Többletmunka mintaszakaszok

Többletmunka. A Vállalkozó köteles elvégezni a felmerülő többletmunkákat, Megrendelő írásos jóváhagyását követően. A többletmunka ellenértéke külön nem számolható el, tekintettel arra, hogy a jelen szerződés átalányáras Vállalkozói díjat tartalmaz, és a Vállalkozó a Vállalkozói díjat az esetlegesen felmerülő többletmunkákra tekintettel állapította meg, Megrendelő pedig erre tekintettel fogadta el. Megrendelő köteles azonban megtéríteni a Vállalkozónak a többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét, amely a szerződés megkötésnek időpontjában nem volt előrelátható. Pótmunka: Jelen szerződés szerint pótmunka: a jelen pontban foglaltak figyelembe vételével a tervdokumentációkban, illetve egyéb szerződéses dokumentációban nem szereplő, a szerződés szerinti szolgáltatások körén túlmenően felmerülő munka, amelyet a Megrendelő írásban előzetes költségvetés alapján megrendel. A Megrendelő által előterjesztett és a Vállalkozóval írásban közölt pótmunka-igényre a Vállalkozó annak közlésétől számított 3 (három) munkanapon belül köteles árajánlatot tenni, amelyet a Megrendelő hagy jóvá előzetesen, írásban. Amennyiben az adott pótmunka ellenértéke nem számítható ki az ajánlati ár részletezése alapján a vonatkozó adatok hiányában, a pótmunka díját Szerződő Felek kölcsönös megegyezéssel állapítják meg. Szerződő felek rögzítik, hogy pótmunka elrendelése az építési naplóban nem lehetséges érvényesen. Az építési naplóban elrendelt pótmunka végzését a Vállalkozó megtagadhatja. Amennyiben a nem szabályszerűen elrendelt pótmunkát a Vállalkozó mégis elvégzi, úgy e körben a Vállalkozó saját felelősségére jár el. Szerződő felek jelen szerződés aláírásával megállapodnak abban, hogy Vállalkozó csak a jogalap nélküli gazdagodás szabálya szerint tarthat igényt az így elvégzett munkája elszámolására. A megrendelést és annak a Megrendelő általi elfogadását megelőzően Vállalkozó részéről a pótmunkával kapcsolatos semmilyen kötelezettség nem vállalható. Ennek megszegése esetén a költség Megrendelőre nem hárítható át, a jelen szerződés szerinti írásbeli jóváhagyás hiányában elvégzett pótmunka után a Vállalkozó sem Vállalkozói díjra, sem egyéb más jogcímen költségei megtérítésére, illetve határidő-hosszabbításra nem jogosult. Vállalkozó kijelenti, hogy • megismerte a rendelkezésére bocsátott dokumentáció tartalmát, és az abban foglalt munkálatok teljes körű megvalósítására vonatkozóan tette meg ajánlatát; • a többletmunka kockázatát magára vállalja; • a rendelkezésére bocsátott dokumentáció ala...
Többletmunka a szerződéskötés alapját képező ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban (beleértve a műszaki tervdokumentációt és tételes költségvetést is) kimutathatóan szereplő, de a szerződéses árban (vállalkozói díjban) figyelembe nem vett tétel, amelynek mennyisége előre nem látható műszaki szükségességből növekszik, tekintettel a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet és a Ptk. vonatkozó előírásaira. Vállalkozó kijelenti, hogy a többletmunka kockázatát magára vállalja, azt köteles külön térítés nélkül elvégezni. A Megrendelő többletmunka elvégzéséért NEM fizet!
Többletmunka. Alvállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg. A többletmunka vonatkozásában az Alvállalkozó díjazásra nem jogosult. Felek a Ptk. 6:245. § (1) bek. 2. tagmondatát jelen jogviszonyukon vonatkozásában kizárják.
Többletmunka. A vállalkozási szerződés tárgyát meghatározó tervdokumentációkban (ideértve a műszaki leírást, terveket, ágazati szabványokat is) szereplő, de a költségvetésbe nem vagy nem kellő mértékben felvett munka. A Vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg. A szerződés alapját képező dokumentációban nem szereplő munkatétel. Amennyiben a Vállalkozó jogosultnak tartja magát a kivitelezés időtartamának meghosszabbítására, pótmunka elszámolására bármely, a felek közötti szerződés alapján, akkor a Vállalkozónak be kell jelentenie ezt a Megrendelőnek, leírva azon eseményt, vagy körülményt, amely a pótmunka igény alapját szolgáltatja. Ezen bejelentést a lehető legrövidebb időn belül meg kell tenni, és nem később, mint 10 naptári nap attól számítva, hogy a Vállalkozó az eseményről, vagy körülményről tudomást szerzett, vagy arról tudomást kellett volna szereznie. Amennyiben a Vállalkozó elmulasztja a bejelentés megtételét ezen 10 naptári napon belül, a kivitelezés időtartama nem hosszabbítható meg, a Vállalkozó nem válik jogosulttá pótmunka részére történő elszámolására és a Megrendelő mentesül minden a pótmunkával kapcsolatos felelősség alól.
Többletmunka. Vállalkozó köteles elvégezni a szerződéskötés alapját képező műszaki dokumentációban kimutathatóan szereplő, de a szerződéses árban (vállalkozói díjban) figyelembe nem vett tételeket (tételes költségvetésből hiányzó munkákat), azaz a többletmunkát. A többletmunkáért a Vállalkozót külön díjazás nem illeti meg, tekintettel arra, hogy a vállalkozói díj átalányáron került meghatározásra.
Többletmunka. Jelen szerződés értelmében többletmunkának minősül a kivitelezési tervben szereplő, de a költségvetésből hiányzó munka, vagy a költségvetésben nem kellő mértékben megjelenített munka, valamint az olyan munka is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg. Ezen többletmunkákat a Vállalkozó köteles saját költségén elvégezni. Többletmunka esetén az eredetileg célul tűzött munkaeredmény nem változik meg, hanem változatlan munkaeredmény az előzetesen becsülthez képest csak többletmunkavégzéssel, illetve többlet költségvonzattal valósítható meg. A Vállalkozó azonban igényelheti azon többletmunkával kapcsolatban felmerült költségét, amely a jelen szerződés megkötésének időpontjában nem volt előre látható, azonban a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához szükséges. A Vállalkozó ezen költségeket köteles előzetesen jelezni a Megrendelő felé. A költségek megtérítésére csak a Megrendelő előzetes hozzájárulása esetén van mód. A költségek utólagos igénylésére nincs lehetőség.
Többletmunka. 21.1. Jelen szerződés értelmében többletmunkának minősül a kivitelezési tervben szereplő, de a költségvetésből hiányzó munka, vagy a költségvetésben nem kellő mértékben megjelenített munka, amelyet a Vállalkozó köteles elvégezni, és amely nélkül jelen szerződés eredménye nem jöhetne létre. Többletmunka esetén az eredetileg célul tűzött munkaeredmény nem változik meg, hanem változatlan munkaeredmény az előzetesen becsülthöz képeset csak többletmunkavégzéssel, illetve többlet költségvonzattal valósítható meg. 21.2. Tekintettel arra, hogy a Vállalkozói díjat a Felek jelen szerződésben végleges jelleggel egyösszegben átalányáron kötik ki, továbbá tekintettel a Vállalkozó jelen szerződés 3. pontjában foglalt kijelentéseire, a jelen szerződés teljesítése kapcsán felmerülő és a Vállalkozó által elvégzett többletmunka ellenértékére a Vállalkozó nem tarthat igényt, azt semmilyen módon nem érvényesítheti a Megrendelővel szemben. 21.3. A 21.2. pontra tekintettel a Vállalkozó tudomásul veszi, hogy jelen szerződés teljesítése során felmerülő többletmunkákat a Vállalkozó köteles külön térítés nélkül elvégezni, annak ellenértékét nem érvényesítheti, mivel a vállalkozói díjat a Xxxxx átalányáron állapították meg.
Többletmunka. A vállalkozó köteles elvégezni a vállalkozási szerződés tartalmát képező, de a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkát és az olyan munkát is, amely nélkül a mű rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósítása nem történhet meg. Pótmunka: A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé. Tekintettel arra, hogy a felek átalánydíjban állapodtak meg, a vállalkozó az átalánydíjon felül a pótmunka ellenértékét igényelheti, a többletmunka ellenértékének megtérítésére nem jogosult. A megrendelő köteles azonban megtéríteni a vállalkozónak a többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét, amely a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
Többletmunka. A szerződéskötés alapját képező ajánlattételi felhívásban, közbeszerzési dokumentumokban és kivitelezési tervdokumentációban kimutathatóan meglévő, a Vállalkozó által készített árazott tételes költségvetésben szereplő tétel, amelynek mennyisége előre nem látható műszaki szükségességből növekszik. Vállalkozó kijelenti, hogy a többletmunka kockázatát magára vállalja, azt köteles külön térítés nélkül elvégezni. A Megrendelő többletmunka elvégzéséért NEM fizet!
Többletmunka. A Megrendelő többletmunka elvégzéséért NEM fizet!