esetén a zálogkötelezett mint harmadik személy adatainak kezelése. h) Az üzletági üzletszabályzat II. 6. pontja szerinti kölcsön folyósítása keretében történő adatkezelés, beleértve adott esetben a meghatalmazott adatainak kezelését is. i) az üzletági üzletszabályzat II.6.2. pontban említett helyszíni szemle (hitelbiztosítéki érték-felülvizsgálat) során esetlegesen gyűjtött személyes adatok (pl. fényképek) (helyszíni szemlével kapcsolatos adatok). j) Az üzletági üzletszabályzat II. 7.10. pontja szerinti tájékoztatás az Adós ellen indított végrehajtásról k) Az üzletági üzletszabályzat III.1. pontja szerinti „Hűség” szolgáltatással kapcsolatos adatkezelés (Hűség Szolgáltatás engedélyezésével kapcsolatos adatok). l) Az üzletági üzletszabályzat VI.2. pontja szerinti adósnyilvántartási rendszerben történő adatkezelés. m) Az üzletági üzletszabályzat VI.2. pontjában megjelölt, a vagyonbiztosítás fennállásának monitorozása céljából történő adattovábbítás. n) Az üzletági üzletszabályzat VI.2. pontja szerinti, az engedményes általi a JZB részére történő adatszolgáltatás. o) Az üzletági üzletszabályzat VII. pontja szerinti nyilvántartási szervektől történő adatgyűjtés. p) A Magyar Államkincstár, a NAV, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint egyéb hatóságok (járási hivatal) részére történő adattovábbítással kapcsolatos adatkezelés. q) A kölcsön igényléséhez benyújtandó adásvételi szerződésen szereplő eladói, ügyvédi adatok, vásárlás hitelcél esetén.

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A kedvezményezett A Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés Kedvezményezettje, azaz a biztosítási szolgáltatás jogosultja, a Biztosított Csatlakozási Nyilatkozata alapján, a Cofidis. A Biztosító a jelen feltételekben meg- határozott biztosítási esemény felmerülése esetén a kedvezményezett részére köteles kifizetést teljesíteni.

  • A közbeszerzés tárgya SZVR - 3. sz. konzultáció

  • A díjfizetés elmulasztásának következményei Amennyiben a szerződő a biztosítás folytatólagos díját az esedékességkor nem egyenlíti ki, a biztosító – a következ- ményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatár- idő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség nap- jára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.

  • A közbeszerzés tárgya és mennyisége 4.1. A közbeszerzés tárgya: építési beruházás

  • A Kosár megtekintése A honlap használata során Ön a honlap tetején található „Kosár megtekintése” ikonra kattintva bármikor ellenőrizheti a kosár tartalmát. Itt lehetősége van a kiválasztott termékeket eltávolítani a kosárból, illetve a termék darabszámát megváltoztatni. A rendszer a „Kosár frissítése” gomb megnyomását követően megjeleníti az Ön által megváltoztatott adatoknak megfelelő információkat, ideértve a kosárba tett termékek árát is. Amennyiben Ön nem kíván további termékeket kiválasztani és a kosárba helyezni, úgy a „Megrendelés” gomb lenyomásával folytathatja a vásárlást.

  • A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre A jogszabályban kötelezően előírt illetve jogként biztosított adatkezelés alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők: 1.1. Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 157.§ (2) bekezdése szerint a Szolgáltató az Előfizetők és a Felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából a következő adatokat kezelheti: a) személyes adatok;

  • A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul Nem Keretmegállapodás egy ajánlattevővel Keretmegállapodás több ajánlattevővel A keretmegállapodás résztvevőinek tervezett maximális létszáma: A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul Nem A dinamikus beszerzési rendszert további beszerzők is alkalmazhatják Nem Keretmegállapodások esetén – klasszikus ajánlatkérők esetében a négy évet meghaladó időtartam indokolása: