Pázmány Kábel Szolgáltató Kft.
Pázmány Xxxxx Szolgáltató Kft.
A Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség tagja
Általános Szerződési Feltételek elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz
Hatálybalépés: 2022. február 1-én Készült: 2014. június 30-án
Tartalomjegyzék
1. Általános adatok, elérhetőség 6
1.1. A szolgáltató neve és címe 6
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 6
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) 6
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe 6
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) 6
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége 7
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 7
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 7
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok felsorolása
15
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő 17
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban 20
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma 21
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma 21
3.1.1. Vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatás 21
3.1.2. Internet-hozzáférési szolgáltatás 23
3.1.3. Helyhez kötött telefonszolgáltatás 26
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 29
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás 29
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e 29
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 29
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága 29
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt
szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és
teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere 29
4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 31
4.3. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 31
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakozásának feltételei 31
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása 33
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke 33
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei 36
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, xxxxxxxx 00
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 37
6.1.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek 37
6.1.2. A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 39
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér
és kártérítési igények intézése) 41
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 45
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek
szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 46
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 48
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése 50
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér 50
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a
végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj 50
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések 53
7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége 54
7.4. A kártérítési eljárás szabályai 55
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 55
8. A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 56
8.1. A számhordozás általános szabályai 56
8.2. A számhordozás feltételei 57
8.3. A számhordozás kezdeményezése 59
8.4. A számhordozási eljárás 59
9. A szerződés időtartama 60
9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei 60
9.2. Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok 64
9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a
módosítás teljesítésének határideje 67
10. Adatkezelés, adatbiztonság 71
10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk
célja, időtartama 71
10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az
adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 71
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat) 72
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő
megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet
anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná 73
13. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a közvetítőválasztást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban 75
14. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb
kötelezettségei 76
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 76
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 77
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 77
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 78
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint
– amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok 78
Mellékletek 79
1. sz. melléklet. Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő) 80
2. sz. melléklet. Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita
esetén 81
3. sz. melléklet. A szolgáltatás minőségi mutatói a 13/2011.(XII. 27.) NMHH
rendelet szerint 85
5. sz. melléklet. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat 106
6. sz. melléklet. Hálózathasználati irányelvek 118
1. Általános adatok, elérhetőség
1.1. A szolgáltató neve és címe
A szolgáltató neve: Pázmány Kábel Szolgáltató Kft.
A szolgáltató címe: 7400 Kaposvár, Xxxxxx Xxxxxx fasor 21.
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
Cím: 7400 Kaposvár, Xxxxxx Xxxxxx fasor 21.
Telefonszám: (x00 00) 0000000; (06 82) 821-000; (06 80) 620-102
Telefax szám: (06 82) 821-100
E-mail cím: xxxxxxxx@xxxxxxxxxxxx.xx Nyitvatartás ideje: 8–10 és 15–17 óra
Az egyéb ügyfélszolgálatok elérhetőségei naprakészen megismerhetők:
– A szolgáltató internetes oldalán (honlap): xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xx/
– A központi ügyfélszolgálat elérhetőségein: (06 82) 821-000
– A szolgáltató székhelyén: 7400 Kaposvár, Xxxxxx Xxxxxx fasor 21.
Az egyéb ügyfélszolgálatok azonosak a szolgáltató hibabejelentőjének
elérhetőségeivel, és amelyek adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza.
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségeit az 1. sz. melléklet tartalmazza
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe
xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xx/
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség)
A felügyeleti szervek megjelölését, elérhetőségeit a 2. sz. melléklet tartalmazza.
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége
1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.
1.6.2. A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117–118.
§, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)–(6) bekezdés, 131. § (1)
bekezdés, 132. §, 134. § (1)–(3), (6)–(13) bekezdés, 135. §, és a Rendelet
3. § (9)–(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)–(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)–(3) és
(6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása, így ennek alapján az ÁSZF 8.1.2., 2.1.1.3.4., 8.3.4.1., 2.2.1., 8.2.3., 8.2.4., 8.2.5., 8.2.6., 8.3.1., 11.1.2., 11.1.3., 11.3., 11.1.4., 11.1.5., 11.1.6., 5.1., 6.2.6., 2.1.1.2.9., 2.1.1.3.1., 2.1.1.2.12., 2.1.1.3.2., 2.1.1.2.10., 6.2.9. a), 6.2.9. b), 2.1.2.5., 2.1.2.6., 4.c.) melléklet 23. pontjainak alkalmazása nem kötelező.
A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 128. § (2) bekezdés, 134. § (14)–(15) bekezdés, 139–140. §, továbbá a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől, így ennek alapján az ÁSZF 8.1.11., 8.1.13., 4.1. 3. sz. melléklet, 6.4.1., 2.2.1. + EESZ, 6.1.1.3.,
6.1.1.4., 6.1.1.5., 6.1.2., 6.1.2.7., 6.1.1.6., 6.1.1.7., 6.1.2.9., 7.5.2.5. pontjainak
alkalmazásától.
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
2.1.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás
2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.
2.1.1.2. Ajánlattételi eljárás
2.1.1.2.1. Az ajánlattételt (előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve szolgáltatási szerződés megkötésére irányuló ajánlatot) az alábbiak szerint lehet megtenni:
– szóban vagy írásban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél,
– szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál,
– írásban a Szolgáltató internetes oldalán levő elektronikus adatlap
kitöltésével.
2.1.1.2.2. Amennyiben az ajánlattétel az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, úgy az ajánlattételi eljárás mellőzhető.
2.1.1.2.3. Az ajánlattétel szempontjából Igénylő vagy Ajánlattevő (továbbiakban: Ajánlattevő) az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, vagy egyéb szervezet, aki, illetve amely a szolgáltatást igénybe kívánja venni.
2.1.1.2.4. Az ajánlattétel akkor minősül teljeskörűnek, ha tartalmazza a előfizetői szerződéskötéshez szükséges és 2.2.1. pont szerinti adatokat, valamint az Ajánlattevőnek az ezen adatok szerinti szolgáltatásigénylésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát magánokirati formában, az Ajánlattevő vagy szerződéskötésre feljogosított képviselőjének aláírásával, vagy elektronikus úton tett ajánlat esetén az ezen személyektől származó ajánlati minőség hitelt érdemlő igazolásával.
2.1.1.2.5. Az Ajánlattevő az előfizetői hozzáférési pont kiépítését csak olyan ingatlanba kérheti, melyet jogszerűen használ és melyben az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségeinek (különösen ellenőrzés, karbantartás, hibaelhárítás biztosítása) eleget tud tenni úgy a külön, mint a közös tulajdonú ingatlan vonatkozásában.
2.1.1.2.6. A Szolgáltató a hiányosan vagy egyéb szempontból nem megfelelően megtett igénybejelentés kiegészítésére – annak a Szolgáltatóval való közlésétől számított legfeljebb 15 napon belül – határidő megjelölésével igazolható módon (írásban, vagy szóban hírközlési eszköz útján, vagy képviselője útján személyesen) felhívja az Ajánlattevőt.
2.1.1.2.7. Az igénybejelentés időpontja az az időpont, amikor a teljeskörű igénybejelentés a Szolgáltatóhoz megérkezik. A Szolgáltató jogosult valamely adat megadásától eltekinteni, ha az adat a Szolgáltató előtt már ismert, vagy a Szolgáltató rendelkezésére áll.
2.1.1.2.8. Az Ajánlattevő köteles biztosítani, hogy szükség esetén az általa előfizetői hozzáférési pont létesítési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges előzetes felmérések elvégzése érdekében, egyeztetett időpontban beléphessen.
2.1.1.2.9. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés megkötésére irányuló teljes körű ajánlat (igény) szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az Ajánlattevő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy
a) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők
között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést hozzáférhetővé teszi, vagy
b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a 2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy
c) az ajánlatot elutasítja.
2.1.1.2.10. Amennyiben a Szolgáltató a 2.1.1.2.8. pont szerinti felmérést követően vagy saját nyilvántartása alapján megállapítja, hogy az előfizetői hozzáférési pont létesítésére az igénybejelentés idejétől kezdődő 15 napon belül, vagy az Ajánlattevő által kért későbbi, de legfeljebb 3 hónapon belüli időpontban képes, az igénybejelentés alapján írásban megteszi normál csatlakozási feltételek (l. 2.3.5. pont) esetén az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó aláírt ajánlatát, illetve nem normál csatlakozási feltételek esetén megfelelő indoklással nyilatkozik a hozzáférési pont létesítés egyedi díjkalkuláción alapuló vállalásának költségéről és annak fizetési feltételeiről.
2.1.1.2.11. Az Ajánlattevő a Szolgáltató ajánlatára – az ajánlat kézhezvételétől számított – 15 napon belül a Szolgáltatóhoz beérkezően jogosult írásban válaszolni a 2.1.1.2.9.b) pont szerinti időpont elfogadásáról, illetve a nem normál csatlakozási feltételek elfogadásáról, valamint elfogadó nyilatkozata esetén ugyanezen időtartamon belül a belépési díjat, illetve az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget megfizetni. Ha az Ajánlattevő az ajánlatot nem fogadja el, vagy arra az előírt határidőn belül nem nyilatkozik, igénye a nyilvántartásból törlésre kerül.
2.1.1.2.12. A Szolgáltató jogosult az igénybejelentést nyilvántartásából törölni, ha az Ajánlattevő a belépési díjat, vagy nem normál csatlakozási feltételek esetén az egyedi díjkalkuláció szerinti összeget nem fizeti meg, vagy ha a részére levélben megküldött ajánlatot a Szolgáltatónak a levélben megadott, de legfeljebb 15 napos határidőn belül annak elfogadásáról nyilatkozva nem küldi vissza.
2.1.1.3. Szerződéskötési eljárás
2.1.1.3.1. A 2.1.1.2. pont szerinti ajánlattételi és -elfogadási eljárás alapján az
előfizetői szerződés az alábbi időpontban jön létre:
a) jelenlévők között – különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében – az egyedi előfizetői szerződés aláírásával, illetve jelenlévők között szóban tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással,
b) írásban a Szolgáltatóhoz beérkezett ajánlat esetében a Szolgáltató által aláírt egyedi előfizetői szerződés megküldése, illetve hozzáférhetővé tétel időpontjában, a c) pontban foglalt esetet kivéve,
c) amennyiben a Szolgáltatóhoz írásban beérkezett ajánlatban szereplő szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a szolgáltató a
2.3.1. pontban foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot a
2.1.1.2.9. b) pont szerint elfogadja, akkor az ezen értesítésben a
szolgáltatásnyújtás megkezdésére meghatározott időpont Xxxxxxxxx általi elfogadásáról szóló nyilatkozat megküldésével,
d) távollévők között szóban (telefonon) tett szerződéses jognyilatkozatok
esetében kifejezett elfogadással,
e) ráutaló magatartás esetében a ráutaló magatartás tanúsításával.
2.1.1.3.2. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződés írásba foglalt (írásban megkötött) szerződésnek minősül. Az iktatott szerződést a Szolgáltató az iktatástól számított 5 napon belül köteles az Előfizetőnek elektronikus levélben (e-mail) megküldeni, vagy az iktatott szerződés hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni és amely esetben ezen megküldés vagy hozzáférés megadása időpontjában jön létre az előfizetői szerződés.
2.1.1.3.3. Amennyiben a szerződéskötésre – nem az Előfizető kifejezett kívánságára
– a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül (pl. Előfizető lakása, munkahelye, átmeneti tartózkodási helye) kerül sor, az Előfizetőt a szerződéskötési ajánlat akkor köti, ha a Szolgáltató – képviselője útján – azt nyomban elfogadja. Az Előfizető a lakásán 19 és 9 óra között szerződéskötés céljából nem kereshető fel.
A Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kötött szerződés esetén az Előfizető
– a szerződéskötés napjától, vagy ha ez későbbi, a szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított – 8 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, mely elállási jogról a Szolgáltató a szerződés megkötésekor írásban köteles az Előfizetőt tájékoztatni a Szolgáltató nevének és azon címének megjelölésével, akivel szemben az Előfizető az elállási jogát gyakorolhatja, és amely keltezéssel ellátott tájékoztató tartalmazza a megkötött szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat. A jelen pont szerinti elállás határidőben érvényesítettnek minősül, ha az Előfizető nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi (postára adja). A jelen pont szerinti elállás esetén a Szolgáltató nem köteles a belépési díj vagy a 2.3.7. pont szerinti díj visszafizetésére, ha a hozzáférési pont kiépítését, illetve a csatlakozást megvalósította, míg a csatlakozás megvalósítása hiányában a belépési vagy a 2.3.7. pont szerinti díjat kamatmentesen köteles visszafizetni. Amennyiben a csatlakozás megvalósításához a Szolgáltató kihelyezett hírközlési berendezést biztosít, az Előfizető általi elállás esetén az Előfizető köteles az elállásra vonatkozó nyilatkozat megtételétől számított legkésőbb 3 munkanapon belül a kihelyezett hírközlési berendezést a Szolgáltató részére visszaszármaztatni az Előfizető saját költségére, valamint köteles megtéríteni a berendezés azon értékcsökkenését, mely az Előfizetőnek felróható. Nem minősül az Előfizetőnek felróható értékcsökkenésnek a rendeltetésszerű használatból eredő értékcsökkenés.
A Szolgáltató ugyancsak köteles az Előfizető által fizetett rendszeres szolgáltatási díjat kamatmentesen visszafizetni az Előfizető általi és jelen pont szerinti elállás esetén.
Nem gyakorolhatja az Előfizető a jelen pont szerinti elállási jogát, ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását már megkezdte.
Amennyiben az Előfizetővel való szerződéskötésre a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kívül kifejezetten az Előfizető kívánságára kerül sor, úgy az nem minősül az Előfizetővel – az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló jogszabály szerinti – ügyfélszolgálaton kívül kötött szerződésnek és arra a szerződésre, valamint szerződéskötési eljárásra a jelen pont rendelkezési nem alkalmazhatók.
2.1.1.3.4. Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést írásban, az ÁSZF-et pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában – tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában – a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről.
2.1.2. Előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei
2.1.2.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak
írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe.
Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.
2.1.2.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető.
2.1.2.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították.
2.1.2.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési
kötelezettség nem terheli.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését
indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha
a) az Előfizetőnek műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételéből eredő
díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy
b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy
c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai
vannak
d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított.
2.1.2.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – a távollévők között szóban megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni. Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén az Előfizető hátrányos jogkövetkezményként köteles a Szolgáltatónak az
4. sz. mellékletben megjelölt elállási díjat, valamint – ha az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került – az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésével kapcsolatos és 4. sz. melléklet szerinti kiszállási díjat is megfizetni. Az Előfizető jogszerűtlen elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat – az elállási díjjal, illetve a kiszállási díjjal csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig legkésőbb 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.1.2.6. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.1.2.7. A távollévők között szóban megkötött szerződés esetén az Előfizető a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat a szerződéstől. Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződésnek megfelelően a szolgáltatás nyújtását megkezdte.
A jelen pont szerinti Előfizető általi elállásra jogszerű elállás esetén a
2.1.2.6. pont szerinti, jogszerűtlen elállás esetén a 2.1.2.5. pont szerinti eljárás az irányadó.
2.1.3. A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai
2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat, jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.
2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs az egyes médiaszolgáltatók
médiaszolgáltatásának (csatornájának) sajátosságai kivételével.
2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a
hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF
4. sz. mellékletében tételesen felsorolt azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik. Digitális szolgáltatás a 4. sz. mellékletben megjelölt településen vagy településrészen kívül nem vehető igénybe.
2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.
2.1.3.2. Internet-hozzáférési szolgáltatás
2.1.3.2.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányúsított kábeltelevíziós hálózat. Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött.
A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés(legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya (10/100/1000 Base-T, IEEE 802.3, RJ45 csatlakozó, FCC Class tanúsítvány), vagy USB port, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést.
A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, USB bővítő kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére.
Szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használatát nem befolyásoló módon port szűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. A kéretlen levelek és a vírusok terjedésének megakadályozása érdekében elektronikus levelezés SMTP protokoll használatával csak a Szolgáltató kiszolgálóján keresztül lehetséges.
2.1.3.2.2. Ha az előfizető olyan Internet-alkalmazást rendel meg, melyhez domain névregisztrációra van szükség, a kért alkalmazás teljes értékűen csak a domain-név bejegyzését követően teljesíthető a Szolgáltató részéről. A domain-név bejegyzését a Szolgáltató az arra jogosult szervnél kezdeményezi erre irányuló igény esetén a vonatkozó szabályzat rendelkezései alapján. A domain-regisztrációs folyamat az Előfizető és a Szolgáltató közötti, jelen ÁSZF-ben szabályozottól eltérő jogviszony.
2.1.3.2.3. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincsen, de a Szolgáltató által kihelyezett kábelmodem az Előfizető által biztosított folyamatos 230 V-os hálózati tápáramellátást igényel, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt a Szolgáltatások nem elérhetők. A szolgáltatás kizárólag az Előfizetői Szerződés hatályosságának időtartama alatt vehető igénybe.
2.1.3.3. Helyhez kötött telefonszolgáltatás
2.1.3.3.1. A Szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányúsított kábeltelevíziós hálózat. Előfizetői Szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített Előfizetői Hozzáférési Ponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni.
A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Helyhez kötött telefonszolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött.
A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (telefonkészülék) szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére.
2.1.3.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs, de a szolgáltató által kihelyezett kábelmodem az Előfizető által biztosított folyamatos 230 V-os hálózati tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt a Szolgáltatások nem elérhetők. A szolgáltatás kizárólag az Előfizetői Szerződés hatályosságának időtartama alatt vehető igénybe.
2.1.3.3.3. A Szolgáltató által nyújtott helyhez kötött telefonszolgáltatás
igénybevétele alatt közvetítő szolgáltató nem választható.
2.1.3.4. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a
hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF
4. sz. mellékletében tételesen felsorolt azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik. Digitális szolgáltatás a 4. sz. mellékletben megjelölt településen vagy településrészen kívül nem vehető igénybe.
2.1.3.5. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat.
2.1.3.6. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok
felsorolása
2.2.1. Az előfizetői szerződéskötéshez szükséges adatok azonosak az egyedi előfizetői szerződésben rögzítésre kerülő alábbi előfizetői adatokkal:
a) személyes adatok:
aa) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye,
ab) az előfizetői hozzáférési pont helye, csatlakozó berendezések darabszáma,
ac) az előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ad) egyéni előfizető esetén az előfizető születési neve, anyja születési
neve, születési helye és ideje,
ae) korlátozottan cselekvőképes előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa), ac)-ad) pont szerinti adatai,
af) nem egyéni előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy
más nyilvántartási száma,
ag) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (telefon, telefax, e-mail),
b) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
c) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
d) a díjfizetés módja, pénzintézeti úton történő fizetés esetén az előfizető
pénzforgalmi számlaszáma,
e) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama,
f) Ajánlattevő előfizetői minősége (egyéni vagy üzleti),
g) nyilatkozat a hozzáférést biztosító ingatlan tulajdonjogáról,
h) kis- és középvállalkozásnak minősülő Ajánlattevő esetén az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazásának igénylése,
i) elektronikus számlázás esetén az Előfizető e-mail címe.
2.2.2. A Szolgáltató az Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából az alábbi eredeti dokumentumok vagy azok hiteles másolatának bemutatását (meghatalmazás, ingatlan tulajdonosi nyilatkozat esetén átadását) kérheti:
a) Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat) esetében:
– 30 napon belüli és hatályos adatokat tartalmazó cégbírósági bejegyzés, vagy cégkivonat, vagy cégmásolat, amennyiben még nincs bejegyezve a Cégbíróság által érkeztetett bejegyzési kérelem teljes példánya, (melyeknél hiteles iratnak minősül a
Cégbíróság vagy IRM Cégszolgálat által papíralapon kibocsátott irat fizikai átadása, vagy az iratot tartalmazó elektronikus akta elektronikus úton való megküldése a Szolgáltató által megjelölt email-címre)
– aláírási címpéldány (közjegyző által hitelesített), vagy aláírás
minta (ügyvéd által ellenjegyzett)
– a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
– meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában
(abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
b) Cégjegyzékben nem nyilvántartott szervezetek (alapítványok, egyesületek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ügyvédi irodák stb.) esetében:
– az illetékes Megyei Bíróság végzése vagy bejegyzése előtt az alapszabály bíróság által érkeztetett példánya, vagy a nyilvántartást vezető egyéb szervezet nyilvántartási igazolása,
– a képviseletre jogosult személy azonosító okmánya,
– meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában
(abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
c) Egyéni vállalkozók esetében:
– a vállalkozó igazolvány eredeti példánya,
– egyéni vállalkozó azonosító okmánya,
– meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában
(abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
d) Természetes személy esetében:
– azonosító okmány,
– meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában
(abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
e) Minden személy esetén az ingatlanra vonatkozóan:
Az Előfizető az előfizetői szerződésben köteles nyilatkozni, hogy az előfizetői hozzáférési pontként megjelölt ingatlan jogszerű használatának jogcíméről. Amennyiben az Előfizető az általa a hozzáférési pont helyeként megjelölt ingatlant bérleti szerződés vagy valamely használati jog alapján jogszerűen használja, köteles a szerződéskötéshez az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének, használójának) az ingatlan díjmentes igénybevételéhez történő hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatát mellékelni. Az Előfizető saját tulajdonú ingatlan esetén az igénylés aláírásával adja meg a hozzájárulást az ingatlan (beleértve a különtulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) díjmentes igénybevételéhez. Az előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető a szolgáltatással érintett ingatlanra (beleértve a különtulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) vonatkozóan kötelezettséget vállal arra, hogy:
– a Szolgáltató által elhelyezett, kiépített hírközlési hálózati elemeket, berendezéseket a károkozó hatásoktól védi,
– amennyiben a hálózat áthelyezése, átépítése az Előfizető érdekkörében merül fel, úgy viseli annak költségeit, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató külön ellenérték nélkül a hálózatot az ingatlanon elhelyezze és ott az előfizetői szerződés
fennálltától függetlenül fenntartsa, továbbá külön tulajdonosi nyilatkozat alapján azt átvezesse további előfizetők számára történő szolgáltatásnyújtás érdekében, valamint a bármikori hálózattulajdonos kérésére szolgalmi jog (vezetékjog) kerüljön alapításra.
