Tételes áruátadás mintaszakaszok

Tételes áruátadás. Az Express One a feladó kérésére a küldeményt a címzett részére tételesen adja át; a címzett jelenlétében felbontja a küldemény csomagolását, és a feladó által mellékelt dokumentummal egyeztetve számol el a küldemény mennyiségi tartalmával. Amennyiben a tételes áruátadás szolgáltatást a feladó nem rendeli meg, azonban a címzett áruátvételi rendjéből adódóan igényli ezt a szolgáltatást, abban az esetben az Express One jogosult a küldemény kiszállításának határidejét 48 órában megállapítani, és szolgáltatási díjat felszámítani, esetleg a szolgáltatást megtagadni. A tételes áruátadás során jelentkező eltérésekből adódó károkért az Express One nem felelős, amennyiben a küldemény kézbesítését sértetlen, ép csomagolásban kísérelte meg. A szolgáltatást kizárólag szerződött partnerek vehetik igénybe.
Tételes áruátadás. Az Express One a feladó kérésére a küldeményt a címzett részére tételesen adja át; a címzett jelenlétében felbontja a küldemény csomagolását, és a feladó által mellékelt dokumentummal egyeztetve számol el a küldemény mennyiségi tartalmával. Amennyiben a tételes áruátadás szolgáltatást a feladó nem rendeli meg, azonban a címzett áruátvételi rendjéből adódóan igényli ezt a szolgáltatást, abban az esetben az Express One jogosult a küldemény kiszállításának határidejét
Tételes áruátadás. 1) A Posta vállalja, hogy a feladók által tételes áruátadásra feladott küldemények esetében a címhelyen, a küldemény átvételének elismerését követően, a szállítólevél/számla alapján a kiszolgáltatáskor (kézbesítéskor) a címzett, vagy az egyéb jogosult átvevő tételes (legfeljebb gyűjtőcsomagolás mélységű) átvételekor képviselője (a kézbesítő) tanúként jelen lesz. Amennyiben a küldemény kiszolgáltatása (átvétele) során a címzett vagy az egyéb jogosult átvevő a küldemény részleges elveszése vagy sérülése miatt kifogással él, akkor a Posta képviselője az e tényt, valamint az ehhez kapcsolódó körülményeket rögzítő jegyzőkönyv felvétele során tanúként van jelen.

Related to Tételes áruátadás

  • Feltételes közbeszerzés Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be. Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:

  • Személyes átvétel Eladó a termékek személyes átvételére nem biztosít lehetőséget. A termékek csak házhozszállítással rendelhetők meg.

