GB393 JELŰ FLOTTA CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK
Az OTP Csoport partnere
GB393 JELŰ FLOTTA CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK
A biztosítási szerződés alapján a Groupama Biztosító Zrt. (székhely: 1146 Bu- dapest, Erzsébet xxxxxxxx xxxx 0/C, a továbbiakban: biztosító) köteles a szer- ződésben meghatározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét követően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a jelen szerződésben meghatározott szolgáltatást teljesíteni.
Az ajánlat, az adatközlő, a kötvény és a jelen biztosítási fel- tételek a felek közti megállapodás minden feltételét tartal- mazzák, így a korábbi megállapodások, nyilatkozatok hatá- lyukat vesztik, és nem képezik jelen szerződés részét.
A jelen biztosítási feltételben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.
1. A biztosítás tárgya
A biztosított jármű (a továbbiakban jármű) a szerződésben megnevezett, érvényes magyar hatósági jelzésekkel és dokumentumokkal ellátott jármű. A jármű a szerződésben feltüntetett állapotban és felszereltséggel van biz- tosítva.
Jelen szerződés alapján a biztosító nem vállal kockázatot bérleti szerződés alapján egy évnél rövidebb időre bérbe adott járműre.
Járműnek minősül a jelen szerződés szempontjából:
– személygépkocsi;
– tehergépkocsi;
– vontató;
– pótkocsi;
– autóbusz.
2. A szerződés alanyai
2.1. Biztosító
Groupama Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
2.2. Szerződő
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/C Nyomtatványszám: 13541/1 – Hatályos 2017. november 1-jétől visszavonásig.
Az a személy, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt, vagy a biztosítást ilyen személy (biztosított) javára köti meg. Az e rendelkezés ellenére kötött kár- biztosítási szerződés semmis. A szerződőt terheli a díjfizetési kötelezettség, a biztosító a jognyilatkozatokat hozzá intézi, és a szerződő köteles a nyilat- kozatok megtételére is.
2.3. Biztosítottak
A biztosító szolgáltatására a biztosítottak jogosultak.
2.3.1. Biztosított a jármű tulajdonosa, illetve, amennyiben a jármű lízing- szerződés keretében finanszírozott, biztosított a jármű üzemben tartója (lízingbevevő). Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biz- tosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépés- hez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összes- sége a biztosítottra száll át.
2.3.2. Társbiztosított a szerződő/biztosított külön nyilatkoza- ta alapján a jelen szerződésben társbiztosítottként megjelölt hitelező vagy lízingbeadó. A biztosítási szerződésből eredő, a biztosítottat terhelő kötelezettségek – így különösen a közlé- si, változás- és kárbejelentési, valamint kármegelőzési köte-
lezettség – a társbiztosítottat annyiban terhelik, amennyiben ezen körülményekről tudomással bír, illetve, amennyiben a biztosított vagyontárgy a birtokában van.
2.3.3. Kiegészítő biztosítás esetén a jármű tulajdonosán túl biztosított a poggyász tulajdonosa, illetve, aki a biztosítási esemény bekövetkeztekor a gépjármű tulajdonosának engedélye alapján a járművet jogszerűen vezeti, illetve akik egyidejűleg a biztosított személy által vezetett járműben a gép- jármű tulajdonosának engedélyével utasként jogszerűen tartózkodnak, ki- véve az autóstopposként utazó személyt.
3. A biztosítási szerződés létrejötte
3.1. A szerződő a biztosítási szerződés megkötését írásbeli ajánlattal kez- deményezi. A szerződő az ajánlatához annak megtételétől számított 15 napig kötve van. Kockázatelbírálási idő az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezésétől számított 15 nap.
3.2. A szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal – az ajánlat- nak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszame- nő hatállyal akkor jön létre, amikor a biztosító az ajánlat el- fogadásáról és a fedezet igazolásáról a kockázatelbírálási idő alatt kötvényt állít ki. Ha a kötvény a szerződő fél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően késede- lem nélkül (legfeljebb 15 napon belül) írásban nem kifogásolja, a szerződés a kötvény szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés lénye- ges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a kötvény átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a kockázatelbírálásra nyitva álló 15 napos határidőn belül elutasítja.
3.3. A biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül is létrejön a szerződés, ha a biztosító az ajánlatra annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül nem nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tették. Ebben az esetben a szerződés – az aján- lat szerinti tartalommal – az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal a kockázat- elbírálási idő elteltét követő napon jön létre. A biztosító a szerződés létrejöttéről kötvényt állít ki.
Ha a kockázatelbírálási idő alatt a biztosítási esemény bekö- vetkezik, az ajánlatot a biztosító csak abban az esetben uta- síthatja vissza, ha ennek lehetőségére az ajánlati lapon a fi- gyelmet kifejezetten felhívta, és az igényelt biztosítási fede- zet jellege vagy a kockázatviselés körülményei alapján nyil- vánvaló, hogy az ajánlat elfogadásához a kockázat egyedi el- bírálása szükséges.
Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér a jelen biztosítási feltételben foglaltaktól, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított tizenöt napon belül javasolhatja, hogy a szerződést a biztosítási feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerző- dő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra tizenöt napon belül nem vála- szol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban fel- mondhatja.
3.4. A biztosító a biztosítási ajánlat megtételekor vagy azt kö- vetően befizetett biztosítási díjat kamatmentesen kezeli. A biztosítási ajánlat visszautasítása esetén, illetve, amennyiben a szerződés nem jött létre, a biztosító az addig befizetett biz- tosítási díjat 8 napon belül kamatmentesen visszafizeti a szer- ződő részére.
4. A szerződés területi hatálya
Magyarország és a mindenkor érvényes Nemzetközi Zöldkártya Egyezmény európai tagországainak területe, a kiegészítő biztosításban meghatározott eltérésekkel.
5. A kockázatviselés kezdete
A biztosító kockázatviselése az ajánlaton, illetve az adatköz- lőn meghatározott időpontban, ennek hiányában az ajánlat, illetve adatközlő biztosító részére történt átadásának idő- pontjában kezdődik.
A kockázatviselés kezdő időpontja nem előzheti meg az aján- latnak a biztosító részére történt átadásának időpontját.
6. A szerződés módosítása, a biztosítási kockázat jelentős növekedése
A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. A szerződés módosítását bármelyik fél írásban kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban.
Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szer- ződés módosítására, vagy a szerződést harminc napra írásban felmond- hatja.
Ha a szerződő fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül nem vá- laszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a követ- kezményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő fi- gyelmét felhívta.
Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személy- re vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnöveke- dése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában a szerződés módosítására vonatkozó javaslatot nem tehet, illet- ve a szerződést nem mondhatja fel.
7. A szerződés tartama, díjfizetés és értékkövetés
7.1. A biztosítási szerződés – ha a felek másképp nem állapodnak meg – határozatlan időtartamra jön létre. A határozatlan időtartamra kötött szer- ződések esetén a biztosítási időszak egy év. A biztosítás évfordulója minden naptári év első napja.
7.2. A díjfizetési kötelezettség a szerződőt terheli. A biztosítás első díjrész- lete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes, a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerző- dés létrejöttekor kell megfizetni.
7.3. Amennyiben a szerződő a díjfizetés módjára tekintettel díjkedvezményben részesül, a díjfizetés módjának megváltoz- tatása esetén a kedvezményt elveszti. Banki díjlehívásra adott meghatalmazás esetén, ha a biztosítási díj lehívása a szerződő érdekkörébe tartozó okból (ideértve a bank érdekkörébe tar- tozó okot is) nem hajtható végre, a biztosító jogosult a díjfize- tési módot csekkes díjfizetésre módosítani.
7.4. Ha a biztosított belép a szerződésbe, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a biztosított a szerződő féllel egyetemlegesen felelős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit – ideértve a biztosítási díja- kat is – megtéríteni.
7.5. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó szabá- lyok megfelelő alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel a szerző- dő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn.
Ha a biztosítási esemény díjjal nem fedezett kockázatviselés alatt következett be, a biztosító a még meg nem fizetett díjat a szolgáltatás összegéből beszámítással levonhatja.