2.2.3. A Szolgáltató a fizetési mód választását csoportos banki díjbeszedés esetén csak akkor fogadja el, ha mellékletként a bank részére szóló megbízás, beszedési megbízás esetén a felhatalmazó levél eredeti példányban a Szolgáltató részére átadásra kerül.
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
2.3.1. Az előfizetői szerződés alapján az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időpontban, de legfeljebb a szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül köteles a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
A szolgáltató jogosult az előfizetői hozzáférési pont létesítésekor a
4. sz. melléklet szerinti egyszeri díjat (belépési díj) felszámítani. Már kiépített hozzáférési pont esetén a jeltovábbítás megkezdéséért a
4. sz. melléklet szerinti rácsatlakozási díj fizetendő.
Ha a szolgáltatás-hozzáférési pont kiépítése megtörtént, az Előfizető a továbbiakban a befizetett rácsatlakozási, szerelési, kiépítési díj visszatérítésére semmilyen jogcímen nem tarthat igényt.
2.3.2. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerinti összegben.
2.3.3. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerinti összegben.
2.3.4. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni a 2.1.2.6. pontban rögzítettek szerint.
2.3.5. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének díját (belépési díj) a
4. sz. melléklet tartalmazza és mely díj a szokásos (normál) csatlakozási feltételek esetén érvényes díj, azaz a már kiépített hálózathoz való olyan új előfizetői hozzáférési pont létrehozására vonatkozik, amely
a) a már kiépített hálózat előfizetői hozzáférési pontjától legfeljebb 30
méter kábelhossznyi távolságban van és
b) az új előfizetői hozzáférési pont létesítése során nincs szükség harmadik
személy tulajdonát képező közbülső ingatlan igénybevételére, és
c) a létesítés nem jár új gerinchálózati szakasz kiépítésével, vagy új oszlop illetve egyéb alépítmény szakasz igénybevételével, továbbá
d) ismételt jelszint erősítés nélkül legfeljebb 2 db végberendezés (tv vagy rádió) működtetését biztosítják és 2 db végberendezés fizikai csatlakozását teszik lehetővé szabványos lengőaljzaton vagy fali csatlakozón keresztül.
2.3.6. A belépési díj egy darab hozzáférési pont kiépítését tartalmazza oly módon, hogy a kábelek az Előfizető által biztosított befogadó létesítményben (védőcső, kábelcsatorna) kerülnek elhelyezésre, vagy ennek hiányában a falon kívül, a hozzáférési pont helyeként szolgáló ingatlanon belül vezetékcsatorna nélkül, lépcsőházban és az ingatlant magában foglaló épület külső falán vezetékcsatornában van vezetve. A fenti, előfizetői hozzáférési pont létesítésével kapcsolatos meghatározástól eltérő mennyiségi vagy minőségi előfizetői igény esetén kiegészítő belépési díj számítható fel a 4. sz. mellékletben foglaltak szerint.
Eltérő mennyiségi vagy minőségi igénynek minősülnek különösen az
alábbiak:
a) Az Előfizető föld alatti létesítést igényel annak ellenére, hogy az előfizetői leágazástól (TAP) léges leágazással való bekötés is megvalósítható.
b) Az Előfizető hozzáférési pontja a leágazási ponttól több, mint 30 méter
távolságra van.
c) Az Előfizető több hozzáférési pont kiépítését kéri.
d) Az Előfizető erősítő felszerelését kéri.
e) Az Előfizető a Szolgáltatónál az érintett területre vonatkozóan
alkalmazott technológiáktól eltérő megoldást igényel.
f) Az Előfizető az ingatlanon a kábelvezetést nem az optimális,
legrövidebb úton kéri.
g) Az Előfizető esztétikai elvárások miatt többlet kiépítési igénnyel él.
2.3.7. A 2.3.5. pontban megjelöltektől eltérő feltételek esetén a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont kiépítését megtagadhatja, vagy egyedi kalkuláción alapuló díjazásért vállalhatja, illetve a kiépítést egyéb feltételek (pl. harmadik személyek hozzájáruló nyilatkozata, vonalhálózati rész kiépítése, stb.) fennállásától teheti függővé.
2.3.8. A 2.3.5. és 2.3.6. pontban megjelöltek szerinti díjak legfeljebb 2 db végberendezés működtetését biztosító csatlakozás kiépítésére vonatkoznak. Ha az Előfizető több készüléket kíván csatlakoztatni, a további kábelszakasz létesítését, illetve az esetlegesen szükségessé váló erősítő felszerelését a Szolgáltató az egyedi szerződésben rögzített többletdíjazás ellenében vállalja (további vételi hely díja). Amennyiben az Előfizető a normál feltételek szerinti minőségű és kivitelű eszközöktől eltérő minőségű vagy kivitelű eszközöket (kábel, kábelcsatorna, csatlakozó) kíván beépíttetni, vagy az általa igényelt, a normál feltételektől eltérő kivitelezési technológia munkaidő többlet-felhasználást okoz, a Szolgáltató jogosult többletköltségei felszámítására vagy az igénylés teljesítésétől való elállásra.
2.3.9. A Szolgáltató jogosult az érvényes jogszabályok figyelembe vételével az
Ajánlattevők vagy Előfizetők személye vagy az ingatlanok fekvése szerint
kialakított egyes csoportjai számára az értékesítést elősegítő ideiglenes akciókat meghirdetni, melynek keretében jogosult a belépés és ezzel összefüggésben az előfizetés feltételeit oly módon átmenetileg meghatározni, amely az Ajánlattevők számára összességében jelen ÁSZF- ben foglalt feltételeknél kedvezőbb feltételeket tartalmaz.
2.3.10. Előfizetői hozzáférési pont létesítését célzó munkát és a hálózaton bármilyen szerelést csak a Szolgáltató vagy az általa megbízott személy végezhet.
A Szolgáltató (ideértve a Szolgáltató megbízásából közreműködő vállalkozót is) az előfizetői hozzáférési pont kivitelezése során a vonatkozó szabványok, illetve szakmai és biztonságtechnikai előírások maradéktalan betartása mellett a tőle elvárható gondossággal jár el úgy, hogy a munka végeztével a szereléssel nem érintett terület eredeti állapotában maradjon, ideértve a szerelés során keletkezett hulladék és szennyeződések eltávolítását is.
2.3.11. A kivitelezés során az Ajánlattevő kivitelezésre vonatkozó indokolt kéréseit (pl. nyomvonalvezetés, fal-, illetve födém áttörések helye, stb.) előzetes egyeztetés mellett a Szolgáltató figyelembe veszi és teljesíti, amennyiben az a hozzáférési pont létesítése és a szolgáltatás későbbi karbantarthatósága szempontjából megfelelő és megvalósítható, továbbá ha ennek esetleges többletköltségeit az Ajánlattevő viseli.
2.3.12. A kivitelezés időtartama alatt a munkaterület megközelíthetőségének, valamint a 220 V-os hálózati csatlakozás biztosítása az Előfizető feladata. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban.
A kivitelezés időpontjáról a Szolgáltató az Előfizetőt értesíti. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megadott kivitelezési időpontot nem fogadja el, az Előfizetőnek és a Szolgáltatónak is megfelelő új időpontot kell egyeztetni a Szolgáltató munkaidején belüli időpontra. Háromszori eredménytelen időpont-egyeztetés után, vagy ha az Előfizető a kivitelezést a Szolgáltató munkaidején kívüli időpontra igényli, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződéstől elállni. Az Előfizető hibájából történő és Szolgáltató általi elállás esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat – az elállási díjjal csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
2.3.13. A kivitelezés során bekövetkező, a munkavégzéssel együtt járó, elkerülhetetlen károkon (pl. fúrás, fúrt lyuk körüli falfelület lepergés, szegelés, csavarozás során okozott felületi sérülések) túlmenő és bizonyíthatóan általa okozott kárért a Szolgáltató felelős.
2.3.14. A kiépített teljes kábelhálózat a hozzáférési pontig (beleértve az interfészt is) valamennyi beépített eszközzel együtt a Szolgáltató tulajdonát képezi és azon sem az Előfizető, sem az ingatlan tulajdonosa nem szerez tulajdonjogot.
2.3.15. Nem minősül a Szolgáltató vonatkozásában késedelmes teljesítésnek az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon túli, vagy az
Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időponton túli előfizetői hozzáférési pont létesítés vagy jelszolgáltatás megkezdés, ha
a) a felek későbbi időpontban állapodtak meg, vagy
b) az Előfizető a helyszíni munkálatok feltételeit az előzetesen egyeztetett időpontban nem biztosítja, vagy
c) az Előfizető vagy harmadik személy magatartása miatt (különösen használati, kábel-átvezetési engedély hiánya) a rendszerre való csatlakozás késve vagy nem valósulhat meg.
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban
2.4.1. A Szolgáltató a bejelentett igényeket, az Ajánlattevő által tett ajánlatokat
nyilvántartásba veszi.
A nyilvántartás tartalmazza
a) az írásbeli ajánlat Szolgáltatóhoz való érkezésének, a szóbeli ajánlat
Szolgáltatóval való közlésének időpontját,
b) az ajánlat Szolgáltató általi elutasítása esetén az elutasítást tartalmazó dokumentum keltét és Ajánlattevő részére való megküldés időpontját, módját,
c) az ajánlat Szolgáltató általi elfogadása esetén az írásbeli előfizetői szerződés Xxxxxxxxx részére való megküldés időpontját és az előfizetői szerződés számát.
2.4.2. Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződést a Szolgáltató köteles elektronikus úton haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül visszaigazolni és iktatni.
2.4.3. Ha az Ajánlattevő vagy Előfizető valamely, az ajánlatban vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott adatokkal van hatályban.
Ha az Ajánlattevő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Ajánlattevő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Ajánlattevővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni.
Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Ajánlattevő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók.
2.4.4. Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a
Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott
képviselője útján írásban (postai levélben, telefaxon) bejelenteni.
Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti.
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1.1. Vezetékes műsorjel-elosztási szolgáltatás
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. tv. 188.§. 77. pont szerinti műsorterjesztés: bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől, és technológiától. Műsorterjesztésnek minősül a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés. Műsorterjesztésnek minősül az olyan műsorterjesztés is, amelyhez az előfizető külön díj ellenében, vagy más elektronikus hírközlési szolgáltatás díjával csomagban értékesített díj ellenében férhet hozzá. Átviteli rendszernek minősül a televízió vagy rádió műsorjeleknek az analóg vagy digitális műsorterjesztését szolgáló műszaki eljárások, elektronikus hírközlési és más eszközök rendszere, amely a műsorterjesztés alkalmazott átviteli közegéhez – így különösen a levegőhöz és rádiófrekvenciához, koaxiális vezetékhez, sodrott érpárú vezetékhez, üvegszálas vezetékhez – kapcsolódik. A tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas átviteli rendszer segítségével történő jeltovábbítás nem minősül műsorterjesztésnek.
A szolgáltatás keretén belül műsorok (médiaszolgáltatások) terjesztése
történik.
Statisztikai besorolása: SZJ 64.20.30.0 Vezetékes műsorjel elosztás (kábel-tv, rádió) (NMHH ESZOR: nyilvános televízió-műsorelosztási, nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatás).
A Szolgáltató a vezetékes műsorterjesztési szolgáltatáson belül az egyidejűleg továbbított műsorok eltérő mennyiségére és összetételére való tekintettel műsorcsomagokat alakít ki, melyek elnevezését, a bennük szereplő csatornákat (megnevezés, nyelv, elhelyezési frekvencia) és az egyes csomagok díját pedig a 4. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben az egyes csomagok közötti szabad választásban az Előfizetők összessége vagy azok egy csoportja korlátozva van, az erre vonatkozó korlátozásokat is a 4. sz. melléklet, valamint az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Ilyen korlátozás lehet különösen az, ha egyes csatorna igénybevételét a Szolgáltatónak a médiaszolgáltatókkal fennálló szerződései egyes
előfizetők számára eltérő feltételekkel (díjazással) vagy egyáltalán nem teszik lehetővé (pl. üzleti előfizető) és mely esetben a Szolgáltató a melléklettől eltérő egyedi díjfizetési feltételt állapíthat meg, vagy jogosítás hiányában elzárkózhat a szerződéskötéstől.
Az Előfizető a Szolgáltatótól igénybe vett és jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatást – a Szolgáltató előzetes és írásbeli hozzájárulása hiányában – nem jogosult sem továbbértékesíteni ellenérték fejében, sem harmadik személy részére bármilyen jogcímen ingyenesen átadni.
A programcsomagok kialakításának, illetve a csomagokban szereplő csatornák összetételének, csomagon belüli elhelyezésének és a szolgáltatások díjának az ÁSZF-ben részletezésre kerülő feltételek teljesítése melletti egyoldalú megváltoztatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy az előfizetői szerződés Szolgáltató általi egyoldalú módosításának szabályai nem terjednek ki sem új díjcsomag kialakítására, sem a meglévő programcsomagon belül az egyes csatornák csomagon belüli elhelyezésének megváltoztatására.
A Szolgáltató a műsorcsomagok elosztását a 4. sz. mellékletben megjelölt analóg vagy digitális szolgáltatásként nyújtja. Digitális szolgáltatás esetén a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges hírközlési berendezést (set-top box vagy dekódoló egység, távkapcsoló) a Szolgáltató biztosítja oly módon, hogy a Szolgáltató tulajdonában álló set-top boxot és távkapcsolót a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri kihelyezett hírközlési eszköz óvadék és a 4. sz. melléklet szerinti folyamatos kihelyezett hírközlési eszköz használati díja ellenében az Előfizető részére használatba adja. A Szolgáltató a set-top boxhoz használati utasítást is rendelkezésre bocsát. A set-top box és a távkapcsoló energiaellátásának (áram, elem) biztosítása az Előfizető kötelezettsége saját költségére. A set-top box vagy a távkapcsoló meghibásodása esetén a Szolgáltató cserekészüléket biztosít, azonban amennyiben a meghibásodásra az Előfizető hibájából került sor és a készülék nem javítható, úgy az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli.
Amennyiben a set-top box és távkapcsoló az Előfizető tulajdonában áll, a Szolgáltató nem felel az ezen berendezésekben bekövetkezett hibáért, azonban a berendezések meghibásodása esetén a javítás időtartamára a Szolgáltató cserekészüléket biztosíthat (cserekészüléknek a Szolgáltató rendelkezésére állása esetén), mely után az Előfizetőt kihelyezett hírközlési eszköz óvadék és az 4. sz. melléklet szerinti folyamatosan kihelyezett hírközlési eszköz használati díja megfizetésének kötelezettsége terheli, továbbá a Szolgáltató tulajdonában levő csereeszköz elveszése, megsemmisülése, vagy az Előfizető ügyköréből eredő ok miatti javíthatatlan meghibásodása esetén az Előfizető köteles a Szolgáltatónak a
4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díját is megfizetni.
A digitális szolgáltatás igénybevételéhez a set-top box berendezés aktiválása szükséges. A set-top box berendezés aktiválásáért az Előfizető aktiválási díjat köteles fizetni. Digitális szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizető kérheti a Szolgáltatótól a szükséges eszköz (set-top box)
hozzáférési pont helyén történő üzembe helyezését egyszeri díjazás ellenében, mely esetben az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles.
Amennyiben az Előfizető által használt végberendezés nem alkalmas a Szolgáltató által nyújtott digitális szolgáltatás (jelfolyam) vételére, úgy a Szolgáltató ezen, az Előfizető érdekkörében felmerült tényre tekintettel az Előfizető részére a digitális jelfolyamot analóg jelfolyammá alakító set-top boxot biztosít, mely ún. AV kimenettel rendelkezik. Amennyiben pedig az Előfizető a végberendezését a digitális jelfolyam vételére alkalmas berendezésre cseréli, úgy a Szolgáltató – az Előfizető írásbeli igénye esetén – az ún. HDMI kimenettel rendelkező set-top boxot biztosít az Előfizető részére. A HDMI kimenettel rendelkező set-top box kihelyezésével egyidejűleg az Előfizető köteles a korábban részére átadott AV kimenettel rendelkező set-top boxot a Szolgáltató részére visszaszármaztatni.
A set-top boxok cseréje esetén – a csere időpontjától kezdődően – az Előfizetőt az új set-top boxra irányadó és a 4. sz. melléklet szerinti folyamatos kihelyezett hírközlési eszköz használati díja terheli, valamint a
4. sz. melléklet szerinti aktiválási díj, továbbá – az új set-top box
hozzáférési pont helyén történő üzembe helyezése esetén – a
4. sz. melléklet szerinti kiszállási díj. A set-top box cseréje esetén az Előfizetőt az általa igénybe vett jellegű set-top boxnak megfelelően terheli a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri kihelyezett hírközlési eszköz óvadék, az egyedi előfizetői szerződés külön módosítása nélkül is.
A digitális szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges végberendezések csatlakozásának feltételeit a 4.3. pont tartalmazza.
A gyermekek és kiskorúak védelme érdekében azon műsorok esetében, melyeknél szükséges biztosítani azon hatékony műszaki megoldást, hogy a műsor csak 18 éven felüli nézők vagy hallgatók számára legyen elérhető, a Szolgáltató az alábbiak szerint jár el:
– set-top box esetén a Szolgáltató – a jelfolyam továbbítása mellett – PIN-kódot rendel az eszközhöz, melyet az Előfizető szabadon meg tud változtatni, azonban a PIN-kód megváltoztatása és fokozott védelme az Előfizető felelőssége;
– amennyiben a set-top box ún. gyerekzárat, időkapcsolót nem tartalmaz, ezért azt csak akkor biztosítja a Szolgáltató az Előfizető részére, ha az Előfizető előzetesen nyilatkozik arról, hogy televíziókészüléke önmagában is alkalmas ezen funkcióra.
3.1.2. Internet-hozzáférési szolgáltatás
A Pázmány Kábel Kft. a jelen ÁSZF alapján – alapszolgáltatásként – Internet- hozzáférési szolgáltatást nyújt, amely a 4. sz. melléklet szerinti, szélessávú távközlési hálózatokon (optikai-koax hálózat) és IP-protokollon keresztüli kapcsolódás az Internet-hálózatra, illetve az adattovábbítás (jel, kép, adat, hangtovábbítás) lehetősége az Internet-hálózaton belül napi 24 órában.
A szolgáltatás statisztikai besorolása: SZJ 64.20.18. Internet-hozzáférés, -ellátás szolgáltatása (NHH ESZOR: internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás) Szolgáltató az
alapszolgáltatáson túl az Interneten szokásos kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt. Így elektronikus levelezés (e-mail), a levelek alapszintű vírus-és spamszűrése, webtárhely (www) biztosítása, publikus állandó IP-cím.
A szolgáltatás a 4. sz. mellékletben felsorolt szolgáltatási csomagokban vehető igénybe. A szélessávú Internet-hozzáférés a Szolgáltatónál kábelmodemes hozzáférés lehet. A kábelmodemes hozzáféréshez az Előfizetőnek rendelkeznie kell a Szolgáltató által telepített, vagy más, erre szakosodott szervezet által telepített és a Szolgáltató által megfelelőnek minősített kábeltelevíziós szolgáltatási végponttal. Ehhez a végponthoz csatlakozik a Szolgáltató által biztosított kábelmodem készülék, amely elvégzi a szükséges jel-átalakítást, hogy az Internet szolgáltatás az Előfizető számítógépén megjelenhessen.
A Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás a kábelhálózaton két frekvenciasávot használ, egyet a „lefelé” irányuló (ún. „downstream”) frekvenciasávok közül (általában a 85–750 MHz-es sávban), és egyet a „felfelé” irányuló (ún. „upstream”) frekvencia-tartományban, (jellemzően az 5–65 MHz-es sávban), hogy az Internetezés által megkívánt kétirányú kommunikáció biztosított legyen.
Internet-szolgáltatás publikus állandó IP címmel: a felhasználó számítógépéhez egyértelműen hozzárendelésre kerül egy IP cím. Az Internethez való kapcsolódáskor mindig ez a cím kerül kiosztásra, és a kapcsolat szünetelése alatt sem rendelhető hozzá más felhasználóhoz. Az Előfizető a saját számítógépe szoftveres kiépítettségétől függően egyéb Internet-alkalmazást igénybe vehet a szolgáltató szerver szolgáltatásain felül.
