A Felek közötti kapcsolattartás mintaszakaszok

A Felek közötti kapcsolattartás. Az Ügyfél az SPB-nek szóló, a befektetési tanácsadással kapcsolatos észrevételeit, felhívásait és kéréseit kizárólag írásban vagy az Ügyfél III. számú mellékletben meghatározott e-mail címéről az SPB III. számú mellékletben meghatározott e-mail címére küldött elektronikus levél útján hozhatja az SPB tudomására oly módon, hogy azok teljesítésére elegendő idő álljon az SPB rendelkezésére, illetve a jelen szerződésben rögzített határidők is érvényesüljenek. A Felek kötelezik magukat, hogy a szerződés alapján létrejött kapcsolatban a Feleket képviselő, a nevükben eljáró személyek kilétéről, valamint a Felek vezetőinek a szerződés tekintetében aláírási jogosultsággal rendelkező személyeiben beálló változásokról haladéktalanul írásban értesítik egymást. A Felek kötelezik továbbá magukat arra, hogy a szerződéssel létrehozott jogviszonnyal kapcsolatos minden tényről és körülményről, illetve az azokban beálló változásokról haladéktalanul értesítik egymást. A szerződés fenti pontjaiban megfogalmazott kötelezettségek elmulasztása esetében a felmerülő kár a mulasztó Felet terheli. A kapcsolattartásra kijelölt személyeket a szerződés III. számú melléklete tartalmazza. A kapcsolattartásra vonatkozó egyéb rendelkezéseket a Számlaszerződés és az SPB Üzletszabályzata szabályozza.
A Felek közötti kapcsolattartás. A Megbízó a Megbízottnak szóló, a befektetési tanácsadással kapcsolatos észrevételeit, felhívásait és kéréseit kizárólag írásban hozhatja a Megbízott tudomására oly módon, hogy azok teljesítésére elegendő idő álljon a Megbízott rendelkezésére, illetve a jelen szerződésben rögzített határidők is érvényesüljenek. A Felek kötelezik magukat, hogy a szerződés alapján létrejött kapcsolatban a Feleket képviselő, a nevükben eljáró személyek kilétéről, valamint a Felek vezetőinek a szerződés tekintetében aláírási jogosultsággal rendelkező személyeiben beálló változásokról haladéktalanul írásban értesítik egymást. A Felek kötelezik továbbá magukat arra, hogy a szerződéssel létrehozott jogviszonnyal kapcsolatos minden tényről és körülményről, illetve az azokban beálló változásokról haladéktalanul értesítik egymást. A szerződés fenti pontjaiban megfogalmazott kötelezettségek elmulasztása esetében a felmerülő kár a mulasztó Felet terheli. A kapcsolattartásra kijelölt személyeket a szerződés III. számú melléklete tartalmazza.
A Felek közötti kapcsolattartás. 8.1. Megbízó a Portfoliókezelőnek szóló, azt érintő, neki címzett utasításait, felhívásait és kéréseit (továbbiakban: utasítások) faxon, vagy levélben hozza a Portfoliókezelő tudomására oly módon, ahogy a Megbízóval előzetesen megállapodtak.
A Felek közötti kapcsolattartás. VII. 1. Xxxxx által a jelen szerződés teljesítése során történő kapcsolattartásra kijelölt személyek: név: Xxxxxx Xxxxx Xxxxxx értesítési cím 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. telefon / fax 06-42/795-772 e-mail xxxxxx.xxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx név: Xxxxxx Xxxxxx értesítési cím 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx000/X. telefon / fax +00 000000000 és +00 00000000 e-mail xxxxxx.xxxxxx@xxxxx.xx
A Felek közötti kapcsolattartás. 4. Felek az együttműködés érdekében a Megállapodásban rögzítik a kapcsolattartásra kijelölt eszközöket, amelyek esetleges változását Felek kötelesek egymás felé a változást követő kettő munkanapon belül írásban bejelenteni.
A Felek közötti kapcsolattartás. 11.1 A felek írásban, a Szerződésben meghatározott címeken és e-mail- címeken, illetve személyesen kapcsolattartóik és meghatalmazott képviselőik útján kommunikálnak egymással. Bármelyik fél jogosult szabályszerű írásbeli értesítés útján módosítani az elérhetőségeit, ideértve a Szerződésben hivatkozott címeket és e-mail-címeket is. A jognyilatkozatnak minősülő dokumentumokat – ideértve különösen az akár közvetetten a Szerződés időtartamára, hatályára, módosítására vagy megszüntetésére vonatkozó dokumentumokat – személyesen, futárszolgálattal, ajánlott és tértivevényes postai küldemény útján vagy elektronikus úton, a meghatalmazott képviselők által a saját kezű aláírásnak az alkalmazandó jogszabályok és a lenti 11.2. pont szerinti joghatással bíró aláírással ellátva kell megküldeni.
A Felek közötti kapcsolattartás. (1) A két Fél közötti kapcsolattartás és kommunikáció ezen együttműködési megállapodás alkalmazásának minden vonatkozása tekintetében az egyedüli kapcsolattartókon (SPOC) keresztül történik, akikről a Felek titkárságai adnak tájékoztatást. A kapcsolattartásra, amennyire csak lehetséges, az elektronikus kommunikációs eszközöket kell igénybe venni. A titkárságok e megállapodás hatálybalépése előtt közlik, hogyan lehet kapcsolatba lépni az egyedüli kapcsolattartóval.
A Felek közötti kapcsolattartás. 14. A Felek kapcsolattartásának célja a Társaságcsoport szintű munkavédelmi kérdésekben a munkavállalói érdekképviselet biztosítása, illetve a munkavédelmi érdekegyeztetés, párbeszéd létrehozása, fenntartása.
A Felek közötti kapcsolattartás. 14.1. A Szerződésben Felek szakmai kapcsolattartásra kijelölt képviselői: Megrendelő részéről kapcsolattartásra jogosult Neve: Beosztása: Levelezési címe: Telefonszáma: Mobiltelefon száma: e-mail címe: Szállító részéről kapcsolattartásra jogosult Neve: Beosztása: Levelezési címe: Telefonszáma: Mobiltelefon száma: e-mail címe:
A Felek közötti kapcsolattartás. VIII.1. Felek megállapodnak, hogy Vállalkozó a Megrendelővel a kapcsolatot elsősorban e-mail összeköttetés segítségével tartja. Amennyiben fax küldésére kerül sor, úgy az így elküldött dokumentumot akkor kell megküfdöttnek tekinteni, ha az elküldést adási nyugta igazolja.