Értelmező rendelkezések E törvény alkalmazásában:
Egyéb rendelkezések 11.1 A COFIDIS jogosult a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek meg- felelően a Hitelszerződésből eredő követeléseit bármely más pénzügyi intézményre engedményezni. Az engedményezés esetén az Adós – feltéve, hogy a 8. pont szerint hitelfedezeti biztosítási szolgáltatásokat igényelt – az engedményes felszólítástól számított 15 napon belül kö- teles átadni az engedményes részére azt az írásbeli dokumentumot, amelyben a hitelfedezeti biztosítási szolgáltatások kedvezményezett- jeként az engedményest jelöli meg, ennek hiányában az engedmé- nyes jogosult a Hitelszerződést azonnali hatállyal felmondani. 11.2 Az Adós a Cofidis magatartásával, tevékenységével vagy mulasz- tásával kapcsolatos panaszát személyesen, telefonon, postai úton, telefaxon, illetve az erre a célra üzemeltetett informatikai rendszeren keresztül, azonosításra alkalmas tartalommal terjesztheti elő, a Cofidis mindenkor hatályos panaszkezelési szabályzatában foglaltak szerint. A fogyasztónak minősülő ügyfél: a) amennyiben a panaszára nem kapott választ, annak kivizsgálása nem a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően tör- tént, vagy a Cofidis válaszából egyéb, a vonatkozó jogszabályokban előírt fogyasztói jogot sértő körülményt vélelmez, úgy lehetősége van fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeznie a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál; b) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszű- nésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kap- csolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Cofidis működése felett a Magyar Nemzeti Bank (telephely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777) gyakorol felügyeletet. 11.3 A Hitelszerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. 11.4 Az a tény, hogy valamely Fél jelen Hitelszerződésből eredő jogo- sultságainak érvényesítését részben vagy egészben nem követelte, nem tekinthető jogról való lemondásként. 11.5 A jelen Hitelszerződés részleges érvénytelensége vagy kikénysze- ríthetőségének hiánya esetén a Hitelszerződés további rendelkezései változatlanul hatályban maradnak.
Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 2.2. A jelen Szabályzat 2019. 03. hó 01. nap napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot (a módosításra okot adó körülmények: szállítási költség változása, jogszabály-változás, üzleti érdek, céggel kapcsolatos változások). A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalon közzéteszi - mely idő alatt a Felhasználó jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Felhasználók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes. 2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
Átmeneti rendelkezések (1) Ha a biztosítási időszak 2012. január 1-jét megelőzően kezdődött, akkor az adókötelezettség a biztosítási időszak- nak a 2011. december 31-ét követő részére áll fenn. (2) Ha az adóalany 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozó díjfizetési kötelezettségének esedékessége 2012. január 1-jét megelőzte akkor a 2011. december 31-ét követő időszakra – napi időarányosítással számított – biztosítási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a biztosítással le nem fedett időtartamra megállapított adóalap utáni adót a beszedésre kötelezett vagy – önadózás esetén – az adó alanya 2012. február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állami adóhatósághoz. XXXXXXX.XX
Záró rendelkezések 9.1. A szerződés teljesítése során Xxxxx közreműködőt, alvállalkozót nem vesz igénybe. Eladó a szerződés hatálya alatt közreműködő(k), alvállalkozó(k) igénybevételére kizárólag a Megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulása esetén jogosult. 9.2. Szerződő felek megállapodnak, hogy a jelen keretszerződés módosítása csak a szerződő felek kölcsönös megegyezésével, írásban lehetséges. Véleményeltérő nyilatkozattal a jelen keretszerződés semmilyen részében sem módosítható, az ilyen nyilatkozat a szerződésmódosítás kezdeményezésének tekintendő. 9.3. A jelen keretszerződésben foglalt bármely jogosultság részbeni, vagy teljes átruházásához a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. 9.4. A jelen keretszerződés teljesítése során bármely fél tudomására jutott olyan információ, amely a másik fél üzleti tevékenységére, termékeire, szolgáltatásaira, vagy technikai ismereteire vonatkozik, üzleti titoknak minősül és azokat a szerződő felek bizalmasnak minősítik. A másik fél bizalmas információjáról tudomást szerző fél azt kizárólag a jelen keretszerződéssel kapcsolatban használhatja fel, a másik fél előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül azt harmadik féllel nem közölheti, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, nem reprodukálhatja. 