Common use of A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása Clause in Contracts

A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása. Amennyiben a Biztosított Súlyos betegség vagy Súlyos baleset következtében öt napot meghaladó időtartamra kórházba kerül, a Biztosító szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig vállalja egy, a Biztosított által kiválasztott hozzátartozójának utazási, valamint szállás költségeit. E szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosítottal nem tartózkodott együtt 18. életévet betöltött hozzátartozó. A Biztosító az utazási költségtérítés keretében saját gépjármű használatának költségeit utólagosan, az adott hónapra érvényes NAV norma alapján fizeti, vagy számla ellenében tömegközlekedési jármű (távolsági buszjárat, II. osztályú vonat, turista osztályú repülőjegy) igénybevételét téríti. A tömegközlekedési jármű érkezési pontjától (pályaudvar, reptér, stb.) a kórházig és a látogatás végeztével vissza, a Biztosító téríti a taxiköltséget is. A Biztosító a kórház és a hozzátartozó szálláshelye közötti útra, saját gépjármű, taxi, vagy tömegközlekedési jármű használat költséget nem térít. Amennyiben a Biztosított a külföldi utazása során balesetet szenved, a Biztosító a szükséges mértékben de legfeljebb a különös feltételekben meghatározott összegig, fedezi a balesetben megsérült motoros védőruházat költségét, amennyiben a védőruházat sérülése, megrongálódása a védőruházat funkció ellátására azt alkalmatlanná teszi. Sérülésnek vagy megrongálódásnak minősül azt az eset is, ha a balesetkor segítségnyújtó személyzet (mentő, orvos, szakápoló) a sérült testrész elérése, ellátása, tisztítása stb. érdekében a védőruházatot sürgősséggel eltávolítja (elvágja, elszakítja, eltöri stb.). A baleset rendőrségi jegyzőkönyvvel történő igazolása szükséges!

Appears in 2 contracts

Samples: Utasbiztosítás Motorkerékpárosoknak Általános Szerződési Feltételek, Utasbiztosítás Motorkerékpárosoknak Általános Szerződési Feltételek

A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása. Amennyiben a Biztosított Súlyos súlyos betegség vagy Súlyos súlyos baleset következtében öt napot meghaladó időtartamra kórházba kerül, a Biztosító szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig vállalja egy, a Biztosított által kiválasztott szabadon választott hozzátartozójának utazási, utazási valamint szállás költségeit. E szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosítottal nem tartózkodott együtt 18. életévet betöltött hozzátartozó. A Biztosító az utazási költségtérítés keretében saját gépjármű használatának költségeit utólagosan, az adott hónapra érvényes NAV norma alapján fizeti, vagy számla ellenében tömegközlekedési jármű (távolsági buszjárat, II. osztályú vonat, turista osztályú repülőjegy) igénybevételét téríti. A tömegközlekedési jármű érkezési pontjától (pályaudvar, reptér, stb.) a kórházig és a látogatás végeztével vissza, a Biztosító téríti a taxiköltséget is. A Biztosító a kórház és a hozzátartozó szálláshelye közötti útra, saját gépjármű, taxi, vagy tömegközlekedési jármű használat költséget nem térít. Amennyiben a Biztosított a külföldi utazása során balesetet szenved, a Biztosító a szükséges mértékben de legfeljebb a különös feltételekben meghatározott összegig, fedezi a balesetben megsérült motoros védőruházat költségét, amennyiben a védőruházat sérülése, megrongálódása a védőruházat funkció ellátására azt alkalmatlanná teszi. Sérülésnek vagy megrongálódásnak minősül azt az eset is, ha a balesetkor segítségnyújtó személyzet (mentő, orvos, szakápoló) a sérült testrész elérése, ellátása, tisztítása stb. érdekében a védőruházatot sürgősséggel eltávolítja (elvágja, elszakítja, eltöri stb.). A baleset rendőrségi jegyzőkönyvvel történő igazolása szükséges!

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítás Motorkerékpárosoknak Általános Szerződési Feltételek

A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása. Amennyiben a Biztosított Súlyos betegség vagy Súlyos baleset következtében öt napot meghaladó időtartamra kórházba kerül, a Biztosító szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig vállalja egy, egy a Biztosított által kiválasztott szabadon választott hozzátartozójának utazási, utazási valamint szállás költségeit. E szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosítottal nem tartózkodott együtt 18. életévet betöltött hozzátartozó. A Biztosító az utazási költségtérítés keretében saját gépjármű használatának költségeit költségeit, utólagosan, az adott hónapra érvényes NAV norma alapján fizeti, vagy számla ellenében tömegközlekedési jármű (távolsági buszjárat, II. osztályú vonat, turista osztályú repülőjegy) igénybevételét téríti. A tömegközlekedési jármű érkezési pontjától (pályaudvar, reptér, stb.) a kórházig és a látogatás végeztével vissza, a Biztosító téríti a taxiköltséget is. A Biztosító a kórház és a hozzátartozó szálláshelye közötti útra, saját gépjármű, taxi, vagy tömegközlekedési jármű használat költséget nem térít. Amennyiben a Biztosított a külföldi utazása során balesetet szenved, a Biztosító a szükséges mértékben de legfeljebb a különös feltételekben meghatározott összegig, fedezi a balesetben megsérült motoros védőruházat költségét, amennyiben a védőruházat sérülése, megrongálódása a védőruházat funkció ellátására azt alkalmatlanná teszi. Sérülésnek vagy megrongálódásnak minősül azt az eset is, ha a balesetkor segítségnyújtó személyzet (mentő, orvos, szakápoló) a sérült testrész elérése, ellátása, tisztítása stb. érdekében a védőruházatot sürgősséggel eltávolítja (elvágja, elszakítja, eltöri stb.). A baleset rendőrségi jegyzőkönyvvel történő igazolása szükséges!

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítás Motorkerékpárosoknak