7.6. Ha a jármű vonatkozásában a biztosítási esemény bekö- vetkezik, és ezáltal az adott jármű vonatkozásában a biztosí- tási fedezet megszűnik, a biztosító az adott jármű vonatkozá- sában az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését kö- vetelheti. Így amennyiben a biztosító a jármű pótlási költsége címén szolgáltatást fizet, a kifizetés napján az adott járműre vonatkozó teljes biz- tosítási időszakra vonatkozó biztosítási díj megilleti, amelynek a meg nem fi- zetett részét a biztosító az önrésszel már csökkentett biztosítási összegből beszámítás útján levonja.
7.7. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet köteles visszatérí- teni.
A biztosító a visszajáró biztosítási díjat a szerződés megszűné- sétől számított 8 napon belül kamatmentesen fizeti vissza a szerződő részére.
7.8. A felek megállapodnak a biztosítási díj rendszeres, értékkövető válto- zásáról, így a biztosító jogosult minden biztosítási időszakra a díjat indexá- lással módosítani. Az indexálás maximális mértéke a Központi Statisztikai Hivatal által a tárgyévben közzétett, a megelőző évre vonatkozó éves fo- gyasztói árindex. A biztosító a módosított díjról köteles a szerződőt az új biztosítási időszak kezdetét 60 nappal megelőzően írásban értesíteni.
8. A szerződés megszűnésének esetei
8.1. A szerződés lejárata
A határozott idejű szerződés a szerződésben megjelölt időpontban meg- szűnik.
8.2. Rendes felmondás
A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási határidővel felmondhatják.
A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis.
Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negye- dik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja.
A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a díjen- gedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára te- kintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény).
Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szerződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás érvény- telenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével lesz hatályos.
8.3. Érdekmúlás, lehetetlenülés
Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált vagy
a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfe- lelő része megszűnik.
Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik.
A biztosítási érdek megszűnéséhez fűződő jogkövetkezmé- nyek nem alkalmazhatók, ha az érdekmúlás kizárólag a bizto- sított vagyontárgy tulajdonjoga átszállásának következmé- nye, és a vagyontárgy más jogcím alapján már korábban is az új tulajdonos birtokában volt (például lízingbevevő szerzi meg a vagyontárgy tulajdonjogát). Ebben az esetben a tulajdon- joggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a koráb- bi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős. A szerződést vagy adott járműre vonatkozó fedezetet bármelyik fél a tulajdon- jog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel felmondhatja.
Érdekmúlással szűnik meg a szerződés vagy adott járműre vonatkozó fede- zet különösen a jármű forgalomból történő végleges kivonásakor. A jármű forgalomból történő ideiglenes kivonása esetén a casco szerződés nem szű- nik meg, és a szerződés nem szüneteltethető.
A szerződőnek, illetve biztosítottnak a jelen biztosítási feltételek 11. pont- jában leírtaknak megfelelően kell bejelentenie a biztosítási esemény bekö- vetkezésének lehetetlenné válásával, valamint az érdekmúlással kapcsola- tos változásokat.
8.4. Díjnemfizetés
Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szer- ződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A pót- határidő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékes- ség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton ér- vényesíti.
A díjfizetés elmulasztása a törvény erejénél fogva eredményezi a biztosítási szerződés megszűnését, ezért a megszűnést követően teljesített díjak, sem a szerződés hatályának meghosszabbodását, sem új szerződés keletkezését nem eredményezik.
Abban az esetben, ha a szerződés a fent részletezett módon, a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerződő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására (reaktiválására). A biztosító a biztosítási fe- dezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthat- ja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik. A helyreállítási (reaktiválási) kérelem elfogadá- sáról a biztosító dönt.
8.5. Biztosítási esemény bekövetkezése miatti megszűnés Amennyiben a jármű pótlási költségeinek térítését eredményező biztosítási esemény bekövetkezik, a szerződés vagy adott járműre vonatkozó fedezet megszűnik.
8.6. Szerződés megszűnésének egyéb esetei
A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért.
9. Biztosítási események, kizárás, mentesülés
9.1. A biztosítási események
9.1.1. Fizikai károsodás (sérülés, rongálódás)
Elemi kár: a biztosított járművet közvetlenül vagy közvetve károsító tűz, villámcsapás, robbanás, a Mercalli-Sieberg skála alapján legalább 5. foko- zatúnak jelzett földrengés, továbbá földcsuszamlás, kő- és földomlás, ter- mészetes üreg vagy talajszint alatti ismeretlen építmény beomlása, szélvi-
har, felhőszakadás, árvíz, belvíz, vezetéktörésből eredő vízkár, jégverés, le- zúduló hótömeg és hónyomás által okozott károsodás.
Töréskár: a biztosított járműben bekövetkező baleseti eredetű, kívülről ható, hirtelen fellépő erőhatás által okozott maradandó alakváltozás, sérü- lés, valamint idegen személy rongálása.
9.1.2. Lopás, rablás
Lopáskár: valamennyi kár, amely a biztosított járműben azzal összefüg- gésben következett be, hogy:
– a járművet az elkövető ellopta (ideértve a jogtalan használat végett el- követett önkényes elvételt is);
– a jármű alkatrészeit és (vagy) tartozékait a járműből a teljes jármű ello- pása nélkül az elkövető jogtalanul kiemelte, ki- vagy leszerelte és eltu- lajdonította;
– a járművet az elkövető a jármű ellopása vagy alkatrészének lelopása (jogtalan kiemelése, kiszerelése, leszerelése, a teljes biztosított jármű el- tulajdonítása) során, illetve ezek kísérlete során megrongálta;
– a jármű tárolására szolgáló, legalább biztonsági zárral ellátott helyiség- be (garázs, telephely) az elkövető jogtalan behatolása során vagy azt követően okoz kárt a biztosított vagyontárgyban.
Biztonsági zárnak minősül a minimum 5 csapos hengerzár, a minimum 6 rotoros mágneszár, a szám- vagy betűjel-kombiná- ciós zár, amennyiben a variációs lehetőségek száma meghalad- ja a 10 000-et, valamint az egyedileg minősített lamellás zár, továbbá minden olyan fel nem sorolt zár és zárbetét, amely – annak MABISZ minősítése szerint – biztonsági zárnak minősül. Rabláskár: rablásnak minősül, ha az elkövető a biztosított járművet akként tulajdonítja el, hogy az elvétel során – vagy az elvett vagyontárgy megtartása érdekében – erőszakot vagy az élet, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg a biztosítottat vagy a járművet a biztosított engedélyével használó személyt öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi. Rabláskárnak minősül a biztosított járműben rablás, illetve annak kísérlete következtében beálló rongálódási kár is.
9.1.3. A kiegészítő biztosítások biztosítási eseményei
A kiegészítő biztosítási fedezet választása esetén a fizikai károsodás, lopás, rablás biztosítási eseményeken túl biztosítási esemény:
– A jármű menetképtelensége a fizikai károsodás, lopás, rablás biztosítá- si események vagy a gépjármű műszaki meghibásodása, üzemzavara miatti menetképtelensége.
– Baleset (amely a biztosítottat a fizikai károsodás, lopás, rablás biztosítá- si események kapcsán éri, és amellyel okozati összefüggésben a balese- tet követő 3 hónapon belül meghal, vagy a jelen feltételek 13.4. pont- jában meghatározottak szerint legalább 50%-os maradandó egészség- károsodást szenved).
– Poggyász fizikai károsodása, ellopása, elrablása (a jármű vezetőjének és/vagy utasának az erre a célra szolgáló helyen megfelelően elhelye- zett, belföldön szállított, olyan személyi használatú vagyontárgyai vo- natkozásában, amelyek nincsenek a járműbe beépítve).