  • Átadás-átvétel 9.1. Vállalkozó köteles a kivitelezés befejezéséről a műszaki átadás-átvétel tervezett megkezdése előtt legalább 1 héttel értesíteni a Megrendelőt. Vállalkozó a készre jelentéssel egyidejűleg írásban nyilatkozik, hogy a jelen szerződésben meghatározott valamennyi tevékenységet a Szerződésben foglaltaknak megfelelően, a hatályos jogszabályokban meghatározott előírások és szabványok, valamint a szakma általánosan elfogadott szabályai és szokásai betartásával végezte el. 9.2. Vállalkozó készre jelentése alapján a Megrendelő kitűzi a műszaki átadás-átvételi eljárás kezdeti napját. Megrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a műszaki átadás- átvételen az adott hatósági képviselet - amennyiben szükséges - jelenléte biztosítva legyen. Felek rögzítik, hogy a teljesítési határidőbe az átadás-átvételi eljárás időtartama nem számít bele. Felek az átadás során közösen elvégzik azokat az ellenőrzéseket, amelyek a teljesítés megfelelő minőségének megállapításához szükségesek. Megrendelő köteles az átadás-átvételi eljárás során felfedezett hiányokat, hibákat, azok kijavításának, illetve pótlásának határidejével (póthatáridő) együtt jegyzőkönyvben rögzíteni. Vállalkozó a jegyzőkönyvben rögzített hiányokat, hibákat az abban meghatározott határidőn belül köteles pótolni, kijavítani. 9.3. Felek kikötik, hogy Vállalkozó akkor teljesít szerződésszerűen, ha a műszaki átadás- átvételi eljárás eredményes, és annak során megállapítható, hogy sem mennyiségi, sem minőségi hiány vagy hiba nincs. Megrendelő jogosult az átvételt mindaddig megtagadni, míg Vállalkozó hiány, illetve hiba nélkül nem teljesít. Megrendelő az átadás-átvételt nem tagadhatja meg a kivitelezett munkák olyan jelentéktelen hibái, hiányai miatt, melyek más hibákkal, hiányokkal összefüggésben, illetve a kijavításukkal, pótlásukkal járó munkák folytán sem akadályozzák a rendeltetésszerű használatot. 9.4. A műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének feltétele az alábbi dokumentumok Megrendelő részére történő átadása jegyzék kíséretében: a) Kivitelezői nyilatkozat és felelős műszaki vezetői nyilatkozat (3 eredeti példányban) b) Üzemeltetési és karbantartási kézikönyvek. 9.5. A sikeres átadás-átvételi eljárás befejezésének feltétele az üzembe helyezési eljárásokhoz szükséges alábbi dokumentumok Megrendelő részére történő átadása jegyzék kíséretében: a) Építési napló (3 példányban) b) Beszerelt eszközök és anyagok minőségi és megfelelőségi tanúsítványai (1 eredeti és 2 másolati példányban) c) Az építkezés főbb szakaszairól – a kivitelezés megkezdésétől (a meglévő állapot dokumentálásával) a teljes munka befejezéséig, – valamint az eltakart szerkezetekről készített fotódokumentáció (1 példány nyomtatott formában és 3 példány digitális adathordozón) d) Bármely más, az átadás-átvételi eljárás eredményes lezárásához szükséges dokumentum. Megrendelő köteles a fenti dokumentumok beszerzése érdekében a Vállalkozóval együttműködni és a szükséges segítséget megadni. 9.6. Vállalkozót az 1. pontban meghatározott kivitelezés hibátlan és hiánytalan teljesítéséért a nyertes ajánlata szerinti vállalkozói díj (előleg kifizetése esetén a kifizetett előleggel csökkentett összege), mint átalánydíj illeti meg. A vállalkozói díj magában foglalja a Vállalkozó adott munkavégzéssel összefüggő valamennyi díját, költségét, Vállalkozó a vállalkozói díjon felül költségtérítési, illetve egyéb, más jogcímen keletkezett díjigénnyel nem léphet fel. 9.7. Vállalkozónak kell viselnie minden olyan köz és egyéb terhet, melyek a Szerződésben foglalt munkák kivitelezésével kapcsolatban felmerülnek.

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.

  • Elektronikus panaszbejelentés Az ügyfél panaszbejelentését elektronikusan az info@signal. hu e-mail címre, faxon a 06-1-458-4260 faxszámra vagy – re- gisztrációt követően – Ügyfélportálon keresztül online módon is eljuttathatja a biztosító részére.

