Examples of THM maximum in a sentence
THM minimum és THM maximum A program keretében a THM minimum és a THM maximum az adott konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a legkisebb és a legnagyobb THM mértéket jelöli.
THM minimum és THM maximum A program keretében a THM minimum és a THM maximum az adott konstrukció keretein belül elérhető hitellehetőségek tekintetében a legkisebb és a legnagyobb THM mértéket jelöli.
Becsült érték áfa nélkül Pénznem: VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert):
Pmax a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
gazdasági totálkár a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
levelező olyan biztosító, a biztosító részére kárrendezési tevékenységet végző szervezet, kárrendezési megbízott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyásával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelező országában okozott gépjármű-felelősségbiztosítási károk kezelésére és rendezésére;
gépjármű a közúti forgalomban való részvétel feltételeként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett - a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 1. számú függelékének II. b) pontjában meghatározott - gépjármű, pótkocsi, félpótkocsi, mezőgazdasági vontató, négykerekű segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármű és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmotoros kerékpár;
Nyílt ártér a folyók és egyéb vízfolyások melletti olyan területek (völgyek), amelyek védelmére nem épült árvízvédelmi töltés, és így azokat a mederből kilépő víz szabadon elöntheti.
Biztosított jármű a Biztosított által, a biztosítási kötvényen megjelölt utazáshoz igénybe vett olyan jármű, mely a forgalmi engedély szerint személygépjármű, vagy motorkerékpár, össztömege kevesebb, mint 3500 kg, az első üzembe helyezéstől számítottan 20 évnél fiatalabb. Bérautókra és a közszolgáltatást végző járművekre a biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet.
Társkártya A Számlatulajdonos által meghatározott természetes személy részére a Bank által kibocsátott bankkártya.
Krónikus betegség a Biztosítottnak a biztosítási szerződés megkötése előtt már létező betegsége, mely a biztosítási szerződés megkötését megelőző 12 hónapban kórházi kezelést nem igényelt, és szakorvos az utazást engedélyezte.
kártörténeti adat a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonat- kozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szem- ben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott íté- let jogerőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatáro- zott határidőn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség iga- zolt ténye;
Digitális elemeket tartalmazó áru ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit
Megbízó az Alkuszon keresztül biztosítási szerződés megkötését kezdeményező azon személy, aki az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel megbízási szerződést kötött. Az ügyfél a biztosítási szerződés megkötésén túl annak módosítását és megszüntetését is kezdeményezheti, illetve a biztosítási szerződés teljesítésével kapcsolatos egyéb megbízást is adhat.
Ortopéd anyag vagy ortézis bármely, átmeneti vagy állandó testi deformáció megakadályozására vagy korrekciójára használt anatómiai alkatrészek illetve darabok (sétabot, nyakrögzítő gallér, kerekesszék).
Xxxxx az Igénylő által a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan az Előfizetői szerződés megkötésére a Szolgáltatónál előterjesztett igény, megrendelés.
Kártyakibocsátó az a hitelintézet, amely a Kártyabirtokossal kötött szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a Kártya használatát a Kártyabirtokos számára biztosítja.
Kártya A televízió szolgáltatás igénybe vételét lehetővé tévő, a beltéri egységhez kapcsolódó előfizetői smart kártya.
Fizető fél Az a jogalany,
Xxxxxx xxxxx a 2014. március 15-től hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:47.§ (1) bekezdésé- ben meghatározott fogalom.
Adatvédelmi incidens a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi;
Súlyos baleset a biztosítási időszak alatt elszenvedett olyan baleset, amely az orvosi szakvélemény alapján megakadályozza a Biztosítottat, hogy az utazását a tervezett időpontban megkezdje, illetve a már megkezdett utazást folytassa, vagy amely halálos kockázatot rejt.
Nyilvánosságra hozatal az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
Beltéri lefedettség Mindazon terület, ahol az Előfizető épületek belsejében is képes a Szolgáltatást igénybe venni. A becsült beltéri ellátottság a legalsó, de még a felszín feletti épületrészekre vonatkozik. Az épületek felépítése és a használt építőanyagok nagyban befolyásolják a vételi jelszintet, ezért az előrejelzések egy átlagos struktúrát feltételezve készülnek.
Harmadik személy olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
Közlekedési baleset a Poggyászbiztosítás fejezetben található szolgáltatások vonatkozásában közlekedési balesetnek minôsül az az esemény: (a) amelynek során az a jármû, amellyel a biztosított utazik, másik jármûvel vagy valamely dologgal ütközik, és ennek következtében a biztosítottat szállító jármû megsérül, feltéve, hogy a baleset körülményeit, a jármû sérülésének tényét és a keletkezett kár mértékét az esemény helyén illetékes rendôrség írásban igazolja, (b) amelynek során a biztosítottat gyalogosként valamely jármû elüti, és a baleset körülményeit és a keletkezett kárt az esemény helyén illetékes rendôrség írásban igazolja,
Harmadik fél az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
LIBOR Londoni bankközi deviza referencia-kamatláb, amelyet a bankközi piaci szereplők meghatározott periódusra egymás között irányadónak tekintenek;