Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.
Jogorvoslati lehetőségek A biztosító számára fontos a személyes adatok megfe- lelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében. Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvos- latra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érde- kében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tagállam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarországon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti tör- vényszék előtt is megindíthatja.
A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
Jogok és kötelezettségek 6.3.1. A Társaság díjak, kamatok és jutalékok ellenében szerződésben arra vállal kötelezettséget, hogy az átruházott Követelés alapján – valamennyi szerződéses feltétel együttes megléte esetén – jelen Üzletszabályzatban meghatározott finanszírozó faktoring szolgáltatást nyújt a Szállító részére. 6.3.2. A folyó faktoring szerződés alapján a Társaság köteles a meghatározott előlegeket az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles az igénybevett előleget, annak járulékaival együtt a szerződésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén visszafizetni. 6.3.3. A Társaság köteles a Követelés szerződésszerű teljesítését követően (a hiánytalan Követelés Társaság számláján történt jóváírása) 3 banki napon belül az Ügyféllel elszámolni, majd - az ezt követő 15 napon belül - az arra vonatkozó bizonylatokat rendelkezésére bocsátani. 6.3.4. A Társaság köteles nyilvántartásait naprakészen vezetni. 6.3.5. A Társaság tevékenysége során köteles mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével a tőle elvárható legnagyobb gondossággal eljárni. 6.3.6. A Társaság az Ügyfél kérelmére köt faktoring szerződést és létesít ebből eredő jogviszonyt, amennyiben a Társaság mind az Ügyfél, mind pedig az ügyletben kötelezett Vevő hitelképességét megfelelőnek ítéli. Az Ügyfél által a Társaság részére nyújtott és általa befogadott iratok (szerződések, számlák, bizonylatok stb.) Társaság részéről nem jelentenek elkötelezettséget a vételárelőleg folyósítására, csupán az érdemi hitelképesség vizsgálat lefolytatásának elvállalását jelenti. A Társaság az Ügyfél/Vevő hitelképességére vonatkozó vizsgálati szempontjait maga határozza meg. 6.3.7. A szerződéskötést megelőzően az Ügyfélnek ismertetnie kell, illetve adatokat kell szolgáltatnia vagyoni helyzetére, likviditására, gazdasági helyzetének alakulására, illetve minden olyan körülményre vonatkozólag, amelyek a konkrét szerződési feltételeknek a megállapításához, vagy a faktoring jogügylet létrejöttéhez a Társaság számára szükségesek. 6.3.8. A Társaság az Ügyféllel szerződést (egyedi és/vagy keret) csak előzetes hitelképesség vizsgálat után, pozitív döntést követően, írásban köt. 6.3.9. A Társaság az Ügyfél és a Vevő hitelképességét a szerződéses kapcsolat fennállása alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A hitelképesség előzetes és folyamatos megítéléséhez a Társaság elsősorban az Ügyféllel és a Vevővel kialakított üzleti kapcsolatai során szerzett ismereteit, a rendelkezésére bocsátott számszerű és egyéb információkat (mérlegbeszámolók, főkönyvi kivonatok, időközi adatszolgáltatások, szöveges információk, stb.) használja fel. 6.3.10. A szerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása, valamint mind a Társaság, mind az Ügyfél részéről a képviseleti jogosultság okirati igazolását követő cégszerű aláírása szükséges. A szerződés mellékletei annak elválaszthatatlan részét képezik azzal, hogy a szerződés a mellékleteivel együtt érvényes. A mellékletben foglaltakra a szerződésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. Ha a szerződés megkötésekor nem határozható meg valamennyi lényeges kikötés vagy feltétel, akkor a Felek azokat - az „alapszerződés” rendelkezései alapján - külön szerződésben rögzítik. 6.3.11. A keretszerződéssel rendelkező Ügyfél a szerződés időtartama alatt (amennyiben a Társaság által támasztott feltételeket maradéktalanul teljesíti) a rendelkezésre álló szabad faktorkeret összegén belül bármilyen összeget jogosult igénybe venni a faktoring ügyletek keretein belül, az azokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél ilyen irányú jogosultsága azonban nem jelenti a Társaság feltétlen kötelezettségét az adott ügylet megelőlegezésére. 6.3.12. Az Ügyfél a faktoring szerződés (egyedi és/vagy keret) keretében végzett pénzügyi műveletek után a szerződésben, valamint a Kondíciós Listában meghatározott mértékű díjat, kamatot, jutalékot és egyéb költségeket tartozik fizetni. A Társaság jogosult az ügyletek kapcsán alkalmazott kamatait, díjait, jutalékait és egyéb költségeit, valamint egyéb szerződési feltételeit egyoldalúan módosítani jelen Üzletszabályzat meghatározott feltételek és körülmények fennállta esetén. A Társaság a kamatok, díjak, jutalékok és költségek, valamint egyéb szerződési feltételek módosításáról köteles az érintett Ügyfelet írásban értesíteni. Amennyiben az Ügyfél a változást nem fogadja el, úgy a Társaság jogosult a szerződést 15 napos felmondási idővel, írásban felmondani. Az Ügyfél az egyoldalú szerződésmódosítás hatályba lépéséig jogosult a szerződést felmondani. Ha 15 napon belül nem érkezik az Ügyféltől ellenvélemény, úgy a változtatásokat mindkét részről elfogadottnak kell tekinteni. 6.3.13. A Társaság saját belátása szerint, ha veszélyeztetve látja érdekeit – különös tekintettel a szerződésből fakadó Követelések megtérülésére – jogosult az adott szerződést felfüggeszteni akár azonnali hatállyal is. A felfüggesztés ideje alatt a Társaságnak teljesítési kötelezettsége nincs, és a felfüggesztés tényének indokolására sem kötelezhető. 