Bérgépjármű igénybevétele mintaszakaszok

Bérgépjármű igénybevétele. Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosító vállalja egy „B” kategóriás saját vezetésű bérgépjármű kölcsönzésének megszervezését, és fedezi annak költségét 3 egymást követő napra (72 órára), de legfel- jebb a javítás idejére. A biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A biztosító nem kötelezhető a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség) és egyéb esetleges károkból eredő költségek meg- térítésére, így kifejezetten nem kötelezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A biztosító a jelen szol- gáltatás szervezése során a biztosított igényét közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a biztosított közt jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. A biztosító által nyújtott fedezet (azaz az asszisztencia szolgáltatás) nem terjed ki a bérgépjárművön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű el- lopásából, elsikkasztásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgáltatá- sából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzem- anyag- és egyéb költségekre.
Bérgépjármű igénybevétele. Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosított személy ré- szére a megbízott – belföldi és külföldi, gépjármű kölcsönzéssel foglal- kozó szerződéses partnerei mindenkor hatályos kölcsönzési feltételei- nek figyelembevételével – saját vezetésű bérgépjármű igénybevételét szervezi meg. A belföldön vagy külföldön igénybe vett bérgépjármű számlával igazolt költségét a jelen feltételben meghatározott szolgálta- tási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli. A biztosító által nyújtott fedezet nem terjed ki a bérgépjárművön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű ellopásából, elsikkasz- tásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgáltatásából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzemanyag- és egyéb költségekre. Amennyiben a biztosított személy a bérgép- jármű átvételekor a szolgáltató partner részére az esetlegesen felme- rülő költségekre előleget köteles biztosítani, ennek összege a szolgál- tatási limiten belül elszámolható.
Bérgépjármű igénybevétele. Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosító vállalja egy „B” kategóriás saját vezetésű bérgépjármű kölcsönzésének megszervezését, és fedezi annak költségét 3 egymást követő napra (72 órára), de legfel- jebb a javítás idejére. A biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A biztosító nem kötelezhető a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség) és egyéb esetleges károkból eredő költségek meg- térítésére, így kifejezetten nem kötelezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A biztosító a jelen szol- gáltatás szervezése során a biztosított igényét közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a biztosított közt jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint.
Bérgépjármű igénybevétele. A biztosító megtéríti a kölcsönzött gépjármű számlával igazolt bérleti díját. Ha a gépjárművet helyszíni javítással nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosító a belföldi és külföldi gépjármű kölcsönzéssel fog- lalkozó szerződéses partnerei mindenkor hatályos kölcsönzési feltételeinek figyelembevételével saját vezetésű bérgépjármű igénybevételét szervezi meg.