9.2. Kizárások
Nem nyújt szolgáltatást a biztosító:
– ha a járművön hatósági engedélyhez kötött átalakítást vé- geztek, de a szükséges engedélyt a káresemény előtt nem szerezték meg, és a káresemény összefüggésben van az át- alakítással;
– ha a kárt a szakszerűtlen üzemeltetés okozta, vagy ha a kár a jármű elhanyagolt műszaki állapotának következmé- nye, illetve, ha tűzrendészeti előírások megsértésének a következménye;
– töréskár esetén a jármű nem rendelkezett érvényes mű- szaki vizsga igazolással;
– a jármű olyan felszereléseiben keletkezett károkra, amelye- ket az érvényes hatósági előírások tiltanak vagy külön enge- délyhez kötnek, de a szükséges engedélyt a káresemény előtt nem szerezték meg;
– a járműről leszerelt alkatrészekben, tartozékokban kelet- kezett károkra;
– a jármű üzem- és kenőanyagaiban keletkezett károkra;
– a járműből szerszám nélkül kivehető audioberendezés el- lopása miatti kárra;
– a nem gyárilag beszerelt és nem levehető előlappal ren- delkező audioberendezés ellopása miatti kárra;
– a nem gyárilag beszerelt navigációs készülékek ellopása mi- atti kárra;
– nyitott utasterű (cabrio) gépjármű esetén az utastérből el- tulajdonított bármely alkatrész vagy felszerelés ellopásá- val vagy megrongálásával okozott kárra;
– a jármű értékcsökkenésére;
– az egyébként javítható alkatrész kicserélése esetén fellépő többletköltségre;
– a biztosítási esemény következtében sérült alkatrészeken kívüli részek fényezési költségére;
– a nem baleseti jelleggel bekövetkezett károkra (pl. műsza- ki hiba, elhasználódás, fagyás stb.);
– a járművet autóverseny vagy arra való felkészülés részt- vevőjeként ért károkra;
– a jármű rakodása közben, annak következményeként ke- letkezett károkra;
– a jármű rakományának elmozdulása miatt keletkezett ká- rokra;
– a járműben szállított gyúlékony, robbanó, maró, korrodá- ló anyagok által előidézett vagy általuk súlyosbított ká- rokra (a súlyosbítás mértékének megfelelő részre);
– a radioaktív sugárzás által okozott károkra;
– a környezetszennyezés által okozott károkra;
– azokra a károkra, amelyek felkelés, tüntetés, zavargás, sztrájk, terrorcselekmények, háború következtében kelet- keztek, függetlenül attól, hogy az említett események hi- vatalos formában (engedély, hadüzenet) zajlottak-e;
– a gépjármű munkagépként történő használatával össze- függő károkra, így különösen, ha az a különleges gépjár- mű munkavégzése közben vagy a közlekedésre való felké- szítése alkalmával keletkezett; jelen szabályzat szempont- jából:
– különleges gépjármű a felszereltsége (pl. daru, rakodó-, kotró- vagy tűzoltó berendezés) következtében a sze- mély- és áruszállításon túlmenően munkavégzésre is al- kalmas gépjármű;
– különleges gépjárműnek kell tekinteni a gépjárművek szállítására szolgáló tehergépjárműveket és vontatmá- nyaikat is;
– munkagépként történő használatnak minősül a gépjármű rakományának eltávolítására szolgáló berendezés (példá- ul: billenő plató) bármilyen működtetése is, függetlenül attól, hogy ezen berendezés működtetése a jármű álló vagy mozgó helyzetében történik, és az adott körülmé- nyek között ténylegesen történt-e munkavégzés;
– amennyiben a fogyasztó szerződő, biztosított vagy velük egy háztartásban élő hozzátartozójuk, illetve a fogyasztó- nak nem minősülő szerződő, biztosított – a jármű megóvá- sában közvetlenül érdekelt – tagja, alkalmazottja vagy megbízottja, vagy a járművet jogosan használó más sze- mély a járművet az adott járműkategória vezetésére érvé- nyes gépjárművezetői engedély nélkül vagy kábítószer, vagy a vezetési képességeket hátrányosan befolyásoló egyéb szer, vagy alkohol hatása alatt vezette. Nem minősül gépjárművezetői engedély nélküli vezetésnek, ha a gép- járművet lejárt gépjárművezetői engedéllyel vezették, de azt a káreset után 30 napon belül, változatlan feltételekkel meghosszabbították.
Nem nyújt szolgáltatást a biztosító a lopáskárok és az ennek következtében keletkezett egyéb károk esetében:
– ha a járművet nem zárták le megfelelően;
– ha a jármű a lopás időpontjában nem állt a szerződésben megnevezett, illetéktelen használat ellen védő rendszer vé- delme alatt;
– a jármű zárainak megrongálása után, a lopás elleni védelmi rendszer meghibásodása után, illetve, ha a jármű kulcsainak elvesztését követően nem gondoskodtak haladéktalanul a zárak és a lopás elleni védelmi rendszer szakszervizben tör- ténő átkódolásáról vagy cseréjéről, addig pedig a jármű vé- dett helyen történő tárolásáról;
– ha nem gondoskodtak a jármű kulcsainak zárt vagy meg- felelően őrzött helyen történő tárolásáról;
– ha a biztosított vagy a szerződő nem tudott hitelt érdem- lő módon elszámolni a járműhöz tartozó összes kulccsal, a jármű forgalmi engedélyével, illetve törzskönyvével;
– ha a jármű audioberendezésének ellopását követően a biz- tosított vagy a szerződő nem tudott hitelt érdemlő módon elszámolni a berendezés lopás elleni védelmét szolgáló, le- vehető alkatrészével;
– ha a biztosított vagy a szerződő a járművet bármilyen jog- címen más birtokába adja (különösen ideértve a bérlet vagy kölcsön esetét), és a járművet az ily módon jogszerű- en birtokló személy elsikkasztja (ellopja) vagy más módon eltulajdonítja, elidegeníti.
A jelen szerződés vonatkozásában kulcs: a jármű ajtajainak lezárására és ki- nyitására, az illetéktelen használat elleni védelmi rendszer ki- és bekapcso- lására szolgáló, a járműhöz rendszeresített eszközök.
A jelen szerződés vonatkozásában nyilvánosság számára nyitva álló terüle- ten (strand, uszoda, stb.) zárt helynek minősül: az erre a célra létesített ér- tékmegőrző.
Nem tekinthető megfelelően lezártnak a gépjármű, ha bármelyik zárbetét hiányzik, vagy oly módon rongálódott, hogy a zár a jármű kulcsainak hasz- nálata nélkül működtethető, illetve az ablakai a lopás időpontjában nem voltak zárt állapotban.
Nem nyújt szolgáltatást a biztosító a rabláskárok és az ennek következtében keletkezett egyéb károk esetében, amennyi- ben bizonyítja, hogy a jármű illetéktelen használat ellen védő rendszerét nem rendeltetésszerűen használták, vagy az a rab- lás időpontjában nem volt működőképes.
A biztosító nem köteles fedezetet vállalni, vagy jelen szerző- dési feltételek szerint szolgáltatást nyújtani, illetve a biztosí- tó köteles a jelen biztosítási szerződés alapján a kártérítést elutasítani, ha az ilyen szolgáltatás nyújtására vagy kártérí- tés kifizetésére az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata alapján szankció, tiltó rendelkezés vagy korlátozás és/vagy az Európai Unió, Magyarország, az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett gazdasági vagy kereskedelmi szankció vonat- kozik.
9.3. Mentesülés
Mentesül a biztosító mindennemű szolgáltatási kötelezettsé- ge alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással:
– a szerződő fél vagy a biztosított;
– velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzletveze- tésre jogosult tagjuk vagy a biztosított vagyontárgyak ke- zelésével együtt járó munkakört betöltő alkalmazottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk; vagy
– a biztosított jogi személynek vezető beosztású tisztségvi- selője, vagy a biztosított vagyontárgy kezelésére jogosí- tott tagja, munkavállalója vagy megbízottja okozta.
A fenti rendelkezést a kármegelőzési és a kárenyhítési köte- lezettség megszegésére is alkalmazni kell.
10. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség
A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles
tanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támaszta- ni abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár meg- előzését vagy enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat, szak- képzettségi követelményeket.
A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kár- esemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiá- nyában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni.
A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre.