Internet forgalom: a Szolgáltató az Internet-hozzáférési szolgáltatáson belül a továbbított adatok eltérő mennyiségére, a díjmentesen igényelhető e-mail címek és domainnevek számára, valamint a web tárhely méretére való tekintettel csomagokat alakít ki, melyek elnevezését, tartalmát és az egyes csomagok díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben az egyes csomagok közötti szabad választásban az Előfizetők összessége vagy azok egy csoportja korlátozva van, az erre vonatkozó korlátozásokat is e melléklet, valamint az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Ilyen korlátozás lehet különösen az, ha csomag igénybevételét a Szolgáltatónak a távközlőeszközök tulajdonosaival fennálló szerződései egyes előfizetők számára eltérő feltételekkel (díjazással) vagy egyáltalán nem teszik lehetővé; ez esetben a Szolgáltató a melléklettől eltérő egyedi díjfizetési feltételt állapíthat meg, vagy jogosítás hiányában elzárkózhat a szerződéskötéstől.
A Szolgáltató kiegészítő szolgáltatásokat is nyújthat (csomagtartalom fölötti mennyiségű email-cím, tárhely bérlet, fix IP című csomagtartalom fölötti mennyiségű IP cím, -átjegyzés, -karbantartás, -regisztráció), melyek csak valamely szolgáltatási csomaghoz kapcsolódóan vehetők igénybe, önálló igénybevételükre nem kerülhet sor.
A Szolgáltató az Előfizetők részére az alábbi kiegészítő szolgáltatások igénybevételét
biztosítja:
a) E-mail postafiók szolgáltatás
A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető
legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt az e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán.
A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért. Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.
b) E-mailek központi vírusellenőrzése
Amennyiben a Szolgáltató által alkalmazott vírusszűrő károkozásra alkalmas szoftvert, kódot (vírus) talál az átvizsgált e-mail-ben, úgy a Szolgáltató rendszere az üzenetet törli. A Szolgáltató az Előfizetők és a hálózat biztonsága érdekében a vírusszűrőt minden egyes Előfizető esetében alapbeállításként bekapcsolva biztosítja. A Szolgáltató az e-mailek központi vírusellenőrzése szolgáltatását ingyenesen biztosítja Xxxxxxxxxx számára, és mindent megtesz annak folyamatos frissítése érdekében, ugyanakkor nem vállal semmilyen felelősséget azért, hogy e szolgáltatása az Előfizetőt ténylegesen meg is óvja valamennyi elméletileg és gyakorlatilag lehetséges, számítógépes vírusok okozta kártól. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető figyelmét e helyütt kívánja felhívni arra, hogy a vírusok elleni hatékony védekezés érdekében az Előfizető gépére telepített helyi víruskereső szoftverek alkalmazása elengedhetetlen.
c) Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése
A szolgáltatás nemzetközi „feketelistákat” használ a SPAM kiszűrésére. A listákon található internetes címekről Szolgáltató nem fogad elektronikus leveleket. A szolgáltatás saját, az Előfizető által nem konfigurálható „fekete, és szürke listával” is rendelkezik. A rendszer minden levélszemetet vagy levélszemét-gyanús levelet megjelöl. Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése szolgáltatás rendkívül hatékony, ennek ellenére a Szolgáltató nem tud szavatolni azért, hogy a jelen szolgáltatás 100%-ban pontosan működik. A kéretlen levelek központi szűrése szolgáltatás minden beérkező levelet ellenőrzésnek vet alá, amelynek során néhány előre meghatározott szabályt használ. A Szolgáltató lehetővé teheti – amennyiben annak műszaki feltételei adottak és a szolgáltatás biztonságát az nem veszélyezteti – azt, hogy a kéretlen levelek szűrését, illetve átengedését az Előfizető a saját gépén ki-illetve bekapcsolhassa. A Szolgáltató nem felel az olyan károkért, amelyek az Előfizetőt a jogosult értesítésében kifogásolt vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozatában foglalt tartalomnak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az
információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelő eltávolítása miatt érik.
3.1.3. Helyhez kötött telefonszolgáltatás
64.20.11.0 Nyilvános helyi távbeszélő szolgáltatás
64.20.12.1 Nyilvános belföldi távolsági távbeszélő szolgáltatás
15.4.1.1 Nyilvános nemzetközi távolsági távbeszélő szolgáltatás
A felsorolt (fenti) szolgáltatások az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C törvény fogalmi meghatározása szerint „Helyhez kötött telefon szolgáltatás”-nak minősülnek, amelybe beletartoznak a korábban az Adathálózati szolgáltatások (SZJ: 64.20.16) körébe sorolt IP-alapú hang (VoIP) szolgáltatások is.
A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújt, amelyet az Előfizető az Előfizetői Szerződés időtartama alatt bármikor igénybe vehet az előfizetői hozzáférési ponthoz (a hálózaton biztosított interfészhez) csatlakoztatott telefon végberendezéssel. A helyhez kötött telefon szolgáltatás keretében lehetőség van belföldi és nemzetközi, helyhez kötött vagy mobil rádiótelefon hívások kezdeményezésére, illetve hívások fogadására.
Jelen helyhez kötött telefon szolgáltatás elsődleges célja a hangátvitel. Szolgáltató nem zárja ki, hogy az Előfizető a hangátvitelen kívül más – technikailag a telefonvonalon is megvalósítható-átvitelre használja a Végberendezést (pl. telefonmodemes adatátvitel), de kifejezetten deklarálja, hogy a telefonvonalon történő adatátvitel minőségéért nem felel, arra célértéket nem határoz meg.
A Szolgáltató a helyhez kötött telefonszolgáltatáson belül a kapcsolási és percdíjakra, az elszámolás módjára és a díjmentesen lebeszélhető percek számára való tekintettel csomagokat alakít ki, melyek elnevezését, tartalmát és az egyes csomagok díját a
4. sz. melléklet tartalmazza. Amennyiben az egyes csomagok közötti szabad választásban az Előfizetők összessége vagy azok egy csoportja korlátozva van, az erre vonatkozó korlátozásokat is e melléklet, valamint az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Ilyen korlátozás lehet különösen az, ha csomag igénybevételét a Szolgáltatónak a távközlő eszközök tulajdonosaival fennálló szerződései egyes előfizetők számára eltérő feltételekkel (díjazással) vagy egyáltalán nem teszik lehetővé; ez esetben a Szolgáltató a melléklettől eltérő egyedi díjfizetési feltételt állapíthat meg, vagy jogosítás hiányában elzárkózhat a szerződéskötéstől.
Az alapszolgáltatás keretében az Előfizető belföldi (helyi, helyközi I., helyközi II. és távolsági), nemzetközi és mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívást kezdeményezhet a végponthoz csatlakozott végberendezésről.
Hálózaton belüli hívás: A szolgáltató hálózatán belül kezdeményezett és végződött hívások, függetlenül attól, hogy ezen hívások azonos vagy eltérő földrajzi számozási körzethez tartoznak.
Helyi hívás: az azonos településen lévő helyhez kötött telefonállomások közötti hívás,
kivéve a hálózaton belüli hívásokat.
Helyközi I. hívás: az azonos földrajzi számozású területen (körzeten) belüli helyhez kötött telefonállomások közötti hívás, kivéve a hálózaton belüli hívásokat.
Helyközi II. hívás: a budapesti helyhez kötött telefonállomások és Budapest vonzáskörzetébe – de más földrajzi számozási területhez – tartozó egyes településeken lévő helyhez kötött telefonállomások közötti hívás, kivéve a hálózaton belüli hívásokat.
Távolsági hívás: a két különböző földrajzi számozási területen lévő helyhez kötött telefon állomások közötti hívás, a helyközi II. díjzónába tartozó hívások, valamint a hálózaton belüli hívások kivételével.
Nemzetközi hívás: a külföldi helyhez kötött telefonállomásra, valamint a külföldi mobil rádiótelefon állomásra irányuló hívás.
Mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívás: a belföldi mobil rádiótelefon szolgáltatók kapcsolási számainak hívása.
A Szolgáltató biztosítja az Előfizetői számára a segélyhívó szolgálatok elérését, valamint a jelentős piaci erővel rendelkező és az egyetemes telefonszolgáltatók által működtetett országos, minden helyhez kötött és mobil rádiótelefon kapcsolási számára kiterjedő tudakozó szolgáltatás igénybevételét.
Az Előfizető helyhez kötött telefon állomása telefonszámmal rendelkezik, és a nemzetközi és belföldi helyhez kötött vagy mobil rádiótelefon állomásokról hívható. A helyhez kötött telefonállomás azon belföldi helyhez kötött és mobil rádiótelefon állomásokról hívható, amelyek szolgáltatójával a Szolgáltató összekapcsolási szerződést kötött. Ezen szolgáltatók pontos körét a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán közzéteszi.
A Szolgáltatás alkalmas telefonbeszélgetések lebonyolítására. A hívás létrejön akkor is, ha tényleges beszélgetés nem történik, azonban a hívott oldalon lévő végberendezés (pl. hangposta, üzenetrögzítő, fax, alközpont, modem) fogadja a hívást. A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre összekapcsolási szerződést kötött. Ha az Előfizető másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet
(hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.
A kiegészítő szolgáltatás igénybevételének feltételei: A kiegészítő szolgáltatások határozott időre vagy határozatlan időre (visszavonásig) kérhetőek. A kiegészítő szolgáltatások között vannak olyanok, amelyek a jogosítás után azonnal működnek, és vannak, amelyeket az Előfizető aktiválással és deaktiválással tud be-, illetve kikapcsolni. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez meghatározott funkcióval rendelkező telefon-készülék szükséges. Egyes kiegészítő szolgáltatások nem vehetők egyidejűleg igénybe.
A kiegészítő szolgáltatás igénybevételének módja: A kiegészítő szolgáltatások külön erre a célra rendszeresített megrendelőlap alapján vehetők igénybe, mely tartalmazza az alapszolgáltatásoktól eltérő szerződési feltételeket.
A kiegészítő szolgáltatások telefonon is megrendelhetőek. Az ügyintéző a megrendelés során tájékoztatja a megrendelőt az eltérő szerződési feltételekről. A telefonon történt megrendelés után az Előfizető köteles megrendelési szándékát írásban, faxon vagy postai levél útján megerősíteni.
Az igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások:
a) Hívószámkijelzés
A hívószámkijelzés szolgáltatás a hívott személy számára lehetővé teszi, hogy a hívás felépítése és időtartama alatt a hívó vonal hívószámát a telefonkészülékbe beépített vagy különálló kijelző berendezésen megjelenítse, amennyiben a hívó fél a kijelzést megengedte. A hívószámkijelzés szolgáltatás díjmentesen igénybe vehető a kijelzésre alkalmas végberendezés segítségével, amely tudja fogadni és megjeleníteni a központ által küldött jeleket. A központ a szabad előfizetői vonalra érkező minden hívásra a csengetéssel egyidőben kiküldi vagy azt a hívószámot, ahonnan a hívást kezdeményezték, vagy a hívószám hiányát szövegesen. A hívószám vagy a hívószám hiányának oka a készüléken az első csengetést követően jelenik meg.
Alközpontok esetén a szolgáltatás az alközpont analóg fővonalára csatlakozó kijelző berendezésen biztosítható. A kiküldött információ további felhasználása az alkalmazott alközpont és a kijelző berendezés képességeitől függ. Ha a hívó fél másik szolgáltató telefon szolgáltatásának előfizetője, vagy külföldi telefonállomás, a telefonszáma az Előfizető számára nem minden esetben jelenik meg, mivel más telefonszolgáltatók előfizetői nem minden esetben rendelkeznek az azonosítás letiltásának lehetőségével, illetve a külföldi partnerek nem minden esetben továbbítják a hívószámot.
Az igénybevétel feltételei:
A Szolgáltató a hívószámkijelzés szolgáltatást, ha azt az alapszolgáltatással egyidejűleg rendelték meg, az alapszolgáltatással egyidejűleg, egyébként pedig a kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül indítja. A szolgáltatás díjmentes és csatlakozásonként rendelhető meg.
b) Hívószámkijelzés letiltása
A hívószámkijelzés letiltása szolgáltatás az Előfizető számára díjmentesen lehetővé teszi, hogy hívószámát a hívott állomáson ne jelenítsék meg. A letiltás két típusa létezik, az állandó letiltás és a hívásonkénti letiltás. Az egységes segélyhívószám (112) a Rendőrség, a Tűzoltóság, és a Mentők (segélykérő hívások) hívása esetén a hívó fél kapcsolási számának kijelzése nem tiltható le. A szolgáltatásért díjat nem kell fizetni. A szolgáltatás csatlakozásonként rendelhető meg.
c) Állandó letiltás
Üzemeltetői beállítás az Előfizető írásos nyilatkozata alapján, amellyel a hívó hívószámáról kezdeményezett minden hívásra a kijelzés letiltását továbbítja a telefonközpont.
3.1.4. Az Előfizető a Szolgáltatótól igénybe vett és jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatást – a Szolgáltató előzetes és írásbeli hozzájárulása hiányában – nem jogosult sem továbbértékesíteni ellenérték fejében, sem harmadik személy részére bármilyen jogcímen ingyenesen átadni.
A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes
szolgáltatásnak.
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
A szolgáltatást az Előfizető csak a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott, az ÁSZF 4. sz. mellékletében tételesen felsorolt azon földrajzi területen (vételkörzet) veheti igénybe, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik. Digitális szolgáltatás a 4. sz. mellékletben megjelölt településen vagy településrészen vehető igénybe.
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás
A segélyhívó szolgáltatások az alábbiakban felsorolt hívószámokon a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állási időben díjmentesen érhetők el.
Mentők: 104
Tűzoltóság: 105
Rendőrség: 107
Európai egységes segélyhívó: 112
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e
A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatások nem minősülnek egyetemes szolgáltatásnak.
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye
Előfizetői hozzáférési pont (Eht. 188.§ 23.pont) azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető
vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere
4.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra a 3. sz. mellékletben
meghatározott szolgáltatásminőségi célértékeket biztosítja az Előfizető
által rendeltetésszerűen használt előfizetői hozzáférési ponton az esetek
legalább 98%.
4.1.2. Ha a Szolgáltató a 4.1.1. pont szerinti vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető az ÁSZF 7.5. pontja szerinti kötbérre jogosult.
4.1.3. A minőségi célértékek értelmezését a 3. sz. melléklet tartalmazza.
4.1.4. A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a
4. sz. mellékletben jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles a földrajzi terület és/vagy csatorna megnevezésével tételesen feltüntetni a 3. sz. mellékletben. Ezen földrajzi terület és/vagy csatornák vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő vételi minőség esetén tehet.
Csökkentett minőségi követelményű szolgáltatás nyújtására
a) csökkentett műszaki minőségű csatorna felhasználásával vagy
b) a teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű bejövő műsorjel vétel esetén kerülhet sor.
A teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű bejövő műsorjel vétel esetén a médiaszolgáltatás csatornacsomagba foglalása akkor indokolt, ha az adott médiaszolgáltatás vételét annak tartalma/témája miatt az előfizetők jelentős része előfizetői felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy médiaszolgáltatási piaci információk alapján – igényli.
4.1.5. A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi
a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel legalább félévente rendszeresen,
b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül rendszeresen,
c) az előfizetői hozzáférési pontokon időszakonkénti szúrópróbaszerű
méréssel, illetve
d) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel és/vagy szubjektív módon szemrevételezéssel.
A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző
végberendezést alkalmaz.
A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja.
4.1.6. Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni. Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak igazolt és indokoltan felmerült költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
4.3. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
4.3.1. Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére az Előfizető egyidejű értesítésével.
A Szolgáltató jogosult a 4.3.6. pont szerinti eredménytelen felszólítás
esetén az előfizetői szerződést az Előfizető hibájából felmondani.
4.3.2. Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakozásának feltételei
4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező televíziós és rádiófrekvenciás jelek vételére alkalmas, következő típusú végberendezés(eke)t csatlakoztathat:
– analóg és/vagy digitális tv vevőkészüléket,
– analóg rádió vevőkészüléket,
– kép- és hangrögzítő készüléket (videomagnó).
Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést – az egyes műsorokon fennálló szerzői jogi korlátozások miatt – nem csatlakoztathat.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet.
Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények)
vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek.
Az előfizetői helyiségekben lévő csatlakozó szerelvény (IEC típusú rádiófrekvenciás csatlakozó) és a hálózathoz csatlakoztatott (Előfizető tulajdonában lévő) végberendezések közötti csatlakozást biztosító kábel hibájának elhárítása kizárólag az Előfizetőt terheli.
A digitális szolgáltatáshoz a szolgáltató által biztosított set-top-box kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket a szolgáltatást megrendelő ügyfélnek kell biztosítania, beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát, valamint a set-top-boxhoz való csatlakozásra alkalmas csatlakozással rendelkező előfizetői végberendezést.
Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.
4.3.2. A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni.
4.3.3. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges készülékhiba elhárítása vagy a végberendezés vételre alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól.
4.3.4. A végberendezés behangolása – a hálózatra történő csatlakozással egyidejűleg a Szolgáltató által végzett első díjmentes behangolás kivételével – az Előfizető ügykörébe tartozik. A hálózatra történő csatlakozást követő további behangolásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 4. sz. melléklet szerinti kiszállási és behangolási díj ellenében végzi el.
4.3.5. Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 2. sz. melléklet szerinti illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.3.6. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de
legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja.
4.3.7. Az analóg szolgáltatás vételéhez szabványos kialakítású 75 Ohm-os
koaxiális csatlakozással rendelkező előfizetői végberendezés szükséges.
A digitális kiegészítő programcsomagok igénybevételéhez szabványos kialakítású EuroSCART vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező előfizetői végberendezés szükséges.
A digitális dvr kiegészítő programcsomagok igénybevételéhez szabványos kialakítású EuroSCART, RCA audio/video, vagy HDMI csatlakozással rendelkező előfizetői végberendezés szükséges. A HD kiegészítő digitális programcsomag teljes értékű igénybevételére csak azon „HD-Ready”
„HD-TV” vagy „Full-HD” védjeggyel ellátott előfizetői végberendezések alkalmasak, melyek szabványos kialakítású HDMI csatlakozással kerülnek kereskedelmi forgalomba.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke
5.1.1. A szolgáltatás szünetelhet
a) Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból, vagy
b) az Előfizető kérésére, vagy
c) mindkét fél érdekkörén kívüli okból (vis major), vagy
d) a Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) a jogszabályok által előírt módon,
e) a Médiatanács határozata alapján,
f) az ÁSZF 5.1.6. pontjában megjelölt esetekben.
5.1.2. A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása (rendszeres vagy rendkívüli) miatt – amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – átmenetileg szünetelhet és mely szüneteltetés naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal megelőzően értesíti. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 16 óra a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az ÁSZF vonatkozásában rendszeres karbantartásnak minősül a Szolgáltató által saját hatáskörében előre meghatározott olyan tervszerű, hibamegelőző tevékenység, mely havonta a 16 óra időtartamot nem
haladja meg. A Szolgáltató a rendszeres karbantartást minden naptári hónap 15 napján 8–12 óra közötti időtartamban végzi. Az ÁSZF-ben megjelölt időponttól és időtartamtól eltérő rendszeres karbantartás esetén a Szolgáltató az Előfizetőket a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal korábban értesíti.
Ha a szolgáltatást a Szolgáltató a 5.1.1.a), c), d), e) és f) pont alapján – kivéve a rendszeres karbantartás esetét – 48 óráig szünetelteti, a szüneteltetés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli. Ha a szünetelés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
A Szolgáltató a hálózat karbantartását a szolgáltatásminőség Szolgáltató általi ellenőrzésének adatai vagy az Előfizető megalapozott bejelentése alapján végzi, amennyiben a hálózat vagy annak része állapota miatt a karbantartás szükséges, továbbá a Szolgáltató a rendszeres karbantartás keretén belül általános ellenőrzést is végez a hírközlő hálózaton.
Jelen pont, valamint az ÁSZF vonatkozásában rendszeres karbantartás a szolgáltató által időszakonként visszatérően meghatározott és az előfizetőkkel legalább 30 nappal korábban közölt időpontban és időtartamban, a szolgáltatásnak az ÁSZF-ben meghatározott minőségi célértékei fenntartása, a távközlési hálózat műszaki állapotának fenntartása vagy fejlesztése érdekében végzett tevékenység, rendkívüli karbantartás a hibaelhárításon és rendszeres karbantartáson kívül végzett munkálat.
5.1.3. A Szolgáltató a szolgáltatást az Előfizető kérésére szünetelteti a jelen pont rendelkezései szerint. Az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését írásban, az esedékes előfizetési díjak megfizetése mellett, legalább 5 munkanappal a szünetelés kért kezdő időpontja előtt, a tárgyhónapot követő hónap elsejétől kezdődően kérheti a 4. sz. mellékletben meghatározott kiszállási díj megfizetése mellett, amennyiben a kikapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges. A szüneteltetés az Előfizető által kért visszakapcsolásig vagy – ha ezen körülmények korábban következnek be – a szerződés felmondásáig tart. A visszakapcsolást az Előfizető a szüneteltetés kérésekor, vagy a kért visszakapcsolást megelőzően legalább 5 munkanappal, írásban, a következő hónap első napjától kérheti.
A szünetelés időtartamára az Előfizető a 4. sz. mellékletben meghatározott és – szüneteltetett díjcsomagtól függő összegű – csökkentett előfizetési díj fizetésére köteles.