  • A szerződés létrejötte A szolgáltatási szerződés a küldeménynek a Szolgáltató által történő felvételével, vagy a szolgáltatás elvállalásával jön létre. A küldemény felvétele a küldemény átvételének írásbeli elismerésével történik. A szolgáltatási szerződés teljesítésének megkezdését a Szolgáltató dátumozása, a felvétel pontos időpontjának feltüntetése és a felvevő megbízott aláírása igazolja. Ha az Általános Szerződési Feltételek a szerződés alakiságára írásbeli formát ír elő, akkor a szolgáltatási szerződés az írásba foglalt szerződés – valamennyi szerződő fél által történő – aláírásával jön létre. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges nyomtatványokat a Szolgáltató – az egyedi kivitelezésű szállítóleveleket is – díjmentesen köteles az igénybevevő számára biztosítani. A küldeményt – ha arról a szerződő felek másként nem állapodtak meg – a Szolgáltató abban az esetben köteles felvenni, ha azt a feladója a tartalom jellegének, természetének és mennyiségének megfelelő burkolatba csomagolta és annak tartalmához a csomagolás, illetve a lezárás nyilvánvaló megsértése nélkül hozzáférni nem lehet. A szolgáltatás díjának kiegyenlítése – ha az Általános Szerződési Feltételek vagy a felek eltérően nem rendelkeznek – a küldemény kézbesítése utáni első szolgáltatási díj számlájának kézhezvételét követő nyolc munkanapon belül esedékes. Szerződés szerint a fizetési idő hosszabbodhat, de ennek feltétele a szerződés írásbeli alakisága. A szolgáltatási szerződés esetében jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek, kivéve, ha a vonatkozó jogszabályok az eltérést tiltják. Nem térhetnek el a szerződő felek az Általános Szerződési Feltételek szabályaitól abban az esetben, ha az eltérés következtében a küldemények felvétele, feldolgozása, továbbítása vagy kézbesítése az életet, egészséget, a testi épséget, illetve a címzettnek a küldemény biztonságos átvételéhez fűződő jogát sérti vagy veszélyezteti.

  • Kivételek A „Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok” pont alatt írt előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a motoros vízi járműre nem vonatkoznak. Ezen termékek esetében is köteles törekedni azonban az Eladó arra, hogy a kijavítási igényt 15 napon belül teljesítse. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról.

  • Szállítási feltételek 1. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató kizárólag Magyarország területén belül vállal kiszállítást. 2. Vidéki címre történő szállítás esetén Szolgáltató a megrendeléstől számított 5-7 munkanapon belüli kiszállítást vállal. 3. Budapestre és annak 10 km-es vonzáskörzetébe történő szállítás esetén Szolgáltató a megrendeléstől számított 3-4 munkanapon belüli kiszállítást vállal. 4. A Terméket a megrendelés során megadott szállítási címre futárszolgálat igénybevételével kézbesíti a Szolgáltató Megrendelő részére. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a kézbesítés időpontja: hétköznaponként 8-16 óra között. 5. Hétvégén és munkaszüneti napon kézbesítés előre leegyeztetett időpontban lehetséges. 6. Megrendelő tudomásul veszi, hogy Szolgáltató csak 18. életévüket betöltött személyek részére tud megrendelést teljesíteni. A Szolgáltató által megbízott futár kétség esetén a Megrendelő életkorának igazolását kérheti az áru átadása előtt. 18 év alatti személynek szeszesital tartalmú csomagot nem adhat át a futár. 7. A szállítás rendszerint a rendelés leadását követő munkanapon megtörténik, azonban ez a szállítás helyétől és egyéb körülményektől függően változhat. 8. Amennyiben a kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, erről a futár értesítést hagy, majd egy új alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására. A Megrendelő által megjegyzésként feltüntetett további információkat a kiszállítás körülményeiről vagy egyéb feltételeiről minden esetben a Szolgáltató átadja a futárszolgálatnak, de nem tudja ellenőrizni, hogy a kézbesítő futár figyelembe is veszi azokat. 9. Amennyiben az újabb kiszállítás a második alkalommal sem sikeres, és az a Megrendelő hibájából hiúsul meg, az újabb kiszállítás költségei a Megrendelőt terhelik. 10. A Megrendelő köteles a kiszállítás időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni, valamint meggyőződni arról, hogy a számlán szereplő tételek a valóságban megegyeznek a rendelt, és kiszállított termékekkel. Ha ezzel kapcsolatban bármilyen probléma felmerülne, azonnal köteles felvenni Szolgáltató ügyfélszolgálatával a kapcsolatot a hiba elhárítása érdekében. 11. Hiánytalan teljesítés esetén a Megrendelő köteles az átvételi elismervényt aláírni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációkat nem áll Szolgáltatónak módjában elfogadni.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű