Common use of Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer Clause in Contracts

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről a kifogást emelőt írásban a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a kifogást emelő lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére alkalmas - intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy az első tárgyalás legkésőbb az iratoknak a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyen. Ha a keresetlevél csak a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Pp. 124. §) a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítani. A tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos tárgyalást nyolc napon belül kell megtartani. 12. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről szóló határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137. § (1) bekezdésének c) és

Appears in 3 contracts

Samples: General Business Terms, General Business Terms, General Business Terms

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató valamennyi – a havonta jelentett fennálló tőketartozás összege és pénzneme, valamint szerződéses összeg törlesztő részletének összege devizaneme kivételével -, a Törvény szerinti KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történő adatátadást követő legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja a nyilvántartott természetes személyt az adatátadás megtörténtéről. A Finanszírozó, mint referenciaadat- szolgáltató adatátadási kötelezettsége a már átadott referenciaadatok módosulása esetén is fennáll. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-KHR- ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről a kifogást emelőt írásban a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a kifogást emelő lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni, illetve elektronikus úton az informatikai követelményeknek megfelelően előterjeszteni. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 19522016. évi IIICXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére perfelvételre alkalmas - intézkedik a perfelvételi tárgyalási határnap kitűzéséről. A tárgyalást úgy kell kitűznibíróság a perfelvételi tárgyalásra történő idézéssel egyidejűleg közli a keresetet az alperessel és felhívja a feleket, hogy az első ügyre vonatkozó valamennyi okiratot és egyéb bizonyítási eszközt a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is, hogy a keresetre a tárgyaláson adja elő az írásbeli ellenkérelemnek megfelelő tartalmú nyilatkozatát. Az alperes legkésőbb a perfelvételi tárgyalás legkésőbb az iratoknak határnapját megelőző három nappal korábban írásbeli ellenkérelmet nyújthat be, feltéve, hogy azt egyidejűleg - ajánlott elsőbbségi postai küldeményként - a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyenfelperesnek is megküldi, és ennek tényét igazolja. Ha a keresetlevél csak perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta, és írásbeli védekezést sem terjesztett elő, a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni, és a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Ppperfelvétel lezárását követően ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye. 124. §) Ha a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítanijelen lévő alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő, azt legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles előadni. A bíróság a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésőbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye. Az érdemi tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos érdemi tárgyalást nyolc az elhalasztott tárgyalás határnapját követő tizenöt napon belül belüli határnapra kell megtartanikitűzni. 12. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről szóló határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat - a Családi Csődvédelmi Szolgálat kivételével - a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137121. § (1) bekezdésének bekezdés c) ésés f) pontja esetében van helye. 15. A referenciaadat-szolgáltatónak illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a referenciaadat átadásnak, illetve KHR-ben történő adatkezelésnek a Törvényben meghatározott feltételei fennálltak. 16. Ha az első fokú ítélet a referencia adat törlését rendelte el, az ítélet jogerőre emelkedéséig a referencia adatokat zárolva kell tartani, ha erről a bíróság korábban döntött. 17. A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül végre kell hajtani. A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerős határozatát a Magyar Nemzeti Banknak is megküldi. 18. A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésőbb az iratok beérkezésétől számított tizenöt napon belül köteles elbírálni. A fellebbező fél ellenfele a fellebbezés kézbesítésétől számított három napon belül kérheti tárgyalás tartását, és öt napon belül köteles előterjeszteni írásban a fellebbezési ellenkérelmet és az esetleges csatlakozó fellebbezést.