6.3.14. Amennyiben az Ügyfél és a Társaság között megkötött szerződés, vagy jelen Üzletszabályzat másként nem rendelkezik, úgy az Ügyfél jogosult saját belátása szerint bármikor felmondani a faktoring szerződést (egyedi és/vagy keret). A felmondást minden esetben írásban kell közölni a Társasággal. Az Ügyfél rendes felmondása a szerződést megszünteti, amely alapján felek kötelesek egymással elszámolni jelen Üzletszabályzat, illetve az adott szerződés rendelkezései szerint. 6.3.15. A Társaság jogosult bármikor azonnali hatályú felmondással élni különösen, ha az Ügyfél súlyos szerződésszegést követett el, vagy valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával, vagy más módon a Társaságot megtévesztette. 6.3.16. Az Üzletszabályzat és az adott szerződés előírásai felmondás esetén is az elszámolások teljes lezárásáig alkalmazandók.
A KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁSBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSE, MENTESÜLÉSEK, KIZÁRÁSOK 18 XI.1. A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértésének következményei 18
Közlési és változásbejelentési kötelezettség (1) A szerződő fél a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyek ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő fél a közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. Lényegesnek tekinthető mindaz a körülmény, amelyre vonatkozóan a biztosító az ajánlaton a szerződő féltől és a biztosítottól a valóságnak megfelelő adatközlést vár, és a valóságnak megfelelő adatközlés a kockázat elvállalását és feltételeit vagy a biztosítási ajánlat elutasítását befolyásolja. (2) A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a bekövetkezéstől számított legfeljebb 15 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. (3) A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében. (4) Az adatok valóságtartalmáért a szerződő fél és a biztosított is felelős. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyontárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni. A biztosító ellenőrzési lehetősége a szerződőt és biztosítottat a közlés kötelezettség alól nem mentesíti. (5) Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. (6) A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
Vállalkozó jogai és kötelezettségei 6.1 Vállalkozó Köteles a Szolgáltatások elvégzésére és azok elvállalása esetén az Opcionális Szolgáltatások elvégzésére. Vállalkozó kifejezetten jogosult a részteljesítésre. 6.2 A Vállalkozó köteles a Rendszer rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tájékoztatást a Ügyfélnek megadni. Abban az esetben, ha a használatbavételhez, üzemszerű használathoz hatósági engedély szükséges, ezt a Vállalkozó köteles beszerezni, ennek időtartama azonban a teljesítési határidőbe nem számít bele. Vállalkozó képviselője szerződéskötéskor tájékoztatja a Ügyfélt az elektromos szolgáltató felé felmerülő, óracserével kapcsolatos költségekről, az Ügyfél ezt a Szerződés aláírásával tudomásul veszi. A vonatkozó költségek a szolgáltatók mindenkori szabályzataiban találhatók. 6.3 Vállalkozó nyilatkozik, hogy a Rendszerbe beszerezni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 6.4 Vállalkozó (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója) köteles Ügyfél (és/vagy a Munkavégzés helye tulajdonosa) nevében eljárni a Szolgáltatások teljesítéséhez szükséges engedélyek vagy jóváhagyások beszerzése érdekében. A Vállalkozó nem felelős az ilyen engedélyek vagy jóváhagyások megszerzéséből eredő késedelemért, ha a késedelmet rajta kívül álló körülmények indokolják. Ebben az esetben a késedelem automatikusan meghosszabbít minden a késedelem bekövetkeztét követően lejáró határidőt. 6.5 Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése során együttműködni az Ügyféllel és mindenkor a szakmai gondosság követelményének megfelelően eljárni. 6.6 Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot és eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. 6.7 A teljesítés befejezése után Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 6.8 Vállalkozó köteles minden ésszerű lehetőséget megteremteni az Ügyfél számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 6.9 Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítésébe alvállalkozót, szerződött partnert bevonni, amelyek tevékenységéért a Ptk. rendelkezései szerint tartozik felelősséggel. 6.10 Vállalkozó a Rendszer kivitelezése során köteles betartani a kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen a kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, a Vállalkozó belső szabályai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok, 6.11 Vállalkozó jogosult készlethiány esetén vagy egyéb olyan esetben, amely a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme Vállalkozónak fel nem róható okból nem teljesíthető vagy biztosítható, a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme helyett azzal műszakilag és minőségileg egyenértékű vagy jobb elemet, illetve Rendszert beépíteni. Vállalkozó köteles minden esetben az Ügyfelet erről tájékoztatni. 6.12 Vállalkozó jogosult a Szerződésben meghatározott Díjat egyoldalúan bármikor csökkenteni, vagy egyéb kedvezményt adni az Ügyfél részére, különösen amennyiben nagyobb mértékű előleget ad az Ügyfél a Vállalkozónak. 6.13 Vállalkozó kötelessége a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása.