A kármegelőzés érdekében a szerződő és a biztosított köteles különösen a jármű kulcsait oly módon tárolni, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Lopás-, illetve rabláskár esetén, továbbá külföldön bekövetkezett bármilyen kárnál, kárenyhítési tevékenység csak a biztosítóval történt elő- zetes egyeztetést követően végezhető.
A kármegelőzés körében a szerződő és a biztosított köteles mindazon zá- rakat kicseréltetni, amelyek működtetéséhez szükséges kulcsokhoz, távirá- nyítókhoz illetéktelenek, elvesztés, lopás, elrablás vagy ezek kísérlete, vagy rongálás útján hozzájuthattak, illetve az említett zárak bármilyen egyéb okból az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak. Ha a jármű összes zára egy kulccsal működtethető, akkor az összes zár cseréje szükséges. A jármű zárszerkezetek fentiek szerint indokolt és számlával igazolt költségé- nek 50%-át a kicserélt elemek leadása és a kijavított jármű bemutatása esetén a biztosító biztosítási időszakonként egy alkalommal viseli.
A fentieken túl a szerződő fél és a biztosított a biztosító káresemény bekö- vetkezésekor adott utasításai, valamint az adott helyzetben általában elvár- ható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni.
11. A kár bejelentése
A biztosítónak a biztosítási eseményt az annak bekövetkezését vagy a bizto- sított, illetőleg a szerződő tudomására jutását követő két munkanapon belül írásban be kell jelenteni, a szükséges felvilágosítást meg kell adni, és lehető- vé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szerződő fél, illet- ve a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezését a szer- ződésben megállapított határidőben a biztosítónak nem je- lenti be, a szükséges felvilágosításokat nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését nem teszi lehető- vé és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lénye- ges körülmény kideríthetetlenné válik.
A szerződő fél, illetve a biztosított köteles bejelenteni a biz- tosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja és a biztosítási eseményt más biztosító számára is bejelenti.
A gépjárműben keletkezett tűz- vagy robbanáskárt a tűzrendészeti ható- ságnak is be kell jelenteni.
A lopás- és rabláskárt a biztosítón kívül a rendőrségnek is, a külföldön be- következő lopás- és rabláskárt a káresemény helye szerint illetékes külföldi hatóságnak is be kell jelenteni. A kárrendezéshez a biztosított köteles iga- zolni a feljelentés megtételét.
A biztosított, illetőleg a szerződő a károsult jármű kárfelvételi szemlézésé- ig, de legkésőbb a biztosítási esemény bejelentését követő öt napig a ká- rosult járművön legfeljebb csak a kárenyhítéshez szükséges változtatásokat eszközölheti. Nem áll be a biztosító szolgáltatási kötelezettsé- ge, ha a megengedettnél nagyobb mértékű változtatás kö- vetkeztében a biztosító szolgáltatási kötelezettségének elbí- rálása szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlen- né váltak.
A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bi- zonyítása a szerződőt, illetve a biztosítottat terheli.
A biztosított, illetőleg a szerződő a kár bejelentése során minden esetben köteles a következőket a biztosítónak bemutatni, illetve átadni:
– kitöltött Gépjármű kárbejelentő lap;
– a járművet a biztosítási esemény bekövetkezésekor vezető személy gép- járművezetői engedélye;
– a jármű forgalmi engedélye vagy az annak bevonásáról szóló rendőrsé- gi határozat;
– a jármű törzskönyve;
– kötvény és az utolsó díjbefizetési igazolás;
– nem fogyasztó esetében aláírási címpéldány.
Az alább felsorolt esetekben a fentieken kívül a biztosító a kárkifizetéshez igényelheti a következők bemutatását:
Lopás, rablás és rongálás esetén:
– rendőrségi feljelentés, illetve a káreset helye szerinti országban tett fel- jelentés;
– a nyomozás felfüggesztéséről szóló rendőrségi határozat;
– a jármű forgalomból történő átmeneti kivonásáról szóló határozat;
– a járműhöz tartozó összes kulcs átadása;
a járműben található biztonsági berendezés távirányítói, jeladói;
– a jármű vásárlási számlája;
– a jármű szervizkönyve;
– a jármű audioberendezésének ellopása esetén a berendezés lopás elleni védelmét szolgáló, levehető alkatrész átadása;
– nyilatkozat és kérdőív lopáskárhoz.
Jármű helyreállítása esetén:
– javítási árajánlat;
– javítási számla, számlarészletező és alkatrész-beszerzési bizonylat;
– meghatalmazás javító részére;
– életvédelmi és biztonsági berendezések esetén típusazonos márkaszer- viz beszerzési és beszerelési számla;
– rendőrségi tájékoztató, igazolás vagy határozat;
– tűz- vagy robbanáskár esetén a tűzvizsgálati jelentés;
– szállítás esetén szállítási számla és fuvarlevél;
– tárolás esetén tárolási számla.
Totálkár esetén:
– javítási árajánlat;
– a jármű szervizkönyve;
– a jármű vásárlási számlája;
– roncsértékesítés adás-vételi szerződése;
– rendőrségi tájékoztató, igazolás vagy határozat;
– tűz- vagy robbanáskár esetén a tűzvizsgálati jelentés.
A balesetbiztosítás alapján bejelentett igény elbírálásához:
– halotti anyakönyvi kivonat;
– orvosi jelentés;
– kórházi zárójelentés;
– orvosi igazolás keresőképtelen állapotról;
– az örökösi minőséget megállapító közjegyzői vagy bírósági határozat;
– rendőri véralkohol-vizsgálat eredménye;
– rendőrségi/bírósági tájékoztató, igazolás vagy határozat.
12. Elévülési idő
Jelen biztosítási szerződésből eredő összes igény 2 év alatt évül el.
A főkövetelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések (pl. kamat) is elévülnek.
13. A biztosítási szolgáltatások
A járműre az ajánlat és a kötvény alapján az alábbi fedezet szintek szerinti szolgáltatást nyújtja a biztosító.
a. Teljes körű casco
Biztosító jelen feltételek 9.1. pontjában meghatározott biztosítási ese- mények bekövetkezése esetén a 13.1. pontban meghatározott pótlási költségeket és a 13.2. pontban meghatározott helyreállítási költségeket téríti meg.
b. Elemi kár
Biztosító jelen feltételek 9.1.1. pontjában meghatározott elemi kár esemé- nyek bekövetkezése esetén a 13.1. pontban meghatározott pótlási költsé- geket és a 13.2. pontban meghatározott helyreállítási költségek téríti meg.
c. Lopás
Biztosító jelen feltételek 9.1.2. pontjában meghatározott lopás, rablás
biztosítási események bekövetkezése esetén a 13.1. pontban megha- tározott pótlási költségeket téríti meg.
d. Lopás és totálkár
Biztosító jelen feltételek 9.1. pontjában meghatározott biztosítási ese- mények bekövetkezése esetén a 13.1. pontban meghatározott pótlási költségeket téríti meg.
e. Szélvédő
Biztosító jelen feltételek pótlási és helyreállítási költségek térítése alap- ján kizárólag a jármű ablaküvegeire nyújt biztosítást.
f. Törés
Biztosító jelen feltételek 9.1.1. pontjában meghatározott fizikai károso- dás (sérülés, rongálódás) biztosítási események bekövetkezése esetén a
13.1. pontban meghatározott pótlási költségeket és a 13.2. pontban meghatározott helyreállítási költségeket téríti meg.
Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat megfelelően kiegészíti.
A fenti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben alkal- mazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egy- idejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fede- zetfeltöltés díját közölte.
Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerző- dés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mel- lett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
A jármű pótlási és helyreállítási költségeire vonatkozó bizto- sítási összeg a jármű káridőponti értéke.
13.1. Pótlási költségek térítése
A jármű pótlási költsége a jármű káresemény időpontjában fennálló ma- gyarországi piaci értéke, de legfeljebb a magyarországi Eurotax katalógus, vagy az Eurotax ETAX járműértékelő programja alapján számított érték (kár- időponti érték).
