Közreműködő szervezet definíciója

Közreműködő szervezet. Bármely közjogi vagy magánjogi intézmény, amely egy irányító hatóság illetékessége alatt jár el, vagy ilyen hatóság nevében hajt végre feladatokat a műveleteket végrehajtó kedvezményezettek vonatkozásában. Ha a szóban forgó támogatási konstrukció esetében közreműködő szervezet nem kerül kijelölésre, akkor azon az irányító hatóságot kell érteni.
Közreműködő szervezet a támogatások kezelésével, a támogatás nyújtásának lebonyolításával kapcsolatos egyes feladatokat külön szerződés (megállapodás) alapján ellátó jogi személy, amely a Támogató döntése alapján kerül bevonásra.
Közreműködő szervezet. Xxxxx Xxxxx 06-32/795-221 xxxxxxxxxxx@xx.xxx.xx A Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók személyében vagy adataiban bekövetkező esetleges változás a jelen Megállapodás külön módosítását nem igényli. A kapcsolattartóként megjelölt személy(ek) vagy azok adataiban bekövetkezett változásról a Felek haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül, írásban tájékoztatják egymást.

Examples of Közreműködő szervezet in a sentence

  • A Kedvezményezettnek általános tájékoztatási kötelezettsége van a Közreműködő szervezet felé a projekttel kapcsolatos valamennyi ténnyel, körülménnyel kapcsolatban.

  • Közreműködő szervezet haladéktalanul köteles a Megállapodás módosítását kezdeményezni, ha a megvalósítás során új, korábban nem tervezett költséget kíván elszámolni, illetve ha a szakmai programját kívánná módosítani.

  • Az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Programban részt vevő Közreműködő szervezet a Pro Regió Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.

  • Kutatás – Termelés Divíziója, illetve annak műszaki rendszere Operátor Közreműködő szervezet, amely az MFGT-vel megkötött együttműködési szerződések alapján végzi a földalatti gáztároló üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységét.


More Definitions of Közreműködő szervezet

Közreműködő szervezet. Rewaresoft Kft.
Közreműködő szervezet. XXXXX.xx Kft. Tevékenység: számlakibocsátás szolgáltatás Székhely: 2000 Szentendre, Táltos u. 22/b. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 Adószám: 13421739-2-13 Telefon: 00-00 00 00 000 E-mail: xxxx@xxxxxxxx.xx Honlap: xxxxx://xxxxxxxx.xx/ Online számlázó szoftver neve: Xxxxxxxx.xx
Közreműködő szervezet. OTP Mobil Szolgáltató Kft. Tevékenység: „Simple” fizetési szolgáltatás Székhely: 1093 Budapest, Xxxxxxxxx xxxx 00-00. Cégjegyzékszám: 00-00-000000 Adószám: 24386106-2-43 Telefon: 00-0-000-00-00 E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx Honlap: xxxxx://xxxxxxxx.xx/
Közreműködő szervezet. Magyar Posta Zrt.
Közreműködő szervezet cikk Közreműködő Szervezet feladatait felsoroló rendelkezései az alábbi új ponttal egészülnek ki: „- Fordítás biztosítása a Svájci Hozzájárulás irányításának érdekében”. Az 5.5 „Kormányzati Ellenőrzési Hivatal” cikk rendelkezéseiben a pénzügyi ellenőrzési rendszer hatékony működtetéséért és a csalás és szabálytalanság megelőzéséért felelős intézmény neve „Kormányzati Ellenőrzési Hivatal”-ról „Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság”-ra változik.
Közreműködő szervezet. Feladatai közé tartozik többek között a kiemelt projektek lebonyolítása, a pályázatok érkeztetése, értékelése, a döntés-előkészítés, a szerződéskötés, illetve módosítás, a nyomon követés, az ellenőrzés, a szabálytalanságok jelentése; az elszámolások és kifizetések, illetve az azokhoz kapcsolódó feladatok, valamint a projektzárás is.

Related to Közreműködő szervezet

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbizto- sítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telep- hellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés ÉLET-ERŐ GYÓGYFORRÁS KFT. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz b 18 000 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Villamosenergia beszerzés 2019-2020. 13 749 744 2019.07.30 2020.09.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Hajdú-Coop Zrt. Tej, tejtermékek adásvétele 15 518 165 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdú-Coop Zrt. Szárazáru termékek adásvétele 18 781 254 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdúsági Sütődék Kft. Kenyér és pékáru termékek adásvétele 8 649 389 2019.12.30 2020.11.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Mikáczó Kft. Hús és húskészítmény termékek adásvét 37 297 292 2020.01.27 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MORTAK FRUIT Kft Zöldség, gyümölcs beszerzése 25 320 040 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Naturice Kft. Mirelit termékek adásvétele 13 094 090 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés NKM Energia Zrt. Földgáz beszerzés 2019-2020. 9 858 326 2019.10.30 2020.11.02 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés PRÍMAENERGIA ZRT. Tartályos PB gáz Szerep-Hosszúhát 16 000 000 2013.12.30 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Háztartási szennyvízideiglenes begyűjtés 5 974 278 2016.01.01 2021.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Takarítási feladatok ellátása Báránd, Szer 32 828 772 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Karbantartási, fűtési, parkfenntartási szol 30 248 064 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Tömb 2002 Szolgáltató Kft. összesen: 63 076 836 Bihari Egyesített Szociális Intézmény 675354 Xxxxxxx Xxxxx Csatornamosatás és szippantás 6 900 000 2019.12.30 2020.12.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Best Clean Best Kft Tisztító szerek és eszközök beszerzése és 7 329 531 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Best Clean Best Kft Személyi higiénés szerek-eszközök besze 5 400 000 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Hődíj 25 743 371 2015.02.24 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • Kedvezményezett Az a jogalany, aki a fizetési művelet tárgyát képező pénz jogosultja.

  • Adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,

  • Adatkezelő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

  • Számátadási időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • székhely szerinti tagállam az a tagállam, ahol a köte- lezettséget vállaló biztosító, biztosításközvetítő, valamint szaktanácsadó székhelye található;

  • Biztosítási összeg a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szü- netelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;

  • kötelezettségvállalás országa bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a

  • Átadó szolgáltató az az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve módosítását követően az előfizetői számát egy másik szolgáltatóhoz viszi át;

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Szerződő az a természetes vagy jogi személy, vagy polgári jogi jogalanyisággal rendelkező nem jogi személy/szervezet aki/amely a Biztosítóval a Biztosítási Szerződést megköti és a biztosítási díj megfizetésére kötelezettséget vállal. Ha a szerződést nem a Biztosított köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig vagy a Biztosított belépéséig a Szerződő fél a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a Biztosítottat köteles tájékoztatni.

  • Számlatulajdonos a Bankszámla-keretszerződést, Bankszámlaszerződést (akár meghatalmazott útján is) aláíró Ügyfél illetve akinek a nevére és javára a Bank a bankszámlát a Bankszámlaszerződés alapján vezeti.