A Vállalkozó jogai és kötelezettségei VII.1. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. VII.2. Vállalkozó jogosult bármely, a műszaki leírásban, illetve a költségvetésben meghatározott műszakilag és minőségileg teljes mértékben egyenértékű eljárás kivitelezésére, amelyek a Megrendelő igényét, előírásait kielégítik, és azt Megrendelő előzetesen írásban jóváhagyta. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy bármilyen, a kiviteli tervtől való eltérést a Megrendelővel előzetesen írásban jóvá kell hagyatnia. Amennyiben Vállalkozó Megrendelő írásos engedélye nélkül a kiviteli tervtől eltérően végzi a munkát, a Megrendelő kötelezheti a Vállalkozót, hogy az elkészült munkát Vállalkozó saját költségén bontsa el és az általa vállalt feladatot a jóváhagyott kiviteli terv szerint – az egyedi szerződésben vállalt határidőben – valósítsa meg. A jelen pontban foglaltakra a Vállalkozó határidő módosítás érdekében nem hivatkozhat. Vállalkozó jelen bekezdésben foglaltak megsértése esetén, a jelen pontban foglaltakra hivatkozással díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Felek rögzítik, hogy a jelen bekezdésben foglaltak nem érintik a jelen VII.2. pont első bekezdésében foglalt, technológiai eltérésre vonatkozó rendelkezéseket. VII.3. Vállalkozó – amennyiben felek részteljesítésben állapodtak meg, úgy a részteljesítés(eke)t, valamint –a teljesítést, annak befejezését megelőzően 72 (hetvenkettő) órával köteles Megrendelőnek készre jelenteni. VII.4. Vállalkozó köteles betartani a munka-, tűz-, baleset- és környezetvédelmi előírásokat a Megrendelő környezetvédelmi politikájába illeszkedő módon, valamint a közterületi rendre vonatkozó előírásokat. Köteles továbbá lehetővé tenni a hatóságok részére a munkaterület ellenőrzését, az általuk észrevételezett hiányosságokat köteles megszüntetni. VII.5. Kizárólag Vállalkozó felel a közvetlen megbízása alapján dolgozó más vállalkozók és szállítók kötelezettségeinek teljesítéséért, fizetségükért, valamint szolgáltatás-igényeik kielégítéséért, amely kötelezettségét Vállalkozó a vállalási árból teljesíti. Vállalkozó az egyedi szerződésben meghatározott munkák teljesítéséhez kizárólag érvényes munkaszerződéssel, munkavállalási engedéllyel rendelkező, Vállalkozóval megbízási vagy egyéb jogviszonyban álló személyeket vehet igénybe. A Vállalkozó személyzetének, megbízása alapján dolgozó harmadik személyeknek az építkezés területén tartania kell magát az érvényes szabályokhoz, előírásokhoz. Az előírások durva, vagy ismétlődő megsértése esetén a Vállalkozó köteles a Megrendelő felszólítására az érintett személyeket a kivitelezés területéről eltávolítani és más alkalmas személyekkel pótolni. VII.6. Vállalkozó a teljesítés során Megrendelő vagy harmadik személy tulajdonát csak a teljesítéshez szükséges mértékben, a tulajdonos előzetes értesítésével, vele történt megegyezés után vehet igénybe. Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a teljesítéssel okozati összefüggésben történő, harmadik személy balesete, vagyoni- és egyéb kára vonatkozásában. VII.7. Vállalkozó tevékenységének megkezdésétől annak végleges befejezéséig köteles a Megrendelő által meghatározottak szerinti információs táblát a munkaterületen, a lakosság számára jól láthatóan elhelyezni. VII.8. A tábla megrongálódását, illetve hiányát Vállalkozó köteles az észlelést követő 12 (tizenkettő) órán belül Megrendelő egyedi szerződésben megjelölt megbízottjának írásban bejelenteni. Vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az információs táblák a helyszínen folyamatosan kint legyenek. VII.9. Vállalkozó a Megrendelő csőhálózatán tervezett, fogyasztókat érintő munkavégzést köteles annak megkezdése előtt minimum 72 (hetvenkettő) órával az érintett fogyasztókat és a Megrendelő Üzemirányítási Osztályát írásban, szórólapokon, nyomtatványon