A jármű pótlásának költségét téríti meg a biztosító, ha:
– a jármű a biztosítási esemény következtében olyan mértékben károso- dik, hogy helyreállítási költsége meghaladja a káridőponti érték 80%-át (totálkár), ahol helyreállítási költségen a biztosítási esemény következté- ben keletkezett fizikai károsodások magyarországi javítóműhelyben tör- ténő szakszerű helyreállításának márkára jellemző átlagos javítási költ- ségét értjük;
– a járművet ellopták vagy elrabolták, és a rendőrségi feljelentéstől szá- mított 60 napon belül nem került meg.
13.1.1. Maradvány (roncs) érték
A biztosító a maradvány (roncs) átvételére nem kötelezhető. Amennyiben a biztosító a maradványt (roncsot) nem vette át, a megállapított kárösszeg- ből levonja a maradvány (roncs) értékét.
A biztosító által közölt roncsértéknél alacsonyabb összegen történő roncs értékesítéshez – értékesítést megelőzően – a biztosító írásbeli engedélyének beszerzése szükséges.
13.2. Helyreállítási költségek térítése
A biztosító megtéríti a biztosítási esemény következtében keletkezett fizi- kai károsodások magyarországi javítóműhelyben elvégzett, szakszerű hely- reállításának számlával igazolt, márkára jellemző, átlagos javítási költségét. A biztosító a kárkifizetés teljesítése előtt jogosult a benyújtott javítási szám- la tartalmát ellenőrizni a javításhoz kapcsolódó beszerzési vagy alvállalkozói számla bekérésével és a jármű javítás utáni szemléjével.
A biztosító az új alkatrészekkel történő helyreállítás költségét téríti meg. Bizonylatok hiányában a felek a becsült kár összegszerűsége tekintetében megállapodást köthetnek, amelynek alapja a biztosító által kalkulált, a kár időpontjában alkalmazott átlagos nettó (áfa nélküli) helyreállítási költség, valamint a biztosító által megállapított csökkentett alkatész ár.
Az életvédelmi, biztonsági berendezések (légzsák, biztonsági öv) károsodá- sának helyreállításával kapcsolatos költségeket a biztosító kizárólag típus- azonos márkaszervizben történt, számlával igazolt javítás vagy csere esetén téríti meg.
Ha a károsult a kár időpontjában hatályos jogszabályok alapján jogosult az áfa részbeni vagy teljes visszaigénylésére, akkor azt köteles visszaigényelni. A biztosító az áfával csökkentett kártérítési összeget veszi figyelembe a szolgáltatás teljesítésénél.
13.2.1. Egyéb szolgáltatások
A biztosító megtéríti a biztosítási esemény következtében felmerült, indo- kolt és gazdaságos szállítási, tárolási, őrzési költségek számlával igazolt összegét, legfeljebb azonban a biztosított vagyontárgy káridőponti értéke 20%-ának mértékéig. Többszöri szállítás esetén a biztosított köteles a biz- tosítóval előzetesen egyeztetni, és a szállítás szükségességét indokolni. Ennek hiányában térítésre nem kerülhet sor.
13.2.2. A kártérítés korlátozása az audioberendezés lopáskára esetén
A jármű nem gyárilag beszerelt audioberendezésének helyre- állítási vagy pótlási költsége címén a biztosító csak számlával igazolt költséget, az önrészesedés levonása után legfeljebb 100 000 Ft-ot fizet ki.
13.3. Flotta Casco asszisztencia kiegészítő biztosítás
Az asszisztencia szolgáltató a nap 24 órájában, belföldről és külföldről egy- aránt hívható, az alábbi telefonszámon: x00 0 000 0000
13.3.1. Biztosítási esemény
A jelen feltételek szerinti, 9.1. pontban megjelölt biztosítási események okán bekövetkezett, illetve a biztosított gépjármű műszaki meghibásodása, üzemzavara miatti menetképtelenség.
13.3.2. Biztosítási szolgáltatások
A biztosító az általa megbízott Europ Assistance Magyarország Kft. (to- vábbiakban: megbízott) országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatá- val együttműködve az alábbi szolgáltatások teljesítésére vállal kötelezett- séget.
a. Helyszíni javítás
A biztosítási esemény bejelentését követően a megbízott segélyautót vagy autómentőt küld a helyszínre, melynek szakembere – szükségjavítás útján – megkísérli a biztosított járművet menetképessé tenni. A helyszín- re történő egyszeri kiszállás és az ott történő javítás számlával igazolt munkadíját belföldön vagy külföldön, a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli. A helyszínen történő szükségjavítás során esetlegesen felhasznált alkat- részek árát a biztosítás nem fedezi. Amennyiben a biztosítási esemény helyszínére (útszakaszra) vonatkozó szolgáltatási kizárólagosság miatt a biztosított személy nem veheti igénybe a megbízott által küldött szak- ember szolgáltatását, úgy a biztosító a számlával igazolt költséget a biz- tosítottnak téríti meg.
b. Autómentővel való szállítás
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a helyszínen nem lehet menetképes állapotba hozni, a megbízott által a helyszínre küldött autómentő a biztosított gépjár- művet a benne lévő személyes poggyásszal együtt javítóműhelybe vagy a kötvényben szereplő lakóhelyre szállítja. A szállítás költségét belföldön vagy külföldön, a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli. Amennyiben a biz- tosítási esemény helyszínére (útszakaszra) vonatkozó szolgáltatási kizá- rólagosság miatt a biztosított személy nem veheti igénybe a megbízott által küldött szakember szolgáltatását, úgy a biztosító a számlával iga- zolt költséget a biztosítottnak téríti meg.
c. Gépjárműtárolás
Amennyiben a biztosított gépjármű a javítóműhelybe történő szállítás során a szerviz nyitvatartási ideje vagy fogadókészségének korlátozása miatt várakozni kényszerül és biztonságos éjszakai tárolást igényel, a tá- rolást a megbízott megszervezi. A tárolás költségét belföldön vagy kül- földön, a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási limitig a biztosí- tó, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli.
d. Lakóhelyre történő hazautazás
Amennyiben a biztosított gépjárművet a biztosítási esemény bekövet- kezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a megbízott megszervezi a biztosított személy belföldről vagy külföldről
történő hazautazását.
A hazautazás költségét belföldről vagy külföldről – a belföldi, illetve külföldi II. osztályú vonatjegy vagy távolsági buszjegy és a helyi tömeg- közlekedési eszközökön felhasznált menetjegyek árát, továbbá a taxi szolgáltatás számlával igazolt költségét – a jelen feltételben meghatá- rozott szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a bizto- sított viseli.
e. Úticélhoz történő továbbutazás
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen biz- tosított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, erre irányuló igény esetén a megbízott megszervezi a biztosított személy továbbutazását az úticélhoz.
A továbbutazás költségét belföldről vagy külföldről – a belföldi, illetve kül- földi II. osztályú vonatjegy vagy távolsági buszjegy és a helyi tömegközle- kedési eszközökön felhasznált menetjegyek árát, továbbá a taxi szolgál- tatás számlával igazolt költségét – a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli.
f. Visszautazás a megjavított járműért
A biztosító megtéríti a megjavított biztosított gépjármű átvétele érde- kében szükséges, a biztosított személy vagy megbízottja utazásának költségét – a belföldi, illetve külföldi II. osztályú vonatjegy vagy távolsá- gi buszjegy és a helyi tömegközlekedési eszközökön felhasznált menet- jegyek árát, továbbá a taxi szolgáltatás számlával igazolt költségét – a bejelentett lakóhelytől vagy az úticéltól a szerelőműhelyig 1 fő részére. Az utazási költséget a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási li- mitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli. A megjaví- tott biztosított gépjármű átvételét követően a felmerülő üzemanyag- költség, útdíjak és egyéb járulékos költségek nem tartoznak a biztosító kockázati körébe.
g. Bérgépjármű igénybevétele
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosított személy ré- szére a megbízott – belföldi és külföldi, gépjármű kölcsönzéssel foglal- kozó szerződéses partnerei mindenkor hatályos kölcsönzési feltételei- nek figyelembevételével – saját vezetésű bérgépjármű igénybevételét szervezi meg. A belföldön vagy külföldön igénybe vett bérgépjármű számlával igazolt költségét a jelen feltételben meghatározott szolgálta- tási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli.
