Üzleti kapcsolat definíciója

Üzleti kapcsolat az Ügyfél és a Bank között írásbeli Szerződéssel létrejött tartós jogviszony; Vagyon forrásának igazolása: az ügyfél hárommillió forintot meghaladó értékű vagyoni eszközeinek - beleértve a materiális vagy immateriális javakat - forrását bemutató ügyfél-nyilatkozat;
Üzleti kapcsolat az Ügyfél és a Bank között írásbeli Szerződéssel létrejött tartós jogviszony;
Üzleti kapcsolat. Az Ügyfél és a Szolgáltató között fennálló tartós jogviszony, mely jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződéssel jön létre. A szerződéses jogviszony virtuális és törvényes fizetőeszköz, valamint virtuális és virtuális fizetőeszközök átváltásának nyújtására vonatkozó határozott vagy határozatlan idejű megállapodás, melyre az Általános Szerződési Feltételek vonatkoznak.

Examples of Üzleti kapcsolat in a sentence

  • Üzleti kapcsolat létesítésének az minősül, amikor az Ügyfél és a Bank első alkalommal szerződést kötnek.

  • IV.4.2. A Bank az Üzleti kapcsolat fennállása alatt bármely időpontban és valamennyi követelése tekintetében jogosult az Ügyféltől megkövetelni, hogy nyújtson megfelelő biztosítékot, illetve, hogy a már adott biztosítékot egészítse ki olyan mértékben, amilyen mértékben a Bank követelései megtérülésének biztosításához szükséges.

  • IV.4.2. A Bank az Üzleti kapcsolat fennállása alatt bármely időpontban és valamennyi követelése tekintetében jogosult az Ügyféltől megkövetelni, hogy nyújtson megfelelő biztosítékot, illetve hogy a már adott biztosítékot egészítse ki olyan mértékben, amilyen mértékben a Bank követelései megtérülésének biztosításához szükséges.

  • Üzleti kapcsolat Szerződés típusa, összege Tárgya Időtartama megbízási Számviteli, adózási szolgálta- tás korlátlan Kelt: Ajka, 20 .

  • Üzleti kapcsolat fennállása alatt az ügyfél köteles a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül a biztosítót értesíteni az ügyfél-átvilágítás során meg- adott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos (2007.

  • Amennyiben a jogos érdeken alapuló adatkezelés közvetlen üzletszerzési célból, illetve az ezzel kapcsolatos profilalkotás okán történik, úgy az adatkezelés időtartama az Üzleti kapcsolat fennállása alatt, illetve az Üzleti kapcsolat megszűnésétől számított 2 (két) évig történik.

  • Üzleti kapcsolat fennállása alatt az ügyfél köteles a tudomásszerzéstől számított 5 munkanapon belül a biztosítót értesíteni az ügyfél-átvilágítás során megadott ada- tokban bekövetkező változásról.

  • A Kiemelt közszereplő esetén az Üzleti kapcsolat létesítésére, az ügyleti megbízás teljesítésére kizárólag a Bank Pmt.

  • V.1.4. Amennyiben az Ügyfél az azonosításhoz szükséges okmányokat nem adja át, a szükséges nyilatkozatokat nem teszi meg, a Bank az Üzleti kapcsolat létesítését, az ügyleti megbízás teljesítését megtagadja.

  • Partner cégadatok Egyéni vállalkozó Partner esetén: Ügyfél azonosítása Üzleti kapcsolat Szerződés – GDPR 6.


More Definitions of Üzleti kapcsolat

Üzleti kapcsolat az Ügyfél és a Társaság között a Szerződés megkötésével létrejött jogviszony.
Üzleti kapcsolat az Ügyfél és a Szolgáltató között jelen Szabályzat hatálya alá tartozó szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó szerződéssel létrejött tartós jogviszony. A jogviszony tárgya: virtuális és digitális, valamint virtuális és virtuális fizetőeszközök közötti váltásának nyújtására illetőleg digitális tárca szolgáltatásra és digitális tárca-vezetésre és a hozzájuk

Related to Üzleti kapcsolat

  • Ügyleti kamat a ténylegesen igénybe vett és még vissza nem fizetett Kölcsön után, a Folyósítás napjától az Adós által a pénzhasználat díjaként fizetendő összeg, melynek első Kamatperiódusra érvényes éves százalékos mértékét (kamatláb) a Szerződés tartalmazza. Az Ügyleti kamat:

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Üzleti előfizető olyan előfizető, aki vagy amely nem minősül egyéni előfizetőnek.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • Üzletszabályzat azon dokumentum, amely meghatározza a Bank és az Ügyfelek közötti jogviszony alapvető szabályait, és amelynek rendelkezéseit alkalmazni kell a Bank és valamennyi Ügyfél közötti minden olyan jogviszonyban, melynek során a Bank szolgáltatást nyújt az Ügyfelek részére, és/vagy az Ügyfelek valamely szolgáltatást vesznek igénybe a Banktól.

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Fizikai munkavégzés olyan munkavégzés, amely jelentôs fizikai erôkifejtést igényel illetve – pl. a munkavégzés helyszínébôl vagy körülményeibôl adódóan – a szellemi jellegû irodai munkavégzés kockázatát meghaladó balesetveszéllyel jár. Busz és 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó tehergépjármû vezetése nem minôsül fizikai munkavégzésnek (szállítmány rakodása azonban igen!).

  • üzleti, intézményi előfizető Az a természetes személy, aki úgy nyilatkozott az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésekor, hogy az előfizetői szolgáltatásokat nem Egyéni, hanem Üzleti/intézményi előfizetőként kívánja igénybe venni; illetve a jogi személy, vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság,

  • Ügymenet kiszervezése a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtar- tam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országá- tól eltérő – tagállam, a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • tiltakozás az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egész- ben vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gaz- dasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzá- férhető –, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tar- tása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárha- tó magatartást tanúsítja.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Szolgáltatáscsomag olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít a felhasználók számára. A további fogalommeghatározásokat (értelmező rendelkezéseket) az Eht. 188.§ és az abban meghatározott további jogszabályok tartalmazzák.

  • Távollévők között kötött szerződés olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

  • Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz A Kártyakibocsátó és a Kártyabirtokos közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi a Kártyabirtokos számára a Fizetési megbízás megtételét.

  • Késedelmi kamat a lejárt tartozás után évi 3% adósságkezelési díj: a.) 540 Ft, amennyiben az Adós késedelme az 5 napot eléri, de a 23 napot nem haladja meg. b.) 3.825 Ft, amennyiben az Adós késedelme a 23 napot eléri, vagy meghaladja. Az adósságkezelési díjat a Bank akkor jogosult felszámítani, ha az Adós késedelme az 5 napot eléri, vagy meghaladja, illetve, a Bank jogosult az adósságkezelési díjat ismételten felszámítani, amennyiben az Adós a futamidő alatt, hátralékos tartozásának visszafizetését követően, ismételten 5 napot meghaladó késedelembe esik. Kezelési díjat és hitelbírálati díjat a Magyar Cetelem Zrt. nem számít fel. prolongálási díj: 1.550 Ft követeléskezelési díj: 10.340 Ft előtörlesztési díj: • Díjmentes amennyiben az előtörleszteni kívánt összeg 12 hónap alatt a 200.000,- Ft összeget nem haladja meg. • Az előtörleszteni kívánt összeg 1%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet meghaladja. • Az előtörleszteni kívánt összeg 0,5%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet nem haladja meg • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét. hiteltermék: Futamidő: Kamatozás: Éves ügyleti kamat: THM (Teljes Hiteldíj Mutató 83/2010. (III.25.) Korm.rendelet):