Az ÁSZF hatálya, elfogadása A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják. Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit.
Az ÁSZF hatálya 3.1 Az ÁSZF személyi hatálya a Szolgáltatóra, valamint a carsharing szolgáltatásra vonatkozóan a Szolgáltatóval szerződést kötő Felhasználóra, valamint a Szolgáltatóval Vállalati Keretszerződést kötő Vállalati Ügyfelekre és ezek Üzleti Felhasználóira terjed ki. 3.2 A Szolgáltatást kizárólag tizennyolcadik (18.) életévüket betöltött, érvényes B kategóriás járművezetői engedéllyel rendelkező, a vezetési jogosultságot legalább egy (1) évvel a Keretszerződés megkötését megelőzően már megszerző természetes személyek vehetik igénybe. A Mobil Applikációnak vagy a Weboldalnak 18. életévét be nem töltött személy általi bármilyen jellegű használata vagy az abba való belépés jogtalan és a jelen ÁSZF megszegésének minősül. A Szolgáltatás és a Mobil Applikáció használatával a Felhasználó nyilatkozik és szavatol azért, hogy legalább 18 éves és a szerződés megkötésére jogosult. 3.3 Az ÁSZF a fenti cím alatt jelzett naptól kezdődően visszavonásig hatályos. 3.4 A MOL LIMO fenntartja a jogot, hogy a car-sharing szolgáltatás nyújtásának módján és körülményein az ÁSZF módosítására vonatkozó rendelkezések betartása mellett változtasson, illetve hogy a carsharing szolgáltatás nyújtását felfüggessze vagy beszüntesse. 3.5 Amennyiben az ÁSZF valamely rendelkezése érvénytelen vagy végrehajthatatlan lenne, vagy utóbb azzá válna, az nem érinti az ÁSZF egyéb rendelkezéseinek érvényességét. Ebben 3.6 Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató a módosítás tényét, a változások összefoglalását, a módosítás hatályba lépésének dátumát és az ÁSZF ezt követően hatályos teljes új szövegét tartalmazó tájékoztatót • a Felhasználó számára új jogosultságo(ka)t tartalmazó módosítás esetén a hatálybalépést legalább 1 (egy) naptári nappal megelőzően; • a Felhasználó számára új kötelezettség(ek)et tartalmazó módosítás esetén a hatálybalépést legalább 5 (öt) naptári nappal megelőzően a Weboldalon közzéteszi, Ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi és a módosításról a Felhasználók részére e-mailben tájékoztatást küld. Kivételt képez ez alól az ÁSZF 3. sz. mellékletét képező díjszabás módosítása, melyet a Szolgáltató az új díjszabás hatálybalépését közvetlenül, de legalább 1 órával az új díjszabás hatálybalépését megelőzően a Weboldalán tesz közzé, Ügyfélszolgálatán elérhetővé tesz és az új díjszabást a Felhasználóknak közvetlenül, e-mailen küldi meg. A Szolgáltató az ÁSZF-et a Felhasználó kérésére tartós adathordozón vagy elektronikus levélben, illetve nyomtatott formában, térítésmentesen rendelkezésre bocsátja. 3.7 Az ÁSZF módosítása esetén a Szolgáltató a Felhasználókat a fenti határidőben e-mail üzenetben tájékoztatja az ÁSZF vonatkozó módosításáról, illetve arról, hogy hogyan tudják elfogadni a változásokat. Ha az ÁSZF módosítás hatálybalépését követően a Felhasználó tovább használja a Szolgáltatást, azáltal a módosított feltételek szerinti tartalommal elfogadja az új ÁSZF-et. Amennyiben az ÁSZF 1. számú mellékletét képező Adatvédelmi tájékoztató változik, arról a Szolgáltató a fenti e-mail üzenetben külön is tájékoztatja a Felhasználót és amennyiben szükséges, jelzi számára, hogy hogyan tudja az új feltételeket elfogadni. Az Adatvédelmi tájékoztató csak a Felhasználó kifejezett hozzájárulásának megadása esetén tekinthető elfogadottnak és a Felhasználó ebben az esetben csak a kifejezett elfogadást követően jogosult a carsharing szolgáltatást tovább használni. A Felhasználó felelőssége, hogy ellenőrizze a regisztrált e-mail címét az ilyen tájékoztatásokról való értesülése érdekében.
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye A Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pontját, azaz a szolgáltatás Előfizetőnek való átadásának helyét, minden esetben jelen ÁSZF Mellékletei határozzák meg az egyes szolgáltatások kapcsán.