A biztosító által nyújtott fedezet nem terjed ki a bérgépjármű- vön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű ellopásából, elsikkasztásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgálta- tásából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzemanyag- és egyéb költségekre. Amennyiben a biz- tosított személy a bérgépjármű átvételekor a szolgáltató partner részé- re az esetlegesen felmerülő költségekre előleget köteles biztosítani, ennek összege a szolgáltatási limiten belül elszámolható.
h. Éjszakai szállás
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni (pl. a szerelőműhely nyit- vatartási ideje vagy a javítás elhúzódása miatt), és ezért a biztosított jár- művel a biztosított személy nem tudja folytatni útját, a megbízott meg- szervezi a biztosított személy éjszakai szállását belföldön vagy külföl- dön, szállodában vagy panzióban. A szállás számlával igazolt költségét a jelen feltételben meghatározott szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli.
i. Szolgáltatási limit
A Flotta Casco asszisztencia szolgáltatások biztosítási összegének felső határa (szolgáltatási limit) biztosítási időszakonként 85 000 Ft. A szolgáltatási limit összevontan ér- tendő, azaz a biztosító egy esemény kapcsán több asszisztencia szolgáltatás igénybevétele esetén is legfeljebb a szolgáltatási limitig téríti meg az igazolt költségeket. Amennyiben a káresemény- ként igénybe vett szolgáltatás ellenértéke az összevont
limitet meghaladja, úgy az ezt meghaladó összeget a biztosított közvetlenül a szolgáltatást nyújtónak köteles megfizetni.
Külföldön bekövetkezett biztosítási esemény kapcsán devizában jelent- kező szolgáltatás esetén a biztosító a limit meghatározásánál a káridő- ponti, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott középárfolyamot veszi figyelembe.
13.3.3. Területi hatály
A Flotta Casco asszisztencia biztosítási szolgáltatás Magyarország és a min- denkor érvényes Nemzetközi Zöldkártya Egyezmény európai tagországai- nak területére érvényes.
Törökország ázsiai területére a Flotta Casco biztosítás asszisz- tencia szolgáltatási fedezete nem terjed ki.
13.3.4. Biztosítási esemény bejelentése
A biztosított személy a biztosítási esemény bekövetkezte után azonnal, de legkésőbb az azt követő 3 órán belül köteles a biztosítási eseményt a meg- bízott útján a biztosító részére, a biztosító által megadott elérhetőségek egyikén bejelenteni. A fedezet, jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges felvilágosítást meg kell adni és lehetővé kell tenni a bejelen- tés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését.
A bejelentéskor a biztosítottnak kell megjelölnie, hogy milyen szolgáltatá- sokat kíván igénybe venni. A bejelentést követően a biztosító megbízottja megadja a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos tájékoztatást és egyezteti a biztosítottal a szükséges teendőket. A biztosító megbízottja tá- jékoztatja a biztosítottat arról is, ha valamely kért szolgáltatás igénybevéte- le objektív okból (pl. kizárólagosság) nem lehetséges, és felvilágosítja az ez esetben szükséges teendőkről.
A biztosított a biztosító, illetve a megbízott hibátlan teljesítése érdekében az egyeztetés során kapott instrukcióknak megfelelően köteles eljárni. A ki- választott szolgáltatás utólagos módosítása a megbízott munkatársával tör- tént egyeztetést követően, az újabb megállapodásnak megfelelően lehet- séges. A módosítással esetlegesen felmerülő többletköltségek a szolgálta- tási limiten belül térülnek.
A biztosítási eseménnyel kapcsolatos egyéb bejelentéseket, okiratok meg- küldését szintén a megbízott felé kell teljesíteni.
13.3.5. A biztosító szolgáltatásának esedékessége és lebo- nyolítása
A biztosító megbízottja a segélyhívás beérkezése után és az egyeztetés le- folytatását követően haladéktalanul megkezdi a biztosítási szolgáltatás megszervezését. Ennek folyamatáról, illetve esetleges akadályairól a meg- bízott a biztosítottat szükség szerint tájékoztatja.
Amennyiben a nyújtott szolgáltatás értéke nem haladja meg a szolgáltatá- si limitet, a biztosító a szolgáltatás indokolt és igazolt ellenértékét a szol- gáltatást nyújtónak megtéríti.
A szolgáltatás ellenértékének biztosítással nem fedezett (pl. alkatrész) vagy egyébként a szolgáltatási limitet meghaladó részét a biztosított közvetlenül köteles a szolgáltatást nyújtónak megtéríteni.
Ha a biztosított több szolgáltatást is igénybe vesz, a térítés a szolgáltatási limit keretein belül történik.
Amennyiben a szolgáltatás nyújtása a biztosító megbízottja részéről nem volt lehetséges, a biztosított a külső szolgáltató által kiállított számlát köteles meg- őrizni, és azt megbízotton keresztül a biztosítónak legkésőbb az esemény be- következését követő 15 napon belül benyújtani. A biztosító a számla alapján a szolgáltatás ellenértékét – legfeljebb a szolgáltatási limit erejéig – a számla beérkezését követő 15 napon belül közvetlenül a biztosított részére téríti meg. A térítés külföldön bekövetkezett biztosítási esemény kapcsán is Magyar- országon hivatalos magyar fizetőeszközben történik, a káridőponti, a Ma- gyar Nemzeti Bank által meghatározott középárfolyamnak megfelelően.
13.3.6. Kizárások a Flotta Casco asszisztencia szolgáltatásá- nak vonatkozásában
A jelen feltételek 9.2. pontjában foglalt kizárásokban foglal- takon túlmenően a biztosító nem nyújt asszisztencia szolgál- tatást az alábbi esetekben:
– ha a biztosított gépjármű a biztosítási esemény időpontjá- ban nem rendelkezik érvényes műszaki vizsgával;
– a biztosított személy egyéb biztosítási szerződése alapján
rendezhető igények esetén;
– a magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve állam- igazgatási szervek intézkedései/rendelkezései során kelet- kező igények esetén;
– a biztosított gépjármű túlterhelése vagy szakszerűtlenül, jogszerűtlenül végzett üzemeltetése, vontatása okán be- következett biztosítási esemény esetén;
– a biztosított jármű nem rendeltetésszerű használata okán bekövetkezett biztosítási esemény esetén;
– ha a szerződés megkötésekor a jármű már nem volt menet- képes állapotban, illetve, ha a biztosítási esemény abból adódott, hogy a jármű menetkészségét egy korábbi meghi- básodást követően csak ideiglenesen állították helyre;
– a biztosítási esemény autóversenyen, arra való felkészülés közben vagy megbízhatósági, illetve teljesítményteszt során történt;
– a biztosítási esemény bekövetkeztekor a forgalomban résztvevő gépjármű vezetőjének nem volt érvényes veze- tői engedélye;
– ha a gépjárművet biztosítottnak nem minősülő személy vezette.
Amennyiben a kizáró ok csak a szolgáltatás nyújtásának meg- kezdését követően állapítható meg, úgy biztosított köteles az ezzel felmerült költségeket a biztosítónak megtéríteni.
Nem téríti a biztosító a biztosítási eseménnyel kapcsolatban felmerült költségek közül az alábbiakat:
– az üzemanyagköltségek;
– a biztosító megbízottjával előzetesen nem egyeztetett költségek, a megbízott hozzájárulása nélkül igénybe vett szolgáltatások költségei, illetve azon költségek, melyek a segítségnyújtási esemény bekövetkezése nélkül is felme- rültek volna (pl. étkezés);
– a bérgépjármű szolgáltatás igénybevételekor az útdíjak, alagút-, átkelési és egyéb díjak;
– a poggyász szállítási vagy postaköltségei, amennyiben azok nem szállíthatók együtt a biztosított személlyel;
– a nem eredeti számlákkal igazolt költségek és kiadások.