Bérgépjármű igénybevétele. Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen biztosított gépjárművet a biztosí- tási esemény napján nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosított személy részére a biztosí- tó belföldi és külföldi gépjármű kölcsönzéssel foglalkozó szerződéses partnerei mindenkor hatályos kölcsönzési feltételeinek figyelembevételével saját vezetésű bérgépjármű igénybevételét szervezi meg. A biztosító megtéríti a bérgépjármű számlával igazolt költségét egy biztosítási éven belül, Ma- gyarországon 30.000 Ft összeghatárig, külföldön 90.000 Ft összeghatárig. A biztosító által nyújtott fedezet nem terjed ki a bérgépjárművön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű ellopásából, elsik- kasztásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgáltatásából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzemanyag- és egyéb költségekre, amelyek a biztosított személyt terhelik. A biztosított személy a bérgépjármű átvételekor a szolgáltató partner részére az esetlegesen felmerü- lő költségekre előleget köteles biztosítani, melynek fedezetéül készpénzelőleg vagy bankkártyafe- dezet szolgálhat. A biztosító a szolgáltatás ellenértékét a szolgáltatást nyújtó partnernek téríti meg. Amennyiben a biztosított személy a bérgépjármű szolgáltatást igénybe veszi, nem jogosult a II.3.1.,
Bérgépjármű igénybevétele. Amennyiben a bi7tosítási esemény követke7tében menetképtelen bi7tosított gépjárművet a bi7tosítási esemény napján nem lehet menet- képes állapotba ho7ni, a bi7tosított s7emély rés7ére a bi7tosító belföldi és külföldi gépjármű kölcsön7éssel foglalko7ó s7er7ődéses partnerei min- denkor hatályos kölcsön7ési feltételeinek figyelembevételével saját ve7etésű bérgépjármű igénybevételét s7erve7i meg. A bi7tosító megtéríti a bérgépjármű s7ámlával iga7olt költségét egy bi7tosítási éven belül maximum egy alkalommal, a bi7tosítási s7er7ő- désben meghatáro7ott max. öss7eghatárig. A bi7tosító által nyújtott fedezet nem terjed ki a bérgépjárművön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű ellopásából, elsikkasztásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgáltatásából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzemanyag- és egyéb költségekre, amelyek a biztosított személyt terhelik. A biztosított személy a bérgépjármű átvételekor a szolgáltató partner részére az esetlegesen felmerülő költségekre előleget köteles biztosítani, melynek fedezetéül készpénzelőleg vagy bankkártyafedezet szolgálhat. A biztosító a szolgáltatás ellenértékét a szolgáltatást nyújtó partnernek téríti meg. Amennyiben a biztosított személy a bérgépjármű szolgáltatást igénybe veszi, nem jogosult a 2.1., 2.2. és 2.4. pontokban foglalt szolgálta- tások igénybevételére.
Bérgépjármű igénybevétele. Ha a gépjárművet helyszíni javítással nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosító a belföldi és külföldi gépjármű kölcsönzéssel foglalkozó szerződéses partnerei mindenkor hatályos kölcsönzési feltételeinek figyelembevételével saját vezetésű bérgépjármű igény- bevételét szervezi meg. A biztosító egy biztosítási időszakon belül legfeljebb egy alkalommal megtéríti a kölcsön- zött gépjármű számlával igazolt bérleti díját. A biztosítási összeg belföldön bekövetkezett biztosítási esemény esetén 30.000 Ft, kül- földön bekövetkezett biztosítási esemény esetén 90.000 Ft. A biztosítási fedezet nem terjed ki a jármű üzemeltetéséből, valamint késedelmes vissza- szolgáltatásából eredő költségekre.

Related to Bérgépjármű igénybevétele

  • Az igénybevétel feltételei Amennyiben az azonos Előfizetői szolgáltatás-hozzáférési ponton az Előfizető több szolgáltatást is igénybe vesz a szolgáltatások korlátozására vagy szüneteltetésére az ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint kerülhet sor. A végberendezést a Szolgáltató biztosítja és a Szolgáltató tulajdonát képezi. A végberendezés normál hálózati tápellátást igényel (230V), amelyet az Előfizetőnek kell biztosítania. A végberendezés átadásakor a Szolgáltató a Díjszabásban meghatározott mértékű kártérítési díjjal megegyező összegű óvadékot kérhet. Az óvadékból a szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni,- ideértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is- illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló előfizetői szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést - visszaszolgáltatja. Amennyiben óvadék fizetésére nem kerül sor az Előfizető részéről, az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által számára ingyenesen rendelkezésre bocsátott és a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket a szerződés megszűntét követően a Szolgáltató jogosult visszavételezni, amely esetben az Előfizető azonnal, hiánytalanul és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles visszaszolgáltatni. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy köteles a Szolgáltatót ért kár megtérítésére. A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni. Az Előfizető által történő módosításból eredő esetleges károkért, a Szolgáltatásban bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni. A hangszolgáltatás igénybevételéhez DTMF (tone) tárcsázási módú analóg telefonkészülék vagy berendezés használata szükséges.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A szolgáltatás igénybevétele Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a szolgáltató +00-0-000-00-00 nem emelt díjas telefonszáma felhí- vásával vehető igénybe, amennyiben az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződője a biztosító részére regiszt- rációs nyilatkozatot tett, és hozzájárulását adta, hogy a nyilatkozatban megadott adatait (név, születési hely és dátum, cím, kötvényszám, e-mail cím, mobiltelefon- szám, továbbiakban: adatok) továbbá ezen adatok válto- zása esetén a megváltozott adatokat a biztosító kezelje és továbbítsa – meghatározott gyakorisággal – a szolgál- tató részére a szolgáltatással összefüggésben. A szolgáltatás igénybevételére az Allianz Online Otthon- biztosítási szerződés szerződője és felhatalmazása alap- xxx x Xxxxxxx életbiztosítás biztosítottja (továbbiakban: ügyfél) jogosult, feltéve, hogy az alábbiakban megjelölt azonosításhoz szükséges adatokkal azonosítja magát, valamint az Allianz Online Otthonbiztosítási szerződés szerződőjét. Az azonosításhoz szükséges adatok: · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződésszáma, · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződőjének neve, · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződőjének szü- letési ideje. A szolgáltatás igénybevétele során a szolgáltató minden esetben azonosítja az ügyfelet. Az Allianz Orvosi Call Center hívható az év minden nap- ján, a nap 24 órájában, ahol szakképzett, gyakorló orvo- sok tájékoztatást adnak az alábbi kérdésekben: · életmóddal, egészségmegőrzéssel, orvosi dokumentá- ció értelmezésével kapcsolatos kérdések; · tájékoztatás gyógyszerek összetételét, mellékhatásait, alkalmazhatóságát, helyettesíthetőségét, árát illetően; · tájékoztatás orvosi, gyermekorvosi, fogorvosi ügyele- tekről; · tájékoztatás ügyeletes gyógyszertárakról; · tájékoztatás egészségügyi intézmények elérhetősé- géről. Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a xxx.xxxxxxx.xx weboldalról is elérhető, ahol a szolgáltatásra jogosultak írás- ban is feltehetik kérdéseiket. A szolgáltató a választ a kérdésfeltevést követően 24 órán belül a szolgáltatásra jogosult által megadott e-mail címre küldi meg. A szolgáltató jogosult megtagadni a szolgáltatás során olyan az orvosi dokumentáció értelmezésével, illetve a gyógyszerekre vonatkozó tájékoztatás nyújtását, amely ügyekben a biztosító kárrendezési vagy panaszkezelési eljárása folyamatban van, illetve jogi eljárás indult.

  • Közreműködő igénybevétele 5.6.1. A Bank jogosult harmadik személy közreműködését igénybe venni, ha ezt az Ügyféltől kapott megbízás teljesítése érdekében szükségesnek ítéli. A Bank a közreműködőért úgy felel, mintha saját maga járt volna el. Ha azonban a közreműködő felelősségét jogszabály állapítja meg, a Bank felelőssége is ehhez igazodik. 5.6.2. Ha a Bank a megbízás teljesítéséhez külföldi közreműködőt vesz igénybe, az ezért való felelősségére a nemzetközi szabályzatok rendelkezései irányadóak.

  • Kedvezmények igénybevétele Abban az esetben, amennyiben a szerződő a biztosítási díj mértékét befolyásoló kedvezményt vett igénybe, melyet követően a kedvez- ményre jogosító körülmények megváltoznak, vagy utóbb már nem állnak fenn (pl. inkasszós fizetési mód megváltozása, inkasszós fizetés lehetetlenné válása inkasszós felhatalmazás hiányában vagy annak visszavonása miatt) úgy a szerződő a kedvezményre való jogosultságát elveszti és köteles a kedvezmény figyelembevétele nélkül számított biztosítási díj megfizetésére. Ilyen esetben a kedvezmény nélkül számított díj akkor esedékes, amikor a biztosító erre vonatkozóan felhívást (díjbekérő, csekk) küld vagy a díj beszedési megbízással (inkasszó) történő beszedését először megkísérli.

  • Szolgáltatás igénybevétele Az Előfizető jogosult a szolgáltatást az Előfizetői Szerződésben rögzített feltételek szerint igénybe venni.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges. (2) A Szolgáltatót a szolgáltatás vonatkozásában szerződéskötési kötelezettség nem terheli. (3) A szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak. A helyi hurok átengedésével a Szolgáltató által az előfizető részére nyújtott szolgáltatás előfizetői (végfelhasználói) szolgáltatás, az tovább nem értékesíthető.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.