Appears in 2 contracts

Samples: General Business Terms, General Business Terms

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató valamennyi – a havonta jelentett fennálló tőketartozás összege és pénzneme, valamint szerződéses összeg törlesztő részletének összege devizaneme kivételével -, a Törvény szerinti KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történő adatátadást követő legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja a nyilvántartott természetes személyt az adatátadás megtörténtéről. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató adatátadási kötelezettsége a már átadott referenciaadatok módosulása esetén is fennáll. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről a kifogást emelőt írásban a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a kifogást emelő lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni, illetve elektronikus úton az informatikai követelményeknek megfelelően előterjeszteni. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 19522016. évi IIICXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére perfelvételre alkalmas - intézkedik a perfelvételi tárgyalási határnap kitűzéséről. A tárgyalást úgy kell kitűznibíróság a perfelvételi tárgyalásra történő idézéssel egyidejűleg közli a keresetet az alperessel és felhívja a feleket, hogy az első ügyre vonatkozó valamennyi okiratot és egyéb bizonyítási eszközt a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is, hogy a keresetre a tárgyaláson adja elő az írásbeli ellenkérelemnek megfelelő tartalmú nyilatkozatát. Az alperes legkésőbb a perfelvételi tárgyalás legkésőbb az iratoknak határnapját megelőző három nappal korábban írásbeli ellenkérelmet nyújthat be, feltéve, hogy azt egyidejűleg - ajánlott elsőbbségi postai küldeményként - a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyenfelperesnek is megküldi, és ennek tényét igazolja. Ha a keresetlevél csak perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta, és írásbeli védekezést sem terjesztett elő, a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni, és a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Ppperfelvétel lezárását követően ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye. 124. §) Ha a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítanijelen lévő alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő, azt legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles előadni. A bíróság a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésőbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye. Az érdemi tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos érdemi tárgyalást nyolc az elhalasztott tárgyalás határnapját követő tizenöt napon belül belüli határnapra kell megtartanikitűzni. 12. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről szóló határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat - a Családi Csődvédelmi Szolgálat kivételével - a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137121. § (1) bekezdésének bekezdés c) ésés f) pontja esetében van helye. 15. A referenciaadat-szolgáltatónak illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a referenciaadat átadásnak, illetve KHR-ben történő adatkezelésnek a Törvényben meghatározott feltételei fennálltak. 16. Ha az első fokú ítélet a referencia adat törlését rendelte el, az ítélet jogerőre emelkedéséig a referencia adatokat zárolva kell tartani, ha erről a bíróság korábban döntött. 17. A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül végre kell hajtani. A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerős határozatát a Magyar Nemzeti Banknak is megküldi. 18. A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésőbb az iratok beérkezésétől számított tizenöt napon belül köteles elbírálni. A fellebbező fél ellenfele a fellebbezés kézbesítésétől számított három napon belül kérheti tárgyalás tartását, és öt napon belül köteles előterjeszteni írásban a fellebbezési ellenkérelmet és az esetleges csatlakozó fellebbezést.

Appears in 2 contracts

Samples: General Business Terms, General Business Terms

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató valamennyi – a havonta jelentett fennálló tõketartozás összege és pénzneme, valamint szerzõdéses összeg törlesztõ részletének összege devizaneme kivételével -, a Törvény szerinti KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozás részére történõ adatátadást követõ legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja a nyilvántartott természetes személyt az adatátadás megtörténtérõl. A Finanszírozó, mint referenciaadat- szolgáltató adatátadási kötelezettsége a már átadott referenciaadatok módosulása esetén is fennáll. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-KHR- ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően követõen ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnekkérelmezõnek. A KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő történõ továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás által történő történõ kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő követõ öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről eredményérõl a kifogást emelőt emelõt írásban a vizsgálat lezárását követően követõen haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb a vizsgálat lezárását követő követõ két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő törlendõ referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről helyesbítésrõl vagy törlésről törlésrõl haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről emelõ személyrõl a helyesbítést vagy törlést megelőzően megelõzõen referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg illetõleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő követõ harminc napon belül a kifogást emelő emelõ lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni, illetve elektronikus úton az informatikai követelményeknek megfelelõen elõterjeszteni. E határidő határidõ elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő emelõ nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató illetve a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt határidõt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől határidõ leteltétõl kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 19522016. évi IIICXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb a bírósághoz érkezésétől érkezésétõl számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére perfelvételre alkalmas - intézkedik a perfelvételi tárgyalási határnap kitűzésérőlkitűzésérõl. A tárgyalást úgy kell kitűznibíróság a perfelvételi tárgyalásra történõ idézéssel egyidejűleg közli a keresetet az alperessel és felhívja a feleket, hogy az első ügyre vonatkozó valamennyi okiratot és egyéb bizonyítási eszközt a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is, hogy a keresetre a tárgyaláson adja elõ az írásbeli ellenkérelemnek megfelelõ tartalmú nyilatkozatát. Az alperes legkésõbb a perfelvételi tárgyalás legkésőbb az iratoknak határnapját megelõzõ három nappal korábban írásbeli ellenkérelmet nyújthat be, feltéve, hogy azt egyidejűleg - ajánlott elsõbbségi postai küldeményként - a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyenfelperesnek is megküldi, és ennek tényét igazolja. Ha a keresetlevél csak perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta, és írásbeli védekezést sem terjesztett elõ, a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni, és a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Ppperfelvétel lezárását követõen ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye. 124. §) Ha a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítanijelen lévõ alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elõ, azt legkésõbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles elõadni. A bíróság a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követõen nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésõbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye. Az érdemi tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos érdemi tárgyalást nyolc az elhalasztott tárgyalás határnapját követõ tizenöt napon belül belüli határnapra kell megtartanikitűzni. 12. A KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős jogerõs befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése elõkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről errõl szóló határozat kézhezvételét követően követõen haladéktalanul, de legkésőbb legkésõbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat - a Családi Csõdvédelmi Szolgálat kivételével - a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137121. § (1) bekezdésének bekezdés c) ésés f) pontja esetében van helye. 15. A referenciaadat-szolgáltatónak illetve a KHR-t kezelõ pénzügyi vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a referenciaadat átadásnak, illetve KHR-ben történõ adatkezelésnek a Törvényben meghatározott feltételei fennálltak. 16. Ha az elsõ fokú ítélet a referencia adat törlését rendelte el, az ítélet jogerõre emelkedéséig a referencia adatokat zárolva kell tartani, ha errõl a bíróság korábban döntött. 17. A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerõs határozatának kézhezvételét követõen haladéktalanul, de legkésõbb két munkanapon belül végre kell hajtani. A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerõs határozatát a Magyar Nemzeti Banknak is megküldi. 18. A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésõbb az iratok beérkezésétõl számított tizenöt napon belül köteles elbírálni. A fellebbezõ fél ellenfele a fellebbezés kézbesítésétõl számított három napon belül kérheti tárgyalás tartását, és öt napon belül köteles elõterjeszteni írásban a fellebbezési ellenkérelmet és az esetleges csatlakozó fellebbezést.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről a kifogást emelőt írásban a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a kifogást emelő lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz helyi bírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-referenciaadat- szolgáltató illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére alkalmas - intézkedik a tárgyalási határnap kitűzéséről. A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy az első tárgyalás legkésőbb az iratoknak a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyen. Ha a keresetlevél csak a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Pp. 124. §) a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítani. A tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos tárgyalást nyolc napon belül kell megtartani. 12. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről szóló határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137. § (1) bekezdésének c) ésés d) pontja esetében van helye. 15. A referenciaadat-szolgáltatónak illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a referenciaadat átadásnak, illetve KHR-ben történő adatkezelésnek a Törvényben meghatározott feltételei fennálltak. 16. Ha az első fokú ítélet a referencia adat törlését rendelte el, az ítélet jogerőre emelkedéséig a referencia adatokat zárolva kell tartani, ha erről a bíróság korábban döntött. 17. A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül végre kell hajtani. A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerős határozatát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének is megküldi.

Appears in 1 contract

Samples: General Business Terms

Ügyfélvédelem, jogorvoslati rendszer. 1. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató valamennyi – a havonta jelentett fennálló tőketartozás összege és pénzneme, valamint szerződéses összeg törlesztő részletének összege devizaneme kivételével -, a Törvény szerinti KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére történő adatátadást követő legfeljebb öt munkanapon belül írásban tájékoztatja a nyilvántartott természetes személyt az adatátadás megtörténtéről. A Finanszírozó, mint referenciaadat-szolgáltató adatátadási kötelezettsége a már átadott referenciaadatok módosulása esetén is fennáll. Bármely referenciaadat-szolgáltatónál bárki jogosult tájékoztatást kérni arról, hogy milyen adatai szerepelnek a KHR-ben, és ezen adatait mely referenciaadat-szolgáltató adta át. A KHR-ben nyilvántartott saját adatait, valamint az arról szóló információt, hogy ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezen adatokhoz, a nyilvántartott személy korlátozás nélkül megismerheti, ezért költségtérítés és egyéb díj nem számolható fel. A referenciaadat-szolgáltató a tájékoztatás iránti kérelmet a KHR-t kezelő kezelõ pénzügyi vállalkozásnak haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül továbbítja, amely három napon belül a kért adatokat zárt módon megküldi a referenciaadat-referenciaadat- szolgáltatónak. A referenciaadat-szolgáltató az adatokat a kézhezvételt követően ugyancsak zárt módon, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül eljuttatja a kérelmezőnek. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a fenti tájékoztatási kötelezettségét – ha a nyilvántartott személy ezt kéri – elektronikus adatközlés útján is teljesítheti. 2. Valamennyi olyan természetes személy, illetve vállalkozás, akinek vagy amelynek referenciaadatait a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás kezeli (a továbbiakban: nyilvántartott személy) kifogással élhet referenciaadatainak a KHR-be történő továbbítása, azoknak a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás által történő kezelése ellen, valamint kérheti adatainak helyesbítését, illetve törlését. 3. A fenti III.2 pont szerinti kifogást írásban, a referenciaadatot átadó pénzügyi szolgáltatóhoz vagy közvetlenül a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz kell küldeni. 4. Amennyiben a kifogást, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére küldi meg a nyilvántartott személy, a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás megküldi azt az adatot átadó referenciaadat-szolgáltató számára. Ez alól kivételt jelent, ha a referenciaadat-szolgáltató jogutód nélkül megszűnt és a követelés átruházása nem történt meg, vagy az adatot szolgáltató nem azonosítható be, ebben az esetben a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás vizsgálja ki a kifogást. 5. A kifogást a referenciaadat-szolgáltatónak és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kötelessége a kézhezvételt követő öt munkanapon belül kivizsgálnia, és annak eredményéről a kifogást emelőt írásban a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul, de legkésőbb a vizsgálat lezárását követő két munkanapon belül tájékoztatnia. 6. Amennyiben a referenciaadat-szolgáltató a kifogásnak helyt ad, haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles a helyesbített vagy törlendő referenciaadatot – a nyilvántartott személy egyidejű értesítése mellett - a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás részére átadni, amely a változást haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles átvezetni. 7. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a helyesbítésről vagy törlésről haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül köteles értesíteni az összes olyan referenciaadat-szolgáltatót, amely részére a kifogást emelő személyről a helyesbítést vagy törlést megelőzően referenciaadatot továbbított. 8. A KHR-ben nyilvántartott személy referenciaadatainak jogellenes átadása és kezelése miatt, illetőleg azok helyesbítése vagy törlése céljából a referenciaadat-szolgáltató és a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás ellen keresetet indíthat. A keresetlevelet a III./5. pontban meghatározott tájékoztató kézhezvételét követő harminc napon belül a kifogást emelő lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni, illetve elektronikus úton az informatikai követelményeknek megfelelően előterjeszteni. E határidő elmulasztása miatt igazolásnak van helye. 9. A kifogást emelő nyilvántartott személyt a keresetindítási jog akkor is megilleti, ha a referenciaadat-szolgáltató illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás a Törvényben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt ez esetben a tájékoztatási kötelezettségre megállapított határidő leteltétől kell számítani. 10. Az esetleges perre a polgári perrendtartásról szóló 19522016. évi IIICXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit a Törvényben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. 11. A bíróság a keresetlevelet haladéktalanul, de legkésőbb a bírósághoz érkezésétől számított három munkanapon belül megvizsgálja és – amennyiben a keresetlevél a tárgyalás kitűzésére perfelvételre alkalmas - intézkedik a perfelvételi tárgyalási határnap kitűzéséről. A tárgyalást úgy kell kitűznibíróság a perfelvételi tárgyalásra történő idézéssel egyidejűleg közli a keresetet az alperessel és felhívja a feleket, hogy az első ügyre vonatkozó valamennyi okiratot és egyéb bizonyítási eszközt a tárgyalásra hozzák magukkal, az alperest pedig arra is, hogy a keresetre a tárgyaláson adja elő az írásbeli ellenkérelemnek megfelelő tartalmú nyilatkozatát. Az alperes legkésőbb a perfelvételi tárgyalás legkésőbb az iratoknak határnapját megelőző három nappal korábban írásbeli ellenkérelmet nyújthat be, feltéve, hogy azt egyidejűleg - ajánlott elsőbbségi postai küldeményként - a bírósághoz való érkezését követő nyolc munkanapon belül megtartható legyenfelperesnek is megküldi, és ennek tényét igazolja. Ha a keresetlevél csak perfelvételi tárgyalást az alperes elmulasztotta, és írásbeli védekezést sem terjesztett elő, a keresetet nem vitatottnak kell tekinteni, és a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá a tárgyalás kitűzésére (Ppperfelvétel lezárását követően ítéletével marasztalja az alperest, kivéve, ha az eljárás megszüntetésének van helye. 124. §) Ha a tárgyalás kitűzésére előírt határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítanijelen lévő alperes korábban írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő, azt legkésőbb a perfelvételi tárgyaláson szóban köteles előadni. A bíróság a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően nyomban megtartja az érdemi tárgyalást. Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, vagy amelyeket a felek legkésőbb a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig felajánlottak. A perben utólagos bizonyításnak nincs helye. Az érdemi tárgyalás elhalasztása esetén a folytatólagos érdemi tárgyalást nyolc az elhalasztott tárgyalás határnapját követő tizenöt napon belül belüli határnapra kell megtartanikitűzni. 12. A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás az eljárás jogerős befejezéséig a vitatott referencia adattal együtt köteles a per megindítására vonatkozó adat nyilvántartására. 13. A bíróság már a tárgyalás előkészítése során ideiglenes intézkedésként elrendelheti a referenciaadatok zárolását. Amennyiben ezt a bíróság elrendeli, az erről szóló határozat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül a referencia adatokat zárolni kell. Ebben az esetben referencia adat - a Családi Csődvédelmi Szolgálat kivételével - a referenciaadat-szolgáltató számára nem továbbítható, kizárólag a bírósági eljárás lefolytatása céljából kezelheti a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás. 14. A perben a keresetet más keresettel összekapcsolni vagy a pert más perrel egyesíteni nem lehet, továbbá a perben viszontkeresetnek nincs helye. A perben az eljárás szünetelésének csak a Pp. 137121. § (1) bekezdésének bekezdés c) ésés f) pontja esetében van helye. 15. A referenciaadat-szolgáltatónak illetve a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak kell bizonyítania, hogy a referenciaadat átadásnak, illetve KHR-ben történő adatkezelésnek a Törvényben meghatározott feltételei fennálltak. 16. Ha az első fokú ítélet a referencia adat törlését rendelte el, az ítélet jogerőre emelkedéséig a referencia adatokat zárolva kell tartani, ha erről a bíróság korábban döntött. 17. A referenciaadat zárolását, a zárolás megszüntetését, illetve a referenciaadat helyesbítését, törlését a bíróság erre vonatkozó jogerős határozatának kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb két munkanapon belül végre kell hajtani. A bíróság a referenciaadat módosítására vagy törlésére vonatkozó jogerős határozatát a Magyar Nemzeti Banknak is megküldi. 18. A másodfokú bíróság a fellebbezést legkésőbb az iratok beérkezésétől számított tizenöt napon belül köteles elbírálni. A fellebbező fél ellenfele a fellebbezés kézbesítésétől számított három napon belül kérheti tárgyalás tartását, és öt napon belül köteles előterjeszteni írásban a fellebbezési ellenkérelmet és az esetleges csatlakozó fellebbezést.

Appears in 1 contract

Samples: General Business Terms