13.3.7. A megbízott adatai
Megbízott neve: Europ Assistance Magyarország Kft. Megbízott elérhetőségei:
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
E-mail: xxxx@xxxxx-xxxxxxxxxx.xx Web: xxx.xxxxx-xxxxxxxxxx.xx
13.4. Flotta Casco kiegészítő balesetbiztosítás
13.4.1. Biztosítási események
A jelen feltételek szerinti, 9.1. pontban megjelölt biztosítási események, amelyek következtében a biztosított
– balesettel okozati összefüggésben 3 hónapon belül meghal, vagy
– maradandó, a jelen biztosítási feltétel 13.4.4. pontjában meghatáro- zottak szerint 50%-os mértéket elérő egészségkárosodást szenved.
13.4.2. Kizárások
Nem nyújt szolgáltatást a biztosító a 9.2. pontban megfogal- mazott kizárásokon túlmenően:
– arra a személyre, akinek az elmezavara, öngyilkossága vagy öngyilkossági kísérlete okozta a balesetet;
– napszúrás, hőguta, fagyás következtében fellépett egész- ségkárosodásra;
– a jármű karbantartása, javítása során bekövetkezett bal- esetekre;
– a járműbe történő be- és kiszállás közben bekövetkezett balesetekre;
– a baleset előtt már maradandóan károsodott testrészekre;
– amennyiben a károsult védelme a baleset időpontjában nem
felelt meg a jogszabályban előírt követelményeknek, és ez okozati összefüggésben állt a biztosítási esemény bekövet- keztével (pl. nem volt becsatolva a biztonsági öve, nem hasz- nált gyerekülést, a járműben többen utaztak a forgalmi en- gedélyben meghatározottnál, stb.).
13.4.3. Mentesülés
A 9.3. pontban felsoroltakon túlmenően a biztosító a biztosí- tási összeg kifizetése alól mentesül, ha a biztosított a bizto- sítási összegre jogosult szándékos magatartása következté- ben vesztette életét.
13.4.4. A biztosítási szolgáltatások
A szolgáltatásra a biztosított, a biztosított halála esetén a biztosított örö- köse jogosult.
A szolgáltatás összege a biztosított halála esetén 2 millió Ft.
A szolgáltatás a biztosított maradandó egészségkárosodása esetén, ha az egészségkárosodás mértéke eléri az 50%-ot, 4 millió Ft-nak az egészség- károsodás mértékével arányos része.
50% alatti mértékű egészségkárosodás esetén nem jár szolgáltatás. Az egészségkárosodás mértékének megállapítása az alábbi táblázat alapján történik. A táblázatban fel nem sorolt esetekben az adott biztosítási ese- ményből eredő állandósult baleseti eredetű egészségkárosodás mértékét a biztosító orvosa állapítja meg.
A szolgáltatások biztosítottanként értendők.
Amennyiben a biztosítási esemény időpontjában a járműben az engedélye- zettnél többen utaztak, a biztosító olyan arányban nyújt balesetbiztosítási szolgáltatást, ahogyan a szállítható személyek száma aránylik a ténylegesen szállított személyek számához.
A maradandó egészségkárosodás mértéke
Károsodás leírása | Maradandó egészségkárosodás mértéke |
mindkét szem látóképességének teljes elvesztése | 100% |
mindkét felkar, alkar vagy kéz elvesztése | 100% |
egyik kar vagy kéz és comb vagy lábszár együttes elvesztése (alsó és felső végtag egyidejű csonkolása) | 100% |
mindkét comb elvesztése | 100% |
mindkét lábszár elvesztése | 90% |
egyik comb elvesztése, vagy egyik felkar elvesztése | 80% |
egyik lábszár elvesztése, vagy egyik alkar elvesztése | 70% |
beszélőképesség teljes elvesztése | 70% |
mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70% |
jobb kéz elvesztése* (csuklón alul) | 65% |
bal kéz elvesztése* (csuklón alul) | 50% |
egyik lábfej teljes elvesztése (boka alatt) | 40% |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 35% |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 25% |
*Balkezesség esetén a térítés fordított.
13.4.5. A szolgáltatás esedékessége
A maradandó egészségkárosodás mértékének végleges megállapítására a baleset után egy évvel kerül sor. Addig a szolgáltatási kötelezettségre a szolgáltatás esedékességére vonatkozó szabályok szerint előleg fizethető, melynek mértéke nem haladhatja meg a haláleseti szolgáltatás összegét. A balesetbiztosítás alapján bejelentett igény elbírálásához – a 11. pont- ban felsoroltakon kívül – a biztosító a következő okiratok bemutatását is kérheti:
– halotti anyakönyvi kivonat;
– orvosi jelentés;
– kórházi zárójelentés;
– orvosi igazolás keresőképtelen állapotról;
– az örökösi minőséget megállapító közjegyzői vagy bírósági határozat;
– rendőri véralkohol-vizsgálat eredménye.
13.5. Flotta Casco kiegészítő poggyászbiztosítás
13.5.1. Biztosított vagyontárgyak
A biztosított járműben az erre a célra szolgáló helyen (utastér, csomagtér, kesztyűtartó, stb.) megfelelően elhelyezett, belföldön szállított olyan sze- mélyi használatú vagyontárgyak (pl. ruha, szemüveg, egyéb személyes használatú tárgyak stb.), amelyek nincsenek a járműbe beépítve (szállított vagyontárgyak).
A biztosítás nem terjed ki a biztosított járműben díj ellené- ben szállított vagyontárgyakra, és a biztosított járműben díj ellenében szállított személyek vagyontárgyaira.
13.5.2. Területi hatály
Magyarország
13.5.3. Biztosítási események
A jelen feltételek 9.1. pontja szerinti biztosítási események kapcsán a biz- tosított vagyontárgyban keletkezett olyan fizikai károsodások, sérülések, amelyek vizuálisan, segédeszköz nélkül felismerhetők, valamint a biztosí- tott vagyontárgyak ellopása, elrablása.
13.5.4. Kizárások
A jelen feltételek 9.2. pontja szerinti kizárásaiban foglalta- kon túlmenően nem téríti meg a biztosító az ékszerekben, nemesfémekben, drágakövekben, takarékbetétben, érték- papírokban, okmányokban, képzőművészeti alkotásokban, iparművészeti és népipar-művészeti tárgyakban, antik tár- gyakban, katalogizált gyűjteményekben, dísztárgyakban, valamint a készpénzben és pénzt helyettesítő eszközökben keletkezett kárt. A biztosító nem téríti továbbá a szellemi tevékenységgel összefüggő alkotásokban, valamint ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó anyagokban, termékekben, szállított munkaeszközökben, továbbá hangszerekben és az élelmiszerekben keletkezett kárt.
Nem téríti meg továbbá a biztosító a kárt, amennyiben
– a gépjárműben bekövetkezett kár önrész alatti;
– a járműben vagy járművön szállított vagyontárgy nem volt megfelelően rögzítve;
– lopás kár esetén a biztosított nem tett rendőrségi felje- lentést;
– a szállított vagyontárgy károsodása és a biztosított jármű károsodása között nincs okozati összefüggés, illetve a gép- jármű nem sérült;
– a biztosított vagyontárgyakat nem a KRESZ előírásainak megfelelően szállították;
– lopás esetén a biztosított vagyontárgyakat őrizetlenül, a gépjárműben kívülről látható módon és helyen tartották (pl. utastér).
13.5.5. Biztosítási szolgáltatások
– A Flotta Casco poggyászbiztosítási szolgáltatások biztosí- tási összegének felső határa (szolgáltatási limit) biztosítá- si időszakonként 50 000 Ft. A szolgáltatási limit összevontan ér- tendő, azaz több biztosított vagyontárgyat érintő egy biztosítási ese- mény kapcsán legfeljebb a szolgáltatási limitig téríti meg az igazolt költ- ségeket a biztosító.
– Amennyiben a biztosítási esemény folytán bekövetkezett kár több tulaj- donos vagyontárgyát érinti, és a kár összességében meghaladja a limi- tet, a biztosító a maximált kártérítési összeget olyan arányban osztja fel a károsultak között, ahogy a lent részletezettek alapján nyújtható kár- térítési összegek aránylanak egymáshoz.
– Részleges károsodás esetén a biztosító a vagyontárgy helyreállításának indokolt és igazolt költségét téríti.