A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a Szolgáltató külön díjat nem számít fel. Amennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, a Szolgáltató a 4. sz. mellékletben meghatározott és kiszállási díjat is magában foglaló visszakapcsolási díjat számíthat fel.
A szüneteltetés végi visszakapcsolás feltétele a szüneteltetés idejére a
4. sz. mellékletben meghatározott és – szüneteltetett díjcsomagtól függő összegű – csökkentett előfizetési díj és – a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükségessége esetén – a visszakapcsolásért fizetendő díj megfizetése. A visszakapcsolást a Szolgáltató a díjak kiegyenlítését követően legkésőbb az Előfizető által kért munkanapig elvégzi.
Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés ideje a rendelkezésre állás
idejébe beleszámít.
Az Előfizető kérésére történő szünetelés leghosszabb időtartama 12 hónap. E szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet.
Amennyiben az Előfizető a szünetelést olyan hálózaton vagy hálózatészen kérelmezi, melynél a szünetelés más előfizetők szolgáltatásával közvetlenül összefügg (pl. soros rendszer), a Szolgáltató jogosult a szünetelés iránti kérelmet elutasítani vagy a szünetelést lehetővé tevő műszaki kialakítás Xxxxxxxxx általi előzetes költségviseléséhez kötni, és amely költségviselés Előfizető általi visszautasítása esetén a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést felmondani.
Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését határozott időtartamú szerződések vonatkozásában kéri, úgy ebben az esetben az előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
5.1.4. Ha a szolgáltatás mindkét félen kívül álló előre nem látható és el nem hárítható külső okok (vis major) miatt szünetel, az Előfizető annak időtartama alatt díjfizetésre köteles (előre történő fizetésnél díjvisszatérítésre nem jogosult), ha a Szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett. Az előfizetői szolgáltatások teljesítése szempontjából vis majornak minősül különösen a háborús helyzet, sztrájk, természeti katasztrófa, a hálózat valamely elemét működésképtelenné tevő, természeti erő vagy harmadik fél által okozott erőhatás, illetve a szolgáltatást megtiltó vagy szüneteltetését elrendelő, jogszabályon alapuló hatósági rendelkezés.
A szünetelés idejére az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli akkor, ha a Szolgáltató a jelen pont szerinti igazolási kötelezettségét nem teljesíti. A jelen pont szerinti díjcsökkentés összege a kieső napok számának és a havi előfizetési díj egy napra eső részének szorzata. Minden megkezdett nap egész napnak számít. A szolgáltatás ezen ok miatti szüneteltetése a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele.
5.1.5. Az 5.1.1. d) pont szerinti szünetelésre az 5.1.4. pont szabályai irányadók.
5.1.6. Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a
7.1.10. pontban meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának
megfelelő vagyoni biztosítékot.
5.1.7. Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
5.1.8. A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a
Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára
15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja.
5.1.9. Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei
5.2.1. Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott,
b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja,
c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot,
d) az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja,
e) a Szolgáltató rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény
– így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette.
5.2.2. Amennyiben az Előfizető közreműködő szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, az előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a közreműködő szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatás igénybevételét, ha 5.2.1.c) pontjában meghatározott feltételek az Előfizető által – a szolgáltató-választás bevezetésének és alkalmazásának feltételeiről szóló jogszabály szerint – választott közreműködő szolgáltató vonatkozásában állnak fenn.
5.2.3. A korlátozás időtartama alatt a Szolgáltató az előfizetői szerződés szerinti szolgáltatás helyett – a legkevesebb csatornát tartalmazó díjcsomag vételét biztosítja.
A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos és a 4. sz. mellékletben feltüntetett korlátozási díjat számol fel.
5.2.4. Ha az Előfizető az 5.2.1. pont szerinti korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles az Előfizető kérésétől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltatót kötbérfizetési kötelezettség terheli a 7.5. pont szerint.
A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a
4. sz. mellékletben feltüntetett díjat számít fel.
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
6.1.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek
6.1.1.1. A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az ÁSZF 1.2. pontja szerinti ügyfélszolgálat mellett hibabejelentő szolgálatot is működtet, melynek elérhetőségét jelen ÁSZF 1.3. pontja tartalmazza.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított
– hibabejelentő szolgálatnál szóban telefonon vagy
– az ügyfélszolgálatnál szóban személyesen vagy telefonon,
– az ügyfélszolgálathoz küldött levélben, vagy elektronikus levélben, vagy egyéb elektronikus hírközlés útján jelentheti be.
Az Előfizető azonosíthatósága érdekében a bejelentéskor közölni, illetve feltüntetni szükséges az Előfizető nevét, címét és ügyfél azonosító számát (szerződésszámát).
A telefonhálózaton elérhető ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségét a 3. sz. mellékletben megjelölt időtartamon belül biztosítja.
6.1.1.2. Hibabejelentés az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével (hibás teljesítés), így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha
a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett,
b) a Szolgáltató a megszűnő vagy rossz műszaki minőségű műsort más műsorral helyettesíti,
c) a műsorszolgáltató által adott jel nem megfelelő minőségű,
d) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következett be,
e) az Előfizető az ÁSZF 3. sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el.
A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása.
6.1.1.3. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 24 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az Előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a
Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
A Szolgáltató a jelen pont szerinti értesítési kötelezettségének a 6.4.6.4.a)–
c) pontok szerint tesz eleget azzal, hogy közvetlen írásbeli értesítésnek minősül a hibaelhárításkor a munkalap Előfizető részére történő átadása és az átadás Xxxxxxxxx általi elismerése is.
6.1.1.4. A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani.
A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 24 órát.
Nem minősül valós hibának az, ha az Előfizetővel szemben a szolgáltatás korlátozására került sor és a korlátozásról a Szolgáltató az Előfizetőt a hibabejelentéskor tájékoztatta.
Amennyiben a Szolgáltató az 5.2.3. pont szerint olyan mennyiségi korlátozást alkalmaz, melynek keretén belül vagy a közszolgálati médiaszolgáltatások vételét, vagy a legkevesebb csatornát tartalmazó műsorcsomag vételét biztosítja és ezekre vonatkozóan jelent be az Előfizető valós hibát, úgy a Szolgáltató azt az általános szabályok szerinti hibaelhárítási eljárásának megfelelően kezeli.
6.1.1.5. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a 6.3. és 6.4. pont szerinti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a szolgáltatónak a 6.1.1.3. pont szerinti határidőn belül meg kell kérnie.
6.1.1.6. Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges és a Szolgáltató által a 6.1.1.3.a) pont szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen
egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe.
Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
6.1.1.7. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
6.1.2. A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.
6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely
nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza:
– az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza
a) az Előfizető nevét, értesítési címét, telefonszámát vagy más
elérhetőségét,
b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot,
c) a hibajelenség leírását,
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra);
– a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
f) a hiba okát,
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra),
eredményét (eredménytelenségét és annak okát),
h) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, melynek a Szolgáltató a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
6.1.2.3. A Szolgáltató az Előfizető általi hibabejelentést visszaigazolja:
a) telefonon, vagy ügyfélszolgálaton szóban tett bejelentés esetén a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg visszaolvasásával,
b) a telefonos üzenetrögzítőre mondott vagy írásban benyújtott bejelentés esetén az Előfizető által megadott telefonszámon a bejelentett hibára vonatkozóan rögzített szöveg beolvasásával.
6.1.2.4. A hibabejelentés kapcsán elvégzett vizsgálat alapján a Szolgáltató haladéktalanul és megfelelő indokolással köteles az Előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba az Előfizető
érdekkörébe tartozó okból merült fel,
b) a hiba kijavítását megkezdte,
c) a hiba kijavítását átmeneti (meghatározott) ideig vagy tartósan nem tudja vállalni, ezért az Előfizető részére az értesítésben meghatározott kötbért fizet.
6.1.2.5. Az Előfizető a hibaelhárítás során kizárólag annyiban köteles a Szolgáltatóval együttműködni, hogy a hiba behatárolása és elhárítása során az Előfizető helyiségébe történő belépést biztosítja.
A Szolgáltató a hibaelhárítás megkezdéséről csak akkor köteles az Előfizetőt előzetesen értesíteni, ha a hiba elhárításához az Előfizető helyiségébe szükséges bejutni.
6.1.2.6. Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (a csatlakoztatott végberendezés illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, azonban – amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti.
6.1.2.7. A Szolgáltató az Előfizető által bejelentett, a Szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, a Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel.
Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles a 4. sz. mellékletben megjelölt mértékben, ha
a) a Szolgáltató helyszíni vizsgálat alapján megállapítja, hogy a hiba oka
az Előfizető érdekkörébe tartozik,
b) a helyszínen végezhető javítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, azonban az Előfizető az ingatlanba való bejutást vagy az előfizetői hozzáférési ponthoz való jutást nem biztosította,
c) az Előfizető téves vagy megtévesztő vagy nem valós hibára irányuló
bejelentést tett,
d) a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel.
6.1.2.8. Amennyiben az Előfizető kéri és a Szolgáltató azt teljesíteni tudja a feltételek adottsága miatt, úgy a Szolgáltató a hibabejelentés nyilvántartásba vételétől számított 6 órán belül megkezdi a helyszíni hibaelhárítást a 4. sz. mellékletben megjelölt mértékű expressz kiszállási díj ellenében.
6.1.2.9. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles a 7.5. pont szerinti módon és mértékben
a) a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig,
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
Mentesül a Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a hibát az Előfizető az Előfizetőnek felróható okból nem, vagy utólag, a hiba Szolgáltató általi elhárítása után jelentette be, továbbá a 6.1.2.7. a)–d) pontjai szerinti esetben.
6.1.2.10. Az Előfizető nem jogosult a hálózatot érintő javítási vagy karbantartási munkálatokat önmaga végezni, vagy a Szolgáltatón kívüli személlyel végeztetni.
Amennyiben a hibakivizsgálás vagy -elhárítás során megállapításra kerül, hogy az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot vagy hálózati berendezést az Előfizető önmaga kívánta javítani vagy a javításra harmadik személyt vett igénybe és ezzel a Szolgáltatónak kárt okozott, úgy köteles az okozott kárt (beleértve a más előfizetőket is érintő hibaelhárítás meghiúsításából eredő kárt is), valamint a hibaelhárítással kapcsolatban felmerült költséget a Szolgáltató részére megtéríteni.
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció,
kötbér és kártérítési igények intézése)
6.2.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában
a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és a hibabejelentés,
b) előfizetői panasz: az előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek.
A Szolgáltató a hibabejelentésekkel kapcsolatban a 6.1. pontban foglaltak szerint jár el.
A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt az 5. sz. mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi.
6.2.2. A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető panaszkezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben az Előfizetőnek átadni, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az Előfizetőnek legkésőbb a 30 napon belüli érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni.
A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a Szolgáltató köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) az Előfizető neve, lakcíme,
b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
c) az Előfizető panaszának részletes leírása, az Előfizető által bemutatott
iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a Szolgáltató nyilatkozata az Előfizető panaszával kapcsolatos
álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – az Előfizető aláírása,
f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A Szolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A Szolgáltató egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a továbbiak szerint köteles eljárni.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – harminc napon belül köteles írásban, érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb időt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az Előfizetőt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint –, mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a vállalkozás székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét.
Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató – a 30 napon belül – köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról.
Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
A fenti, Szolgáltatóhoz – nem ügyfélszolgálatra – beérkezett panaszoktól eltérően az ügyfélszolgálathoz érkezett panaszok esetében az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a Szolgáltató panasszal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással ellátva írásba foglalni, és az Előfizető a panasz beérkezését követő tizenöt napon belül megküldeni, kivéve, ha az Előfizető panaszát szóban közli és a Szolgáltató az abban foglaltaknak nyomban eleget tesz.
Az ügyfélszolgálatra vonatkozó 15 napos válaszadási határidő helyszíni
vizsgálat vagy valamely hatóság megkeresésének szükségessége esetén
egy alkalommal legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbítható. A válaszadási határidő meghosszabbításáról és annak indokáról az Előfizetőt írásban, a válaszadási határidő letelte előtt tájékoztatni kell.
Az ügyfélszolgálat az előfizetői panaszok intézése és a fogyasztók tájékoztatása során köteles együttműködni a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel.
6.2.3. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi és szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és megválaszolja. A Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést díjtartozás miatt a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint felmondani. A Szolgáltató jogosult a 6.2.1. pont szerinti, valamint a díjreklamációra vonatkozó nyilvántartást egységes nyilvántartásként kezelni.
Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a díjreklamációt a Szolgáltató nem utasítja el annak nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik. Egyéb esetben az Előfizető a vitatott díj eredeti fizetési határidőre történő megfizetésére köteles és a díjreklamációnak a vitatott díjon (díjtételen) kívüli díjakra nincs halasztó hatálya.
Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül – az Előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke azonos a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt.
6.2.4. Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak az adatkezelési szabályok figyelembe vételével biztosítania kell, hogy az Előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse az általa fizetendő díj számításához szükséges számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató ezen adatokat 12 havonta legfeljebb
egy alkalommal köteles díjmentesen átadni.
Az Előfizetők részére a 12 hónapon belüli második alkalomtól a Szolgáltató az adatok szolgáltatásért az ÁSZF 4. sz. mellékletében meghatározott adminisztrációs díjat számíthat fel.
Amennyiben az Előfizető az adatokat nyomtatott formában vagy tartós adathordozón kéri, úgy az adminisztrációs díj tartalmazza a nyomtatás vagy adathordozó költségét is.
6.2.5. A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles az alábbi esetekben:
a) ha az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
b) a szolgáltatás nyújtása megkezdésének jogszabályban meghatározott vagy a szolgáltató által vállalt határidejének elmulasztása esetén,
c) a szolgáltató az átírást az általános szerződési feltételeiben vállalt határidőn belül nem teljesíti,
d) az áthelyezési igénybejelentést elfogadása esetén az irányadó határidő
be nem tartása esetén,
e) a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
f) a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő
eredménytelen eltelte esetén,
g) korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén minden megkezdett késedelmes nap után.
Az egyes kötbérek mértékét a 7.5. pont tartalmazza.
6.2.6. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától esedékes.
A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a kötbér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az Előfizető egyenlegén jóváírja,
b) az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton, amennyiben a szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg. A postai úton vagy banki átutalással történő kifizetés esetében a Szolgáltató a fizetendő kötbérből levonhatja a postai úton történő kifizetés vagy a banki átutalás igazolható költségét.
6.2.7. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak kártérítési igényét írásban bejelenti, a Szolgáltató a bejelentést haladéktalanul nyilvántartásba veszi, annak jogosságát szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és postai úton kézbesített tértivevényes levélben értesíti az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről.
Ha a kártérítési igény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való
felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
6.3.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni.
Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
6.3.2. Az előfizetői szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
6.3.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.5. pont tartalmazza.
6.3.4. Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
A hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja, a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.2. pontja tartalmazza.
Az Előfizető díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, valamint a Szolgáltatóval szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni.
A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult a 2. sz. melléklet szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására.
Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a
Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek
szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza.
A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson.
Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 24 munkanapon is zárva tarthat, és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.
6.4.2. A Szolgáltató a nyilvános elektronikus hírközlő hálózaton elérhető ügyfélszolgálat elérését köteles a megfizetendő, legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is biztosítani. E szabályt a belföldi hálózatból indított hívásokra kell alkalmazni.
Az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató – a műszaki szolgáltatási feltételek megléte esetén – saját hálózatából díjmentesen köteles biztosítani ügyfélszolgálatának elérhetőségét.
A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői bejelentésről a szolgáltató hangfelvételt készít, amelyet visszakereshető módon – a hibaelhárítással kapcsolatos hibabejelentésre vonatkozó bejelentés kivételéve, melyet a Szolgáltató a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési időtartam végéig köteles megőrizni – a bejelentés időpontjától számítva a fogyasztóvédelemről szóló törvény szerinti időpontig megőriz. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti tájékoztatási kötelezettség teljesítése keretében a szolgáltató köteles az ügyfélszolgálat által bonyolított telefonos beszélgetésről készített hangfelvételnek az érintett előfizető általi visszahallgatását – kérésre – a szolgáltató által biztosított ügyfélszolgálati helyiségben lehetővé tenni az erre vonatkozó kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül.
A hangfelvétel másolatát a szolgáltató köteles az előfizető kérelmére 30 napon belül, vagy a Hatóság felhívására a felhívásban megjelölt határidőn belül rendelkezésre bocsátani. Az előfizető részére előfizetői bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
6.4.3. Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet.
6.4.4. A panaszok kezelési rendjét a 6.2. pont tartalmazza.
6.4.5. Az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási idejét a 3. sz. melléklet
tartalmazza.
6.4.6. Az Előfizető nyilatkozatainak, valamint a Szolgáltató értesítéseinek, tájékoztatásainak és közzétételeinek megtételére az alábbiak szerint kerülhet sor:
6.4.6.1. Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató székhelyére, központi vagy illetékes ügyfélszolgálatára írásban (postai úton feladva, telefaxon, vagy elektronikus levélben megküldve vagy személyesen benyújtva) jogosult megtenni, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik.
6.4.6.2. Ha jogszabály vagy a hírközlési hatóság valamely általános szerződési feltételnek vagy más tájékoztatásnak a Szolgáltató ügyfélszolgálatán történő közzétételét rendeli el, ennek a Szolgáltató a következők teljesítésével tesz eleget:
a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben, ennek hiányában internetes honlapján közzéteszi, és
b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető
ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad.
6.4.6.3. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és amennyiben a Szolgáltató számlalevelet is küld, a Szolgáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az Előfizetőt.
Elektronikus számla bemutatási rendszer esetén a számlaértesítő elektronikus levél minősül számlalevélnek.
Az Előfizetőt
a) a számlaértesítő elektronikus levélben vagy
b) az elektronikus számlában, amennyiben lehetséges a számlaértesítő elektronikus levélben erre történő utalással kell értesíteni.
6.4.6.4. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, Szolgáltató általános szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint – a
6.4.6.5. pont szerinti korlátozásokra figyelemmel – az értesítési
kötelezettségének a következő módon tehet eleget:
a) az Előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés postai úton vagy
más módon megküldött dokumentumban),
b) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési
szolgáltatás jellegéhez igazodó módon (pl. SMS, MMS),
c) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre,
d) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő
közzétételre utalással,
e) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni,
f) a műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés ÁSZF- ének módosításáról – ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére, illetve a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó
módosítást – szóló értesítést a minden előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban közzéteszi.
A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Amennyiben az elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést – az ellenkező bizonyításáig – a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
6.4.6.5. A 6.4.6.4.b)–d) pontjában meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy
a) a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy
b) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték.
A 6.4.6.e) pontban meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag a szolgáltatás szünetelésére vonatkozó és az ÁSZF módosítására vonatkozó értesítések esetén alkalmazhatja. Nem alkalmazhatja a 6.4.6.4.e) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak – beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat –, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik.
6.4.6.6. Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
A Szolgáltató köteles teljesíteni minden olyan ésszerű kérést, amely a nyilvánosan elérhető tudakozószolgálatok és telefonkönyvek szolgáltatása céljából a megfelelő információk egyeztetett formában, tisztességes, tárgyilagos, költségalapú és megkülönböztetéstől mentes rendelkezésre bocsátására irányul.
A Szolgáltatók köteles lehetővé tenni, hogy az országos belföldi tudakozó szolgáltatás az Európai Gazdasági Térség más végfelhasználói számára hanghívás vagy SMS útján közvetlenül hozzáférhető legyen. A Szolgáltató biztosítja, hogy az Előfizető igénybe vehesse bármely országos tudakozó szolgáltatást, továbbá köteles megadni az ilyen tudakozó szolgáltatóknak, az előfizető hozzájárulásától függően:
– az előfizető nevét,
– lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és
– kapcsolási számát.
Az átadott információk csak a tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
6.5.1. Belföldi és helyi tudakozódás
A Belföldi és helyi tudakozódás szolgáltatás igénybevételével az Előfizető az előfizetői állomásáról – magyarországi előfizetők és hívószámok kapcsán -tudakozódhat arról, hogy:
– egy névvel és legalább részleges címmel megjelölt személy vagy intézmény telefon előfizető-e, illetőleg valamely telefon-állomás nyilvántartott használója-e, és mi az előfizetői száma,
– egy előfizetői számmal megjelölt telefon-állomásnak ki az előfizetője,
és mi a címe,
– egy kapcsolási számmal megjelölt nyilvános állomásnak mi a címe. Kezdeményezés: a tudakozódást a 198-as tudakozószolgálati hívószámon kell kérni.
Az igénybevétel korlátai: a tudakozó szolgálat csak azon előfizetők adatairól ad felvilágosítást, akik ehhez hozzájárultak. Hívásonként maximum 4 tudakozódás (kapcsolási szám, cím, vagy előfizetői név kiadása) lehetséges.
6.5.2. Nemzetközi tudakozódás
A Nemzetközi tudakozó-szolgáltatás igénybevételével az Előfizető információt kérhet arról, hogy egy névvel és címmel megjelölt személy előfizető-e, és ha igen, mi az előfizetői száma.
Kezdeményezés: a tudakozódást a 199-es tudakozószolgálati hívószámon kell kérni.