9.5. Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás bizalmas információit kölcsönösen, úgy védik, mint a sajátjukat. Minden, a jelen keretszerződés alapján átvett bizalmas információt – beleértve az arról készített bármilyen hordozón lévő másolatot is – az információtulajdonos rendelkezésének megfelelően vissza kell szolgáltatni, vagy meg kell semmisíteni az alábbi esetekben: a keretszerződés hatályát veszti, a keretszerződés megszűnik, az információtulajdonos azt megkívánja. 9.6. Eladó tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Vevő tevékenységének végzését a jelen szerződés hatálya alatt más gazdasági társaság veszi át, úgy ezen gazdasági társaság az Eladó külön hozzájárulása nélkül – az Eladó írásbeli értesítése mellett – jogosult a szerződésbe a Vevő pozíciójába belépni és annak kötelezettségeit átvállalni, illetve jogait gyakorolni, feltéve, hogy ezen szerződéses jogutódlás az Eladó jogait nem csorbítja, kötelezettségeinek teljesítését nem teszi terhesebbé. 9.7. Jelen keretszerződés végrehajtásával kapcsolatos minden vitás kérdést a felek békés úton kísérelnek megoldani. Szerződő felek kötelesek a peren kívüli egyeztetés lefolytatni. Szerződő felek megállapodnak, hogy a tárgyalások eredménytelensége esetén a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény általános szabályai szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jár el. 9.8. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 9.9. A Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés teljesítésekor egyik fél sem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel a másik jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Ide tartozik, hogy a Felek tartózkodnak az egymás munkajogi állományába tartozó munkavállalók közvetett, vagy közvetlen foglalkoztatásától. Ennek biztosítása érdekében Xxxxx kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződéssel összefüggésben, annak teljesítése során sem Megrendelőnél, sem a MÁV Csoporthoz tartozó egyéb vállalkozásnál munkaviszonyban lévő alkalmazottat sem közvetlenül, sem közreműködői útján nem foglalkoztat, kivéve, ha ebbe a Megrendelő előzetesen írásban beleegyezett. Ezen szabály megsértése szándékos károkozásnak minősül és Eladót teljes kártérítési felelősség terheli. A rendelkezés betartását a Megrendelő biztonsági szervezete útján bármikor jogosult ellenőrizni. 9.10. Eladó kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a MÁV FKG Kft. Etikai Kódexét (elérhető: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx.xxx), az abban foglalt értékeket a jogviszony fennállása alatt magára nézve kötelezőnek fogadja el. Kijelenti, hogy vitás eset felmerülésekor a MÁV FKG Kft. által lefolytatott eljárásban együttműködik a vizsgálókkal. Vállalja, hogy a MÁV FKG Kft. nevében eljáró személy(ek) Etikai Kódexet sértő cselekményé(ei)t jelzi a MÁV FKG Kft. ügyvezetőjének. 9.11. Eladó jelen szerződést aláíró képviselője a Ptk. 3:31.§-ára is különös figyelemmel a jelen szerződés aláírásával kijelenti és teljes körű személyes felelősséget vállal azért, hogy a jelen szerződés vonatkozásában képviseleti joga nincs korlátozva és nyilatkozattétele nincs feltételhez vagy jóváhagyáshoz kötve. Amennyiben az aláíró nyilatkozattétele feltételhez vagy jóváhagyáshoz van kötve harmadik személyekkel szemben, akkor jelen szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy a feltétel bekövetkezett, vagy a szükséges jóváhagyást megszerezte, illetve a korlátozás nem terjed ki a jelen szerződés megkötésére és aláírására. A szerződő felek rögzítik, hogy az esetleges korlátozás megszegéséből eredő teljes felelősség az aláírót terheli, a korlátozás a MÁV FKG Kft-vel szemben nem hatályos és annak semmilyen következménye a MÁV FKG Kft-t nem terheli. 9.12. A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
