Online Vásárlás definíciója

Online Vásárlás. A Bank Hirdetményében megjelölt Szolgáltató(k) termékei, szolgáltatásai megvásárlására irányuló, a Felhasználó által a NetB@nk felületen kezdeményezett vételi ajánlata, mellyel egyúttal, az Eladó javára meghatározott feltételek teljesülése esetére átutalási megbízást ad.

Examples of Online Vásárlás in a sentence

  • Az Online Vásárlás kizárólag forint Bankszámla terhére igénybe vehető kényelmi szolgáltatás, melynek kezdeményezésével a Felhasználó a NetB@nk felületen keresztül átutalási megbízást ad meghatározott Szolgáltató javára.

  • Az Online Vásárlás megadása a Vásárlás kezdeményezését jelenti a Szolgáltató felé, melyet a Bank a NetB@nk üzemidején belül fogad be, és kommunikációs feladatait a Szolgáltató felé haladéktalanul teljesíti, illetve a Szolgáltató pozitív visszajelzését követően az átutalás (Vásárlás) összegét zárolja, és a Szolgáltató Vásárlás teljesítésére vonatkozó visszajelzését követően részére, a technikai elszámoláskor átutalja.

  • Jelenlévők közötti címfeliratú fejezete kizárólagosan az, Eladó és Vevő közötti, mint jelenlévők között létrejövő szerződésekre irányadó, Nem irányadó a jelen fejezet az Eladó és Vevő közötti távollévők között létrejövő, Online Vásárlás címfeliratú fejezetben szabályozott szerződésekre.

  • Az Online Vásárlás megadása a Vásárlás kezdeményezését jelenti a Szolgáltató felé, melyet a Bank a Takarék Netbank üzemidején belül fogad be, és kommunikációs feladatait a Szolgáltató felé haladéktalanul teljesíti, illetve a Szolgáltató pozitív visszajelzését követően az átutalás (Vásárlás) összegét zárolja, és a Szolgáltató Vásárlás teljesítésére vonatkozó visszajelzését követően részére, a technikai elszámoláskor átutalja.

  • Az Online Vásárlás kizárólag forint Bankszámla terhére igénybe vehető kényelmi szolgáltatás, melynek kezdeményezésével a Felhasználó a Takarék Netbank felületen keresztül átutalási megbízást ad meghatározott Szolgáltató javára.

  • Online Vásárlás címfeliratú fejezete kizárólagosan az Eladó által üzemeltetett Webshopok weboldalról történő, a jelen fejezetében szabályozottak szerint leadott megrendelésekre irányadó.

Related to Online Vásárlás

  • Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.

  • Internet-hozzáférés szolgáltatás a nyílt internet-hozzáféréssel és az EU-n belüli szabályozott hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó kiskereskedelmi díjakkal kapcsolatos intézkedések meghozataláról, továbbá a 2002/22/EK irányelv és az 531/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2015. november 25-i 2015/2120/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének 2. pontjában meghatározott szolgáltatás.

  • Digitális elemeket tartalmazó áru ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit

  • Interoperabilitás a digitális elemeket tartalmazó áru, a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy együtt tudjon működni olyan hardverrel és szoftverrel, amely eltér attól, amellyel az azonos típusú árukat, digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják

  • Kompatibilitás a digitális elemeket tartalmazó áru, a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás azon képessége, hogy - átalakítás szükségessége nélkül - együtt tudjon működni olyan hardverrel vagy szoftverrel, amellyel az azonos típusú árukat, digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatásokat általában együtt használják

  • gazdasági szereplő bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja;

  • Biometrikus adat egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy a daktiloszkópiai adat;

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • hivatalos szerelő A Szolgáltató által a szolgáltatás létesítésével, ellenőrzésével, javításával megbízott személy, aki e minőségét az Előfizető felé a Szolgáltatótól kapott megbízó levél felmutatásával kérésre köteles igazolni.

  • Késedelmi kamat a lejárt tartozás után évi 3% adósságkezelési díj: a.) 540 Ft, amennyiben az Adós késedelme az 5 napot eléri, de a 23 napot nem haladja meg. b.) 3.825 Ft, amennyiben az Adós késedelme a 23 napot eléri, vagy meghaladja. Az adósságkezelési díjat a Bank akkor jogosult felszámítani, ha az Adós késedelme az 5 napot eléri, vagy meghaladja, illetve, a Bank jogosult az adósságkezelési díjat ismételten felszámítani, amennyiben az Adós a futamidő alatt, hátralékos tartozásának visszafizetését követően, ismételten 5 napot meghaladó késedelembe esik. Kezelési díjat és hitelbírálati díjat a Magyar Cetelem Zrt. nem számít fel. prolongálási díj: 1.550 Ft követeléskezelési díj: 10.340 Ft előtörlesztési díj: • Díjmentes amennyiben az előtörleszteni kívánt összeg 12 hónap alatt a 200.000,- Ft összeget nem haladja meg. • Az előtörleszteni kívánt összeg 1%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet meghaladja. • Az előtörleszteni kívánt összeg 0,5%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet nem haladja meg • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét. hiteltermék: Futamidő: Kamatozás: Éves ügyleti kamat: THM (Teljes Hiteldíj Mutató 83/2010. (III.25.) Korm.rendelet):

  • Közvetített szolgáltatás a Szolgáltató által saját nevében vásárolt és az Előfizetői Szerződés alapján, az Előfizetői Szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában és nem feltétlenül változatlan áron továbbértékesített (továbbszámlázott) Szolgáltatás (ld.: Eht. 128. § (3) bekezdés).

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Távollévők között kötött szerződés olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

  • Hitel teljes összege a hitelnek a hitelszerződésben meghatározott teljes összege vagy felső összeghatára.

  • Késedelmi kötbér Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, az Ajánlatkérő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a szerződést felmondani, és a meghiúsulási kötbért követelni. Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Ajánlatkérő a teljes nettó szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 5 alkalmat, az Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.

  • Kamatperiódus az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a kamat mértéke egyoldalúan a Takarékszövetkezet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus a kölcsön folyósítása napján kezdődik és a folyósítás napját követő első kamatfizetési napig tart, illetve minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a kölcsön lejáratának napján végződik. Havi/negyedéves kamatperiódus esetén, ha a hónap/negyedév utolsó napja nem banki munkanapra esik, akkor a hónap/negyedév utolsó napjára eső kamatot is meg kell fizetni a kamatfizetési napot követő első munkanapon.

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Weboldal jelenti a xxx.xxxxxxx.xx weboldalt.

  • Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.

  • Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.

  • fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szü- netelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;

  • Kamatfelár a referencia-kamatlábon felül - a hitelkamat részeként - fizetendő kamat, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrész;

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Áru a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon értékesítésre szánt:

  • Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.