6.5.3 Tudakozó Plusz
A Tudakozó Plusz egy olyan szolgáltatás, amelynek célja a tudakozó szolgáltatásnál bővebb információátadás lehetővé tétele, ezáltal az előfizetők információigényének szélesebb körű kielégítése. A szolgáltatás tanácsadást, véleményeket, állásfoglalást nem biztosít.
A Tudakozó Plusz elsősorban a Szakmai tudakozó szolgáltatás, továbbá a Közérdekű, Komfort, Különleges tudakozó, valamint a Lakossági apróhirdetések kezelői szolgáltatások egységes megnevezése. Az előfizető a 197-es hívószámon bejelentkező kezelő az előfizető által megadott szempontok alapján keresi meg és biztosítja a kívánt információkat.
Kezdeményezés: a tudakozódást a 197-es tudakozószolgálati hívószámon kell kérni.
Az igénybevétel korlátai: a Szolgáltató által biztosított szolgáltatás kizárólag kezelői szolgáltatásnak tekinthető (kért információ megkeresése, kiadása), míg a Szolgáltató a közölt információk tartalmáért felelősséget nem vállal. A Szolgáltató valamennyi tájékoztatás alkalmával az adat, az információ forrását megjelöli.
6.5.4. Hordozott számok tudakozója
A (06 82) 686-686-os telefonszámon elérhető szolgáltatás, amelyet csak a Szolgáltató szolgáltatási területéről lehetigénybe venni. A szolgáltató automatikus hangbemondással tájékoztatást nyújt arról, hogy egy
meghatározott telefonszámra kezdeményezett hívás mely szolgáltató
hálózatában végződik.
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése
6.5.1. A Szolgáltató az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes
honlapján, valamint az ÁSZF-ben tájékoztatja arról, hogy
a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,
b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt,
c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Az a) és c) pont szerinti tájékoztatásokat a 2. sz. melléklet, a b) pont szerinti tájékoztatásokat a 6.2. pont tartalmazza.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
7.1.1. Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért, tevékenységéért alkalmanként a 4. sz. melléklet szerinti egyszeri díjakat köteles fizetni.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatásokért a 4.a sz. melléklet szerinti rendszeres díjakat köteles fizetni.
Rendszeres díjak: havi előfizetési díj, jeltovábbítási díj, csökkentett előfizetési díj. A 4.b sz. melléklet tartalmazza – többek közt – az egyszer díjakat, a hibajavításhoz kapcsolódó díjakat, a szerződés megszűnése,
szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjakat.
Az egyes díjak fogalmát az ÁSZF 4.c sz. melléklet tartalmazza.
7.1.2. A rendszeres előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak, valamint a belépési, a kiegészítő belépési, a rácsatlakozási díj, az aktiválási díj előre, az egyéb egyszeri díjak pedig a Szolgáltató tevékenységével egyidejűleg, vagy utólag esedékesek. Az előfizetési díjak közvetített szolgáltatást is tartalmaznak.
7.1.3. A folyamatos előfizetői szolgáltatások díjfizetési gyakorisága az Előfizető
választása szerint
a) naptári havi előfizetés esetén a tárgyhónap 15. napjáig
b) naptári negyedéves előfizetés esetén a középső hónap végéig
d) naptári éves előfizetés esetén a első hónap végéig esedékes.
A szerződéskötéskor megtett díjfizetési gyakorisági nyilatkozatát az Előfizető legkésőbb az első módosított díjfizetési gyakoriságú időszakot megelőző hónap kezdetéig módosíthatja.
7.1.4. A Szolgáltató az esedékes, illetve jövőben esedékessé váló díjakról az esedékesség hónapjában, vagy azt megelőzően számlát küld az Előfizetőnek, a számla összegét az azon feltüntetett határnapig köteles az Előfizető kiegyenlíteni. A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 13 naptári napnál.
A Szolgáltató a számlát postai úton küldi meg az alábbi kivétellel: Amennyiben az Előfizető ehhez hozzájárul, a Szolgáltató a számlát postai út helyett elektronikus levélben vagy elektronikus számla bemutatási rendszer útján is megküldheti az Előfizető részére. A Szolgáltató ebben az esetben az Előfizető részére díjkedvezményt adhat.
Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 15-ig nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Az ezen okból kiállított számlamásolat díjtalan.
Ha bármelyik fizetési határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés
határnapja a következő munkanap.
A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül jogosult az Előfizető felé számlázni és érvényesíteni.
Amennyiben az Előfizető havi díjfizetést választott, úgy a Szolgáltató által meghatározott időközönként (negyedévente vagy félévente) egyidejűleg kibocsátott több, eltérő teljesítési idejű számla megőrzése az Előfizető kötelezettsége és a Szolgáltató számlamásolatot vagy csekkmásolatot a
4. sz. melléklet szerinti adminisztrációs díj megfizetése mellett bocsát ki. A Szolgáltató az Előfizető által választott díjfizetési gyakoriságtól, valamint a jelen pont szerinti számla kibocsátási gyakoriságtól jogosult eltérni az egyedi előfizetői szerződésben az Előfizetővel történt megállapodás alapján, továbbá abban az esetben, ha a kibocsátásra kerülő számla összege a bruttó 1000 Ft (Egyezer forint) összeget nem haladja meg.
7.1.5. A számla kiegyenlítése elsősorban az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt módon, vagy a jogszabályban megállapított
valamely fizetési mód igénybevételével történhet. A Szolgáltató az összeg folyószámlájára kerülését – a befizetés azonosításához szükséges adatok rendelkezésre állása esetén – ellenőrzi és nyilvántartásában kimutatja, ügyfélszolgálata útján az Előfizetőt érdeklődése esetén befizetéseiről tájékoztatja.
7.1.6. A Szolgáltató által kibocsátott számla megfizetésének napja és egyben az Előfizető részéről történő pénzügyi teljesítés napja az a naptári nap, amikor a számla szerinti összeg a Szolgáltatóhoz megérkezik (készpénzes fizetés esetén a Szolgáltató részére átadásra kerül, pénzintézeti teljesítés esetén a Szolgáltató bankszámláján jóváírják). A Szolgáltató jogosult késedelmi kamat felszámítására abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett időpontig a számla összegét nem fizeti meg. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a számlán feltüntetett fizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg az Előfizető a számla szerinti összeget nem fizeti be. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
Az Előfizetőt alaptalan számlareklamáció esetén – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
7.1.7. A Szolgáltató a tévesen felszámított és beszedett díjat késedelmi kamattal növelt értékben köteles haladéktalanul visszafizetni.
A Szolgáltató az 5.1.4. vagy 6.1.2.4. pont szerinti díjcsökkentés (díjvisszatérítés) összegét a 6.2.6. pont szerinti fizetési módon teljesíti az Előfizető részére.
A Szolgáltató késedelmi kamatfizetési kötelezettségének a kezdő napja a számla befizetésének a napja, végső napja az összeg visszafizetésének napja.
7.1.8. A késedelmi kamat mértéke az Előfizető és a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettsége esetén egyaránt a mindenkor hatályos Ptk.-ban meghatározott késedelmi kamat mértékével azonos.
A Szolgáltató és az Előfizető jogosult a másik féllel szembeni lejárt
követelését beszámítás útján érvényesíteni.
7.1.9. A Szolgáltató az Előfizető által teljesített befizetéseket a Ptk. 293. §-a szerinti módon számolja el, így ha az Előfizető kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni. Az Előfizető eltérő rendelkezése hatálytalan. A Szolgáltató – az Előfizető érdekkörében bekövetkezett okú – előrefizetés vagy túlfizetés után nem fizet kamatot az Előfizető részére.
7.1.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizetőtől vagyoni biztosítékot kérni
– a szerződés felmondása helyett, továbbá az esetleges díjhátralék biztosítékaként az Előfizető olyan szerződésszegő magatartása esetén, mely miatt a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés felmondására vagy a szolgáltatások körének illetve használatának korlátozására, vagy
– üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás
elrendelése esetén az. 5.1.6. pont szerint.
A Vagyoni biztosíték/Biztosíték fajtái:
a) ingón vagy ingatlanon alapított jelzálogjog, amelynek alapításával
kapcsolatos költségek ugyancsak az Előfizetőt terhelik.
b) pénzbeli óvadék.
A Vagyoni Biztosíték/Biztosíték mértékét a Szolgáltató az eset körülményei függvényében határozza meg a jelen pont szerinti eltéréssel azzal, hogy az nem haladhatja meg a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összeget. Amennyiben az Előfizető egy éven belül kétszer felmondásra vagy korlátozásra okot adó fizetési késedelembe esik, a Szolgáltató jogosult az Előfizetőt pénzbeli vagyoni biztosíték, mint óvadék nyújtására felhívni, és amely óvadék összege megegyezik az Előfizető előfizetői szerződése alapján egy hónapra vetített összeg kétszeresével. Negyvenöt napos fizetési késedelem esetén a Szolgáltató jogosult díjigényét az óvadékból kielégíteni. Az Előfizető köteles a szerződés időtartama alatt az óvadék összegét folyamatosan a Szolgáltatónál letétbe helyezni. Amennyiben az óvadék összegéből a Szolgáltató díjhátralék címén érvényesíti igényét, az Előfizető köteles az óvadék összegét a levont összeggel a levonásról szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő tizenöt napon belül kiegészíteni. Amennyiben az Előfizetői jogviszony megszűnik, a Szolgáltató az óvadéknak a tartozásokkal csökkentett összegét kamatmentesen, egy összegben átutalja az Előfizető által megjelölt pénzforgalmi számlára, vagy azt ügyfélszolgálati pénztárából kifizeti, vagy postai úton megküldi.
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
7.2.1. Az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározhatja fizetés
módját, mely a következők valamelyike lehet:
a) készpénzzel az ügyfélszolgálati irodában, díjbeszedőnél illetve helyi
megbízottnál,
b) a Szolgáltató által biztosított vagy az Előfizető által indított készpénz
átutalási utalvánnyal (csekkel),
c) csoportos beszedési megbízás alapján lakossági folyószámláról pénzintézeti átutalás,
d) Előfizető részéről történő pénzintézeti átutalás (átutalási megbízás vagy bankkártyával történő utalás útján),
e) felhatalmazó levél alapján az Előfizető pénzforgalmi számlája terhére azonnali beszedési megbízás.
A Szolgáltató által kibocsátott csekken kívüli bármely más fizetési módnál az Előfizető kötelezettsége a befizetés azonosításához szükséges adatok feltüntetése, melynek elmulasztásából vagy hiányos teljesítéséből eredő következmények az Előfizetőt terhelik.
7.2.2. A Szolgáltató lehetőséget biztosít naptári éves előre fizetésre, mely esetben az Előfizetők díjkedvezményben részesülhetnek. A díjkedvezmény csak abban az esetben érvényes, ha az Előfizető a díjat annak esedékességéig megfizeti és a szolgáltatási szerződést a teljes időszak alatt nem módosítja vagy mondja fel.
7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége
7.3.1. A Szolgáltatónak jogában áll az Előfizetők egyes rétegei, csoportjai
számára az értékesítést elősegítendő, kedvezményes akciót szervezni.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy a kedvezményes akcióban történő részvétel feltételeit az ÁSZF rendelkezéseitől eltérően, az Előfizető részére összességében az ÁSZF-nél előnyösebben, az azonos helyzetben levők számára azonos feltételekkel, akciónként eltérően szabályozza. A Szolgáltató ezen akciók nyilvánosságát saját érdekében biztosítja.
A Szolgáltató az akció ideje alatt is köteles az Előfizetővel az ÁSZF-nek megfelelő szerződést kötni, ha az Előfizető az akcióban nem kíván részt venni, vagy nem felel meg a meghirdetett feltételeknek.
7.3.2. Akciós kedvezmény lehet:
a) a belépési díj mértékének csökkentése vagy részletekben történő
kiegyenlítése,
b) valamely egyszeri díj elengedése vagy csökkentése,
c) valamely szolgáltatás terjedelmének növelése, vagy díjmentesen illetve
csökkentett díjjal történő, határozott időre szóló biztosítása,
d) egyéb eseti kedvezmény(-ek),
e) ajándéksorsolás
f) az a)–e) pontok közül több lehetőség együttese.
Az akció keretében a Szolgáltató a belépés és a határozott időre igénybe
vett szolgáltatás díját összekapcsolhatja.
A Szolgáltató az akcióba bevont földrajzi területet meghatározhatja és/vagy az akcióban részt vevők számát a jelentkezés sorrendjének megtartásával korlátozhatja.
7.3.3. Akció meghirdetése esetén a Szolgáltató jogosult a részvétel feltételeit, valamint az akció keretén belül megkötött szerződése felmondása esetére szóló jogkövetkezményeket meghatározni.
7.3.4. A Szolgáltató jogosult az Igénylőt az akcióból kizárni, ha nem felel meg az akciós szabályoknak. A kizárás okai különösen az, ha
a) az Előfizető akciós igényével egyidejűleg, illetve az akciót megelőző és követő, pontosan meghatározott időtartam alatt meglévő előfizetői szerződését felmondja,
b) az Előfizetővel szemben a Szolgáltatónak lejárt díjkövetelése van.
7.3.5. Valamely akció keretében megkötött előfizetői szerződést a Szolgáltató jogosult nem kedvezményes szerződésként kezelni, ha utóbb kiderül, hogy az Előfizető az igény beadásakor nem felelt volna meg az akciós feltételeknek, azonban ettől ellentétes nyilatkozatával a Szolgáltatót megtévesztette. A Szolgáltató ezen Xxxxxxxxxxxx a kedvezményt megvonja, a már megkötött előfizetői szerződést a Felek megegyezése esetén az ÁSZF-nek megfelelően módosítják és az Előfizető a díjkülönbözetet – ha van – megfizeti, vagy ha ilyen megegyezés nem jön létre, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani.
7.3.6. Féléves és éves díjfizetési gyakoriság esetén amennyiben a díjfizetéssel ily
módon rendezett időszakon belül az Előfizető az igénybe venni kívánt
szolgáltatást valamely alacsonyabb műsorcsomag irányába (lefelé) módosítja, köteles az előfizetői díjkedvezményt az előfizetői szerződés módosításával egyidejűleg megfizetni. Felfelé módosítás esetén az Előfizetőnek a díjkülönbözetet az időszakból hátralevő hónapokra kell megfizetni.
7.4. A kártérítési eljárás szabályai
A kártérítési eljárás szabályait a 6.2.7. pont tartalmazza.
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai
7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.–6.2.6. pontja tartalmazza.
7.5.2. Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér mértéke az alábbi:
7.5.2.1. A 2.3.1. pontban meghatározott, illetve a Szolgáltató által a 2.1.1.2.9. b) pontja szerint vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után a belépési díj egy tizenötöd része, belépési díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
7.5.2.2. Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig fizetendő kötbér összege a szolgáltatásnyújtás késedelme miatti 7.5.2.1. pont szerinti kötbér fele.
7.5.2.3. Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede.
7.5.2.4. Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
7.5.2.5. A hibás teljesítéssel kapcsolatban a 6.1.1.3. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén az értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig az alábbi vetítési alap kétszerese.
A hibás teljesítéssel kapcsolatban a hiba kijavítására nyitva álló 6.1.1.4. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbi vetítési alap
– négyszerese, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni,
– nyolcszorosa, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem
lehet igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap
a) a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
b) hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
c) ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg.
7.5.2.6. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.
8. A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai
A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre összekapcsolási szerződést kötött. Ha az Előfizető másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
8.1. A számhordozás általános szabályai
Számhordozás során az Előfizető megtartja az előfizetői szerződésben szereplő számát az átadó szolgáltatótól az átvevő-szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor. A számhordozás során átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek Előfizetője az Előfizetői Szerződés megszüntetését, illetve egyes számok esetén módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át. A számhordozás során átvevő szolgáltató az az előfizetői
hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek jövőbeni Előfizetője az Előfizetői Szerződés
megkötésének keretében előfizetői számát egy másik szolgáltatótól hozza át.
A számhordozás során számátadási időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet. A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező Előfizetők az átvevő szolgáltató szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe, a számhordozás miatt megkülönböztetés nem alkalmazható.
A számátadás során az átadó és átvevő szolgáltatót együttműködési kötelezettség
terheli.
Az átadó szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak
kezdetéig köteles biztosítani.
A Szolgáltatót nem terheli felelősség azért a kárért, mely abból adódott, hogy az Előfizető által választott átvevő szolgáltató a szerződés létrejöttéről nem/vagy késedelmesen tájékoztatta a Szolgáltatót, így a szolgáltatás elérése az az Előfizető által jelzett időponttól nem volt elérhető. A hordozott számra vonatkozó Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek hat hónapig a Szolgáltatónál, mint átvevő szolgáltatónál maradnak, mely idő alatt a szám nem rendelhető új előfizetőhöz.
A helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújtó szolgáltató előfizetője kérésére lehetővé teheti az előfizetői szám megtartását a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének megváltoztatása esetén. A szolgáltató ezen szolgáltatás igénybevételéért a változtatással összefüggésben felmerült indokolt költségek alapján az előfizető részére egyszeri díjat határozhat meg.
Az Előfizetői Szerződés a számhordozás szolgáltatás műszaki megvalósításával lép hatályba
8.2. A számhordozás feltételei
Amennyiben a Szolgáltató az átvevő szolgáltató, akkor az az Előfizetőt az előfizetői számán kívül, a vonatkozó jogszabálynak megfelelően a következő okiratokban, okmányokban meghatározott módon azonosítja:
a) természetes személy esetében:
– magyar állampolgár: személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői
engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
– nem magyar állampolgár: útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány, valamint
– az előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b) gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség esetében:
– 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány, ennek hiányában az egyéni vállalkozói nyilvántartási szám;
– a cégjegyzésre jogosult közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldánya vagy ügyvéd által cégbejegyzési (változásbejegyzési) eljárásban való közreműködés során ellenjegyzett aláírás-mintája;
– az eljáró képviselő személyazonosító igazolványa, és
– meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el;
c) költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet esetében:
– a szervezetet, szervet, illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely legalább tartalmazza a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak;
– az eljáró képviselő személyazonosító igazolványa;
– meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el.
Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány – alközponti beválasztás alkalmazása esetén – csak egybefüggően kerülhet hordozásra. A kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása esetében az előfizető köteles a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében az átadó szolgáltatóval előzetesen egyeztetni.
A fennálló előfizetői szerződésben szereplő azon számokra, amelyekre az előfizető nem igényelte a számhordozást, az átadó szolgáltató a szolgáltatást az érvényes előfizetői szerződés módosításával fenntartja vagy az előfizető kérésére a szolgáltatást megszünteti. Az előfizetői szerződés megszüntetését az előfizető az átadó szolgáltatónál kezdeményezheti.
Az előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is. Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben az új előfizetőkre vonatkozó rendelkezéseknek.
Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt kizárólag abban az esetben tagadhatja meg, ha
a) a számhordozást kérő előfizető nem azonosítható a jelen pontnak megfelelően
közölt adatok alapján, vagy
b) az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az átadó szolgáltató az előfizetőt az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 144. §-a
Az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása, illetve a határozott időtartamhoz, kedvezményesen vagy egyéb módon kedvezményesen értékesített készülékhez kapcsolódó követelés a számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik. E számlatartozás ki nem egyenlített ellenértékéről az előfizető képviseletében az átadó szolgáltatónál eljáró átvevő szolgáltató úgy nyilatkozhat, hogy annak kiegyenlítését átvállalja, ennek hiányában az előfizető a számhordozás kezdeményezését követően az átadó szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni.
Az átvevő szolgáltató jogosult az előfizető részére a fenti bekezdés szerint átvállalt tartozását kiszámlázni vagy annak kiegyenlítéséről, rendezéséről az előfizetővel egyéb módon megállapodni.
8.3. A számhordozás kezdeményezése
Az előfizetőnek – az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg – az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Az előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja és új előfizetői szerződést köt. A szerződéskötéskor az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozás időpontjáról (számátadási időablak), amely legkorábban a szerződéskötést követő második munkanapon lehetséges, amennyiben az igény munkanapokon 16 óráig bejelentésre került. Az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására. Az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződés a 8.2. pont szerint a számhordozás megvalósulásával megszűnik, illetve módosul.
Az átvevő szolgáltató írásban köteles tájékoztatni az előfizetőt arról, hogy
a) a számátadási időablak alatt a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet,
b) a hangposta üzenetek nem vihetők át,
c) az előre fizetett csomag esetén a fel nem használt összeg számátadáskor elvész, kivéve, ha az átvevő szolgáltató ettől eltérően rendelkezik,
d) az átadó szolgáltató által kedvezménnyel értékesített, hálózati zárral ellátott készülék kizárólag akkor használható az átvevő szolgáltató hálózatában, ha az átadó szolgáltató a hálózati zárat feloldotta.
Az átvevő szolgáltató köteles az előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az előfizető képviseletében eljárni. Az előfizető számhordozási igényét és a képviseletére vonatkozó meghatalmazást, a szolgáltatók eltérő megállapodása hiányában, az átvevő szolgáltató a dokumentum eredeti képi formáját változtathatatlanul rögzítve elektronikus úton köteles az átadó szolgáltatónak átadni.
