A biztosító visszkereseti joga mintaszakaszok

A biztosító visszkereseti joga. Amennyiben a biztosító a jelen biztosítási szerződés alapján kifizetést teljesít, úgy a kifizetés erejéig a biztosítót illeti meg a kár megtérítéséhez való jog és minden hasonló jogosultság, amelyek a biztosítottat illették meg harmadik személlyel szemben. A biztosított köteles megtenni minden szükséges intézkedést, és együttműködni a biztosítóval a visszkeresethez kapcsolódó jog érvényesítése érdekében. A biztosító visszkereseti jogát a biztosított személlyel szemben csak abban az esetben érvényesíti egy adott kárigény kapcsán, ha az adott kárigény és a biztosított személy tekintetében megállapítást nyer, hogy a 6.2 Kizárás tisztességtelen magatartás, személyes haszonszerzés feltételeit kell alkalmazni.
A biztosító visszkereseti joga. A biztosítási szolgáltatás teljesítése ellenében, a biztosítottat a kárból eredően harmadik személlyel szemben megillető minden jog és igény – a kifizetett összeg és járulékai erejéig – a biztosítóra száll át. A szerződő/biztosított köteles a biztosító visszkereseti igényének érvényesítését minden elvár- ható és lehetséges módon elősegíteni.
A biztosító visszkereseti joga. 11.1. Ha a bekövetkezett kárt a Biztosító a jelen biztosítás alapján részben vagy egészben megtérítette, akkor a megtérített összeg erejéig a Biztosítót illet meg minden olyan jog és/vagy követelés, amely a Biztosítottat illetné meg a kárért felelős személyekkel szemben, kivéve ha az a Biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
A biztosító visszkereseti joga. 9. Az Általános Feltételekben írt eseteken felül a Biztosító visszakövetelheti az általa kifizetett kártérítési összeget a Biztosítottól, ha:
A biztosító visszkereseti joga. A) A Biztosítottal szemben
A biztosító visszkereseti joga. 1. A biztosító az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a biztosítottól a Felelôsségbiztosítások Általános Szabályzatában írt eseteken felül, ha
A biztosító visszkereseti joga. 18.1. Ha a Biztosító a jelen biztosítási szerződés alapján bármilyen kifizetést teljesített, akkor ezen kifizetés mértékéig a Biztosítót illeti meg mindaz a jog, amely Biztosítottat illetné meg azon személlyel (személyekkel) szemben, aki(k) felelősek azért az eseményért, amely miatt a Biztosító kifizetésére sor került.
A biztosító visszkereseti joga. A biztosító visszakövetelheti a biztosítottól az általa kifize- tett kártérítési összeget az UNION Biztosító Rt. Általános Felelõsségbiztosítási feltételeiben írt eseteken felül:
A biztosító visszkereseti joga. 6.1. A Biztosító visszakövetelheti a Biztosítottól a kifize- tett kártérítési összeget, ha a Biztosított a kárt – szándékosan, vagy – a biztosítási szerzôdésben meghatározott súlyo- san gondatlan magatartásával idézte elô.
A biztosító visszkereseti joga. A Biztosítót a károsulttal szemben a Biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása sem mentesíti. A szándékos károkozás, továbbá a súlyos gondatlanságnak a jelen szerződésben megállapított eseteiben azonban követelheti a biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését, kivéve, ha a biztosított bizonyítja, hogy a károkozó magatartás nem volt jogellenes. Súlyosan gondatlan magatartásnak minősül, ha: - A kárért felelős személy a kárt ittas vagy bódult állapotban okozta. - A biztosított hatósági engedély nélkül folytatott tevékenységgel összefüggésben okozott kárt. - A biztosított a biztosító felhívása ellenére nem változtatott azon károkozási körülményen, ami ezt megelőzően már károkat eredményezett. - A biztosított, harmadik személy káreseményre történő figyelmeztetése, illetve hivatalos értesítése ellenére a szükséges intézkedéseket nem tette meg, és ez káresemény bekövetkeztéhez vezetett. - A bíróság jogerős ítéletében megállapította a Biztosított súlyos gondatlanságát. A biztosító -a fent leírtak figyelembevételével- továbbá követelheti a biztosítottól a kifizetett biztosítási összeg megtérítését a kár azon része tekintetében is, amely azért következett be, mert a biztosított az adott helyzetben tőle elvárhatóan nem enyhítette a kárt, - feltéve, hogy a károsult nem volt abban a helyzetben, hogy kárát enyhítse, és - a további károkozás kizárólag a biztosított súlyosan gondatlan magatartásával vagy szándékosságával van okozati összefüggésben.