Common use of Vegyes és záró rendelkezések Clause in Contracts

Vegyes és záró rendelkezések. A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Budapest, …………………………..

Appears in 8 contracts

Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract

Vegyes és záró rendelkezések. A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Budapest, …………………………..

Appears in 6 contracts

Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract

Vegyes és záró rendelkezések. 1) A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. . 2) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá a Számlaszerződés és az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. . 3) Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. . 4) Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek Xxxxx megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek Xxxxx valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Budapest, ………………………….... .................................................. .............................................................. Ügyfél

Appears in 3 contracts

Samples: Premium Package Contract, Portfolio Management Agreement, Sales Contract

Vegyes és záró rendelkezések. A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának Fexxx xegállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek valamennyi Fexxx xalamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Budapest, …………………………..

Appears in 1 contract

Samples: Premium Package Contract

Vegyes és záró rendelkezések. 1) A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. . 2) A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá a Számlaszerződés és az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. . 3) Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. . 4) Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Budapest, ………………………….... .................................................. .............................................................. Ügyfél

Appears in 1 contract

Samples: Premium Package Contract

Vegyes és záró rendelkezések. A Felek a jelen szerződésből származó, vagy azzal összefüggő bármely jogvitájuk vonatkozásában alávetik magukat a Kereskedelmi Választottbíróság kizárólagos döntésének, azzal, hogy a Választottbíróság saját eljárási szabályzata szerint jár el. Fogyasztónak minősülő Ügyfél esetében a jelen szerződés szövegében rögzített választottbírósági kikötés nem képezi a szerződés részét, a Felek kizárólag külön okiratba foglalt, egyedileg megtárgyalt választottbírósági szerződésben állapodhatnak meg választottbíróság kikötéséről a jelen szerződésre vagy a jelen szerződésre is kiterjedő hatállyal. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok – különösen a Ptk., a Tpt., a Bszt. és a Pmt. –, továbbá az SPB hatályos Üzletszabályzata az irányadóak. Jelen szerződésben foglaltakat az Ügyfél megértette és magára nézve kötelező elfogadta, ennek megfelelően jelen szerződést a Felek átolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A jelen szerződés aláírásával az Ügyfél a saját példányának az átvételét elismeri. Jelen szerződés, annak mellékletei és az abban hivatkozott dokumentumok tartalmazzák a Felek megállapodásának valamennyi feltételét, hatályát veszti a Felek valamennyi esetleges korábbi megállapodása, jognyilatkozata a jelen szerződés tárgyában. Kelt: Budapest, ………………………….... ............................................................. .............................................................. Ügyfél

Appears in 1 contract

Samples: Portfolio Management Agreement