8.4. A számhordozási eljárás
Az átvevő szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az átadó szolgáltatót adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. Az átvevő szolgáltató köteles ezen értesítést követő 2. (második) munkanap számátadási időablakára a hordozást legkésőbb a számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig a Központi Referencia Adatbázisnak (továbbiakban: KRA) bejelenteni, kivéve a következő bekezdésben foglalt esetet. E kötelezettség elmulasztása esetén az átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 Ft (Ötezer forint) kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
a) az előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri, vagy
b) a számhordozáshoz az előfizetői hurok átengedése vagy előfizető hozzáférési
pont kiépítése szükséges, vagy
c) tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozását igénylik, akkor az átvevő szolgáltató legkésőbb a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00
percig köteles a KRA-nak a számhordozást bejelenteni. E kötelezettség elmulasztása esetén az átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 Ft (Ötezer forint) kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
Az átadó szolgáltató a számhordozás elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról, legkésőbb az átvevő szolgáltató általi értesítést követő munkanap 20 óra 00 percig értesíti az átvevő szolgáltatót. Az átadó szolgáltató legkésőbb a számhordozás KRA-ba való bejelentésének időpontja után 23 órán belül a KRA-ban jóváhagyja vagy elutasítja a számhordozást.
A számhordozási igény elutasításáról az átvevő szolgáltató köteles az előfizetőt az Eht. 144. § (4) bekezdésének megfelelően egy munkanapon belül értesíteni, és amennyiben szükséges újra azonosítja a 8.2. pont szerint. A határidők az azonosítást követően, vagy a 8.2. b) pont szerint lejárt követelések kiegyenlítésének előfizető általi bejelentését követően újrakezdődnek.
A számhordozás kizárólag a 8.2. pontban meghatározott okból utasítható el.
Amennyiben az átadó szolgáltató a számhordozási igényt
a) indoklás nélkül,
b) a 8.2. pontnak megfelelő azonosítás ellenére,
c) nem a 8.2. b) pontja szerint lejárt és értesített tartozás miatt, vagy
d) a jelent pont szerinti elfogadást követően a KRA-ban utasítja el,
számhordozási megállapodásonként és jogellenes elutasításonként 5000 Ft (Ötezer forint) kötbért köteles fizetni az előfizetőnek.
Az előfizető a számhordozási igényét az átvevő szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 3. (harmadik) munkanapon 16 óráig törölheti. Az átvevő szolgáltató az igény törléséről az átadó szolgáltatót a következő munkanap 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást az előfizető visszalépett indoklással törli.
9. A szerződés időtartama
9.1. A szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli felmondásának esetei
9.1.1. Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.
9.1.2. A határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 24 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a 12 hónapig tartó, valamint a határozatlan időtartalmú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és bemutatni azok részletes feltételeit.
9.1.3. A határozott idejű szerződés legrövidebb időtartama legalább a szerződéskötés hónapjának utolsó napjától számított 6 (hat) hónap. Az Előfizető kérésére kötött határozott idejű szerződés megkötésének feltétele az Előfizető általi tudomásul vétel arról, hogy az előfizetett díjcsomag tartalma és díja a szerződés időtartama alatt a mindenkori hatályos ÁSZF
szerint módosulhat. A Szolgáltató jogosult a határozott időtartamra fizetendő díjat egy összegben igényelni azzal, hogy a Szolgáltató ilyen esetben biztosítja – amennyiben ilyet az ÁSZF tartalmaz – a féléves vagy éves gyakoriságú díjfizetés esetén a határozatlan időtartamú szerződéssel rendelkező Előfizetőket megillető kedvezményt.
9.1.4. A Szolgáltató az általa szervezett ideiglenes akció keretében a 8.1.3. pont szerinti időtartamnál hosszabb vagy rövidebb minimális előfizetési időszakot is megállapíthat valamely szolgáltatás(ok)ra vonatkozó kedvezmény igénybe vételének feltételéül, mely esetben az akcióban részt vevő Előfizetőre az akcióban meghirdetett feltételek az érvényesek.
9.1.5. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltató mindenkori ÁSZF-ében meghatározott feltételektől kedvezőbb feltételekkel a szolgáltatás igénybevételét olyan módon lehetővé tenni, hogy az Előfizető által vállalt kötelezettségvállalás (ún. „hűségnyilatkozat”) ellenében a Szolgáltató feltételes kedvezmény biztosít meghatározott időtartamra (ún.
„hűségidő”), határozott időtartamra kötött elfizetői szerződés alapján.
9.1.6. Az Előfizető úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez az alapvető követelményeknek megfelelő elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni.
9.1.7. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására jogosult úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában az 5.2. pontban meghatározott esetekben azzal, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a korlátozás időtartamával meghosszabbodik.
9.1.8. A szolgáltatás szünetelésére az 5.1. pontban foglaltak szerint úgy a határozatlan, mint a határozott időtartamú előfizetői szerződés vonatkozásában sor kerülhet azzal, hogy amennyiben a Szolgáltató az Előfizető kérésére szünetelteti a szolgáltatást, úgy a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama a szünetelés időtartamával meghosszabbodik
9.1.9. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnik
a) valamelyik fél általi felmondással,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén, ha nincs átírásra jogosult örökös, vagy az átírást nem igényli, vagy a Szolgáltató az átírás iránti kérelmet a 8.3.1. pont szerint elutasítja,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése
esetén,
e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes programcsomagokat, Prémium műsorokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató szolgáltatási jogosultsága teljes egésze vagy meghatározott földrajzi területre vonatkozó megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével.
9.1.10. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik
a) a határozott idő leteltével, amennyiben a felek az egyedi előfizetői szerződésben eltérően nem állapodtak meg,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Xxxxxxxxx halála esetén, ha nincs átírásra jogosult
örökös, vagy az átírást nem igényli,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése
esetén,
e) az egyedi előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás (beleértve az egyes programcsomagokat, Prémium műsorokat, értéknövelt és kiegészítő szolgáltatásokat is külön-külön vagy összességükben) Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, melyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató valamennyi, vagy egyes szolgáltatási területekre vonatkozó szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) a felek közös megegyezésével,
h) a Szolgáltató általi és az Előfizető szerződésszegése miatti rendkívüli
felmondás esetén,
i) az Előfizető általi és a Szolgáltató szerződésszegése miatti rendkívüli
felmondás esetén.
j) az Előfizető vagy a Szolgáltató általi rendes felmondás esetén.
9.1.11. A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A szerződés megszűnését megelőzően a Szolgáltató köteles az Előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződésből hátralévő napok számáról és a szerződés megszűnésének időpontjáról. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
9.1.12. A határozott idejű szerződés rendkívüli felmondására a Szolgáltató az
alábbi esetekben jogosult:
9.1.12.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel rendkívüli felmondással mondhatja fel, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a
Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra
használja,
e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
9.1.12.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel rendkívüli felmondással mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10 000 Ft-nál (Tízezer forintnál) magasabb havi előfizetési díj esetén az 10 000 Ft-ot (Tízezer forintot), vagy ha
b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti,
c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta.
9.1.12.3. A Szolgáltató – a másik szolgáltató kérelmére – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és
a) a 8.1.12.1.a)–e) vagy 8.1.12.2. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
9.1.12.4. Amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et vagy az ÁSZF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a
kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
9.1.13. Amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésekor vagy módosításakor a Szolgáltató által közzétett valamely különleges ajánlat alapján határozott időtartamú szerződés keretén belül olyan feltételes kedvezményt vett igénybe, amelyet a Szolgáltató az ajánlatban (akcióban) megjelölt szolgáltatási szinthez és meghatározott kötelező szerződéses időtartamhoz kötött, abban az esetben ezen időszak alatt az Előfizető a feltételes kedvezmény összegét elveszti az alábbi esetekben:
a) amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződését rendes felmondással
megszünteti, vagy
b) amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et vagy az ÁSZF-et az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítja és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket nem tartalmaz és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti, azonban az Előfizető a szerződést felmondja, vagy
c) amennyiben az előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése (különösen a 8.1.12.1.a)–d) vagy 8.1.12.2. pont esetei) miatt mondja fel, vagy
d) amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szinttől alacsonyabb szintre vonatkozó szerződés-módosítást kezdeményez, vagy
e) amennyiben az Előfizető a szolgáltatás áthelyezését kéri olyan földrajzi területre, ahol a Szolgáltató nem nyújtja az igénybevett szolgáltatást, vagy a Szolgáltató alkalmas műszaki hálózattal nem rendelkezik, vagy
f) amennyiben az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését kezdeményezi,
vagy
g) amennyiben az Előfizető érdekkörébe tartozó okból a szolgáltatás
korlátozására kerül sor.
A fenti esetek bármelyikének bekövetkeztekor az Előfizető a feltételes kedvezményt elveszti, és a kapott kedvezmények összegének a Szerződés megszüntetéséig, vagy megszűnéséig történő, egyösszegű visszafizetésére köteles, amit a Szolgáltató kötbérként érvényesít.
A jelen pont szerinti általános szabályok abban az esetben alkalmazandók, amennyiben az ÁSZF Melléklete(i), vagy a Szolgáltató által meghirdetett kedvezményes ajánlatok (akciók) vagy az egyedi előfizetői szerződés feltételei ezen általános szabályoktól nem térnek el.
9.2. Az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok
9.2.1. Az egyedi előfizetői szerződés Előfizető vagy Szolgáltató indítványára történő módosítása – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – írásban az
előfizetői szerződés megkötésének szabályai szerint történhet, a jelen
ÁSZF-ben részletezett eltérésekkel.
9.2.2. Az egyedi előfizetői szerződést a felek közös megegyezéssel bármikor jogosultak módosítani.
Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 8.3. pont szerinti esetekben kerülhet sor.
Az egyedi előfizetői szerződésnek a Szolgáltató által kezdeményezett és a felek közös megegyezésével történő módosítására a 8.2.3. pont szerinti esetekben kerülhet sor.
9.2.3. Ha a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevétele feltételeinek módosítására (díjmódosítás, programcsomag változtatás) vagy minőségi célértékekre vonatkozó változtatást javasol és az erre vonatkozó szerződésmódosítás iránti ajánlatáról értesíti az Előfizetőt, az Előfizető pedig az értesítésben megjelölt határidőn belül az ajánlatra elfogadó nyilatkozatot tesz, úgy a felek között a szerződésmódosítás létrejön. Amennyiben a Szolgáltató a szerződésmódosításról szóló értesítésében megadott határidőn, de legalább 8 napon belül – az Előfizetőre hátrányos rendelkezés esetén 15 napon belül
– az Előfizető nem nyilatkozik, azonban a díj összegére irányuló módosítás esetén az Előfizető a módosított díjat megfizeti, úgy ezen magatartások az Előfizető részéről a módosított feltételek elfogadását jelentik a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén.
Amennyiben az Előfizető a módosítással szemben a szolgáltatói értesítéstől számított 8 napon belül a Szolgáltatónál kifogással vagy észrevétellel él, a módosítás nem tekinthető elfogadottnak és a Szolgáltató bírósághoz fordulhat az előfizetői szerződés módosítása iránt.
A Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni a jelen pont szerinti
értesítésben észrevétel tételi jogára, valamint annak jogkövetkezményeire.
9.2.3.1. Díjmódosítás
A Szolgáltató a szabadáras szolgáltatás díját közvetlen költségei és egyéb ráfordításai megtérülésének elemzésével, az igénybevett programcsomag csatornái mennyisége és jellege alapján állapítja meg. A Szolgáltató jogosult az előfizetői szolgáltatások díját módosítani évente legalább a hivatalos (KSH által leközölt) fogyasztói árindex mértékével, továbbá minden olyan esetben, amikor a szolgáltatás fenntartásának költségeit befolyásoló tényezők a KSH árindexet meghaladó mértékben megváltoznak, ideértve
a) a szolgáltatott műsorokért fizetendő jogdíjak, üzemeltetési, működési
költségek,
b) a hálózatépítés, korszerűsítés, fenntartás költségei,
c) programválaszték módosítása,
d) jogszabályi, hatósági kötelezettségen alapuló fizetési kötelezettségek megváltozását.
9.2.3.2. Programcsomag módosítás
A Szolgáltató jogosult az Előfizető előzetes értesítése mellett az általa szolgáltatott programcsomagokban levő csatornákat, illetve azok programcsomagon belüli elhelyezését megváltoztatni az Előfizetői
igényeket előfizetői felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy dokumentált médiaszolgáltatói piaci információk, valamint a műsordíjak gazdasági hatása és a csatornák minőségi jellemzői adatainak összevetése alapján, vagy ha egyes programcsomagok tartalma megváltozik a Szolgáltató érdekkörén kívüli okból (beleértve a médiaszolgáltatókkal kötött szerződés módosulását vagy megszűnését is), vagy a programcsomag megszüntetésre kerül.
9.2.4. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását,
b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja,
c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem
látható lényeges változás indokolja,
d) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja.
9.2.4.1. A 9.2.4. a) pont szerint az ÁSZF-ben foglalt feltételnek minősül:
– az ÁSZF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására irányul,
– a műsorelosztó hálózat műszaki paramétereinek megváltozása
(fejállomás cseréje, hálózati fejlesztések)
A 9.2.4. a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás.
9.2.4.2. A 9.2.4. c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges
változásnak minősül, ha
– az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csatornaváltoztatást,
– a fejállomás cseréje, a hálózat jellegének megváltozása miatt szolgáltatás igénybevételi feltételei módosulnak,
– a Szolgáltató helyébe – a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében – más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;
– a fogyasztói árindex változása.
9.2.4.3. A 9.2.4. d) pont alapján a Szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú
módosítására az alábbi feltételekkel jogosult:
a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy
b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják.
9.2.5. A Szolgáltató általi egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról az Előfizetőket a Szolgáltató a 6.4.6.3.-6.4.6.5. pont szerinti módon minden esetben, annak hatályba lépése előtt legalább 30 nappal korábban értesíteni köteles, az Előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt.
A szolgáltató nem köteles a fenti értesítési határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
9.2.6. Amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et a 8.2.4. pontban megjelölt esetekben a 8.2.4.1.–9.2.4.3. pontok alapján módosítja, és a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető a
9.2.5. pont szerinti értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti.
Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
9.2.7. Amennyiben a Szolgáltató a 9.2.6. ponton kívüli esetben módosítja az
előfizetői szerződést az Előfizetőt a 9.2.3. pont szerinti jogok illetik.
9.3. Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
9.3.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, öröklés vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik.
Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza:
– a jogelőd Előfizető(az Előfizető halála vagy megszűnése miatti átírás esetén az átírást kérő örökösnek vagy jogutódnak) és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és
– a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés
megkötéshez szükségesek, és
– mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. bírósági végzéssel, ítélettel vagy hagyatékátadó végzéssel vagy más dokumentummal).
Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap.
A Szolgáltató köteles az általa az átírás teljesítésére vállalt határidőn belül
az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.5. pont szerint.
Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni.
Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan programcsomag vonatkozásában igényli, melyben levő bármely csatorna vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított programcsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni.
Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza.
A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).
9.3.2. Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül, ha egyidejűleg az Előfizető személye nem változik.
Az áthelyezés iránti kérelem akkor minősül hiánytalannak, valamint alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza:
– az Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az áthelyezés
igényléséről, és
– az Igénylő/Előfizető, valamint az új hozzáférési pont mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és
– mellékletként az áthelyezés alapjául szolgáló tények vagy az áthelyezés
okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását.
A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az Igénylőt arról, hogy
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározott határidőn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 3 hónapon belüli időpontban teljesíti,
b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított 3 hónapot, vagy
c) az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja.
Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra a szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg.
Az áthelyezési igénybejelentést Szolgáltató általi elfogadása esetén az áthelyezés teljesítésére irányadóként meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni a 7.5. pontban foglaltak szerint.
Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 3 hónapon belül nem kerül sor, vagy az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában a Szolgáltató elutasítja az előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítésével megszűnik azzal, hogy jogkövetkezmények szempontjából határozott idejű szerződés esetén az Előfizető általi felmondás szabályai az irányadók.
Amennyiben az Előfizető az áthelyezést olyan helyre kéri, ahol az előfizetői hozzáférési pont már kiépítésre került, az Előfizető áthelyezési díj fizetésére köteles, kiépítetlen előfizetői hozzáférési pont esetén pedig kizárólag belépési díj fizetésére köteles az Előfizető. Az áthelyezés díját a
4. sz. melléklet tartalmazza.
9.3.3. Az Előfizető az igénybe venni kívánt szolgáltatás(oka)t igénye szerint, de díjmentesen évente egy alkalommal módosíthatja – kivéve, amikor a Szolgáltató egyoldalúan változtatja a programcsomagot és/vagy annak előfizetési díjait –, mely igényt a Szolgáltató legkésőbb
a) a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt, amennyiben az Előfizető a módosítási igényét a Szolgáltatónak a szerződésmódosításra vonatkozó értesítése közlését követő 15 napon belül a Szolgáltatóhoz írásban bejelenti, a Szolgáltató általi szerződésmódosítás hatálybalépésével egyidejűleg
b) műsorcsomag más szolgáltatási szintű műsorcsomagra történő módosítása esetén legkésőbb a megrendelés napját követő hónap első napjától
c) fizető (prémium) csatorna megrendelése esetén annak bekapcsolását a
megrendelés napjától számított 2 munkanapon belül
d) fizető (prémium) csatorna lemondása esetén annak kikapcsolását a megrendelés napját követő hónap első napjától teljesíti.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére vagy valamely általa szervezett ideiglenes akció keretében fentiektől eltérő módosítási igényt is elfogadhat illetve ajánlhat.
Az Előfizető által indítványozott szerződésmódosítás feltétele, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben.
A Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés Előfizető indítványára történő módosításáért az 1. sz. mellékletben meghatározott díjakat jogosult érvényesíteni az Előfizetővel szemben.
9.3.4. Az egyedi előfizetői szerződésnek az Előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor azzal a feltétellel, hogy az Előfizetőnek – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – sem a módosítási igény bejelentésekor, sem a módosítás időpontjában nem áll fenn lejárt és nem vitatott díjtartozása a Szolgáltatóval szemben:
9.3.4.1. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja előfizetői minőségét (egyéni, üzleti), feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői minőség módosítása hatályba lépésétől kezdődően a módosult előfizetői kategóriára vonatkozó díjakat számítja fel.
Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan programcsomag vonatkozásában igényli, melyben levő bármely csatorna vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított programcsomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
9.3.4.2. Az Előfizető igénye esetén valamely következő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 45 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
Folyószámlás fizetési módra történő módosítás esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni.
A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl. banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás pénzforgalmi számlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a pénzforgalmi számlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres pénzforgalmi számla terhelésekor vagy
azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék
összegének leemelésére is.
9.3.4.3. Az előfizetői kapcsolási számot a Szolgáltató az alábbi esetekben
változtathatja meg:
a) ha a felek ebben megállapodnak;
b) ha módosítást jogszabály kötelezővé teszi;
c) ha a számváltoztatás műszaki, vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és
ennek szükségességét a hírközlési hatóság igazolta.
Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az előfizetői hívószámot megváltoztatni, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltételei adottak. Az Előfizető által kezdeményezett számváltozást az Szolgáltató a tudakozóban és a telefonkönyvben átvezeti, valamint a régi kapcsolási számot más előfizetőnek fél éven belül nem adja ki. Az Előfizető kérésére történő számváltoztatás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza.
10. Adatkezelés, adatbiztonság
10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
10.1.1. A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSZF 5. sz. melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az
adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről
10.2.1. A Szolgáltató az általa nyilvántartott személyes adatokról az Előfizetőnek kérésére köteles az Előfizető saját adatairól felvilágosítást adni. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által kezelt adataiban bekövetkezett változást a Szolgáltató felé nem jelenti be, úgy az Előfizető mulasztásának időtartamára a Szolgáltató mentesül az adatok kezelésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése alól.
10.2.2. A Szolgáltató az általa nyilvántartott adatokat csak az előfizetői szerződés fennállása alatt illetve azután annyi ideig tárolhatja, ameddig arra a hálózat kiépítettségének műszaki dokumentálása szükségessé teszi, illetve az Előfizetők tájékoztatásával, a díjszámlázással, továbbá az előfizetői szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó panaszok ügyintézésével kapcsolatos jogai és kötelezettségei fennállnak.
10.2.3. A Szolgáltató az Előfizető adatkezelési nyilatkozatával ellentétes adatszolgáltatást csak kizárólag erre jogszabályban felhatalmazott szervek megkeresésére teljesíthet.
10.2.4. A Szolgáltatót külön jogszabályok alapján adatvédelmi és titoktartási kötelezettség terheli
Az adatvédelmi és titoktartási kötelezettség a Szolgáltató tagjait, alkalmazottait és megbízottját egyaránt terhelik.
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok
kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat)
11.1. A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását.
A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. pont szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan programcsomagot kíván igénybe venni üzleti előfizetőként, melyben levő bármely csatorna vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított programcsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 8.3.4.1. pont szabályai az irányadók.
11.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról.
Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát
a 8.3.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani.
11.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.5. A Szolgáltató az Előfizetőnek az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (továbbiakban: Rendelet) hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait az Eht. és a rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti.
11.6. Az Előfizető a szerződés megkötésekor nyilatkozhat adatainak a tudakozóban és telefonkönyvben (névjegyzék) való közzétételéről. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.7. Az Előfizető a szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal a kiállított
számla mellé tételes számlamellékletet (hívásrészletező) igényelhet.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon
határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének
eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná
12.1.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 8.1.9.
pont tartalmazza.