Vegyes rendelkezések 12.1. Szerződő felek rögzítik, hogy a jelen szerződés bevezető részében feltüntetett címek értesítési címek, egymásnak címzett jognyilatkozataikat ezen a címen közlik egymással. Kötelezettséget vállalnak, hogy értesítési címük megváltozását egymással 5 napon belül írásban közlik. Megállapodnak, amennyiben egymásnak címzett küldeményeik „nem kereste”, „címzett elköltözött” „kézbesítés akadályozott” jelzéssel érkezne vissza, a küldemény postára adásától számított 5. munkanapon kézbesítettnek minősül. 12.2. Amennyiben a szerződés valamely rendelkezése jogellenes, érvénytelen, érvényesíthetetlen, vagy azzá válik, úgy ez a tény a szerződés egyéb rendelkezéseinek jogszerűségét, érvényességét, hatályát nem érinti. Ebben az esetben a felek kötelesek az érvénytelen rendelkezést olyan hatályos vagy végrehajtható rendelkezéssel helyettesíteni, amely a lehető legjobban megfelel a hatályát vesztett vagy végrehajthatatlan rendelkezés szellemének, gazdasági célkitűzésének és tartalmának. A szerződésre a Ptk. részleges érvénytelenségre vonatkozó szabályai megfelelően alkalmazandók. 12.3. Felek rögzítik, hogy a követelés elévülésére az általános szabályok az irányadóak, azonban megállapodnak abban, hogy a Bérlő nem teljesítése esetén a Bérbeadó által a Bérlő részére küldött teljesítésre vonatkozó írásbeli felszólítás az elévülést mindenkor megszakítja. 12.4. A szerződés tartalmazza a felek közötti megállapodás valamennyi, lényeges feltételét. A szerződés hatálybalépésével hatályát veszti valamennyi közlés, tárgyalás és megállapodás (szóbeli vagy írásbeli), amelyet a Felek a szerződés tárgyát illetően a szerződés kelte előtt tettek, vagy kötöttek. A Felek rögzítik, hogy a jelen pontban foglalt kikötés a Ptk. 6:87. §-a szerinti teljességi záradéknak minősül. 12.5. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény, a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV.29.) Kormány rendelet, a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Kormány rendelet, a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról szóló 133/2013. (XII. 29.) VM rendelet, illetve az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései és az Alcsi-Holt-Tisza Kódex az irányadók.
Általános rendelkezések I.1.1 Jelen szabályzat azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek – ellenkezô szerzôdéses kikötés hiányában – az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) élet-, nyugdíj- és balesetbiztosítási (összeg- biztosítás), illetôleg egészségbiztosítási szerzôdéseire érvényesek, feltéve, hogy a szerzôdést a jelen feltételekre hivatkozva kötötték, s amennyiben az alap- és kiegészítô biztosítások, valamint technikai kiegészítôk különös feltételei másképp nem rendelkeznek. I.1.2 A jelen szabályzatban, valamint az alap- és kiegészítô biztosítások, valamint technikai kiegészítôk feltételeiben nem rendezett kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók. A felek közötti jogvitára a magyar bíróságok rendelkeznek joghatósággal. I.1.3 A szerzôdés nyelve magyar. A szerzôdô kérésére a biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és átadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekintendô hitelesnek. I.1.4 A biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó minden biztosítási díj, költség, illetve kockázati díj, szolgáltatási összeg (illetve további összegszerûen meghatározott mennyiség) fôszabály szerint forintban, illetve a mindenkori magyar hivatalos fizetôeszközben értendô és teljesítendô. I.1.5 A felek, így a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett, valamint a biztosító képviselôje a következô módon teheti meg a szerzôdés módosításával kapcsolatos, illetve a feltételekben meghatározott egyéb nyilatkozatait a biztosító felé: személyesen írásban megerôsítve, postai levélben, faxon, online ügyfélszolgálaton, továbbá elôre meghatározott esetekben telefonon és elektronikus úton. Ezeken túl minden olyan formában, amelynél lehetôség van a biztonságos beazonosításra, a tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevô személyének és a nyi- latkozattétel idôpontjának azonosítására, kivéve, ha a szerzôdéses megállapodás valamely nyilatkozatra különös formát ír elô. I.1.6 A jelen szabályzatban, valamint az alap- és kiegészítô biztosítások feltételeiben szereplô, a biztosítót terhelô írásbeli közlések esetében írásbelinek minôsül a fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott, elektronikus úton küldött irat is, valamint minden olyan módszer, amelyet magyar jogszabály aktuálisan írásbelinek minôsít. I.1.7 Jelen biztosítási szerzôdést érintô kötelezô adóelôírások jogszabályi módosítása esetén jelen biztosítás egyoldalúan annak érde- kében módosítható, hogy az éppen hatályos adójogi jogszabályoknak mindenkor megfeleljen. Az adójogi jogszabályváltozások kihirdetését követôen a biztosító a szerzôdôt írásban értesíti a szerzôdését érintô módosításokról. A biztosító egyben arról is tájékoztatni köteles a szerzôdôt, hogy az értesítés átvételét követô 30 napon belül a módosítást írásban elutasíthatja, elutasítás esetén azonban a szerzôdô eleshet mindazon esetleges adó-elônytôl, amely a módosítás elfogadása esetén részére biztosítva lett volna. Az elutasítás elmaradása esetén a szerzôdés a biztosító által közölt módosítás szerint marad hatályban.
