A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége mintaszakaszok

A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. 18.1. A szerződő fél és a biztosított köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a szerződő (biztosított) közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul ha- gyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 18.2. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem ha- tott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. Ha a szerződés több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a köz- lésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsérté- sére a többi vagyontárgy vagy személy esetén nem hivatkozhat. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. 18.3. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írás- ban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kötelezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: a. a lakcím (telephely cím) megváltozása;
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő köteles szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a való- ságnak megfelelő válaszokkal a szerződő a közlési kötelezettségének ele- get tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. A szerződő köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a biztosítás tárgyát több biztosító egymástól függetlenül biztosítja. A szerződő köteles a lényeges körülmények változását a biztosítónak írás- ban bejelenteni. A vagyontárgyak megkerüléséről a biztosított 2 napon belül köteles értesí- teni a biztosítót. Ezen határidő elmulasztásából eredő költségek a biztosí- tottat terhelik. A közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötelezettség egyaránt ter- heli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan kö- rülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. A lényeges körülmények megváltozását a szerződő és a biztosított írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A változásbejelentési kö- telezettség különösen a következő változások bejelentésére irányadó: – a lakcím (telephely cím) megváltozása; – a jármű rendszámának, alvázszámának megváltozása; – a jármű felszereltségének megváltozása; – a jármű forgalomból való kivonása; – a jármű tulajdonjogának megváltozása; – a jármű taxiként vagy bérgépkocsiként való üzemeltetésének megkez- dése; – a jármű zárainak és védelmi berendezéseinek cseréje; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett kulcsok bármelyikének el- vesztése, megsemmisülése, használhatatlanná válása; – az ajánlaton vagy állapotlapon feltüntetett bármely kulcsról másolat ké- szítése; – a kulcsok darabszámában bármely okból bekövetkezett változás.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési és változásbeje- lentési kötelezettségüknek eleget tenni.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. III.2.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosí- tás elvállalása, módosítása, valamint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség a szerződés létrejöttekor és a szerződés tartama alatt mindvégig fennáll. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.3. A biztosító a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a közölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított egészségi állapotára, foglal- kozására, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi vizsgálatot írhat elő. III.2.4. Az orvosi, egészségi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a biztosítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.5. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása egymástól eltérhet. Ennek módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biztosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és foglalkozását,
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. III.2.1. A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelen- tési kötelezettségének eleget tenni. A közlésre és a változás bejelentésére vonatkozó kötelezettség egyaránt terheli a szerző- dőt és a biztosítottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülmény- re, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna. III.2.2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biz- tosított köteles a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása, módosítása, valamint a szolgál- tatási igény elbírálása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. Ez a kötelezettség a szerződés létrejöttekor és a szerződés tartama alatt mindvégig fennáll. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.3. A biztosító a biztosított/biztosítottak hozzájárulása alapján a kö- zölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított egészségi ál- lapotára, tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi, egészségi vizsgálatot írhat elő. III.2.4. Az orvosi, egészségi vizsgálat elvégzése a szerződőt és a bizto- sítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. III.2.5. Egy szerződésen belül a különböző biztosítotti csoportok meghatározása egymástól eltérhet. Ennek módjától függően szerződő köteles az egyes biztosítotti csoportok esetében a biz- tosítottakra vonatkozó alábbi adatokat ajánlattételkor megadni: a) létszám szerint meghatározott biztosítotti csoportok ese- tében a csoportba tartozó biztosítottak létszámát és sport- tevékenységét, b) név szerint meghatározott, egészségi kockázatelbírálás alá nem eső biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, c) egészségi kockázatelbírálás alá eső, név szerint megha- tározott biztosítotti csoportok esetében a csoportba tartozó biztosítottak nevét, születési helyét és idejét, nemét, állandó lakcímét és sporttevékenységét, valamint szerződő köteles beszerezni a biztosítottak biztosítotti és egészségi nyilatko- zatait. III.2.6. A biztosító kérésére a szerződő köteles a létszám szerint megha- tározott biztosítotti csoport névsorát a tartamon belül bármikor írásban megadni. III.2.7. A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerző- dő és a biztosított köte...
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. 1. A Szerződő és a Biztosított köteles a közlési és változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. 2. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Szerződő és a Biztosított köteles ajánlattételkor a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosító írásban feltett kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. 3. A változásbejelentési kötelezettség azt jelenti, hogy a Szerződő és a Biztosított köteles a biztosítás tartama alatt 8 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozását. A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési- és változásbejelentési kötelezettségük- nek eleget tenni. III.2.1. A közlési kötelezettség alapján a szerződő és a biztosított szerződéskötés­ kor és a biztosítási szerződéssel kapcsolatos szolgáltatási igény bejelentése ese­ tén kötelesek a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítási kockázat elvállalása, valamint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lénye­ ges, és amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal, valamint a nyilatkozatok valóságnak megfelelő megtételével a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.2. A szerződő és a biztosított kötelesek a biztosítás fennállása alatt 5 munka­ napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozását. III.2.3. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése ese- tén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. III.2.4. Ha a biztosító a biztosítási szerződés létrejötte után szerez tudomást a biz­ tosítási szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha lényeges körülmé­ nyek változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosító kockázatelbírálása alapján a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, úgy a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a biztosí­ tási szerződés módosítására, illetőleg a biztosítási szerződést, több biztosított esetén annak csak az adott biztosítottra vonatkozó részét, 30 napos felmondási idővel, írás­ ban megszüntetheti. Jelentős kockázatnövekedésnek minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján a szerződésre vonatkozóan, a kockázatelbírálás során pótdíjat, kizá- rást vagy elutasítást alkalmazna. III.2.5. Ha a szerződő a biztosító módosító javaslatát nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételtől számított 15 napon belül nem válaszol, a biztosítási szerződés, vagy annak a módosító javaslattal érintett része a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha erre a következményre a biztosító a módosító javaslat megtétele- kor a szerződő figyelmét felhívta.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. 2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési és változás- bejelentési kötelezettségüknek eleget tenni. 2.2. A közlési kötelezettség alapján a szerződő és a biztosított kötelesek ajánlattételkor a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, és amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal, valamint a biztosító által rendszere- sített formanyomtatványon és/vagy hangfelvételeken sze- replő nyilatkozatok valóságnak megfelelő megtételével a fe- lek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. 2.3. A biztosító a közölt adatokat ellenőrizheti, és e célból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére (foglalkozás, munka, sport, egyéb), és életkörülményeire vonatkozó to- vábbi kérdéseket tehet fel, orvosi-, egészségi-, és/vagy teszt vizsgálatot írhat elő. 2.4. Az orvosi-, egészségi-, teszt vizsgálat elvégzése a szerződőt, és a biztosítottat közlési kötelezettségük alól nem mentesíti. 2.5. A szerződő és a biztosított kötelesek a biztosítás tartama alatt 5 munkanapon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő lényeges körülmé- nyek megváltozását. Lényeges körülmény az, amire a biz- tosító kérdést tett fel, továbbá amire vonatkozóan a szer- ződő és a biztosított nyilatkozattételi kötelezettségét előírta, különösen a szerződő és a biztosított nevének, címének, levelezési címének, és a biztosított tevékenységének (foglalkozás, munka, sport, egyéb) megváltozására. A biz- tosított az egészségi állapotában beállott változást nem köteles a biztosítónak bejelenteni.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. (1) A szerződő és a biztosított köteles közlési és változásbejelentési kötelezettségének eleget tenni. (2) A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köteles ajánlattételkor a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges, és amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. (3) A változásbejelentési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köteles a biztosítás tartama alatt 30 napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozását. Lényeges körülmény az, amire a biztosító írásban kérdést tett fel. A változás bejelentésének kötelezettsége vonatkozik különösen a szerződő nevének, címének, levelezési címének, a biztosított foglalkozásának, sporttevékenységének megváltozására. (4) A biztosító jogosult a közölt adatok ellenőrzésére, és e célból a biztosított egészségi állapotára, tevékenységére, életkörülményeire vonatkozó további kérdéseket tehet fel, orvosi vizsgálatot írhat elő.
A szerződő és a biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési- és változásbejelentési kötelezettségük- nek eleget tenni. III.2.1. A közlési kötelezettség alapján a szerződő és a biztosított szerződéskötés­ kor és a biztosítási szerződéssel kapcsolatos szolgáltatási igény bejelentése ese­ tén kötelesek a biztosítóval közölni minden olyan körülményt, amely a biztosítási kockázat elvállalása, valamint a szolgáltatási igény elbírálása szempontjából lénye­ ges, és amelyet ismertek vagy ismerniük kellett. A biztosító kérdéseire adott hiánytalan és a valóságnak megfelelő válaszokkal, valamint a nyilatkozatok valóságnak megfelelő megtételével a felek a közlési kötelezettségüknek eleget tesznek. III.2.2. A szerződő és a biztosított kötelesek a biztosítás fennállása alatt 5 munka­ napon belül írásban bejelenteni az ajánlaton közölt, illetve a szerződésben szereplő lényeges körülmények megváltozását. II.2.3. A közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése ese- tén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerződő fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.