A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.
12.1.2. Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést legfeljebb 8 naptári napos felmondási határidővel, indoklás nélkül bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondási idő azon időponttól kezdődik, amikor a felmondás azonosításához szükséges adatokat tartalmazó dokumentált információ (irat) a Szolgáltató ügyfélszolgálatához megérkezik.
Felmondásnak minősül az Előfizető részéről az is, ha a hálózat műszaki körülményeinek változása (pl. átépítés) esetén az Előfizető nem kívánja igénybe venni a hálózaton a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatást és nem fogadja el a Szolgáltató ez irányú szerződésmódosítási ajánlatát.
12.1.3. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.
12.1.4. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra
használja,
e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
12.1.5. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10 000 Ft-nál (Tízezer forintnál) magasabb havi előfizetési díj esetén a 10 000 Ft-ot (Tízezer forintot), vagy ha
b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti,
c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta.
12.1.6. A Szolgáltató – a másik szolgáltató kérelmére – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és
a) a 11.1.4.a)–e) vagy 11.1.5. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint
b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
12.2. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit
a 9.1.10.-9.1.13. pontok tartalmazzák.
A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól.
12.3. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti.
Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza.
12.4. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell
a) a felmondás indokát, és
b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját,
c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával.
12.5. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
12.6. A Szolgáltató általi 12.1.4., 12.1.5. és 12.1.6. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.
12.7. Ha az Előfizető a felmondási idő alatt a felmondásra okot adó szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást a felmondási idő alatt korlátozta, köteles azt haladéktalanul megszüntetni és a szerződés szerinti állapotot visszaállítani.
13. A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a
közvetítőválasztást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
14. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
14.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a set-top-box áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított.
14.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról.
14.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért.
Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni.
14.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges –, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl. távközlő berendezést, vezetéket, antennát) elhelyezzen.
14.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban.
14.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.3. pont szerint, az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a 2.4.4. pont szerint.
14.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül
visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen set-top boxot, és az ahhoz kapcsolódóan átvett távkapcsolót) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor a berendezés Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli.
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
14.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő vevőkészülék meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
14.3.1. Az Előfizetőt a végberendezéssel kapcsolatban terhelő kötelezettségekre
vonatkozóan a 4.4. pont szabályai az irányadók.
14.3.2. Az Előfizetőt az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatban egyrészről az ÁSZF- ben foglalt kötelezettségek terhelik.
Az Előfizető másrészről a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket a jó gazda gondosságával köteles megőrizni és kezelni, valamint azokat az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén haladéktalanul, de legfeljebb az ÁSZF-ben megjelölt időtartamon belül köteles a Szolgáltató birtokába visszaadni.
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás
14.4.1. Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.
14.4.2. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a
díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint – amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok
Az egyes díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatásokat a 4. sz. melléklet tartalmazza.
A Szolgáltató ugyancsak a 4. sz. mellékletben tünteti fel azt, hogy bármely médiaszolgáltatás szerepeltetését a programcsomagban milyen meghatározott ideig (meghatározott időpontig) vállalja.
Mellékletek
1. sz. melléklet. Ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége (cím, telefonszám, nyitvatartási idő)
1. Ügyfélszolgálat
Címe | Nyitvatartási ideje | Elérhetőségei |
7400 Kaposvár, | 8:00–10:00 és | Telefonszám: (06 82) 821-000 |
Xxxxxx Xxxxxx fasor 21. | 15:00–17:00 között | Mobilszám: (x00 00) 0000000 |
Telefaxszám: (06 82) 821-100 | ||
2. Hibabejelentő szolgálat | ||
Terület megjelölése | Elérhetőségének | Elérhetőségei |
időtartama | ||
Kaposvár | 6:00–22:00 között | Telefonszám: (06 82) 821-000 |
Mobilszám: (x00 00) 0000000 | ||
Telefaxszám: (06 82) 821-100 | ||
2. sz. melléklet. Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita
esetén
1. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével, az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmával kapcsolatos vita esetén, valamint nem természetes személy esetén a 2. pontban megjelölt ügykörökben az NMHH Hivatalához: [Eht. 10.§ (1) m)]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 106. E-mail: xxxx@xxxx.xx
Postacím: 1376 Budapest, Pf. 997
Fax: (00 0) 000-0000
További ügyfélkapcsolati pontok:
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 43.
Telefon: (06 52) 522 122
3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Telefon: (+36 46) 555-500
0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53.
Telefon: (06 72) 508-800
0000 Xxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx x. 26.
Telefon: (06 99) 518-500
6721 Szeged, Csongrádi sugárút 15.
Telefon: (00 00) 0000000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi C.LXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat megillető, elektronikus hírközléssel kapcsolatos jogok, valamint méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítése érdekében, valamint valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos olyan magatartás észlelése esetén, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök és a Hivatal hatáskörébe, de az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja a Média- és Hírközlési Biztoshoz [Mttv. 139.§ (1) és 140.§ (1)]
Postacím: 1525 Budapest, Pf. 75
Telefon: (00 0) 000-0000
Fax: (00 0) 000-0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ben. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. vagy az Eht. Végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében) [Eht. 150/A.§, Fttv. 10.§ (1)]
Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
7400 Kaposvár, Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxx u. 3. Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 76
Telefon: (06 82) 510-868
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxx.xx
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén [Tpvt. 45.§, Fttv. 10.§ (3)]
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 5.
Levélcím: 1245 Budapest 5, Pf. 1036
Telefon: (00 0) 000-0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
5. A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén
Kaposvár Önkormányzat jegyzője
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 0.
Telefon: (06 82) 501-501
6. Az első fokon illetékes bírósági fórum Kaposvár Városi Bíróság
7400 Kaposvár, Xxxxx Xxxx u. 14./a Telefon: (06 82) 528-060
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény Polgári Törvénykönyvről
7. Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése, e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala ügyében (amennyiben az előfizető a szolgáltatóval már közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését) esetén az illetékes Békéltető Testület [Fgytv. 18.§ (1)]
Somogy Megyei Békéltető Testület
0000 Xxxxxxxx, Xxxx x. 6.
Telefon: (06 82) 501-000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
8. Fogyasztóvédelmi ügyben általában Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE)
1012 Budapest, Logodi u. 22–24.
Telefon: (00 0) 000-0000
Telefax: (00 0) 000-0000
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
3. sz. melléklet. A szolgáltatás minőségi mutatói a 13/2011.(XII. 27.) NMHH rendelet szerint
Az előfizetői szolgáltatások vállalt minőségi célértékei
1. Hálózati szolgáltatásminőségi követelmények célértékei
Minőségi mutató megnevezése Célérték
1. A szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői
hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje
2. Az Eszr. 2. § c) pontja szerinti hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárítás határideje
3. A bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének határideje
15 nap
72 óra
30 nap
4. A szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása 98%
5. A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60
másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén
80,00%
2. Vezetékes műsorjel-elosztás szolgáltatás
Minőségi mutató megnevezése Célérték
1. Analóg műsorelosztási szolgáltatás esetén valamennyi
csatorna vivőszintjének értéke
2. Analóg műsorelosztási szolgáltatás esetén a szomszédos televíziós csatornák közötti legnagyobb jelszintkülönbségek
60 dBμV
3 dB
3. Analóg műsorelosztási szolgáltatás esetén a vivő/zaj viszony 44 dB
4. Digitális műsorterjesztés szolgáltatás esetén modulációs
hibaarány (MER)
28 dB
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése
1. A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítési ideje
A szolgáltatáshoz való új hozzáférési pont létesítési ideje a szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80%-ában teljesített határideje napokban, egy napnál rövidebb határidő esetén órában kifejezve. Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétel Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból.
Kizárt esetek különösen:
– visszavont megrendelések,
– az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás,
– azok az esetek, amikor a szolgáltatást az előfizetőnek kell aktiválnia (pl. pre-paid szolgáltatás),
– ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem
lehetséges a megkívánt időben,
– ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
2. A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási ideje
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási ideje a minőségi panaszok alapján
indított hibaelhárításnak az esetek 80%-ában teljesített határideje órában kifejezve.
A megkezdett órákba beleszámítandók az ünnep- és munkaszüneti napok is.
Minőségi panasz: szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó, szolgáltatásminőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés).
Hibabejelentés: a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol a szolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkel szerződik.
Kizárt esetek különösen:
– előfizetői végberendezés hibája,
– ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a
szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben,
– ha az előfizető kéri a javítás elhalasztását.
3. A bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80%- ában teljesített határideje napokban kifejezve
Díjreklamáció a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számlával kapcsolatos olyan
reklamáció, melyben az
előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja.
Kizárt esetek különösen:
– a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel),
– a nem a számlában szereplő díj(ak)kal kapcsolatos (hanem pl. számla
kiállításával),
– nem a számlázással összefüggő panaszok.
4. A szolgáltatás időbeli rendelkezésre állása: a szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez viszonyított százalékban kifejezve.
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás-kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető.
A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
– a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
– a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek különösen:
– a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
– a Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
5. Az ügyfélszolgálati ügyintéző 60 másodpercen belüli jelentkezésének aránya
Az ügyfélszolgálati ügyintéző 60 másodpercen belüli jelentkezésének aránya a szolgáltató ÁSZF-ben közzétett telefonos ügyfélszolgálati telefonszám(ok)ra érkezett és az ügyintéző által 60 másodpercen belüli bejelentkezéssel fogadott hívások havi átlagos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén az összes
beérkezett híváshoz képest, százalékban kifejezve (két tizedes jegyig tizedes törtként is megadható).
Amennyiben a szolgáltató az ügyfélszolgálatra irányuló hívások megfelelő kezelése érdekében hívássoroló, illetve meghatározott menürendszer alapján csoportosító és a hívó fél választását kiszolgáló híváskezelő rendszert (a továbbiakban: call center) üzemeltet, a bejelentkezést az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos elérhetőségét biztosító menüpont hívó általi választását követően kell számítani.
6. Vivőszint az előfizetői hozzáférési ponton
Vivőszint az előfizetői hozzáférési ponton: az adatgyűjtési időszakban az előfizetői hozzáférési pontokon mért valamennyi televízió műsorcsatorna vivőszintjének az esetek 80%-ában teljesített értéke.
7. Az elosztott szomszédos televíziós csatornák közötti legnagyobb
jelszintkülönbségek az előfizetői hozzáférési ponton
Az elosztott szomszédos televíziós csatornák közötti legnagyobb jelszintkülönbségek az előfizetői hozzáférési ponton: az adatgyűjtési időszakban az esetek 80%-ában az előfizetői hozzáférési pontokon mért legnagyobb jelszintkülönbség az elosztott szomszédos televíziós műsorcsatornák között.
8. Vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési ponton
Vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési ponton: az adatgyűjtési időszakban az esetek 80%-ában mért televízió műsorcsatorna vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési pontokon.
9. Modulációs hibaarány (MER)
Modulációs hibaarány (MER): az adatgyűjtési időszakban az előfizetői hozzáférési pontokon az esetek 80%-ában a hibásan moduláltan átvitt bitek aránya az összes átvitt bithez képest.
Előfizetői hozzáférési pont: az előfizetői tápvonal hálózat felőli végénél kialakított mérőpont, vagy maga a tényleges hozzáférési (jelátadási) pont.
Szolgáltatásunk a következő utcákban érhető el
Adria u., Xxxxx Xxxxxx u., Xxxxx Xxxxxx xxx, Xxxxx Xxxxx u., Xxxxxxxxx u., Dériné u., Xxxx Xxxxx Xxxxxx u., Xxxx Xxxxxx u., Xxxxx u., Xxxxxxx u., Xxxxxx u., Xxxxxx u., Xxxxxxxx u., Xxxxxxxxx u., Xxxxxxx u., Xxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxx u., Magyar u., Xxxx u., Xxxxxx Xxxxxx xxxxx, Xxxxxxx Xxxxx u., Xxxxx u., Xxxxxx Xxxxxxxx u., Xxxxxxx Xxxxx u.,
Veszprém u., Virág u., Vöröstelek u., Zaranyi út
a) Vezetékes műsorjel-elosztás
Sor- szám
Csatorna
Nyelv
Jelleg
Frekv.
Alapcsomag
1–10. műsor • Előfizetési díj (bruttó): 1100 Ft/hó
1. Pax magyar vallási C3 85,25 határozatlan
2. Infó csatorna/ Katolikus rádió
magyar infó/vallás C4 93,25 határozatlan
3. Duna Tv HD magyar közszolgálati C5 175,25 határozatlan
4. Duna World/M4 Sport+ magyar közszolgálati O6 182,25 határozatlan
5. M1 HD magyar közszolgálati C7 189,25 határozatlan
6. M2 HD magyar közszolgálati C8 196,25 határozatlan
7. Info/Promo magyar bemutató C9 203,25 határozatlan
8. M4 HD magyar közszolgálati C9 210,25 határozatlan
9. M5 HD magyar közszolgálati C10 217,25 határozatlan
10. Kapos Tv magyar helyi tv C11 224,25 határozatlan
Középső programcsomag
1–20. műsor • Előfizetési díj (bruttó): 2800 Ft/hó
11. Tv2 | magyar | kereskedelmi | S14 | 231,25 | határozatlan |
12. RTL Klub | magyar | kereskedelmi | S11 | 238,25 | határozatlan |
13. Super Tv2 | magyar | kereskedelmi | S12 | 245,25 | határozatlan |
14. RTL 2 | magyar | kereskedelmi | S13 | 252,25 | határozatlan |
15. Izaura Tv | magyar | film | S15 | 259,25 | határozatlan |
16. ATV Spirit | magyar | film | S16 | 266,25 | határozatlan |
17. Spektrum Tv | magyar | ismeretterjesztő | S17 | 273,25 | határozatlan |
18. ATV | magyar | politika/közélet | S18 | 280,25 | határozatlan |
19. Hír Tv | magyar | politika/közélet | S19 | 287,25 | határozatlan |
20. ATV Spirit | magyar | film | S20 | 295,25 | határozatlan |
Felső programcsomag
1–32. műsor • Előfizetési díj (bruttó): 5000 Ft/hó
21. Nat Geo | magyar | tudományos | S21 | 303,25 | 2021. 12. 31. |
22. Eurosport | magyar | sport | S22 | 311,25 | 2021. 12. 31. |
23. Minimax | magyar | gyermekműsor | S23 | 319,25 | 2021. 12. 31. |
24. Sport1 | magyar | sport | S24 | 327,25 | 2021. 12. 31. |
25. Jocky Tv | magyar | film | S25 | 335,25 | 2021. 12. 31. |
Sor- szám | Csatorna | Nyelv | Jelleg | Frekv. | ||
26. | Comedy Central | magyar | film | S26 | 343,25 | 2021. 12. 31. |
27. | AXN | magyar | film | S27 | 351,25 | 2021. 12. 31. |
28. | Moziverzum | magyar | film | S28 | 359,25 | 2021. 12. 31. |
29. | Viasat 3 | magyar | film | S29 | 367,25 | 2021. 12. 31. |
30. | Tv 4 | magyar | sztármagazin | S30 | 375,25 | 2021. 12. 31. |
31. | Digi Sport 1 HU | magyar | sport | S31 | 383,25 | 2021. 12. 31. |
32. | Animal Planet | magyar | ismeretterjesztő | S32 | 391,25 | 2021. 12. 31. |
Legfelső programcsomag
1–60. műsor • Előfizetési díj (bruttó): 6500 Ft/hó
33. | Disney Channel | magyar | rajzfilm | 26 | 511,25 | 2021. 12. 31. |
34. | Sport 2 | magyar | sport | 27 | 519,25 | 2021. 12. 31. |
35. | Eurosport 2 HU | magyar | sport | 28 | 527,25 | 2021. 12. 31. |
36. | Cool | magyar | ismeretterjesztő | 29 | 535,25 | 2021. 12. 31. |
37. | Discovery Chanel | magyar | film | 30 | 543,25 | 2021. 12. 31. |
38. | Discovery ID | magyar | film | 31 | 551,25 | 2021. 12. 31. |
39. | Discovery TLC | magyar | film | 32 | 559,25 | 2021. 12. 31. |
40. | Digi Sport 2 | magyar | sport | 33 | 567,25 | 2021. 12. 31. |
41. | Film Mánia | magyar | film | 34 | 575,25 | 2021. 12. 31. |
42. | Film + | magyar | film | 35 | 583,25 | 2021. 12. 31. |
43. | Film Cafe | magyar | film | 36 | 591,25 | 2021. 12. 31. |
44. | Viasat History | magyar | történelmi | 37 | 599,25 | 2021. 12. 31. |
45. | Sony Max | magyar | film | 38 | 607,25 | 2021. 12. 31. |
46. | Sony Movie Channel | magyar | film | 39 | 615,25 | 2021. 12. 31. |
47. | Viasat Explorer | magyar | ismeretterjesztő | 40 | 623,25 | 2021. 12. 31. |
48. | Travel | magyar | utazás | 41 | 631,25 | 2021. 12. 31. |
49. | RTL+ | magyar | film | 42 | 639,25 | 2021. 12. 31. |
50. | Muzsika Tv | magyar | zene | 43 | 647,25 | 2021. 12. 31. |
51. | Sorozat+ | magyar | film | 44 | 655,25 | 2021. 12. 31. |
52. | Prime | magyar | film | 47 | 679,25 | 2021. 12. 31. |
53. | Mozi+ | magyar | film | 48 | 687,25 | 2021. 12. 31. |
54. | Ozon Network | magyar | film | 50 | 695,25 | 2021. 12. 31. |
55. | TV Paprika | magyar | életmód | 51 | 711,25 | 2021. 12. 31. |
56. | Digi Sport 3 | magyar | sport | 52 | 719,25 | 2021. 12. 31. |
57. | Spiler Tv | magyar | sport | 53 | 727,25 | 2021. 12. 31. |
58. | Viasat 6 | magyar | film | 54 | 735,25 | 2021. 12. 31. |
59. | Paramunt Chanel | magyar | zene | 55 | 743,25 | 2021. 12. 31. |
60. | Spiler 2 | magyar | sport | 56 | 751,25 | 2021. 12. 31. |
Extra programcsomag
1–61. műsor • Előfizetési díj (bruttó): 6600 Ft/hó
61. AB Motors/ Hustler angol motorsport/erotika 57 758,25 2021. 12. 31.
Digitálisan is fogható műsorok
Csomag neve
Csatorna
Frekvencia
D 1. Pax Tv, Duna Tv HD, Duna Word HD/M4 Sport+, M1 HD, M2 HD, M4 HD, RTL Klub, Tv2
D 2. Kapos Tv, ATV,, Hír Tv, Film Mánia, Film Cafe, Spektrum Tv, Izaura Tv, MTV Music, Zenebutik, Fem 3
Eurosport 1 HD, Minimax, Sport 1, Digi Sport 1, Comedy
418 MHz
426 MHz
D 3.
Central Hungary, Cool, Xxxxxx 0, Megamax, Nat Geo, Tv 4, AMC
434 MHz
D 4. 3 SAT, CCN INIT, PRO7 Austria, RAI 1, TV 5 Monde, RTL
Television
D 5. Mezzo, Muzsika Tv, Spektrum Home, F&H, Viasat History HD, Viasat Expore HD, Cartoon Network
D 6. Digi Sport 2, Disney Chanel, Sport 2, Digi Sport 3, Eurosport
2 HD
D 7. Film+, Ravel HD, RTL2, RTL+, Sorozat+, Super Tv2, Sláger Tv
D 8. Ozon Network, Tv Paprika, Paramount Chanel, Viasat 6, Prime, Mozi+
D 9. Discovery Chanel, ID Xtra, TLC, Animal Planet, Sony Movie, Sony Max, AXN
D 10. Moziverzum, ATV Spirit, Jocky Tv, Spiler 2, Comedy Central, Tv2 Kids, TV2 Sef
D 11. ATV, Duna Tv SD, M1 SD, M2 SD, M4 Sport HD, Duna
World SD/M4 Sport+ SD,
442 MHz
450 MHz
458 MHz
466 MHz
474 MHz
482 MHz
490 MHz
498 MHz
D 12. MR1, MR2, MR3, MR4, MR5, MKR 506 MHz
Duna Tv HD, Duna Word HD, M1 HD, M2 HD, M4 HD, RTL
Klub, Tv2, Pax Tv
Kapos Tv, ATV, Echo Tv, Hír TV, Film Cafe, Film Mánia, Spektrum Tv, Izaura Tv, M3
Eurosport 1, Minimax, Sport 1, Digi Sport 1, Comedy Central, Cool, Viasat 3, Megamax, Nat Geo, Story 4
418 MHz
426 MHz
434 MHz
3 SAT, BBC Word, CCN, PRO7, RAI 1, RTL, Tv5 442 MHz
Xxxxx, F&H, Spektrum Home, MTV, Muzsika Tv, Cartoon Network
450 MHz
Digi Sport 2, Disney Chanel, Sport 2 Digi Sport 3, Eurosport 2 458 MHz
Film+, Viasat Expoler, Super Tv2, Travel, RTL2, RTL+, Sorozat+, Viasat History, Sláger Tv
Ozon Network, TV Paprika, Paramount, M+, Prime, Spiler Tv, Viasat6
AXN, Discovery, Discovery ID, Discovery TLC, Animal Planet, Sony Max, Sony Movie
466 MHz
474 MHz
482 MHz
M5, Chili Tv, Humor+, Kiwi Tv 490 MHz
M1 HD, M2 HD, M3 HD, M4 HD 498 MHz
Rádiók: Bartók, Petőfi, Kossuth, Nemzetiségi, Parlament,
Katolikus, Dankó, Duna Word
506 MHz
b) Internet-hozzáférés szolgáltatás-csomagok
A csomagokban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlátlan.