A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti, b) a Szolgáltató halálával/jogutód nélküli megszűnése esetén, c) a természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén, e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes szolgáltatáscsomagokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
Azonnali hatályú felmondás Bármelyik Fél súlyos szerződésszegése esetén a másik Fél jogosult a szerződésszegő Félhez intézett értesítésével az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani. Az azonnali hatályú felmondást megalapozó súlyos szerződésszegésnek minősül különösen, ha: a) a Kereskedő az Egyedi Szerződésben, és/vagy annak elválaszthatatlan részét képező dokumentumokban, és/vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben foglalt bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megsérti; b) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatás hibás működését okozza, vagy a Simple által javasolt, hibás működés kijavításához szükséges módosításokat a Simple kijavításra vonatkozó javaslatainak kézhezvételétől számított három (3) napon belül nem hajtja végre; c) a Kereskedő a SimplePay Szolgáltatással kapcsolatos tevékenységével összefüggésben sérti a Simple üzleti hírnevét, d) alapos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a Kereskedő jogsértő és/vagy gondatlan magatartása következtében bármely Kártyaadatokkal kapcsolatos vagy Kereskedői visszaélés történt; e) a tárgyhónapban reklamált és/vagy visszaéléses Tranzakciók aránya a Kereskedő megelőző havi Elszámolási időszakban mért forgalmának (darabszámban vagy értékben) 10 százalékát meghaladja és a kereskedelmi tevékenysége, gondatlan és/vagy jogszerűtlen magatartása miatt feltételezhető, hogy ez az arány a jövőben is hasonlóképen alakul; f) a Simple a Tranzakciókat az Egyedi Szerződésben vagy a jelen Kereskedői ÁSZF-ben meghatározott eseteit kivéve az Elszámolási időszakot követő 14 napon belül, a Kereskedő 7 napos határidővel küldött írásbeli felszólítása ellenére nem számolja el. g) a SimplePay Rendszer a Simple-nek felróható okból a Kereskedőnek a SimplePay Rendszer leállását legalább 24 órával megelőzően küldött írásbeli értesítése hiányában 7 napot meghaladó időtartamra nem üzemel. h) minden olyan ok, magatartás, esemény, amelyet jogszabály, jelen Kereskedői ÁSZF vagy az Egyedi Szerződés súlyos szerződésszegésnek minősít, vagy elkövetése esetére azonnali hatályú felmondási jogot biztosít valamelyik félnek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha olyan esemény, vagy események sorozata következik be, amely a Simple megítélése szerint hatással lehet a Kereskedő azon képességére, vagy készségére, hogy eleget tegyen az Egyedi Szerződésből és/vagy a Kereskedői ÁSZF-ből vagy jogszabályból folyó kötelezettségeinek, így különösen fizetési kötelezettségeinek. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha valamely Nemzetközi kártyatársaság és/vagy az Authorizácós központot üzemeltető hitelintézet erre felszólítja. A Kereskedői ÁSZF 37-71. pontjában előírt kötelezettségek Kereskedő általi megszegése, valamint a Kereskedői ÁSZF szerinti titoktartási kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, és a Simple az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Simple jogosult az Egyedi Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a Kereskedő az Egyedi Szerződésben szereplő tevékenységi körének, vagy az árusított termék/szolgáltatás körének megváltozását a változástól számított 15 naptári napon belül nem jelenti be írásban a Simple-nek, vagy a megcélzott tevékenységi kör a Simple üzleti céljával nem egyeztethető össze. A Simple-nek jogában áll a bankok és a Vevők közösségét védő szervezetek (pl. Magyar Nemzeti Bank, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, nemzetközi kártyatársaságok) bármelyikének javaslatára, kérésére vagy jelzése alapján azonnali hatállyal, írásban felmondani az Egyedi Szerződést. Kereskedő szerződésszegése esetén a Kereskedő köteles a Simple szerződésszegés következtében bekövetkezett valamennyi kárát, beleértve a tapadó, következményes, felelősségi, közvetlen és közvetett károkat, elmaradt hasznot, indokolt és ésszerű ügyvédi költségeket, a kár elhárításához, mérsékléséhez szükséges indokolt költségeket, megtéríteni, minden ilyen kár az egyedi szerződés aláírásakor és a károkozó magatartás tanúsításakor előrelátható kárnak minősül. Kereskedő nem jogosult a Simple-lel szembeni igényét a Simple vezető tisztségviselőjével szemben sem önállóan, sem a Simple-lel egyetemlegesen érvényesíteni. A Simple vezető tisztségviselője erre a felelősségkorlátozásra érvényesen hivatkozhat. A Simple kifejezetten kizárja a Kereskedővel szembeni szerződésszegéssel okozott károkért és szerződésen kívül okozott károkért való kártérítési felelősségét a következményes, közvetett károkra, elmaradt bevételre, elmaradt haszonra, jogi és ügyvédi költségekre, büntető jellegű kártérítésre, sérelemdíjra, nem vagyoni kárra, általános kártérítésre és minden olyan kárra, amely nem közvetlen, tapadó kár. A Simple ezen korlátozás figyelembevétele mellett fennálló kártérítési felelősségét összegszerűségében összesen, egy Kereskedőre vonatkozóan évente legfeljebb 500.000,- Ft-ban korlátozza.
Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis. 2.1.5.2. Távollévők között írásban megkötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén az előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben a Szolgáltató a határozott időtartam lejáratának napjáról is értesíti az Előfizetőt.
Az Általános Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek 2022. 09.01. napján lép hatályba, ez megegyezik az Általános Szerződési Feltételek közzétételének, elérhetővé tételének napjával. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a hatálybalépés napjától valamennyi Résztvevőre és szolgáltatásra hatályosak. A Szolgáltató fenntartja a jogot jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek módosítására. Módosítás esetén a jelentkezés elküldésének, a beiratkozási lap kitöltésének időpontjában érvényben és hatályban lévő Általános Szerződési Feltételek kerülnek alkalmazásra. Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott, az alábbiakban megnevezett szolgáltatásokra terjednek ki: a Szolgáltató által szervezett tanfolyamon, táborokban, oktatáson, a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokon való részvétel. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az a személy jogosult, aki előzetesen jelentkezett a Szolgáltató által meghirdetett szolgáltatásra, tanfolyamra, a beiratkozási lapot kitöltötte és a jelentkezés elfogadását a Szolgáltató visszaigazolta, a szolgáltatási díjat megfizette Szolgáltató részére és jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx rendelkezéseit elfogadta. Az Általános Szerződési Feltételek a fentiekben nevesített szolgáltatások vonatkozásában az ezen szolgáltatások igénybevétele során a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza.
Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve