Értelmező rendelkezések és egyéb információk mintaszakaszok

Értelmező rendelkezések és egyéb információk. 1. Ajánlati Felhívás: Európai Unió Hivatalos Lapjában [*] napján megjelent, [*] számú ajánlati felhívás A Felhívás kizárólag tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapjában, a Közbeszerzési Értesítőben is megjelent. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben jelen közbeszerzési dokumentum rendelkezései az irányadóak és kötelezőek az ajánlat összeállítására és benyújtására vonatkozóan. Az iratok esetleges ellentmondása esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent ajánlati felhívás az irányadóJelen dokumentáció nem mindenben ismétli meg a felhívásban foglaltakat, a dokumentáció a felhívással együtt kezelendő, ugyanakkor Ajánlatkérő felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési hirdetmények közzétételére használandó hirdetményminták létrehozásáról és a 842/2011/EK végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1986/2015/EU rendelet alapján a TED-en, (Tenders Electronic Daily) a „Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához" c. kiadvány online változatában korlátozásra került a megjelenő hirdetmények egyes pontjaiban szerepeltethető karakterek száma, amelyre tekintettel a jelen dokumentáció alapos és körültekintő áttanulmányozása a megfelelő ajánlattétel elengedhetetlen feltétele 2. Kbt.: jelenti a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt;
Értelmező rendelkezések és egyéb információk. Kbt.: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt jelenti;

Related to Értelmező rendelkezések és egyéb információk

  • Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni Nem További információk az elektronikus árlejtésről:

  • Központi Hitelinformációs Rendszer 9.1. A Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló - a Szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglalt - tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot (1. számú melléklet) a szerződéskötés előtt aláírta.

  • Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása A szolgáltatás rendelkezésre állása: a szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adatgyűjtési időszakban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a váratlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan teljesített összesített időnek az adott év teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest számolt százalékos értéke az összes hálózati végpontra vonatkoztatva. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés ▪ az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás); ▪ a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) ▪ elháríthatatlan külső ok (ÜÁSZF Törzsrész vonatkozó pontja) ▪ Szolgáltató általi telepítést követően a műholdra való rálátás megszűnt (különösen új beépített tereptárgyak miatt); ▪ Szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt; Szolgáltató a rendelkezésre állás éves átlagos értékét a mért adatok alapján évente meghatározza, és azt minden év január 31. napjáig az előző évre vonatkozóan az előfizetők számára xxx.xxxxxxx.xx honlapján közzéteszi.

  • Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést alkalmaztak A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik igen

  • Részekre vonatkozó információk A beszerzés részekből áll nem

  • A biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések 19.2.1.1. A biztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon bizto- sítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szerző- déssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerző- dés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélésé- hez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél le- het. Biztosítási titok minden olyan – minősített adatot nem tar- talmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálko- dására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. 19.2.1.2. A 19.2.1.1. pontban meghatározott céltól eltérő cél- ból végzett adatkezelést biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. 19.2.1.3. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a Bit. másként nem rendelkezik – titoktartási köte- lezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosító- val kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hoz- zájutottak. 19.2.1.4. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 2017. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a 19.2.1.1. pontban meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájáru- lásával kezelheti. 19.2.1.5. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik sze- mélynek, ha a) a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak kép- viselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,

  • ELTÉRÉS A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV RENDELKEZÉSEITŐL A jelen szerződési feltételeknek a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseitől lényegesen eltérő rendelkezései a következők: 1) Az elévülés A Ptk. 6:22 §-tól eltérően, mely szerint a követelések 5 év alatt évülnek el, a jelen szerződésből eredő igények elévülése a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 2 év. Az elévülést nem szakítja meg a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás. 2) Egyéb rendelkezések Ptk. 6:63 §-ában foglaltaktól eltérően nem válik a biztosítási szerződés tartalmává a felek esetleges korábbi szerződéses/üzleti gyakorlata, szokása, illetve a biztosítási üzletágban a hasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás. 3) A Felelősségbiztosítási szolgáltatás esetén a Biztosító a jogi képviseleti költségeket, az eljárási költségeket és a kamatokat a Biztosítási összeg keretei között, legfeljebb annak mértékéig téríti meg és a biztosítási fedezet nem terjed ki a sérelemdíjra ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:470 §-tól. 4) A biztosítási szerződés csak akkor jön létre érvényesen, ha a biztosítási szerződés megkötése napján a Biztosított Magyarországon tartózkodik és a díjat legkésőbb az utazás megkezdésének napján megfizeti. Ellenkező esetben a biztosítási szerződés érvénytelen. Az ennek ellenére kötött biztosítás alapján a Biztosító nem visel kockázatot, a biztosítás díja visszajár. Ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:445. § (1) bekezdésétől. 5) A biztosítási szerződés utazás lemondására szóló fedezete csak akkor hatályosul, ha az utasbiztosítási szerződés megkötése a biztosított utazás kiválasztásakor, vagyis az utazásszervezővel történő szerződéskötéskor, az első díjrészlet befizetésekor vagy az azt követő 15 napon belül megtörténik. Amennyiben ennek ellenére a biztosítást 15 napon túl kötik meg, az útlemondás fedezet hatálytalan, de a biztosítási szerződés egyéb fedezetei változatlanul érvényesek. Ezzel Biztosító eltér a Ptk. 6:445. § (1) bekezdésétől.

  • A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. Melyik beszerzést érinti? Válasz: Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.

  • Változatokra vonatkozó információk Elfogadható változatok