Csomag / Paraméter
Jellemzők /
Havi előfizetési díj
Sebesség
Letöltési irány
Feltöltési irány
Csomag neve: Digitális alapcsomag
Hozzáférés típusa: korlátlan
Biztosított kábelmodem: Arris
Web tárhely: 20 MB tárterülettel
Névleges sebesség: 1000 kbps 512 kbps garantált minimális s.: 256 kbps 128 kbps
maximális sebesség: 1000 kbps 512 kbps
Hálózaton belüli garantált minimális sebesség: Számítógépek maximális száma:
Havi előfizetési díj:
2022. február 1-től
1
1330 Ft +5% ÁFA =
1400 Ft
256 kbps 128 kbps
Csomag neve: Mini csomag
Hozzáférés típusa: korlátlan
Biztosított kábelmodem: Arris
Web tárhely: 20 MB tárterülettel
Névleges sebesség: 15 000 kbps 1024 kbps garantált minimális s.: 1500 kbps 256 kbps
maximális sebesség: 15 000 kbps 1024 kbps
Hálózaton belüli garantált minimális sebesség: Számítógépek maximális száma:
Havi előfizetési díj:
2022. február 1-től
1
2315 Ft +5% ÁFA =
2700 Ft
1500 kbps 256 kbps
Csomag neve: Középső csomag
Hozzáférés típusa: korlátlan
Biztosított kábelmodem: Arris
Web tárhely: 20 MB tárterülettel
Névleges sebesség: 30 000 kbps 20 000 kbps garantált minimális s.: 2000 kbps 500 kbps
maximális sebesség: 20 000 kbps 2000 kbps
Hálózaton belüli garantált minimális sebesség: Számítógépek maximális száma:
Havi előfizetési díj:
2022. február 1-től
2
4280 Ft + 5% ÁFA =
4500 Ft
2000 kbps 500 kbps
Csomag neve: Maxi csomag
Hozzáférés típusa: korlátlan
Csomag / Paraméter
Jellemzők /
Havi előfizetési díj
Sebesség
Letöltési irány
Feltöltési irány
Biztosított kábelmodem: Arris
Web tárhely: 20 MB tárterülettel
Névleges sebesség: 40 000 kbps 3000 kbps garantált minimális s.: 4000 kbps 700 kbps
maximális sebesség: 40 000 kbps 3000 kbps
Hálózaton belüli garantált minimális sebesség: Számítógépek maximális száma:
Havi előfizetési díj egyéni
előfizető esetén:
2022. február 1-től
Havi előfizetési díj üzleti
előfizető esetén:
2
6476 Ft +5% ÁFA =
6800 Ft
7904 Ft + 5% ÁFA =
8300 Ft
40 000 kbps 700 kbps
2022. február 1-től
Csomag neve: Extra csomag
Hozzáférés típusa: korlátlan
Biztosított kábelmodem: Arris
Web tárhely: 20 MB tárterülettel
Névleges sebesség: 50 000 kbps 4000 kbps garantált minimális s.: 5000 kbps 1000 kbps
maximális sebesség: 40 000 kbps 4000 kbps
Hálózaton belüli garantált minimális sebesség: Számítógépek maximális száma:
Havi előfizetési díj egyéni
előfizető esetén:
2022. február 1-től
Havi előfizetési díj üzleti
előfizető esetén:
2022. február 1-től
2
7904 Ft + 5%ÁFA =
8300 Ft
9524 Ft + 5% ÁFA =
10 000 Ft
5000 kbps 1000 kbps
c) Helyhez kötött telefon díjcsomagok
Havi díjak (Bruttó)
Előfizetési díj
Havi előfizetési díj (alapdíj) egyéni előfizető
esetén:
1500 Ft
Korlátozási díj: A szolgáltatás korlátozása esetén az ÁSZF-ben meghatározott havidíj 50%-a fizetendő havonta.
Forgalmi díjak (VOIP és CPS):
Kapcsolási díjak
Kapcsolási díj: 0 Ft
Számlázási egység másodperc
Csomag neve | Xxxxxxx Xxxxx | őben Csúcsidőn kívül Bruttó Nettó Bruttó | |
[Ft/másodperc] | [Ft/másodperc] [Ft/másodperc] | [Ft/másodperc] | |
Basic csomag Számlázási egység: másodperc Helyi hívás | 7,20 Ft | 9,20 Ft 3,60 Ft | 4,60 Ft |
Távolsági hívás | 13,20 Ft | 16,80 Ft 7,20 Ft | 9,20 Ft |
T-mobile | 44,00 Ft | 55,88 Ft 26,00 Ft | 33,00 Ft |
PGSM | 44,00 Ft | 55,88 Ft 26,00 Ft | 33,00 Ft |
Vodafone | 44,00 Ft | 55,88 Ft 26,00 Ft | 33,00 Ft |
Nemzetközi díjzónák | Hívásdíj | ||
1. zóna | 22,40 Ft | 28,50 Ft 22,40 Ft | 28,50 Ft |
2. zóna | 36,00 Ft | 46,00 Ft 36,00 Ft | 46,00 Ft |
3. zóna | 40,00 Ft | 51,00 Ft 40,00 Ft | 51,00 Ft |
4. zóna | 48,00 Ft | 61,00 Ft 48,00 Ft | 61,00 Ft |
5. zóna | 64,00 Ft | 81,30 Ft 64,00 Ft | 81,30 Ft |
6. zóna | 80,00 Ft | 101,60 Ft 80,00 Ft | 101,60 Ft |
7. zóna | 96,00 Ft | 122,00 Ft 96,00 Ft | 122,00 Ft |
8. zóna | 112,00 Ft | 142,30 Ft 112,00 Ft | 142,30 Ft |
9. zóna | 144,00 Ft | 183,00 Ft 144,00 Ft | 183,00 Ft |
10. zóna | 208,00 Ft | 264,00 Ft 208,00 Ft | 264,00 Ft |
11. zóna | 512,00 Ft | 650,00 Ft 512,00 Ft | 650,00 Ft |
Nemzetközi díjzóna besorolások (CPS)
1. zóna: Ausztria vezetékes, Belgium vezetékes, Csehország vezetékes, Franciaország vezetékes, Hollandia vezetékes, Luxemburg vezetékes, Németország vezetékes, Olaszország/Vatikán vezetékes, Spanyolország vezetékes, Svájc vezetékes, Görögország vezetékes, Portugália vezetékes.
2. zóna: Ciprus vezetékes, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága vezetékes, Svédország vezetékes, Horvátország vezetékes, Szlovénia vezetékes, Észtország vezetékes, Finnország vezetékes, Kanada, Lengyelország vezetékes, Szlovákia vezetékes, Amerikai Egyesült Államok.
3. zóna: Amerikai Virgin-szigetek, Ausztrália vezetékes, Dánia vezetékes, Hong Kong vezetékes, Írország vezetékes, Izrael vezetékes, Moldova vezetékes, Norvégia vezetékes, Puerto Rico, Szerbia–Montenegró vezetékes, Románia vezetékes, Ukrajna vezetékes.
4. zóna: Macedónia vezetékes.
5. zóna: Albánia vezetékes, Bosznia–Hercegovina vezetékes, Izland, Lettország vezetékes, Litvánia, Szingapúr vezetékes, Törökország vezetékes, Németország mobil és nem földrajzi szám, Csehország mobil és nem földrajzi szám, Szlovákia mobil és nem földrajzi szám, Románia mobil és nem földrajzi szám, Ausztria mobil és nem földrajzi szám.
6. zóna: Albánia mobil és nem földrajzi szám, Andorra, Bosznia–Hercegovina mobil és nem földrajzi szám, Bulgária, Fehéroroszország, Hollandia mobil és nem földrajzi szám, Izrael mobil és nem földrajzi szám, Szerbia–Montenegró mobil és nem földrajzi szám, Kolumbia, Koreai Köztársaság, Lichtenstein vezetékes, Luxemburg mobil és nem földrajzi szám, Málta, Moldova mobil és nem földrajzi szám, Monaco vezetékes, San-Marino, Spanyolország mobil és nem földrajzi szám, Svédország mobil és nem földrajzi szám, Szingapúr mobil és nem földrajzi szám, Tajvan, Törökország mobil és nem földrajzi szám, Ukrajna mobil és nem földrajzi szám, Kazahsztán, Oroszország, Macedónia mobil és nem földrajzi szám, Szlovénia mobil és nem földrajzi szám, Horvátország mobil és nem földrajzi szám, Belgium mobil és nem földrajzi szám, Olaszország mobil és nem földrajzi szám, Finnország mobil és nem földrajzi szám, Nagy-Britannia és Észak-Írország mobil és nem földrajzi szám.
7. zóna: Algéria, Ausztrália mobil és nem földrajzi szám, Botswana, Ciprus mobil és nem földrajzi szám, Comore-szigetek, Dánia mobil és nem földrajzi szám, Dél-afrikai Köztársaság, Észtország mobil és nem földrajzi szám, Francia Guyana, Fülöp szigetek, Görögország mobil és nem földrajzi szám, Grönland, Grúzia, Guadeloupe, Guinea, Hong Kong mobil és nem földrajzi szám, Indonézia, Írország mobil és nem földrajzi szám, Jamaica, Japán, Kína, Lettország mobil és nem földrajzi szám, Líbia, Marokkó, Martinique, Mayotte, Mexikó, Monaco mobil és nem földrajzi szám, Norvégia mobil és nem
földrajzi szám, Palesztin Önkormányzati Területek, Portugália mobil és nem földrajzi szám, Réunion, Saint-Pierre és Miquelon, Svájc mobil és nem földrajzi szám, Thaiföld, Franciaország mobil és nem földrajzi szám.
8. zóna: Angola, Argentina, Aruba, Azerbajdzsán, Bahrein, Belize, Brazília, Egyesült Arab Emírségek, Gibraltár, Guatemala, Irán, Jordánia, Katar, Kongó, Lengyelország mobil és nem földrajzi szám, Lietechstein mobil és nem földrajzi szám, Malajzia, Niger, Nigéria, Szíria, Tunézia, Uganda, Új-Zéland, Üzbegisztán, Zimbabwe.
9. zóna: Antigua és Barbuda, Barbados, Bermuda, Brit Virgin-szigetek, Burkina Faso, Chile, Dominikai Közösség, Elefántcsontpart, Feröer- szigetek, Ghána, Honduras, India, Kajmán-szigetek, Kuvait, Malawi, Mauritánia, Montserrat, Omán, Örményország, Panama, Peru, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Szaúd-Arábia, Szváziföld, Turks- és Caicos szigetek, Venezuela.
10. zóna: Anguilla, Benin, Bhután, Brunei, Burundi, Csád, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyenlítői-Guinea, Egyiptom, Gabon, Haiti, Holland Antillák, Jemen, Kamerun, Kenya, Kirgizisztán, Lesotho, Libanon, Libéria, Madagaszkár, Makaó, Maldív-szigetek, Mauritius, Mongólia, Mozambik, Namíbia, Nicarauga, Saint Kitts és Nevis, Seychelles-szigetek, Sierra Leone, Sri Lanka, Szenegál, Szudán, Tanzánia (beleértve Zanzibárt is), Togo, Uruguay, Zambia.
11. zóna: Afganisztán, Amerikai Szamoa, Ascension, Ausztrália külbirtokai (Antarktisz, Norfolk sziget), Bahama-szigetek, Banglades, Bissau- Guinea, Bolívia, Cook-szigetek, Costa Rica, Xxxxx Xxxxxx, Dzsibuti, Eritrea, Északi-Mariana-Szigetek, Etiópia, Falkland-szigetek, Fidzsi- szigetek, Francia Polinézia, Gambia, Grenada, Guam, Guyana, Irak, Kambodzsa, Kelet-Timor, Kiribati, Kongói Demokratikus Köztársaság (Zaire), Koreai NDK, Közép-afrikai Köztársaság, Kuba, Laosz, Mali, Marshall-szigetek, Mianmar, Mikronézia, Midway, Nauru, Nepál, Niue, Pakisztán, Palau, Pápua Új-Guinea, Paraguay, Ruanda, Xxxxx Xxxxx, Salamon szigetek, Salvador, Sao Tomé és Príncipe, Suriname, Szamoa, Szomália, Tádzsikisztán, Tokelau- szigetek, Tonga, Trinidad és Tobago, Tuvalu, Türkmenisztán, Új- Kaledónia, Vanuatu, Vietnam, Wake, Wallis Futuna, Zöld-foki Köztársaság.
Azon országok esetében, ahol a mobil, és nem földrajzi számú- vezetékes tarifák azonosak, az adott országnál nincs külön megjelölve, hogy a tarifa, a vezetékes, mobilirányú és nem földrajzi szám hívásokra vonatkozik.
Nemzetközi díjzóna besorolások (VOIP)
1. díjzóna: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria vezetékes, Belgium vezetékes, Egyesült Királyság vezetékes, Franciaország vezetékes, Hollandia vezetékes, Németország vezetékes, Olaszország vezetékes.
2. díjzóna: Csehország vezetékes, Lengyelország vezetékes, Spanyolország vezetékes, Svájc vezetékes, Svédország vezetékes, Szingapúr
vezetékes, Szingapúr mobil és nem földrajzi szám, Szlovák Köztársaság vezetékes, Szlovénia vezetékes, Új-Zéland vezetékes.
3. díjzóna: Ausztrália vezetékes, Dánia vezetékes, Észtország vezetékes, Finnország vezetékes, Hongkong, Hongkong mobil és nem földrajzi szám, Írország vezetékes, Kanada, Norvégia vezetékes, Portugália vezetékes, Puerto Rico, USA-Alaszka, USA-Hawaii.
4. díjzóna: Chile vezetékes, Görögország vezetékes, Izrael vezetékes, Japán vezetékes, Koreai Köztársaság (Dél-Korea) vezetékes, Liechtenstein vezetékes, Malajzia vezetékes, Malajzia mobil és nem földrajzi szám, San Marino.
5. díjzóna: Andorra, Bulgária vezetékes, Ciprus vezetékes, Franciaország mobil és nem földrajzi szám, Horvátország vezetékes, Izland vezetékes, Luxemburg vezetékes, Monaco vezetékes, Oroszország vezetékes, Oroszország mobil és nem földrajzi szám, Románia vezetékes, Tajvan vezetékes.
6. díjzóna: Albánia vezetékes, Albánia mobil és nem földrajzi szám, Bosznia- Hercegovina vezetékes, Finnország mobil és nem földrajzi szám, Grúzia vezetékes, Grúzia mobil és nem földrajzi szám, Hollandia mobil és nem földrajzi szám, Indonézia vezetékes, Indonézia mobil és nem földrajzi szám, Lettország, Lettország mobil és nem földrajzi szám, Luxemburg mobil és nem földrajzi szám, Macedónia vezetékes, Málta vezetékes, Málta mobil és nem földrajzi szám, Monaco mobil és nem földrajzi szám, Palesztin önkormányzati területek vezetékes, Palesztin önkormányzati területek mobil és nem földrajzi szám, Svédország mobil és nem földrajzi szám, Tajvan mobil és nem földrajzi szám, Ukrajna vezetékes, Ukrajna mobil és nem földrajzi szám
7. díjzóna: Algéria vezetékes, Algéria mobil és nem földrajzi szám, Ausztrália mobil és nem földrajzi szám, Ausztria mobil és nem földrajzi szám, Belgium mobil és nem földrajzi szám, Bosznia-Hercegovina mobil és nem földrajzi szám, Bulgária mobil és nem földrajzi szám, Ciprus mobil és nem földrajzi szám, Csehország mobil és nem földrajzi szám, Dánia mobil és nem földrajzi szám, Egyesült Királyság mobil és nem földrajzi szám, Észtország mobil és nem földrajzi szám, Fehéroroszország vezetékes, Fehéroroszország mobil és nem földrajzi szám, Görögország mobil és nem földrajzi szám, Horvátország mobil és nem földrajzi szám, Írország mobil és nem földrajzi szám,Izrael mobil és nem földrajzi szám, Japán mobil és nem földrajzi szám, Kazahsztán vezetékes, Kazahsztán mobil és nem földrajzi szám, Lengyelország mobil és nem földrajzi szám, Liechtenstein mobil és nem földrajzi szám, Litvánia vezetékes, Litvánia mobil és nem földrajzi szám, Macedónia mobil és nem földrajzi szám, Moldova vezetékes, Moldova mobil és nem földrajzi szám, Montenegró vezetékes, Montenegró mobil és nem földrajzi szám, Németország mobil és nem földrajzi szám, Norvégia mobil és nem földrajzi szám, Olaszország mobil és nem földrajzi szám, Portugália mobil és nem földrajzi szám, Románia mobil és nem földrajzi szám, Spanyolország mobil és nem földrajzi szám, Svájc mobil és nem földrajzi szám,
Szerbia vezetékes, Szerbia mobil és nem földrajzi szám, Szlovák köztársaság mobil és nem földrajzi szám, Szlovénia mobil és nem földrajzi szám, Törökország, Törökország mobil és nem földrajzi szám, Új-Zéland mobil és nem földrajzi szám.
8. díjzóna: Andorra mobil és nem földrajzi szám, Angola vezetékes, Angola mobil és nem földrajzi szám, Argentína vezetékes, Argentína mobil és nem földrajzi szám, Aruba, Azerbajdzsán vezetékes, Azerbajdzsán mobil és nem földrajzi szám, Belize vezetékes, Belize mobil és nem földrajzi szám, Botswana vezetékes, Botswana mobil és nem földrajzi szám, Brazília vezetékes, Brazília mobil és nem földrajzi szám, Chile mobil és nem földrajzi szám, Dél-afrikai köztársaság vezetékes, Dél- afrikai köztársaság mobil és nem földrajzi szám, Egyesült Arab Emírségek vezetékes, Egyesült Arab Emírségek mobil és nem földrajzi szám, Északi-Mariana-szigetek, Francia Guyana vezetékes, Francia Guyana mobil és nem földrajzi szám, Fülöp-szigetek vezetékes, Fülöp-szigetek mobil és nem földrajzi szám, Gibraltár vezetékes, Gibraltár mobil és nem földrajzi szám, Guatemala vezetékes, Guatemala mobil és nem földrajzi szám, Guinea vezetékes, Guinea mobil és nem földrajzi szám, Irán vezetékes, Irán mobil és nem földrajzi szám, Izland mobil és nem földrajzi szám, Jamaica vezetékes, Jamaica mobil és nem földrajzi szám, Kolumbia vezetékes, Kongó vezetékes, Kongó mobil és nem földrajzi szám, Koreai köztársaság (Dél Korea) mobil és nem földrajzi szám, Líbia vezetékes, Líbia mobil s nem földrajzi szám, Martinique vezetékes, Mexikó vezetékes, Mexikó mobil és nem földrajzi szám, Nigéria, Nigéria mobil és nem földrajzi szám, St. Pierre és Miquelon, Thaiföld vezetékes, Thaiföld mobil és nem földrajzi szám, Tunézia vezetékes, Tunézia mobil és nem földrajzi szám, Uganda vezetékes, Uganda mobil és nem földrajzi szám, Üzbegisztán vezetékes, Üzbegisztán mobil és nem földrajzi szám, Zimbabwe vezetékes, Zimbabwe mobil és nem földrajzi szám.
9. díjzóna: Amerikai Virgin-szigetek, Antigua és Barbuda vezetékes, Antigua és Barbuda mobil és nem földrajzi szám, Bahrein vezetékes, Bahrein mobil és nem földrajzi szám, Barbados vezetékes, Barbados mobil és nem földrajzi szám, Bermuda, Brit Virgin-szigetek, Comore-szigetek, Dominikai Köztársaság vezetékes, Dominikai Köztársaság mobil és nem földrajzi szám, Elefántcsontpart vezetékes, Elefántcsontpart mobil és nem földrajzi szám, Feröer-szigetek vezetékes, Feröer- szigetek mobil és nem földrajzi szám, Ghána vezetékes, Ghána mobil és nem földrajzi szám, Guadeloupe vezetékes, Guadeloupe mobil és nem földrajzi szám, Jordánia vezetékes, Jordánia mobil és nem földrajzi szám, Kajmán szigetek, Kína vezetékes, Kína mobil és nem földrajzi szám, Kolumbia mobil és nem földrajzi szám, Kuvait vezetékes, Kuvait mobil és nem földrajzi szám, Malawi vezetékes, Malawi mobil és nem földrajzi szám, Marokkó vezetékes, Marokkó mobil és nem földrajzi szám, Martinique mobil és nem földrajzi szám, Mauritánia vezetékes, Mauritánia mobil és nem földrajzi szám, Mayotte-szigetek, Omán vezetékes, Omán mobil és nem földrajzi
szám, Örményország vezetékes, Örményország mobil és nem földrajzi szám, Panama vezetékes, Panama mobil és nem földrajzi szám, Peru vezetékes, Peru mobil és nem földrajzi szám, Szaúd-Arábia vezetékes, Szaúd-Arábia mobil és nem földrajzi szám, St. Lucia, St. Vincent és Grenadine-szigetek, Szváziföld, Turks- és Caicos-szigetek, Venezuela vezetékes, Venezuela mobil és nem földrajzi szám.