vagy a helyben szokásos más, ellenőrizhető módon értesíteni. Vállalkozónak a kiértesítés szövegezését/formátumát a munkavégzés megkezdése előtt legalább 5 (öt) nappal Megrendelővel írásban jóvá kell hagyatnia. A be nem jelentett vagy pontatlanul megadott munkából adódó, a vízszolgáltatásban, illetve az üzemeltetésben fellépő esetleges zavarokból eredő mindennemű kárt Vállalkozó köteles viselni. Ugyanígy Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik a fogyasztók értesítésének elmulasztásából eredő, a Megrendelőnek és/vagy harmadik személynek okozott mindennemű kárért. VII.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelő, valamint a Megrendelő forgalomtechnikai tevékenységet végző szerződött partnere által kialakított forgalomtechnikai, ideiglenes forgalomtechnikai keretek között végezni a kivitelezést és köteles a Megrendelő vonatkozó utasításai szerinti eljárásra. VII.11. Vállalkozó a munkálatokat a szakhatóságok és közmű üzemeltetők előírásai szerint köteles végezni – különös tekintettel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és Műemlékvédelmi Szakhatóság (továbbiakban KÖH) előírásaira. Vállalkozó tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben bármely jogszabály, hatósági rendelkezés, előírás, szabvány előírja, a szakfelügyeletet köteles megrendelni. A jelen pontban foglaltak megszegéséért Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik. Jelen pontban foglalt kötelezettség teljesítésével kapcsolatban Vállalkozó külön díj- vagy költségigénnyel nem léphet fel Megrendelővel szemben. Vállalkozónak fentieken túlmenően is együttműködési kötelezettsége van a többi közmű- és útépítő kivitelezővel és ezek lebonyolítójával, valamint érintett önkormányzatokkal. Vállalkozó köteles Megrendelőt haladéktalanul értesíteni minden olyan körülményről, amely az egyedi szerződésben vállalt feladatai teljesítésében akadályozza, vagy korlátozza. VII.12.1. Vállalkozónak a rekonstrukció / építés során a lefektetett, illetve a meglévő, később szolgáltatásba bevonásra kerülő csővezeték szabad csővégeit szakszerűen (külső behatolást megakadályozó módon pl: bebeccsel) le kell zárni, amennyiben a csővégen a munkavégzést ideiglenesen befejezte vagy a munkálatokat technológiai okok vagy más ok miatt a csővégen szünetelteti. Csak akkor nem kell lezárni a csővéget, pl. technológiai szünet esetében vagy más ok esetében, ha Vállalkozó a csővégnél folyamatos helyszíni felügyeletet biztosít (azaz valaki ott áll a szabad csővég mellett). Amennyiben a Vállalkozó jelen pontban meghatározott kötelezettségét megszegi, köteles a teljes érintett csőhossz kamerázását, fertőtlenítését és külön öblítését (tízszeres csőtérfogatú vízmennyiség felhasználásával valamint ezt követően negatív vízminta biztosításával) saját költségén, Megrendelő erre irányuló felszólítását követően haladéktalanul elvégeztetni (megrendelni). A Vállalkozó a fertőtlenítést és öblítést saját költségén mindaddig köteles folytatni, amíg ezen eljárás negatív vízminta eredményre nem vezet. Ezen munkálatok elvégzésének hiánya a kivitelezés átadás-átvételét kizárja. A kamerázás és az öblítés nem eredményezhetik az egyedi szerződés szerinti kivitelezési határidő meghosszabbítását! VII.12.2. A Vállalkozó a kivitelezési munka megkezdése előtt köteles a Megrendelő ügyfélszolgálatán tűzcsapra szerelhető mérőórát átvenni. Amennyiben a tűzcsapról való vízvételezés nem az átvett mérőórán keresztül történik, Vállalkozó alkalmanként az egyedi szerződésben meghatározott kötbér megfizetésére köteles.
Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11., Telefon: +36 (1) 391- 1400; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx). 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. E-mail: xxx@xxxxxxx.xx
Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.