A BETÉTBIZTOSÍTÁS ÉS A BEFEKTETŐK KÁRTALANÍTÁSA ALÓLI KIVÉTELEK mintaszakaszok

A BETÉTBIZTOSÍTÁS ÉS A BEFEKTETŐK KÁRTALANÍTÁSA ALÓLI KIVÉTELEK. A kivételeket, leegyszerűsítve, az alábbiakban mutatjuk be. Erre a BWG 93. § (2) bekezdés 3. pontja és (5) bekezdése szerinti törvényi rendelkezések szövege érvényes. Nem terjed ki a betétbiztosítás az alábbiakban felsorolt betétekre illetve követelésekre: Az olyan betétek és követelések, amelyek nem euróra, svájci frankra vagy az Európai Gazdasági Térség (az összes Európai Uniós állam, Izland, Liechtenstein és Norvégia) valamely tagállamának pénznemére szólnak. A hitelintézet kötvényei (pl. lakásbank-kölcsönök, pénztári kötelezvények, záloglevelek stb.). Ezeket a kibocsátó bank felszámolása esetén a kibocsátási feltételek szerint elégítik ki (pl. kedvezményezetten valamely elkülönített csődtömegből, mint például a záloglevelek esetében, vagy a felszámolási kvótának megfelelően, vagy hátrasorolt követelésekként a többi hitelező kielégítését követően). A bank saját eszközeinek alkotórészei (pl. kiegészítő- és részvételi tőke). Olyan vállalatok betétei és követelései, amelyek teljesítik a UGB [Vállalati Törvénykönyv] 221. § (3) bekezdése értelmében a nagy tőketársaságokra vonatkozó előfeltételeket. A hitelintézethez közelálló olyan személyek betétei és követelései, mint az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjai, személyükben felelős tagok, a Bank könyvvizsgálói és olyan személyek, akik legalább 5 %-os részesedéssel rendelkeznek a Bankban, akkor is, ha ezek a személyek a funkciójuk szerint a Bank kapcsolt vállalatainak nevében tevékenykednek (kivéve lényegtelen részesedések esetén). Ki vannak zárva továbbá a biztosításból a hitelintézethez közel álló személyek hozzátartozói, valamint harmadik személyek, amennyiben a közeli hozzátartozó vagy a harmadik személy a hitelintézethez közel álló személy számlájára cselekszik. Más olyan társaságok betétei és követelései, amelyek a hitelintézet kapcsolt vállalatai (UGB 244. §). Olyan betétek és követelések, amelyek után a betétes vagy a követelés jogosultja a hitelintézettől egyéni alapon olyan kamatokat vagy egyéb pénzügyi előnyöket kapott, amelyek hozzájárultak a hitelintézet anyagi helyzetének rosszabbodásához. Olyan betétek és követelések, amelyek összefüggésben állnak a pénzmosással. Hitel- vagy pénzintézetek vagy értékpapírcégek betétei és követelései, valamint olyan intézményi befektetőké mint a biztosítók, beruházási társaságok (alapok), nyugdíj- és egyéb előgondoskodási pénztárak és hasonlók. A szövetségi állam, a tartományok és települések, valamint hasonló külföldi területi képviselőtestületek betétei é...

Related to A BETÉTBIZTOSÍTÁS ÉS A BEFEKTETŐK KÁRTALANÍTÁSA ALÓLI KIVÉTELEK

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A biztosítási szerződés létrejötte 2.1. Biztosítási szerződést csak az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt (biztosított), vagy aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg (szerződő).

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.