Szerzői jogi rendelkezések 1. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások vonatkozásában a Megrendelő a részére történő átadással teljes, átruházható, és korlátozásmentes (térben, időben, felhasználási módban) felhasználási jogot szerez. A felhasználási jog ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. 2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által átadott terveket, adott esetben egyéb a szerzői jog által védett dokumentumokat Vállalkozó kizárólag csak a jelen szerződés teljesítéséhez használhatja fel, egyebekben azon semmiféle felhasználási jogot nem szerez. Ennek megsértéséből eredő valamennyi hátrányos jogkövetkezmény a Vállalkozót terheli. A jelen szerződés körében történő felhasználás után Vállalkozónak a Megrendelő felé nem kell ellenértéket megfizetnie. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelő a rendelkezés jogát jelen szerződéssel kiköti, így a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik.
Különös rendelkezések (%) (%) 1602 42 Más elkészített és konzervált hús, sertés- ből, lapocka és részei 5 100 A „B” oszlopban megjelenített száza- lékos csökkentés fokozatos, ezen megállapodás hatálybalépését követő 5. évtől kezdve a 12. évig bezárólag 1602 49 Más elkészített és konzervált hús, sertés- ből, más, beleértve a keverékeket is 5 100 A „B” oszlopban megjelenített száza- lékos csökkentés fokozatos, ezen megállapodás hatálybalépését követő 5. évtől kezdve a 12. évig bezárólag 1602 50 Más elkészített és konzervált hús, szar- vasmarhafélékből 5 100 A „B” oszlopban megjelenített száza- lékos csökkentés fokozatos, ezen megállapodás hatálybalépését követő 5. évtől kezdve a 12. évig bezárólag 1602 90 Más elkészített és konzervált hús, bele- értve az állati vérből készült termékeket is 5 100 A „B” oszlopban megjelenített száza- lékos csökkentés fokozatos, ezen megállapodás hatálybalépését követő 5. évtől kezdve a 12. évig bezárólag 1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban 5 100 1702 11 Tejcukor és tejcukorszirup, legalább 99 tömegszázalék tejcukortartalommal, vízmentes laktózra vonatkoztatva, szárazanyagra számítva 5 100 1702 19 Tejcukor és tejcukorszirup, más 5 100 1702 20 Xxxxxxxxxx és juharcukorszirup 5 100 1702 30 Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, gyümölcscukor-tartalom nélkül vagy 20 tömegszázaléknál kevesebb gyümölcs- cukor-tartalommal, szárazanyagra számítva 5 100 1702 40 Szőlőcukor és szőlőcukorszirup, legalább 20, de kevesebb mint 50 tömegszázalék gyümölcscukor-tartalom- mal, szárazanyagra számítva, az invert- cukor kivételével 5 100 1702 60 Más gyümölcscukor és gyümölcscukor- szirup, 50 tömegszázalékot meghaladó gyümölcscukor-tartalommal, száraz- anyagra számítva, az invertcukor kivéte- lével 5 100 A B C Libanoni vámkód Árumegnevezés (1) Jelenleg alkal- mazott vámtétel Az „A” oszlopban megjelenített vámtétel csök- kentése, ezen megállapodás hatálybalépés- étől számított ötödik évtől
