Értesítés tértivevényes levél útján mintaszakaszok

Értesítés tértivevényes levél útján. Amennyiben a szerződés valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítést ír elő és a címzett Fél a jelen szerződésben meghatározott értesítési címére, illetve ennek hiányában székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés sikertelensége esetén a levél a megismételt feladástól számított 5 (öt) nap elteltével kézbesítettnek tekintendő.
Értesítés tértivevényes levél útján. Amennyiben a Felek közötti jogviszonyból származó igény érvényesítéséhez vagy valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítés szükséges, és a címzett Fél a jelen szerződésben meghatározott értesítési címére, illetve ennek hiányában székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés sikertelensége esetén a levél a megismételt feladástól számított 5 (öt) nap elteltével kézbesítettnek tekintendő.
Értesítés tértivevényes levél útján. Ha jelen ÁSZF valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítést ír elő és a címzett Fél értesítési címére, székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés sikertelensége esetén a levél a megismételt feladástól számított 5 (öt) nap elteltével kézbesítettnek tekintendő.
Értesítés tértivevényes levél útján. Amennyiben a szerződés valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítést ír elő és a címzett Fél a jelen szerződésben meghatározott értesítési címére, illetve ennek hiányában székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés
Értesítés tértivevényes levél útján. Amennyiben a szerződés valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítést ír elő és a címzett Fél a jelen szerződésben meghatározott értesítési címére, illetve ennek hiányában székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés sikertelensége esetén a levél a megismételt feladástól számított 5 (öt) nap elteltével kézbesítettnek tekintendő. A Felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítésével összefüggő információkról elektronikus levelezőrendszeren keresztül értesítik egymást. Felek az e-mail-ben tett nyilatkozatokat írásban tett nyilatkozatnak tekintik, kivéve a teljesítés igazolását, amely a Felek általi cégszerű aláírásával jön létre, papír alapon. A kapcsolattartók és azok e-mail címei a Megrendelésben szerepelnek. A Megrendelésben szereplő kapcsolattartók által elektronikus formában, e-mailen küldött értesítés visszaigazolás hiányában a küldéstől számított egy munkanap elteltével kézbesítettnek tekintendő. Az elektronikus formában, e-mail-ben küldött, a szerződés szerinti értesítések, visszaigazolások cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Vállalkozóhoz, illetve a Megrendelőhöz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. A szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében Felek sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. Abban az esetben, ha a küldő fél e-mailjével kapcsolatban vita merül fel a küldő személyét illetően, vagy a levél tartalmával kapcsolatban, a küldő felet terheli annak bizonyítása, hogy a levelet nem a feladóként megjelölt személy, vagy nem a megérkezett tartalommal küldte el. Felek kijelentik, hogy az alkalmazandó e-mail levelezési rendszert a szerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, és egyben vállalják, ha a működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik felet. Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. Felek kifejezetten rögzítik, hogy a szerződés elektronikus úton küldött levél útján nem módosítható és nem szüntethető meg.
Értesítés tértivevényes levél útján. Amennyiben a szerződés valamely jognyilatkozatát felek postai úton küldik meg egymásnak, úgy azt felek tértivevényes küldeményként kötelesek postázni a másik fél szerződésben rögzített címére. Felek rögzítik, hogy ha a másik fél a postán ajánlott és tértivevényes formában küldött küldemény átvételét megtagadja, vagy a küldemény „Nem kereste”, „Ismeretlen”, „Elköltözött” vagy egyéb postai jelzéssel érkezik vissza, úgy a levelet a feladást követő 5. napon átvetettnek tekintik. Amennyiben a levél „Címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, úgy azt is kézbesítettnek kell tekinteni a feladást követő 5. napon, figyelemmel arra, hogy a címzett Fél szerződési kötelezettsége az adatok karbantartása, elérhetőség változásának azonnali jelzése.