Általános beszerzés Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés indokolása 2014/24/EU irányelv (válassza ki a vonatkozó opciót és fűzzön hozzá magyarázatot) 1. Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazásának a 2014/24/EU irányelv 32. cikke alapján történő indokolása Nem érkeztek be ajánlatok, illetve nem megfelelő ajánlatok/részvételi kérelmek érkeztek be nyílt eljárás meghívásos eljárás A szóban forgó termékeket kizárólag kutatási, kísérleti, tanulmányi vagy fejlesztési céllal gyártják, az irányelvben megállapított feltételek szerint (csak árubeszerzés esetén) Az építési beruházást, az árubeszerzést vagy a szolgáltatást kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplő képes teljesíteni a következő okok miatt: verseny hiánya technikai okokból a közbeszerzés célja egyedi műalkotás vagy művészeti előadás létrehozása vagy megvásárlása a kizárólagos jogok védelme, a szellemitulajdon-jogot is beleértve Az ajánlatkérő számára előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség, az irányelvben megállapított szigorú feltételekkel összhangban Kiegészítő szállítások az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően A korábbi építési beruházás/szolgáltatás megismétlését jelentő új építési beruházás/szolgáltatás megrendelésére került sor, az irányelvben megállapított szigorú feltételeknek megfelelően Tervpályázati eljárás szabályai alapján a nyertes ajánlattevőnek vagy a nyertes ajánlattevők valamelyikének odaítélendő szolgáltatási szerződés Árutőzsdén jegyzett és beszerzett áruk Különösen kedvező feltételek mellett történő áru-, illetve szolgáltatásbeszerzés az üzleti tevékenységét végleg beszüntető szállítótól a felszámolótól csődeljárás, hitelezőkkel való egyezségkötésre irányuló eljárás vagy hasonló nemzeti eljárás során történő értékesítés keretében 2. Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő előzetes közzététele nélkül odaítélt szerződés egyéb indokolása A beszerzés nem tartozik az irányelv hatálya alá 3. Magyarázat
Általános befektetési kockázat 4 Az egyes kockázatok részletes leírásai jelen tájékoztató 3.§-ában talál- hatók meg.
SPECIÁLIS BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGET KÍNÁLÓ ESZKÖZALAPOK Rövid lejáratú pénzpiaci termékekbe fektető TKM 3,40% 2,34% 2,04% 5,09% 3,03% 2,04% – TKM határ túllépése – – – – – – Forint likviditás TKM 3,75% 2,70% 2,41% 5,44% 3,39% 2,41% – TKM határ túllépése – – – – – – Magyar állam- kötvény TKM 3,63% 2,57% 2,28% 5,31% 3,26% 2,28% – TKM határ túllépése – – – – – – Hazai részvény TKM 4,17% 3,14% 2,86% 5,85% 3,83% 2,86% – TKM határ túllépése – – – – – – Spektrum abszolút hozam TKM 4,75% 3,73% 3,45% 6,42% 4,43% 3,45% Eszközosztály és kockázati kitettség szempontjából diverzifikált befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák, valamint egyedi értékpapír-elemzés és a globális makrogaz- dasági folyamatok elemzése segítségével olyan aktív befektetési stratégiát kíván megvaló- sítani az alapon belül, amely minden piaci környezetben pozitív hozam elérésére törekszik kézben tartott árfolyamkilengések közepette. Az eszközalap esetében lehetőség van olyan eszközök tartására is, melyek árfolyama a mögöttes index árfolyamcsökkenése esetén kö- vetkezik be, így hatékony kockázatkezelési és befektetési eszközt jelenthetnek kedvezőtlen piaci környezetben is. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 8,33 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Itt – figye- lemmel a befektetési politikában a referenciaindexhez fűzött megjegyzésre – a referencia- index helyett 50%-ban az MSCI ACWI Index és 50%-ban a Max Composite mint az alap kockázati kitettségét hosszútávon közelítően leíró befektetésekkel modelleztük az eszköz- alap teljesítményét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliek- től bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,50% – – 0,17% 0,48% – Arany TKM 4,22% 3,17% 2,88% 5,89% 3,86% 2,88% – TKM határ túllépése – – – – – – Globális kötvény TKM 4,63% 3,60% 3,33% 6,30% 4,30% 3,33% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 1,42% százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,38% – – 0,05% 0,35% – Nemzetközi ingatlan TKM 5,11% 4,08% 3,81% 6,77% 4,79% 3,81% Hangsúlyozottan erősen diverzifikált és a kezelhető kockázatú, de kedvező hozamú kötvé- nyekre, illetve kötvényekbe fektető kollektív befektetési formákra épülő összetett szerke- zetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befek- tetési formák segítségével olyan értékpapír-portfolió felépítésére törekszik, mely hosszútá- von a kockázatmentes hozamokat tartósan és láthatóan meghaladó hozampotenciállal rendelkezik alacsony árfolyam-ingadozás mellett. Az alap fontos befektetési célja a kibo- csátói és ország kockázat porlasztása és a túlzott koncentráció elkerülése a hozampoten- ciál megtartása mellett. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 7 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex éve- sítve 12,5 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos követ- keztetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKM határ túllépése 0,86% 0,13% 0,31% 0,52% 0,84% 0,31% Eszközalap neve Időszak: Lejárattal rendelkező változat Élethosszig szóló változat A TKM határ átlépésének számszerűsített indoklása, ahol ez szükséges
Adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás (1) Az Előfizető az Egyedi előfizetői szerződésben szereplő adataiban bekövetkező változásokat köteles 15 napon belül a Szolgáltató részére bejelenteni. Amennyiben az adatváltozás bejelentésének elmulasztása kárt okoz, vagy emiatt Szolgáltatót hátrány éri, az felmondási okként szolgálhat a Szolgáltató számára, ezen kívül Előfizető e károkért a polgári jog általános szabályai szerint felel. (2) Névváltozás esetén ennek tényét az egyéni előfizető személyi igazolványával, esetleg más hatósági dokumentummal (pl. anyakönyvi kivonat), a gazdasági társaság előfizető alapító okiratának cégbíróság vagy más, a szervezet nyilvántartását végző hatóság által érkeztetett példányával igazolhatja. (3) Amennyiben gazdasági társaság előfizető esetében a szervezeti vagy társasági forma is megváltozik (pl. kft-ből rt-vé alakul a cég), úgy az nem csak névváltozás, hanem az Előfizető személyében is bekövetkező változás, ezért az Előfizetőnek átírási díjat kell fizetnie.
A fenntarthatósági kockázatok befektetési döntésekbe integrálása Az UNIQA Biztosító Zrt. a befektetési döntései meghozatala során folya- matosan törekszik a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatások és a fenntarthatósági kockázatok figyelembe vételére, értékelésére és ezek lehetséges mértékének racionális keretek közötti minimalizálására. Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Globális és regionális kötvény alapok, hitelviszonyt megtestesítő egyedi értékpapírok 95% 80% 100% Készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20% Felelős intézményként a Biztosító elkötelezett, hogy eszközalapkínála- tának jövőbeli bővítése esetén minél nagyobb teret kapjanak a fenntart- ható befektetési célkitűzéssel rendelkező, illetve a fenntarthatósági szempontokat előmozdító eszközalapok. Az átfogó eszközalapkínálat és az ügyféligények széles spektrumának lefedése érdekében a Biztosító mindemellett fenntartja azokat a régi eszközalapjait is, melyek befekte- tési politikája és eszközösszetétele eredetileg nem a fenntartható kör- nyezeti vagy társadalmi vagy irányítási szempontok alapján került meg- határozásra. Ugyanakkor e meglévő eszközalapjainak összetételében is – befektetési politikájuk változatlanul hagyása mellett – törekszik a fenn- tarthatósági szempontokat fokozottabban érvényesíteni a mögöttes be- fektetési eszközök rendszeres felülvizsgálatával. A Biztosító ezzel kapcso- latos részletes politikáját a honlapján (xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx) publikálja. Az alábbiakban a „pénzügyi termék” kifejezést „eszközalap” értelemben használjuk. Jelen pénzügyi termék nem rendelkezik fenntarthatósági célkitű- zéssel. Az e pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések nem veszik fi- gyelembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevé- kenységekre vonatkozó uniós kritériumokat.
Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 13.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni. 13.4.2. Ha az Igénylő vagy Előfizető valamely, az igénybejelentésben vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott adatokkal van hatályban. Ha az Igénylő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Igénylő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Igénylővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni. Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Igénylő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók. 13.4.3. Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti. 13.4.4. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
Adatváltozás bejelentése Az Előfizető az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül tájékoztatja. A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.
A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók 5 II.1. Az eszközalapok 5 II.2. A befektetési kockázatok 6
Adatszolgáltatás Az előfizető a Szolgáltató kérésére köteles az adatszolgáltatásra: - ha a hálózat biztonságát veszélyeztető magatartást tapasztal az előfizető részéről, - ha nem megfelelő végberendezés használatát tapasztalja a Szolgáltató, - ha a személyes adatok valódiságával kapcsolatban megtévesztő magatartást tapasztal, - ha bűnüldöző szervek, nemzetbiztonság és honvédelem szervek kérnek információkat a szolgáltatótól és azt, csak az előfizető adatszolgáltatásával tudja teljesíteni.
Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.