Utazás lemondásával kapcsolatos költségek mintaszakaszok

Utazás lemondásával kapcsolatos költségek. Jelen feltételek alapján, az utazás lemondására szóló biztosítási szolgáltatás hatályba lépésének feltétele, hogy az utasbiztosítási szerződés megkötése a biztosított utazás kiválasztásakor, vagyis az Utazásszervezővel történő szerződéskötéskor, előleg, vagy teljes összeg befizetésekor, vagy az azt követő 15 napon belül megtörténik. A Biztosító kockázatviselésének kezdő dátuma, az utasbiztosítási szerződés megkötését követő nap 0 óra, a kockázatviselés végdátuma az utazás tervezett megkezdésének napja 0 óra. A Biztosító a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig viseli az utazás lemondása miatt a Biztosítottra az utazásszervező szerződési feltételei szerint felszámított és kiszámlázott költségeket, feltéve, hogy az utazást annak megkezdése előtt mondja le az alábbi okok valamelyikére hivatkozva:
Utazás lemondásával kapcsolatos költségek. Az utazás lemondására szóló biztosítás a biztosított utazás kiválasztásakor (szerződéskötéskor, előleg, vagy teljes összeg befizetésekor), vagy az azt követő 15 napon belül köthető és az utazás tervezett megkezdésének napján 0 óráig érvényes. A Biztosító a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig viseli az utazás lemondása miatt a Biztosítottra a szolgáltató szerződési feltételei szerint felszámított és kiszámlázott költségeket, feltéve, hogy az utazást annak megkezdése előtt mondja le az alábbi okok valamelyikére hivatkozva:
Utazás lemondásával kapcsolatos költségek. Jelen feltételek alapján, az utazás lemondására szóló biztosítási szolgáltatás hatályba lépésének feltétele, hogy az utasbiztosítási szerződés megkötése a biztosított tanulmányi útjának, szakmai gyakorlatának kiválasztásakor, vagyis a tanulmányi utat, szakmai gyakorlatot szervezővel vagy az utazásszervezővel történő szerződéskötéskor, az első díjrészlet befizetésekor, vagy az azt követő 15 napon belül megtörténik. A Biztosító kockázatviselésének kezdő dátuma, a tanulmányi szerződés megkötését követő nap 0 óra, az utazás lemondásával kapcsolatos kockázatviselés végdátuma az utazás tervezett megkezdésének napján 0 óra. A Biztosító a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig viseli az utazás lemondása miatt a Biztosítottra az utazásszervező, vagy a tanulmányi út szervezőjének szerszerződési feltételei szerint felszámított és kiszámlázott költségeket, feltéve, hogy az utazást annak megkezdése előtt mondja le alábbi okok valamelyikére hivatkozva:

Related to Utazás lemondásával kapcsolatos költségek

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 6.2.4.1. A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • Hangfelvétel másolat kiadása adathordozón Amennyiben az Előfizető az általa és a Szolgáltató között folytatott telefonbeszélgetésről másolatot kér, hangfelvétel másolati díjat köteles megfizetni. A Szolgáltató hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen biztosítja a hangfelvétel másolatot az Előfizető részére.

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.