Vegyes és záró rendelkezések A jelen szerződésben foglalt jogokat és kötelességeket a másik Fél írásos hozzájárulása nélkül egyik Fél sem ruházhatja át más személyre. A Bérlő úgy nyilatkozik és felelőssége vállal, hogy vonatkozásában nem áll fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 25. § (1) bekezdésében írt esetek egyike sem. A Bérlő kijelenti, hogy vele szemben nem állnak fenn a 10.3. pont f) - m) alpont szerinti körülmények, egyben vállalja, hogy azok esetleges későbbi bekövetkeztéről a Bérbeadót 3 munkanapon belül írásban értesíti. A Bérbeadó jelen szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 11. § (11) bekezdésében foglalt követelményeknek megfelel, továbbá, hogy az Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. b) pontja szerinti átlátható szervezet. A Bérlő nyilatkozatát a Szerződés 3. számú melléklete tartalmazza. A Felek rögzítik, valamint a Bérlő kifejezetten hozzájárul, hogy a Bérbeadó jelen pont szerinti feltétel ellenőrzése céljából, a jelen szerződésből eredő követelések elévülésig jogosult a Bérlő átláthatóságával összefüggő adatokat kezelni. A Bérlő tudomásul veszi, hogy a Bérbeadó abban az esetben, ha a Bérlő tulajdonosi szerkezete, felépítése oly módon változik meg, amelynek eredményeként már nem minősül átlátható szervezetnek, jogosult és köteles jelen szerződést a Bérlővel megszüntetni. A Bérlő vállalja, hogy jelen szerződés teljesítéséig az átláthatósági nyilatkozatban bekövetkező változásokról Bérbeadót haladéktalanul, de legfeljebb 3 munkanapon belül írásban értesíti, és e határidőn belül a módosított átláthatósági nyilatkozatot a Bérbeadó részére benyújtja. A Szerződés módosítására, kiegészítésére kizárólag írásban, közös megegyezéssel, mindkét Fél erre jogosított képviselőjének aláírásával van lehetőség. Nem minősül szerződésmódosításnak a Felek adataiban, képviseletében bekövetkező változás, melyről azonban Xxxxx kötelesek haladéktalanul írásban értesíteni egymást. A jelen Szerződés szerint szükséges valamennyi nyilatkozatot a Felek írásban (postai vagy elektronikus úton közölve) kötelesek megtenni. A szerződésszegéssel, illetve a Szerződés megszűnésével kapcsolatos nyilatkozatok kizárólag postai úton kézbesíthetők. A jelen Szerződéssel kapcsolatos írásbeli nyilatkozatok akkor is szabályszerűen közöltnek tekintendők, ha a címzett az átvételt megtagadta, vagy a küldeményt nem vette át. Ilyen esetben a kézbesítés időpontja az átvétel megtagadásának napja, illetve a kézbesítés eredménytelen megkísérléséről szóló postai jelentés napja. Felek egybehangzóan rögzítik, hogy a Szerződés aláírását megelőzően nem jutott tudomásukra olyan tény, adat, körülmény, amelynek ismeretében a Szerződést nem kötötték volna meg, továbbá nem ismernek olyan tényt vagy körülményt, amely a Szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek teljesülését hátrányosan érintené. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződéssel létrejött jogviszonnyal kapcsolatban felmerülő egymás közti vitás kérdésekben elsődlegesen peren kívüli tárgyalás útján törekszenek egyezségre jutni. Feleknek meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy közvetlen tárgyalások útján rendezzenek minden olyan vitás kérdést, nézeteltérést, mely közöttük a Szerződéssel kapcsolatban merül fel. Amennyiben azt bármelyik Fél kezdeményezi, a vitás kérdések peren kívüli rendezése érdekében a Felek kötelesek mindkettőjük által előzetesen elfogadott szakértő(k) közreműködését igénybe venni. A Szerződés értelmezésére és a nem szabályozott kérdésekben különösen a Ptk., a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályok rendelkezései az irányadók. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek: számú melléklet: Bérlő ajánlata (ajánlati adatlap) számú melléklet: Titoktartási nyilatkozat számú melléklet: Nyilatkozat átláthatóságról