– Teljes károsodás, lopás, rablás, megsemmisülés esetén a biztosító a va- gyontárgy valós értékét téríti meg, oly módon, hogy a vagyontárgy vagy – ha az a kereskedelmi forgalomban már nem kapható – hason- ló vagyontárgy új állapotban történő beszerzésének káridőponti költ- ségéből, illetve árából levonja a vagyontárgy elhasználódottsága miat- ti értékcsökkenést (avultatás).
A biztosítási esemény következtében sérült biztosított vagyontárgyakat a kártérítés kifizetéséig a szerződő/biztosított köteles megőrizni és azt a biz- tosító felhívására a biztosító részére bemutatni.
A biztosítási eseményt és a biztosított vagyontárgyakat a casco kárbejelen- tő nyomtatványon minden esetben jelezni kell.
Poggyász lopás- és rabláskár esetén a biztosító szolgáltatásnyújtásának fel- tétele a rendőrségi feljelentés.
Jelen pont vonatkozásában teljes kár: amikor a károsodott vagyontárgy a sérült részek pótlásával vagy javításával nem állítható helyre, vagy a helyre- állítás gazdaságtalan. A helyreállítás akkor gazdaságtalan, ha a javítás költ- sége meghaladja a biztosított vagyontárgy új értékét vagy káridőponti ér- tékét. Jelen pont vonatkozásában részleges kár: amikor a károsodott va- gyontárgy javítással, illetve a részek pótlásával helyreállítható.
14. Önrészesedés
A biztosítási eseményenként megállapított kárösszegből a szerződésben (kötvényben) meghatározott önrészesedést a biztosított maga viseli.
14.1. Csökkentett önrészesedésű kártérítés
Nem von le a biztosító önrészesedést, ha a jármű ablaküvegében keletke- zett sérülést az üveg cseréje nélkül, javítással állítják helyre.
A szerződésben (kötvényben) meghatározott százalékos önrészese- dést vonja le a biztosító, ha egy biztosítási esemény kapcsán a szolgáltatása kizárólag:
– a jármű sérült ablaküvegének kicserélési költségére, vagy
– a jármű lopási kísérletével összefüggő, zárakat és védel- mi rendszert érintő károsodás helyreállítási költségére terjed ki.
Jelen feltétel szempontjából nem minősül ablaküvegnek a tolótető, az üvegtető és a napfénytető.
A kiegészítő biztosítások alapján nyújtott szolgáltatásokból a biztosító nem von le önrészesedést.
15. A szolgáltatási kötelezettség, a szolgáltatás esedékessége
A biztosító a szerződésben vállalt szolgáltatási kötelezettségét a teljesítés időpontjában Magyarországon hivatalos magyar fizetőeszközben, banki át- utalással teljesíti, amely a kárbejelentés biztosítóhoz történő beérkezésének időpontjától (év, hó, nap) számított 15 napon belül esedékes. Ha a biztosí- tott igazoló okiratot tartozik bemutatni, vagy nyilatkozattételi kötelezett- ség terheli (pl. számlaszám megadása), a határidőt attól a naptól kell szá- mítani, amikor az utolsó irat, nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett. A szer- ződő (biztosított) kérheti, hogy a biztosítási szolgáltatást postai átutalással teljesítse a biztosító. Ebben az esetben a 15 napos teljesítési ha- táridőbe a biztosító által teljesített postai befizetés és a posta általi kifizetés közötti időtartam nem számít be.
A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményei- nek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-kö- teles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyre- állítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jo- gosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
A jármű ellopása, elrablása, illetéktelen használata esetén a biztosító szol- gáltatása a rendőrségi feljelentést követő 75. napon akkor is esedékessé válik, ha addigra nem zárul le az ügyben a nyomozás, kivéve, ha a vagyon- tárgyak ezen időn belül megkerülnek.
16. Megtérítési igény
A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg
a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztar- tásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés biztosítékai fenn- maradnak és e követelést biztosítják.
Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a biztosító a károkozóval szemben keresetet indít, köteles erről a biztosítottat tájékoztatni, és a biztosított kérésére köteles a biztosított igényét is érvényesíteni. A biztosított igényének érvényesítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függő- vé. A megtérült összegből elsőként a biztosított követelését kell kielégíteni.
A biztosító harmadik féllel szembeni követeléseinek érvényesítéséhez a biz- tosított személy köteles – az ehhez szükséges – rendelkezésére álló doku- mentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani.
Amennyiben az ellopott vagy elrabolt vagyontárgyak a kárkifizetés után megkerülnek, úgy a biztosított arra igényt tarthat, ebben az esetben köte- les a biztosítási összeget a biztosítónak visszafizetni. Amennyiben a biztosí- tott ezen igény vonatkozásában a vagyontárgy megkerülésétől számított 30 napon belül nem nyilatkozik, úgy a megkerült vagyontárgyak feletti ren- delkezési jog, mint törvényi engedményest, a biztosítót illeti meg.
Amennyiben az ellopott vagy elrabolt jármű a kárösszeg kifizetése előtt megkerül, a biztosító önrész levonása mellett megtéríti a jármű, illetve a va- gyontárgy visszaszállításának indokolt és igazolt költségét.
17. A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége
A szerződő fél köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempont- jából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését.
A szerződő fél köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja.
A szerződő fél köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írásban bejelenteni.
A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezett- ség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény be- következtében.
Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatko- zik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség meg- sértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértésére a többi vagyontárgy vagy sze- mély esetén nem hivatkozhat.
A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik.
A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó:
– a lakcím (telephely cím) megváltozása;
– a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása;
– a jármű felszereltségének megváltozása;
– a jármű forgalomból való kivonása;
– a jármű tulajdonjogának megváltozása;
– a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkezdése;
– a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje;
– az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el-
vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása;
– az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése;
– a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
18. Értelmező rendelkezések
a. Biztosító: Groupama Biztosító Zrt.
b. Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
c. Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysé- ge körében eljáró személy.
d. Külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának
2. pontjában meghatározott fogalom.
e. Üzleti titok: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a to- vábbiakban: Ptk.) 2:47.§-ának (1) bekezdésében meghatározott fogalom.
19. Záró rendelkezések
19.1. A jelen feltételek alapján létrejövő biztosítási szerződés vonatkozásá- ban az alkalmazandó jog: Magyarország joga. A jelen feltételekben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezé- sei irányadók.
19.2. A személyes adatok, a biztosítási titoknak minősülő adatok kezelé- sére, valamint a biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok ügyintézésé- re vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók a jelen szerződési feltétel elvá- laszthatatlan részét képezik.
20. Záradékok
A felek a szerződéskötéskor, illetve annak tartama alatt bármikor az alábbi záradékokat köthetik ki.
A01. sz. záradék
A biztosítási fedezet az előírt gépjármű védelemi berendezés (Mabisz mi- nősítésű indításgátló) hiánya miatt a lopáskockázatra nem terjed ki.
A02. sz. záradék
A biztosítási fedezet a járműhöz tartozó eredeti, hiánytalan kulcsok igazo- lásának hiánya miatt a lopáskockázatra nem terjed ki.
A11. sz. záradék
A biztosítási fedezet az előírt gépjármű védelemi berendezés (MABISZ minő- sítésű rablásgátló) hiánya miatt a lopás- és rabláskockázatra nem terjed ki.
A23. sz. záradék
A biztosítási fedezet a sérült vagy szakszerűtlenül javított jármű elemekre nem terjed ki.
A30. sz. záradék
A biztosító a feltételek 13.2.1. Helyreállítási költségek térítése pontban fog- lalt helyreállítási költség térítését az alábbi kiegészítéssel alkalmazza:
A biztosító minden esetben értékemelkedést von le a helyreállítás anyag- költségéből a jármű korának és avultságának megfelelő mértékben.
Biztosítónk legfontosabb adatai
Név: Groupama Biztosító Zrt.
Székhelye: 1146 Buxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X Xxxxxxxx: 1380 Budapest, Pf. 1049
Jogi formája: zártkörűen működő részvénytársaság (alapítva: 1987) Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000